Saját alkotásaim
Egymás ellen fordítottak sok embert, családot,
barátokat, szerelmeket tettek tönkre a galádok.
A politika mézes mérge oly mételyező, hatásos,
s mindaz, amit nekünk szánnak, kínzó, halálos.
Egymás ellen fordítottak, így pusztítják a jövőt,
és így biztosítják a hatalmukat a gaz cselszövők.
A megosztottság csak a népnek árt, nem nekik,
és mindezt a rengeteg pénzért, s nevetve teszik.
Az átlagemberek minden pénze elvételre kerül,
ezáltal a jövőjük koromsötétbe fog borulni,
és a veszteségükön az elit jókat derül.
Jókat nevetnek a gyengeségen és a félelmeken,
az emberek riodalmán, a hiszékenységükön,
számukra mindenki senki, lényegtelen.
Az átlagemberek minden pénze zsebekbe kerül,
azok zsebébe, akik a terv szerint dolgoznak,
s akikben a becsület léte fel sem merül.
Maszk mögé bújva nem a valóság látszik,
és nem is az igazság tündököl fényesen,
az elmével csakis a hamisság játszik.
Arc nélküli világban mindenki egy senki,
nem ember, nem lélek és nem élőlény,
olyasféle, kiket oly könnyű megvetni.
Az engedelmesség a gyengék miatt élhet,
miattuk szenved az értelem rengeteget,
és a tisztánlátás bizony miattuk félhet.
Maszk mögé bújva fog elpusztulni a világ,
mivel a rettegés és a félelem hatalmas,
az ostobák sírjain soha nem nő virág.
Minden háziállat sorra kerül, egymás után, sorban,
különféle ürügyekkel igyekeznek végezni velük,
erre még nem volt példa, semelyik korban.
Előbb a szarvasmarhák, majd a sertések, s a ludak,
a kacsák, a birkák, a kecskék, a tyúkok, mind,
és utoljára maradnak a galambok, a nyulak.
Minden háziállat sorra kerül, ami hasznos nekünk,
amelyek az életünk szerves részei voltak eddig,
hisz a cél, műhúst és rovarokat etetni velünk.
Mézes mérgekkel próbálják elaltatni a hangyákat,
hiszen azok szeretik az édes, finom ételeket,
és ilyetén nem kell felállítani csapdákat.
Eme mérgek lassan, fokozatosan fejtik ki a hatást,
s emiatt nem tűnik fel a szorgos rovaroknak,
milyen ravasz módon kapják a csapást.
Mézes mérgekkel próbálják elősegíteni a végzetet,
mivel mindenképp el akarják érni a céljukat,
kiirtani ezeket a szorgos és apró lényeket.
Hogyan lehet kiirtani egy növényt a saját területéről,
s hogyan lehet elhervasztani, vagy kirothasztani,
és hogy lehet kitépni, a saját területéből?
Úgy, hogy meg kell fosztani a víztől, s ami csak élteti,
le kell permetezni gyilkos és hatékony mérgekkel,
hiszen úgysem tudja önmagát megvédeni.
Le kell kaszálni az ivadékait, az új hajtásait, a sarjait,
rá kell taposni, amikor kezd ismét magához térni,
s ráküldeni a nyomoknak szennyes magvait.
Amennyiben mindez sikertelen lenne, ott van a sarló,
az bizony levágja a növényt egészen a föld színéig,
s nem marad más utána, csupán a kopár tarló.
Hogyan lehet kiirtani egy növényt, s mi lenne a célja,
annyira kellene a területe, mely eddig az övé volt,
és amelyen eddig sem volt más, csak préda?
A sötétség végleg be akarja kebelezni a ragyogó fényt,
el akarja nyelni az erejét és megsemmisíteni,
ahogyan vele együtt, valamennyi lényt.
A sötétség végleg be akarja kebelezni az egész világot,
elpusztítani mindazt, ami jó benne és ami szép,
a szeretetet, a reményt, s minden virágot.
A gonosz fegyverei a pénz és az aljas ármány,
amelyek befészkelik magukat az elmékbe,
mindegy, hogy milyen fájdalmak árán.
A manipuláció, s a megtévesztés igen sikeres,
ám amennyiben mégsem hatnának eléggé,
a sunyi hatalom meglehetősen ideges.
A kitűzött cél az elpusztítás, s a teljes uralom,
a szeretet, a becsület, a tisztesség kiirtása,
és igyekeznek változtatni a tudaton.
A tudaton, melyben még él a jó, s él a remény,
amelyben valódiak az érzelmek, a vágyak,
és miben érző lény a gazdag, szegény.
A gonosz fegyverei az uszítás és a megosztás,
s mindezek ellen túlontúl nehéz küzdeni,
az összefogás lehet csakis a megoldás.
Meddig tűri még a nép, hogy hazudjanak neki,
és kizsákmányolják, a létét is elpusztítva,
mert abban a hatalom az örömét leli?
Meddig viseli el a megtiprást, a jogai elvételét,
a félelemben tartást, s szabadsága eltörlését,
tagadva a gonosz létezésének elméletét?
Miként hagyhatja, hogy kiirtsák eme világból,
s elvegyék a családját, rokonait, barátait,
és ne gondolkozhasson a világról?
Hogyan viselheti el, hogy állatokként kezeljék,
és a szeretett gyermekeikkel egyetemben,
végül mindőjüket a vágóhídra tereljék?
Meddig tűri még a nép, hogy semmibe vegyék,
s megkérdezése nélkül, levegőnek nézve,
vele ezt a sok mocskot megtegyék?
Erre a világra megszületni aztán igazán csodás öröm,
nincs ennél szebb, s nem lehet bölcsebb gondolat,
főleg, ha belül maradunk a szegénység körön.
Mindig az a legjobb, ha tűrjük az igát, az elnyomást,
ha mindig engedelmeskedünk az elpusztítóinknak,
s reméljük, így megérhetjük az utolsó felvonást.
Ha a sötétség hitvány erőit éltetve, fizetjük az adókat,
s mindig jámborul, békésen bólogatva helyeslünk,
pénzzel tömjük a hazug, aljas, féreg csalókat.
Amíg soha nem vonjuk kétségbe a valótlan állításait,
s míg az elhullásunk megfelel a gonosz tervezetnek,
beteljesítve a jövőlátók számítógépes számításait.
Erre a világra megszületni minden ember szép álma,
és bizony annyira felemelő érzés eltiportnak lenni,
nem is lehet normális, akinek nem az a vágya.
