A szeretteinket elveszíteni

A szeretteinket elveszíteni mindig fájdalmas és szomorú,

addig kellene velük törődni, amíg közöttünk vannak,

akkor már késő, mikor a sírjukon ott a koszorú.

 

Mindaddig kell megbecsülni őket, ameddig akad rá mód,

az arcukat megsimítani, a vállukat átölelni, s szeretni,

és mondani nekik alkalmanként néhány jó szót.

 

Segítséget nyújtani a bajban, vidámmá tenni a napokat,

enyhíteni a nehéz terheiket, amennyiben az lehetséges,

s őszinte szívvel védelmezni a kicsiket, nagyokat.

 

Ne hagyjuk, hogy mások döntsék el, meddig is élhetnek,

mikor hagyhatják el a lakásukat és merre mehetnek,

melyik pillanatban örülhetnek, s mikor félhetnek.

 

A szeretteinket elveszíteni drámai és hatalmas veszteség,

nélkülük mássá válik a saját életünk is, a végső percig,

végezetül elragad bennünket is a messzeség.

Rádöbbenni a valóságra

Rádöbbenni a valóságra fel nem fogható érzés,

megrázza a lelket, az elmét, az egész embert,

s mindezek után maradhat még kérdés?

 

A valóság kemény, gonosz, borzalmas és rideg,

kiöli a fantáziát, s elhervasztja a vágyakat is,

ebben az olvasatban a forró Nap is hideg.

 

Rádöbbenni a valóságra arcul üthet, de nagyon,

és olyan fájdalmakat ereszthet el szabadjára,

melyek a reményt is kiirtják egy napon.

nő, nő, szépség-2345037.jpg

Oly kevés az öröm

Oly kevés az öröm e haldokló, sötét világban,

a boldogság szinte teljesen kihalóban van,

s ez meg is látszik a harcos vitákban.

 

Igen gyorsan nő a meg nem értés, a feszültség,

egyre gyakoribb a harag és a gyűlölet árja,

s szinte ritkaságnak számít a derültség.

 

Barátok, családok fordítanak egymásnak hátat,

az eddigi megszokott jólét immár csupán rab,

s kiszabadulására nagyon sokat várhat.

 

Olyanok történnek, melyek horrorfilmbe valók,

elborzasztják az érzékeny lelkek sokaságát,

s az egekig magasztalják a bűnös csalót.

 

Oly kevés az öröm és annyira sok a fájó bánat,

a szeretet, a vidámság, a puha érintések sora,

s az igaz ölelések, jobb világra várnak.

lány, ül, móló-1822702.jpg

Mikor rosszul sül el

Mikor rosszul sül el mindaz, amit elképzeltünk,

el kellene gondolkoznunk azon, mi is történt,

s miként lehet, hogy az úton eltévedtünk.

 

Hogyan változhatott ennyit a kezdeti lelkesedés,

miként fordíthattunk hátat a kedveltünknek,

s legtöbbször sokként érhet a felfedezés.

 

A lelkünk túlontúl sérülékeny, s igen sebezhető,

a fantáziánk meglehet nem a valóságot látja,

s az akaratunk nem mindig kezelhető.

 

Mikor rosszul sül el az, amiről eddig álmodtunk,

nagy fájdalmat tudunk érezni a szívünkben,

s kiderülhet, nem mindennel számoltunk.

lány, tini, kávézó-1848477.jpg

A lelkek küzdőterén

A lelkek küzdőterén olykor nagy a vihar,

s néha a megnyugvás nem tud eljönni,

csak miután az ok-okozat kihal.

 

A lelkek igyekeznek érzéseiket elrejteni,

sebezhetőségüket próbálják eltitkolni,

s legtöbbször nem tudnak felejteni.

 

Gyakorta zűrzavar és káosz marad hátra,

sok időbe kerülhet innen lábra állni,

a folyamatokat megélve, s látva.

 

Hihetetlen az érzékenység, s a fájdalom,

a csalódás, a meg nem értés, a bánat,

és alig létezik egy kevés szánalom.

 

A színtiszta öröm, a boldogság oly ritka,

hisz annak az önzetlenség, s a jóság,

meg a valódi őszinteség a titka,

 

A lelkek küzdőterén mindennapi a csata,

s csupán ritkán csendesedik le a vihar,

mikor megszólal a szívek szava.

A fájdalmat eltitkolni

A fájdalmat eltitkolni sokszor bizony lehetetlen,

meg lehet próbálni, s rá is játszanak sokan,

ám végül kiderül, mindenki tehetetlen.

 

Hiába kívül a bűbájos mosoly, s a megnyerő arc,

a valóságban legbelül az érzelmek csatáznak,

hiszen az élet minden pillanata egy harc.

 

Nincs olyan ember, kit bántás még soha nem ért,

s aki mindig elérte, amit csak szeretett volna,

és könnyedén kipipálhatta a kitűzött célt.

