Saját alkotásaim
Amikor végre feltűnik a fény a nehéz út végén,
a megfáradt ember alig hiszi el és felsóhajt,
érzi, ahogy éled a remény a lelke mélyén.
Amikor végre feltűnik a fény, ledobja a terheit,
amiket olyan régóta cipelt már, annyira rég,
s ez a pillanat megszépíti a végső perceit.
Mindenkinek megvan a saját útja, legyen az bármilyen,
s eme úton sokat kell küzdeni, sokat kell kiállni,
mielőtt az ember végül fáradtan megpihen.
Mindenkinek megvan a saját útja, amelyen önmaga jár,
és önmaga cipeli a terheit, miközben halad előre,
végig remélve, hogy reá csakis valami jó vár.
Az út vége felé bizony elgondolkozik az ember,
s előtörnek a hajdani fénykora emlékei,
miken elmélázik könnyes szemmel.
Eszébe jutnak az egykori cselekedetei és tettei,
a vágyai, az álmai, az elképzelései, óhajai,
amiket a szívében el tudott rejteni.
Az út vége felé rájön a hibáira és a tévedéseire,
s miközben látni véli a szeretteinek arcát,
fájdalmasan gondol a nehézségeire.
Minden perc magában foglalja a jót, a rosszat,
az esélyt, s a reményt, no meg a bukást is,
és mindez velünk lesz, egy élethosszat.
Minden perc magában foglalja a létet, a véget,
a lehetőséget, a szerelmet és a csalódást is,
s oly felesleges folyton aggódni evégett.
Józan ész és értelem nélkül nem sok esély marad,
mivel az emberiség jó része még el sem hiszi,
hogy a sorsuk igen rossz irányba halad.
Sokaknak nincs ideje, energiája, a valóságot látni,
sőt, ha látja is, egyszerűen nem tudja elhinni,
hogy bárkik el akarnák az élettől vágni.
Józan ész és értelem nélkül elhal minden remény,
apró gyertyalángként pislákoló fénye kialszik,
s mindenki rájön, a jövő milyen kemény.
A végzet lovasa mindig úton van, nem áll meg soha,
nappalokon és éjjeleken át is lovagol kitartóan,
s ha úgy adódik, minden reményt elvisz tova.
A végzet lovasa mindig úton van, mindenkihez elér,
nem lehet elbújni előle, s a küzdelem hiábavaló,
igen fájó, de minden tette önmagáért beszél.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha üres a lelke,
ha nem érdekli semmi más ezen a világon,
s csak a hatalom megszerzése a terve.
Hiába dúskál valaki a pénzben, ha irigy, kapzsi,
és eladná a szeretteit is bármikor, bárkinek,
s a szívébe csak a gonosz jár be lakni.
Hiába dúskál valaki a pénzben, őt is eléri a vég,
nem menekülhet a sorsa elől, ahogy senki,
és a bűnei miatt, a tüzes pokolban ég.
Amikor becstelenek uralják a világot, az sötétbe borul,
országok és népek senyvednek galádságuk miatt,
az igazság, s a remény, a vég szélére szorul.
Amikor becstelenek uralják a világot, a gonosz tombol,
őrjöngve éli ki szennyes vágyait, pusztítja a létet,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
Piciny porszemek vagyunk csupán a végtelen időben,
szinte teljesen láthatatlan és sebezhető lények,
melyek alig hagynak nyomot az időkben.
Piciny porszemek vagyunk csupán a galaxisok szélén,
amelyeket bármikor könnyedén elfújhat a szél,
s talán emlékünk sem marad az út végén.
Senki nem sejtheti előre, hogy a sorsa merre viszi,
s merre fújja az élete szele, milyen irányba,
és azt sem, az esélye nagy, vagy kicsi.
Senki nem sejtheti előre, mikor jár le önnön órája,
és melyik lesz az utolsó örömteli pillanata,
vagy melyik lesz, a legvégső próbája.
