Tompító hőség

Tompító hőség kínozza az ember testét, lelkét,

próbára teszi a türelmét és a kitartását,

keresztülhúzva számtalan tervét.

 

Elveszi az erőt is, amely fokozatosan kimerül,

leizzaszt, s gondolkodás képtelenné tesz,

amíg végül a szenvedő kiterül.

 

Tompító hőség, mely égető és igen kegyetlen,

nincs lelke, nem lehet soha számonkérni,

ám nem ez a gond az egyetlen.

Az élet nagy része szenvedés

Az élet nagy része szenvedés, s kevés az öröm,

ha az emberiség nem ébred fel sürgősen,

itt nem marad majd kő a kövön.

 

Amíg él valaki, addig számtalan küzdelmet vív,

megannyi sorscsapást szenved el, s kínokat,

a sors azonban új küzdelemre hív.

 

Az egész lét örökös és vég nélküli harcok sora,

aki nem akar, vagy nem tud kiállni magáért,

attól a remény esélye is elszáll tova.

 

A szeretet sokat segíthet a bajban, vész esetén,

összetarthat, megerősítheti a kapcsolatokat,

s átlendíthet a szörnyű napok nehezén.

 

Az élet nagy része szenvedés, fájdalom, bánat,

az érzések, s érzelmek háborgó tengerében,

az emberi sajgó lelke még mire várhat?

Mi szépség van az öregedésben?

Mi szépség van az öregedésben? Bizony semmi.

Ritkulnak a csontok, elsorvadnak a szövetek,

és mindent sokkal nehezebb megtenni.

 

Egyre több lesz az arcon a ránc, s kopik az elme,

mindaz, ami valaha igen drága selyem volt,

manapság csupán egy szétmosott kelme.

 

Fáj a derék, fáj a gerinc, s nincs is, mi ne fájjon,

sokkalta nehezebb reggelente az ébredés,

és a gyönyörök sokasága mára álom.

 

Nehezül a járás, s a futás csakis a fantáziában él,

az izmok szépen átalakulnak zsírszövetté,

és a vágyak zöme többé fel sem kél.

 

A látás homályos lesz, reszketnek majd a kezek,

és gyógyszerre sokkal több pénzt kel költeni,

borzasztó lassan gyógyulnak a sebek.

 

Mi szépség van az öregedésben? Bizony semmi.

Rengeteg a kín, állandósul a fájó szenvedés,

s lelkileg is gyötrő mások terhére lenni.

Csapdában vergődve

Csapdában vergődve a legerősebb állat is szenved,

megpróbál küzdeni, s kimenekülni a fogságból,

ám rájön, hogy az a fránya vas nem enged.

 

Hiába rángatja a tagjait, s hiába üvölt teljes erővel,

tombolhat, dühönghet, ordíthat eszementen,

mégsem tud szabadulni, s ez rossz előjel.

 

Fájnak a csontjai és a szőre iszamos a saját vérétől,

az ereje ugyan nagyon fogy, de sosem adja fel,

ám érzi, nem jár messze az élete végétől.

 

Csapdában vergődve az ember is hasonlóan reagál,

s tudja, ha mindent el is próbál követni a létéért,

van az a kelepce, amely mindenkit bedarál.

Hideg szelek fújnak

Hideg szelek fújnak, az emberek dideregnek,

kellemesebb, melegebb helyekre igyekeznek.

Ám a lelkek is fáznak legbelül, s szenvednek,

hiszen a rideg idők maradnak, nem engednek.

 

Kilátástalanságot fúj a közeledő vihar magja,

s nem hallik meg a segítségért kiáltók hangja.

Eme hangokat elnyomja a bent zakatoló szív,

amely rémülten dobogva isteni segítséget hív.

 

Hideg szelek fújnak, szétzúzva a megszokást,

s rettentő ereje elhozhatja az utolsó felvonást.

A természet színpadáról eltávozhat az ember,

ha a reá váró borzalmakkal küzdeni nem mer.

