Az értelem tava

Az értelem tava egy letűnt kor maradványa,

egykor csodás napokat látott maga körül,

ám mára beindult a végső hanyatlása.

 

Egy mély völgyben található az ősidők óta,

sűrű erdővel borított hegyek néznek le rá,

és annak idején sok állat hallott róla.

 

Lejártak a partjára magukba szívni a tudást,

s naponta itták a kristálytiszta, dús vizét,

majd gyakorolták a menekülést, futást.

 

A tó fénykorában az egész helyet betöltötte,

s néha már olyannyira megtelt életerővel,

hogy a szárazabb helyeket is elöntötte.

 

Áldásos hatása érvényesült fűben és fában,

miatta borultak virágba a közeli mezők,

s vize éltette őket télben és nyárban.

 

Egy idő után zavaros víz csörgedezett belé,

teli vegyi méreggel, trágyával, kosszal,

és a szenny tömegével indult felé.

 

Mikor elérte, sűrű és sötét mocsok lepte el,

bűzös lett, az állatok ivás után meghaltak,

s a természet érezte, ez gonosz jel.

 

Az értelem tava a kiszáradás szélére került,

sekély lett, ám elérte egy friss vizű patak,

s a tó a végzet elől a reménybe merült.

Áram nélkül

Áram nélkül sötétbe borul a világon minden,

felüti a fejét a pánik, a félelem, a rettegés,

s nem csillog fény a sok lopott kincsen.

 

Leáll a fűtés és nem nyithatnak ki az üzletek,

a benzinkutak bezárnak, s nem lesz ivóvíz,

senki nem ünnepel semmilyen ünnepet.

 

A hűtőkben megromlik az a sok tartalék étel,

s nem lehet lehúzni a wc. tartályokat sem,

nagy a gond és efelől nem lehet kétely.

 

Az egészségügy véglegesen tönkre lesz téve,

bár ez nem okoz semmiféle nehézségeket,

a betegek eddig is semmibe voltak véve.

 

Az internet leáll, a kapcsolatok megszűnnek,

minden igaz hírforrás el lesz hallgattatva,

s az igazságért küzdők végleg eltűnnek.

 

Az állatok és a növények víz nélkül halottak,

a gazdáik nem tudnak rajtuk sem segíteni,

hiszen maguk is a vég szélére jutottak.

 

Valamennyi vállalkozás örökre tönkre megy,

az emberek nagy része eltűnik e világból,

s aki megmarad, arra vár a gonosz kegy.

 

Áram nélkül megtörik a lelkeket véglegesen,

rabokká, szolgákká, s robotokká alakítják,

mindezt leírja a sötét terv részletesen.

Hol marad az ész?

Hol marad az ész a vészterhes gondok közepette,

miért nem mutatkozik, hogyan lapulhat sunyin,

s miért ijeszti meg annyira a vég közeledte?

 

Miképpen hagyhatja magára a harcban az embert,

mi lehet az oka a gyávaságának és a félelmének,

s miféle okból hagyja elbukni, amit kedvelt?

 

Hogyan fordult szembe a szeretteivel, a családdal,

a baráti köreivel, a szerelmeivel és a világgal,

ahelyett, hogy leszámolt volna a galáddal?

 

Hol marad az ész, mikor a létnek a vége közeleg,

ennyire visszafejlődött volna az idők folyamán,

s reszketve majd az idők végéig kesereg?

Az élet olyan rövid

Az élet olyan rövid, s annyira gyorsan elmúlik,

mindenkire másképpen sújt le majd a sors,

van kinél a szenvedés nagyon elnyúlik.

 

Vannak, akikért hirtelen, váratlanul jön a halál,

mások évekig kínlódnak, szenvednek sokat,

és biz megnyugvást egyikük sem talál.

 

Mindenki önmaga cipeli saját terheit a vállain,

van aki retteg, s félelemben telnek napjai,

ám képtelen túllépni a saját gátjain.

 

Megannyi pillanat vész el az idő forgatagában,

soha vissza nem térő lehetőségek, álmok,

mind eltűnnek a végzet zűrzavarában.

 

Az élet olyan rövid és ki kellene használni jól,

szeretetre, ölelésre, örömre és boldogságra,

az életnek a sava-borsa pont erről szól.

Hagyjuk elvenni?

Hagyjuk elvenni a megszokott, s normális életünk,

amiben érzünk, dolgozunk, s vágyakozunk,

és amit igenis van miért féltenünk?

 

Hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak gonoszul,

és hazudozzanak a nap valamennyi percében,

s hitegessenek a valótlannal konokul?

 

Tűrjük el szeretteink bántását, gyilkos mérgezését,

valamennyiünk megsemmisítését, de gyorsan,

s a sötét, nem látható erők kérkedését?

 

Nézzük el a félelemben tartást, s a pánik fokozását,

az emberszámba sem vevést és a fenyegetést,

s az ártatlan gyermekek zokogását?

 

Fogadjuk el a számunkra eltervezett pusztító véget,

s az emlékünk kitörlését az idő folyamából,

valóban ezt szánta minékünk a végzet?

