Saját alkotásaim
Megnyugodhat-e a lélek a titkok hálójában,
és beismeri-e önmagának az igazságot,
azt, hogy mit is érez valójában?
Megnyugodhat-e a lélek, ha sok kudarc éri,
ha túl sokszor veszít, s igen bizonytalan,
és gyakorta még önmagát sem érti?
Megnyugodhat-e a lélek, ha távol a remény,
ha már semmiben nem képes megbízni,
miközben rádöbben, az élet kemény?
Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,
nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,
és megtenné a népéért amit kellene.
A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,
nem a szabadság elvétele, mások lealázása,
s emberhez méltó lenne a magatartása.
A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,
Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,
s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.
Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,
amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,
tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.
Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,
a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,
és minden elesettre van néhány perce.
A szemfényvesztés sikeres, ha elhiszi az ember,
ha áhítattal csodálja az őt megtévesztőket,
és ha a valódi megoldásra rá nem lel.
A szemfényvesztés sikeres, amíg a céljait eléri,
amíg kábulatban képes tartani az értelmet,
miközben a maradék elméket is feléli.
Mindig akad, aki elvégzi a piszkos munkát,
s ezért majd meg is kaphatja a véres jussát.
Mindig akad, aki árulója hazának, népnek,
s aki az elősegítője a pusztulásnak, végnek.
Minden perc küzdelem és színjáték az élet,
nem több mint hazug szemfényvesztés,
s egyfajta fanyar mosolya a végnek.
Minden perc küzdelem, fárasztó, tragikus,
az a kevéske öröm benne hamar elszáll,
s ami marad, az szörnyen kaotikus.
A kecskére bízott káposzta elfogy gyorsan,
s utána így jár minden szép termés is,
egyik a másik után, mind, sorban.
A kecskére bízott kert teljesen megszűnik,
az egykori zöldből kopár területté válik,
és hamarosan az emléke is eltűnik.
A szolga csak addig kell, amíg nem okoz bajt,
amíg a fejét lehajtva mindenfélét megtesz,
és soha nem is hallat semmiféle zajt.
Nem beszél vissza, nem elmélkedik, nem lát,
nem hall, nincsenek önálló gondolatai sem,
s az erdőben sosem látja majd meg a fát.
A szolga csak addig kell, míg az úrnak fontos,
amíg kellőképpen kiszolgálja az érdekeit,
melyeknek a legtöbbje aljas és mocskos.
A kellemes pillanatokra újabban vadászni kell,
igen ügyesen tudnak elbújni bárki elől,
s így az ember reájuk nehezen lel.
Annak idején rengetegen voltak, sok jót tettek,
és megmelengették az emberi lelkeket,
mára azonban hiánycikkek lettek.
A kellemes pillanatokra hamar kihalás várhat,
amennyiben nem tér magához ez a világ,
s meglehet a jónak nem lesz másnap.
Melyik a jobb, a keserű élet, vagy a gyors halál,
a mindennapi szenvedés, a békés végzet,
a lélek otthonra melyikben talál?
Melyik a jobb, a tiszta szeretet, vagy a gyűlölet,
a jóság és a becsület, netán a rossz szándék,
s az embereket elvakító ártó bűvölet?
Melyik a jobb, az igazság, vagy a sok hazugság,
az őszinteség, a tisztaság, vagy a gonoszság,
az emberség, netalán az elvakultság?
Melyik a jobb, a mézi máziság, vagy a sötétség,
a kitartás, a küzdeni tudás, az önfeladás,
a cirógatás, vagy esetleg a keménység?
Melyik a jobb, a tétlen várakozás, vagy a tettek,
az élhető élet, a biztonság, vagy az árulás,
a régi szép idők mára vajh hová lettek?
Majd amikor gondot okoz a számlák kifizetése,
nem lesz olyan népszerű a hazugok csivitelése.
Amikor a nehézségek immár a plafonig érnek,
az emberek elkezdik érezni az erejét a végnek.
