mindennapok Archívum - Kiss Gyula versei

Virágos réteken

Virágos réteken sétál a megfáradt remény,

és azon mereng, az élet mennyire kemény.

Szomorú ettől, elege van, pihenőre vágyik,

a hajdani időkből már semmi nem látszik.

Tudja, az emberek könnyen becsaphatóak,

s a számára a gyengeségeik nyilvánvalóak.

Nem boldog, hisz látja, elesettek, esendők,

soha nem voltak, nem is lesznek egyenlők.

Virágos réteken kullog a remény zavartan,

s nem érti, hogy is lehet ennyire zavarban.

Úgy dönt, most ideje szabadságra vonulni,

míg ez a világ nem képes a hibáiból okulni.

Az egykor tiszta vizű folyót

Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,

mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,

és így az életközössége pusztulásra lel.

Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,

a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,

és mégis ez a sötét sors jutott a számára.

Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,

nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,

és megihletett verseket, festményeket.

Az üres fejekbe

Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,

mind helyezkedtek és versenyeztek,

tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.

Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,

a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,

a butaság, az ordítás és a pusztítás.

Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,

látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,

hisz a tudat ehhez nem volt kellő.

A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,

egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,

a vele való összhang reménytelen.

Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,

fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,

és sokszor erőlködtek görcsösen.

Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,

a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,

az erejük és a tehetségük elfogytak.

Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,

a szeretet, az értelem, meg a becsület,

az igazság nem megvehető jószág.

A szenny lapátolása

A szenny lapátolása igen erőteljesen folyik,

éjjel és nappal is dolgoznak a munkások,

ám valahogy a szenny mégsem fogyik.

Az emberek mocsokban állnak undorodva,

és a bepiszkított ruháik erősen bűzlenek,

miközben levegőre vágynak fuldokolva.

Unják nagyon és szenvednek tőle rendesen,

rá kellene jönniük, önmagukért tenni kell,

nem pedig csak várni, s tűrni csendesen.

A szenny lapátolása és a sár dobálása megy,

alaposan megkeserítve a mindennapokat,

az élettől néhány nyugodt perc már kegy.

Amikor valaki elfeledi

Amikor valaki elfeledi, ki is valójában,

és milyen volt mielőtt gőgössé vált,

már nem él az igazi valóságban.

Mikor feledi, ő sem több, mint ember,

feledi, amikor nehéz időket élt meg,

s könnyes szemmel ébredt reggel.

Feledi, mikor bizonytalan volt a sorsa,

s tagadja a múltat, az sérti a lelkét,

úgy véli, az isten szerepe a dolga.

Amikor valaki elfeledi, honnan indult,

és többre tartja magát, mint kellene,

azt látja, a baráti köre megritkult.

Hiba nélkül még

Hiba nélkül még nem létezett ember,

és ez így is marad, míg a világ világ,

sokan járnak bekötött szemmel.

Hiba nélkül még nem született senki,

ez a természet rendje és a fintora is,

ám a szépet, a jót, észre kell venni.

A szeretetnek ideje

A szeretetnek ideje, hogy felvegye a kardot,

és a reménnyel együtt csatába szálljon,

különben végleg elvesztik a harcot.

Ellenfelük akad bőven és igen kegyetlenek,

jól vív a gyűlölet, a harag, meg a düh is,

s mind sajnálat nélkül verekszenek.

Az oldalukon küzd a gonoszság, az ármány,

az irigység és a rosszakarat mellettük,

s kicsivel hátrább a csinált járvány.

Az elvetemültség és a kapzsiság sem kutya,

a vérszomj vérszemet kapva vérengzz,

s ott a butaság is, amely igen buta.

A szeretetnek ideje kiállnia a lovagi próbát,

másképp elbuknak a reménnyel együtt,

és az el is döntené az emberek sorsát.

Egyre nagyobb a szakadék

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

egyre nő a feszültség, a meg nem értés,

és a tudatlanság rejlik emögött.

Egyre terjed a gyűlölet, a levegő haraggal teli,

a téboly beszennyezi a mindennapokat,

és ennek okát mindenki másban leli.

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

a szeretet és a jó szándék vészesen fogy,

a butaság teret nyer az értelem fölött.

Mindenkinek van olyan

Mindenkinek van olyan, ami fontos neki,

legyen az személy, tárgy, vagy eszme,

és mindezekben az örömét leli.

Mindenkinek van saját gondja, meg baja,

vannak saját problémái, küzdelmei,

és fájdalmában néha eláll a szava.

Mindenkinek vannak jól eltitkolt érzései,

perzselő vágyai, szerelmei és bánata,

s vannak igen kétkedő kérdései.

Mindenkinek vannak félelmei, reményei,

vannak nehéz percei és olyan dolgok,

amiket soha nem tud megérteni.

Mindenkinek van olyan keserű pillanata,

amely elszomorítja a szívét, s a lelkét,

az ember néha önmaga áldozata.

Sok múlik az akaraton

Sok múlik az akaraton, de még mennyire,

és ha az ember nem küzd kitartóan,

minden esélye elszáll messzire.

A félrenézés, a szemlehunyás sosem segít,

aki gyenge és gyáván lehajtja a fejét,

az legtöbbször mindent elveszít.

Sok múlik az akaraton, akár maga az élet,

és ki nem tudja összeszedni önmagát,

az a nap minden percében félhet.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30