 

Fájhat a reménytelen szerelem, a nem várt halál,

a kiszolgáltatottság, s a nincstelenség érzése,

mindebből a lélek kiutat nehezen talál.

 

Fájhat az eltitkolt igazság, s a zsarnoki kényszer,

a vágyak, az álmok megvalósíthatatlansága,

esély pedig soha nem adódik kétszer.

 

A fájdalmat eltitkolni olykor rettenetesen nehéz,

igazából tagadni hiábavaló is és értelmetlen,

szívszorító és szomorú ez az egész.

lány, portré, nő-2961978.jpg

A búcsú fájdalmas

A búcsú fájdalmas és szomorú a legtöbb esetben,

az elválás a megszokottól igen keserves lehet,

s zűrzavart okozhat a lelkekben, fejekben.

 

Sokféle búcsú létezik, s a legtöbbjük nem vidám,

nagyon meg tudja érinteni a dobogó szíveket,

és az elszakadás soha nem megy simán.

 

Ki a szerelmétől köszön el, sokszor meg is bánja,

és akkor kezdi el igazán értékelni a másikat,

mikor tudja, hogy többé már nem látja.

 

Aki eltávolodik a baráti körétől bármilyen okból,

más helyre költözik, megnősül, férjhez megy,

sokáig nem szabadul majd a sokkból.

 

A családtagok és a szerettek elvesztése végzetes,

hiába fogják egymás kezét a vég pillanatában,

tudják, hogy mindez immár végleges.

 

A búcsú fájdalmas, megtörheti az embert örökre,

az emlékképek bevillannak újra, újfent, ismét,

s az emlékezővel maradnak mindörökre.

sadness, tears, crying-4578031.jpg

A koporsó mellett állva

A koporsó mellett állva számtalan emlék kel életre,

s felidéződik rengeteg, már elfeledett történés,

aminek jelentőségét az ember nem értette.

 

Most azonban, amikor nincs visszaút, s nincs esély,

s nem lehet megváltoztatni a múlt eseményeit,

a fájdalom, mely marcangol, nem csekély.

 

Visszagondolva, s a jelentősebb pillanatokat átélve,

megrendítőleg hat mennyi rossz döntés akadt,

pedig a megoldás lehetett volna százféle.

 

Lehetett volna, de a félelem visszatartotta a vágyat,

s nem engedte a változtatást, a másként látást,

s bizony nem tudta elhessegetni az árnyat.

 

Az árnyat, mely a szívet folyvást a markában tartja,

szorongatja és rettegést kelt bárhol, bármikor,

s a hátramaradt lelkeket a bánatba hajtja.

 

A koporsó mellett állva, lehajtott fejek körös-körül,

könnyes szemek és sápadt, bánatos arcok sora,

s nincs olyasvalaki, ki mindennek örül.

Senki nem tudhatja

Senki nem tudhatja, hogy másoknak mije fáj,

s nem érezheti át a gondjait, a sérelmeit,

bármiket is mondjon ki a száj.

 

Elhiheti ugyan, s megértheti a panaszok sorát,

mégis könnyedén hallgatja mindazt végig,

hisz önmagán nem látja azok nyomát.

 

Megannyi tragédia teheti búsabbá a napokat,

megviselve az emberi szíveket, s lelkeket,

megtörve a kicsiket, s a nagyokat.

 

Számtalan veszteség kíséri az életnek az útját,

rokonok, barátok, s szerelmek elvesztése,

sokan sírják vissza önmaguk múltját.

 

Senki nem tudhatja, mi vár reá az úton végül,

mikkel is kell megküzdenie egymagában,

míg a saját érzéseivel meg nem békül.

sad girl, red rose, lonely-3007323.jpg

Önámítás

Önámítás. Olyan sokan csapják be magukat,

elhiszik a hazugságok ocsmány tömegét,

s amellett hallatják biz a szavukat.

 

Az agresszív reklámok és a mocsok áradata,

a szemfényvesztés, s az agymosás sikere,

mind csupán a gonosz sötét árnyalata.

 

A félelemkeltés, a rettegés fokozása, a pánik,

a gyűlöletkeltése, s a bekorlátozások sora,

az ép elmével sajna kegyetlenül elbánik.

 

Azok, akik szentül hiszik, hogy mindez igaz,

örömmel fogadják be a gyilkos mérgeket,

a hazug propaganda a számukra vigasz.

 

Lelkiismeret furdalás nélkül élik a napjaikat,

miközben valami furcsát kezdenek érezni,

s nagy fájdalom önti el kínzó tagjaikat.

 

Kezd már derengeni, hogy van valami hézag,

s talán nem kellene feláldozni mindenüket,

megcsapja az orrukat a kínzó vérszag.

 

Egyre-másra távoznak a világból a szeretteik,

sok a kárvallott, s a rokkanttá váló rokon,

a hitük a megmentésükben, temettetik.

 

Önámítás. Fájdalmas szembesülni az igazzal,

s látni, amikor kezd felszállni a homály,

és elkéstek a segítséggel, a vigasszal.

autumn, cemetery, cross