Saját alkotásaim
Téli estéken, amikor a város mélyen alszik,
és még a csend is csendesen szunyókál,
semmiféle nesz, zörej, nem hallik.
Csillagok vigyázzák a nyugalmat és a békét,
fennen ragyognak már évmilliárdok óta,
s tőlük kapja minden lélek a fényét.
Téli estéken szorgosan dolgoznak az álmok,
a fantáziák segítségével messzire jutnak,
igen hasonlóak, ámde mégis mások.
Egy csendes téli éjszakán útra kél a szeretet,
vidáman mosolyogva járja a várost,
és felkeresi az összes gyereket.
Óvatosan bekukkant az összes ház ablakán,
és meglesi a nyugalmas pillanatokat,
ugyanúgy tesz, mint hajdanán.
Az álmok éjjelén, fenn, csillagok ragyognak,
és a Hold, mint jó gazda vigyáz reájuk,
eljött az ideje a télnek, fagyoknak.
Egy csendes téli éjszakán szerte béke honol,
bagoly figyel a behavazott ágak között,
és úgy ül ott, mint egy szobor.
Egy varázslatos estén hegedülni kezd a tücsök,
lágy szellő simogatja a susogó faleveleket,
és a fűben óvatosan lépkednek a sünök.
A kerek arcú Hold mosolya beragyogja az eget,
egy bagoly suhan az éjben, a város lepihent,
ez idő tájt már alszik felnőtt, s gyerek.
A Göncölszekéren utazik az álmodozó remény,
az éjszaka óceánjában békések a csillagok,
s ilyenkor az álmok világa nem szegény.
Egy varázslatos estén, szerte a nyugalom árad,
a szeretet megcirógatja a pihenő lelkeket,
miközben az idő gyors lovakon vágtat.
Egy tavaszi estén, amikor a gondolat is alszik,
és a Hold mosolyog a csillagok között,
a sötétben a rigók éneke hallik.
Dalolnak az életről, a szerelemről, s a világról,
a természet szépségeiről, a nyugalomról,
és a rengeteg gyönyörű virágról.
Egy tavaszi estén, amikor a csend hangja száll,
s a levelek vidáman susognak az ágakon,
egy kis időre a békétlenség is leáll.
Amikor eltüntetik a Napot is a tündöklő égről,
és felkavarják az összes, még tiszta vizet,
a félelem lávaként tör fel a mélyből.
Amikor eltüntetik a Napot is és vele a Holdat,
sőt, a csillagokat is száműzik a semmibe,
kiderülhet, nem lesz többé holnap.
Amikor eltüntetik a Napot is, elköszön az élet,
és kezdetét veszi az örök sötétség kora,
eme világnak a gonoszság vet véget.
A régmúlt szép időket messze fújta a jelen szele,
s immáron csak az emlékezet őrzi azt az időt,
miközben a szívünk keserűséggel van tele.
A végtelen égbolton emlékek milliói ragyognak,
s mint szikrázó csillagok tekintenek le reánk,
örök témáját adva verseknek és daloknak.
A régmúlt szép időket soha nem lehet elfeledni,
mindig is ott lesznek majd a lelkünk mélyén,
ám reményeinket még nem kell eltemetni.
Egy kis erdei ház áll a hegyen, a fenyők erdejében,
csillagos este van, friss hó hullott a környéken,
és farkasok hangja hallik a messzeségben.
Díszkivilágítás ragyogja be a házikót, a környéket,
odabent kellemes a meleg és halkan szól a zene,
a gyermekek számára a mese, igaz történet.
Mese a Mikulásról, a varázslatról, a csomagokról,
a tündérekről, a manókról, a harcos törpékről,
a királykisasszonyokról és a hős lovagokról.
Nagy a várakozás, a kicsik álmosak, aludni térnek,
gyorsan bebújnak az ágyukba, puszit kapnak,
és a kedves Mikulástól jó sok csokit kérnek.
Egy kis erdei ház pihen a téli hidegben csendesen,
egy nagy fán bagoly huhog, odább róka oson,
s a feljövő Hold letekint e helyre kedvesen.
Erősödik a szeretet a szívekben, így Karácsony táján,
meghittebben telnek a napok, az órák, a percek,
és a rengeteg fény igazán csodálatos látvány.
Erősödik a szeretet a szívekben, ébred a sok remény,
ajándékok sokasága rejtőzik a szekrények alján,
és felragyognak a csillagok, december egén.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, a bokrok, a fák,
a hegyek, a völgyek, s a nemrég virágos rétek,
a városok, falvak, tanyák, a mocsaras láp.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, beköszönt a tél,
a szél fúj, az állat és növényvilág pihenőre tér,
s a téli mesék sokasága újfent életre kél.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, az este kacsint,
felragyogtak a csillagok, a Hold útjára indult,
és nyugalom, békesség honol odakint.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a Hold ragyog,
útra indulnak az álmok a fantáziák világába,
és nem állíthatják meg őket a fagyok.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a csend hallik,
s amikor szinte megáll az idő a végtelenben,
ember és természet, békességben alszik.