Hívatásuk szégyenei

Hívatásuk szégyenei mindazok, akik esküjüket megszegik,

s akik júdáspénzért és meg nem érdemelt pozíciókért,

a tőlük elvárt legnagyobb aljasságot is megteszik.

 

Kiknek az egykor tett fogadalmuk nem jelent már semmit,

és kik eladták a sosem volt lelküket is a sötétség erőinek,

s a gonoszok parancsára nem kímélnek soha, senkit.

 

Érzéketlenül, kegyetlenül bánnak manapság a betegekkel,

gyakorta nem különbül, mint akármelyik kóbor állattal,

s ugyanúgy nem kegyeskednek az apró gyerekekkel.

 

Nem számít nekik senkinek a fájdalma, szenvedése, kínja,

hiszen becsületük és tisztességük a régmúltba veszett,

a kritikát, s a panaszokat, arcuk vastag bőre jól bírja.

 

Hívatásuk szégyenei biz nem hallják tisztességes társaikat,

hiszen a jóra és az igazságra immár nem fogékonyak,

a hozzájuk fordulókon élik ki perverz vágyaikat.

Ahol a sötétség uralkodik

Ahol a sötétség uralkodik, ott a fény csak rab,

csupán elnyomott, eltiport, s megalázott,

és soha igazi szabadságot nem kap.

 

A börtönében nagyon szenved, nőnek a kínjai,

a fájdalom izzóan égeti és elsorvasztja,

s körötte a rendes emberek sírjai.

 

Ahol a sötétség uralkodik, az igazság elbukott,

s a reménynek a legapróbb esélye sincs,

az élet, mint olyan, végleg megbukott.

Meddig hagyja?

Meddig hagyja magát feszíteni a húr, a gitáron,

hiszen nyújtották és pengették már ép eleget,

s nem szenvedett már sokat a világon?

 

Annyi, de annyi keserves dalt játszattak el vele,

a rengeteg fájdalmas és lehangoló zenéjétől,

minden lélek szomorúsággal lett tele.

 

Meddig hagyja, meddig tűri még a sok kínzást,

ahelyett, hogy ellenállna és elpattanna végre,

ezzel megszüntetve a további sírást?

A pokol szörnyei

A pokol szörnyei a kezdetektől a világot akarják,

s aljas céljaikért mindent el is fognak követni,

remélik, a fényt a Földről örökre elzavarják.

 

Minden gonoszság a vérükben folyik az elejétől,

nem kímélnek és nem kegyelmeznek a jóknak,

s az erejük egyre nagyobb a sátán delejétől.

 

Igazi pokolfajzatok, a velejükig telve gyűlölettel,

nekik a legnagyobb öröm a mások szenvedése,

s az, ha könnyen leszámolnak a szeretettel.

 

Véres rituálékat rendeznek és áldoznak uruknak,

sötét terveik, amelyeket oly régen kidolgoztak,

csupán a kezdete lenne iszonyatos utuknak.

 

A pokol szörnyei ünneplik a lélektelen lelkeiket,

s magukat istennek, a világ urainak gondolják,

míg a fény keresztül nem húzza a terveiket.

Tiszta gondolatok

Tiszta gondolatok, valódi érzések, s őszinte szív,

igazán ritkák a mindennapok szürkeségében,

ahol a lélek folytonos, kemény harcot vív.

 

Az élet valamennyi percében folyik a küzdelem,

akkor is, ha nem is annak tűnnek a történések,

a kiszolgáltatottság, s a félelem szüntelen.

 

Állandósul a zavar, a bizonytalanság, a rettegés,

eltűnőben van a boldogság és a tiszta szeretet,

viszont elárasztja a napokat a szenvedés.

 

Tiszta gondolatok híján elterjed a káosz uralma,

a sötét zűrzavar ideje örökre felütheti a fejét,

s végleg véget ér az emberek nyugalma.