Címke: fájdalom

Akinek keserű az élete

Akinek keserű az élete, az a másét is azzá teszi,

mivel a keserűségét másokon vezeti le,

és abban nagyon is az örömét leli.

 

Az olyan ember nem látja meg a jót és a szépet,

a boldogság a számára önmaga keserve,

s kialakít a világról egy hamis képet.

 

Abban a világban a fájdalom örök és a kín éget,

a gonoszság, s az irigység természetes,

hiszi, hogy mindenkinek ez a jó élet.

 

Akinek keserű az élete, annak a lelke rég halott,

neki a szeretet az ellensége mindörökre,

s a sorstól reményt biz keveset kapott.

Szükség van a reményre

Szükség van a reményre, mindenkinek, mindenkor,

mivel nélküle oly álmatlanok a sötét éjszakák,

s felbukkanhat a balszerencse mindenhol.

 

Az élet igen sokszor kemény, rideg és biz kegyetlen,

rengeteg fájdalmat, csalódást, s bánatot okoz,

így szép álmok helyett, zavar van a fejekben.

 

Szükség van a reményre, talán jobban, mint valaha,

olyan időket él az emberiség, amely veszélyes,

s a reménytől, feléledhet a túlélés parazsa.

Megéri az élet

Megéri az élet azt a számtalan gondot és szenvedést,

a sok-sok fájdalmat, a rengeteg megpróbáltatást,

a meg nem értést, s a folyamatos megvetést?

 

Az álmaink és a vágyaink eltiprását, a hazugságokat,

a kihasználtságot, a szakadatlan terhelések sorát,

vajon levonjuk ebből egyszer a tanulságokat?

 

Miért olyan kevés a szeretet, s miért van a sok bánat,

olyan csodás is lehetne minden, ha azt akarnánk,

a jóság és a remény, kéz a kézben nem járhat?

 

Megéri az élet mindezt, megéri a végtelen küzdelem,

s leszedhetjük-e valaha a kitartásunk gyümölcsét,

vagy nekünk a kilátástalanság jut, szüntelen?

Milliónyi gyertyaláng

Milliónyi gyertyaláng lobban egyszerre a temetőben,

a sírok körül emberek állnak, búsan, szomorúan,

és néma, fájó gyász érződik a levegőben.

 

Milliónyi gyertyaláng, mint fénylő és parányi lelkek,

ezen az estén virágok szirmain játszanak a fények,

s most, egy időre, az élők is békére lelnek.

Az élet nagy része keserűség

Az élet nagy része keserűség, szomorúság és bánat,

kéretlen teher, mindennapi gondok sokasága,

s amíg élünk, számtalan pillanat fájhat.

 

Persze vannak nyugodtabb napok, s békésebb órák,

szeretetteljes percek, igazi vidámság és öröm,

no meg vágyak, melyek a végtelent róják.

 

Az élet nagy része keserűség, kötelezettségek sora,

s miközben túlzott elvárások kísérnek minket,

úgy tűnik, ennek nem lesz vége soha.

Sokan a keserűségüket

Sokan a keserűségüket, s a fájdalmukat nem bírják,

és másokon vezetik le a kínzó feszültségüket,

a lelki bajaikat, kívülállók kárára vívják.

 

Próbálják leplezni azt, ami valójában bennük rejlik,

tagadják, hogy lenne bármi, ami bántaná őket,

s azt hiszik, minden gondolatukat elrejtik.

 

Sokan a keserűségüket feloldani nem képesek soha,

és mindig találnak okot, hogy mást bántsanak,

holott önmagukban van a fájdalmuk oka.

Az önmarcangolás

Az önmarcangolás sehova nem vezet igazán,

csupán megtiporja és megkeseríti a lelket,

s ez senki számára nem lehet vigasz ám.

 

Oly nehéz megküzdeni a problémák sorával,

és annyira kilátástalan sokszor ez az élet,

végül értünk jön a halál, a fakó lovával.

 

Az önmarcangolás kizárólag magunknak árt,

minket gyötör, kínoz, s kerget az őrületbe,

mialatt a reményünk a semmibe szállt.

Mindenkinek a saját fájdalma

Mindenkinek a saját fájdalma az, amit igazán átérez,

és amitől olyannyira kínzóan tud szenvedni,

a máséra csak udvariasságból rákérdez.

 

Ki-ki önnön gondját, baját és terheit cipeli magával,

legtöbbször az élete végéig küzd mindezzel,

s végül nem képes leszámolni a bajával.

 

Mindenkinek a saját fájdalma az igazi, hisz azt érzi,

s amíg a lelke szinte belerokkan mindebbe,

nem fog békében és nyugalomban élni.

Mindenkinek van bánata

Mindenkinek van bánata, amely elkísérheti a sírig,

amely soha nem hagyja nyugodni a lelkét,

s az a bánat, eljut egészen a szívig.

 

Ott megbújik, s rejtve munkálkodik, kínoz, gyötör,

néha már maga sem tudja, mióta szenved,

azonban mégis oly kitartóan pöröl.

 

Mindenkinek van bánata, mely álmaiban is kísérti,

s hiába minden, egyszerűen nem csitul el,

az embert az utolsó percig kíséri.

Önnön fájdalmait

Önnön fájdalmait valamennyi ember maga érzi,

és önmaga szenved miattuk, bár leplezheti,

gyötrelmek között bizony nehéz élni.

 

A fájdalom elbizonytalanít, megkeseríti a lelket,

szétzúzza a figyelmet és mélabússá is tehet,

s a lélek kiutat ebből nehezen lelhet.

 

Más segíthet ugyan, ám a terheket nem veszi át,

nem is tehetné, hiszen neki megvan a magáé,

és szabadulást a sajátjaiból sem lát.

 

Önnön fájdalmait mindenki szenvedheti a sírig,

bár lehetnek időszakok, amikor kisüt a Nap,

és általa a remény, eljuthat a szívig.