Saját alkotásaim
A veszett kutya veszte önmaga hamissága lett,
hiszen habzó szájjal már rengeteg rosszat tett.
Hízelgett, s támadott is, ha úgy tartotta kedve,
a végzetes betegségével nem mehetett szembe.
A veszett kutya veszte előre kiszámítható volt,
mivel a legtöbb napja csak a pusztításról szólt.
Mikor a gazdájának elege lett, elaltatta végleg,
hiszen neki a beteg kutyák semmit nem érnek.
Hiába gyűjtögetnek oly szorgosan a hangyák,
és hiába igyekeznek tartalékokat képezni,
ha azt a rablóhangyák nem hagyják.
Feldúlják a raktáraikat, elveszik az élelmüket,
sőt, az apróbb rokonaikat el is pusztítják,
és így tovább növelik a félelmüket.
Hiába gyűjtögetnek, ha az életük értelme oda,
és hiába próbálnak meg többet dolgozni,
ha a reményüket elfújja a szél tova.
Ennek a világnak békére van szüksége és fényre,
nyugalomra, szeretetre, őszinteségre, örömre,
szabadságra, becsületre, sok valódi tényre.
Ennek a világnak nem kell a rossz, sem a gonosz,
nem kell az árulás, a kizsákmányolások sora,
és nem kell senki, aki a zsebekben motoz.
Ennek a világnak nincs szüksége az emberi fajra,
a kártékonyságára, meg a jellemtelenségére,
sem pedig az általa okozott rengeteg bajra.
Szeretnének a nyulak répát és káposztát enni,
azonban ahhoz sokkal bátrabbnak kéne lenni.
Ők inkább gyáván lapulnak az üregük mélyén,
ha így óvatoskodnak, éhen maradnak a végén.
Szeretnének a nyulak teli hassal pihenni jókat,
s befalni a retkeket, salátákat, meg a borsókat.
Amíg a termést lesik a magas fűben megbújva,
mindez álom marad, az esélyüket a szél elfújja.
A disznó elhitte, hogy ő az udvar éke, dísze,
sőt, az udvarnak az ura, egyfajta isten,
és csakis érte rajonghat a népe.
Miközben a többi sertés igyekezett megélni,
addig a pocsolyában dagonyázott vígan,
és szeretett a hőstetteiről mesélni.
A többiek áhítattal hallgatták a dicső tetteit,
csodálták hatalmas termetét, szépségét,
és az óljába vitték neki a reggelit.
Neki kijutott mindenféle jóból, szívta a port,
büszkén, s flegmán nézett a többi lényre,
és eközben lehajtott pár pohár bort.
Magától eltelve feküdt be az akolba pihenni,
a dicsőségéről álmodott horkolás közben,
s nem akarta magát a zajnak kitenni.
A disznó elhitte, hogy sérthetetlen és fontos,
amikor azonban a gazdái mégis levágták,
a végzete igen csúnya lett, mocskos.
Eltette hegedűjét a tücsök, elfáradt a nyáron,
immáron pihenni készül, s jöhet a szép álom.
Húzta a nótát kitartóan esténként a parkban,
most végre megágyazhat a járatában, halkan.