 

Hagyjuk elvenni gyávaságból a maradék eszünket,

ahelyett, hogy végre küzdenénk magunkért,

s becsülettel emelhetnénk fel a fejünket?

óra, hölgyek zsebóra, idő-2133825.jpg

A szavakon lovagolva

A szavakon lovagolva próbálják mosni az elmét,

érdekeiknek megfelelően csűrnek-csavarnak,

s igyekeznek elfogadtatni a gonosz tervét.

 

Oly rafináltan, s agresszívan nyomják le a torkon,

kegyetlenül izzítják a feszültséget egész nap,

s röhögnek a milliónyi tragikus sorson.

 

Egymásnak is ellentmondva propagálják a halált,

hiszen őket nem érinti fenyegetés és zsarolás,

becstelenségük bizony nem ismer határt.

 

Lelkiismeretük sohasem volt, kapzsik, s önteltek,

könnyedén a pusztulásba küldenek bárkiket,

s hiszik a növények miattuk zöldellnek.

 

A szavakon lovagolva utoléri biz őket is a végük,

s megfizetnek majd mindazért, amiket tettek,

soha nem bocsát meg nekik a népük.

A Gonosz agóniája

A Gonosz agóniája immáron végső kezdetét vette,

s a végzete előtt felszínre kerül majd minden tette.

Ősidők óta ármánykodik, uszít és ott árt, ahol tud,

el sem tudja képzelni, hogy valaha a vérpadra jut.

 

Az önteltsége, dölyfössége, s beképzeltsége óriási,

és szentül hiszi, mindenek fölött áll, s nem evilági.

Éppen ezen okoknál fogva hazudik, lop, s gyilkol,

az igazságról, a valóról, lehetőleg mindent eltitkol.

 

Legyőzhetetlenként biza dőzsölve élvezi a világát,

és le kívánja szakítani a szabadság utolsó virágát.

Szándéka szerint eltörölné az összes jót és szépet,

és telhetetlensége még ezzel sem érne soha véget.

 

A Gonosz agóniája felemészti a sötét lelkét, testét,

ám egyáltalán nem bánja meg a sok szörnyű tettét.

Közeleg az idő, mikor bűneiről számot kell adnia,

nem lesz menekvés, fejét a kosárban kell hagynia.

A kígyó méregfoga

A kígyó méregfoga mindig készen áll,

és a gazdája újabb zsákmányokra vár.

Folyamatosan pótlódik a méreganyag,

s a marás után kihal már az életanyag.

 

A zsákmányok nem is sejtik a végüket,

s meglepetésszerűen éri őket a rémület,

Haláluk előtt megvilágosodik a képlet,

sajna ezt bizony nem élheti túl a lélek.

 

Senki nem maradhat, a méreg elpusztít,

és a rászedettek zöme örökre elszundít.

Aki túléli a gyilkos támadást, béna lesz,

s többé nem zavarja hangoskodás, nesz.

 

A kígyó méregfoga rettenetes fegyver,

s tőle biztonságot senki, soha nem lel.

Ellenszere a kígyó fejének a levágása,

ezzel a gyilkos folyamatnak a lezárása.

black tailed, rattlesnake, reptile

A Szép és a Jó

A Szép és a Jó az idők kezdete óta rótták az utat,

igyekeztek mindenfelé segíteni az embereket,

s megmutatni a fájdalomból vezető kiutat.

 

Olyan sokszor szereztek vidámabb napokat nekik,

s bírták felhőtlen kacajra a kicsiket, nagyokat,

és azok érezték, tudták, hogy értük teszik.

 

Szebb, s jobb életet biztosított a jelenlétük szerte,

örömmel teltek a szívek, amerre csak jártak,

és ebben mindkettőjük igazi örömét lelte.

 

Teltek-múltak a hónapok, az évek, s az idő haladt,

kettejük párosa eljutott a legapróbb tanyára is,

és egy-két jó szavuk mindenkinek maradt.

 

Egy sötét éjszakán azonban szörnyű vihar támadt,

dühöngött a szél, zengett, s villámok cikáztak,

mindenfelől a szenny és a mocsok áradt.

 

A Szép és a Jó fuldoklott a mocsokban, s kimerült,

megpróbáltak a felszínen maradni oly sokáig,

sajnos azonban ez már soha nem sikerült.

ocean, sea, waves

A testünk a miénk

A testünk a miénk, a lelkünk ugyanúgy,

saját létéről mindenki dönthessen maga,

milyen jogon uralhat bennünket akárki,

s dönti el, hogy csakis neki lehet szava?

 

Milyen jogon uralnak minket zsarnokok,

s kényszerítenek reánk gyilkos mérgeket,

s miképpen tiltják meg az értelem szavát,

elhallgattatva a valóságot és a tényeket?

 

A testünk a miénk, szabadnak születtünk,

a lelkünk egyedi és velünk együtt pusztul,

érzékeny, sérülékeny, nagyon sokat retteg

és a megsemmisülést szánják neki jussul?

dove, hand, trust