Saját alkotásaim
Bizony többre képes az elme, mint a test,
amíg az elme a fantáziával szárnyal,
addig a test igen puhány és rest.
Bizony többre képes az elme, ha hagyják,
ha nem zárják be kalitkába, ketrecbe,
s még a becsületét is visszaadják.
Hatvannégy éves lettem Én,
itt a világnak közepén.
Ejnye-bejnye!
Ajándékot kapok magamtól,
s ez eltávolít a bajomtól,
minden szinten.
Fél évszázad sosem semmi,
ezalatt sokat kell tenni.
Bizony-bizony!
Lehettem volna én akármi,
soha nem szerettem várni,
senkire és semmire.
Mégsem lettem. Sajnos hiába,
kiáltom fájdalmam a világba.
Egye-fene!
Szakadatlan küzdelem az élet,
szenved benne épp elég lélek.
Fájdalom, szánalom.
Az igazságnak nyoma sincsen,
becsületem minden kincsem.
Az a nyerő erő!
Sokan nem értenek a szóból,
ám kérik a részüket a jóból.
Semmit nekik!
Aki a mások fájdalmának örül,
előbb nézzen otthon körül.
Silány-hitvány!
Én az egész népet tanítanám,
drága nemzetem és hazám.
Hív a tiszta szív!
Az idő vándora megfogta a kis batyuját,
s végiggondolta miket pakoljon bele,
mielőtt bezárná a kis háza kapuját.
Pakolni való pedig szép számban akadt,
szerelmek, érzések, vágyak és álmok,
a szíve a bánatba majd beleszakadt.
Szomorú volt, hogy nem várhat tovább,
ám sietős a dolga, hisz ketyeg az óra,
s muszáj mennie egy házzal odább.
Azért még igyekezett elpakolni ezt, azt,
a szeretet emlékét, a béke pillanatait,
nem pedig szemetet és gisz-gazt.
Megrázta a batyut, érezte van ám súlya,
mégis eltette a fiatalság vidámságát,
és az egészség perceit is az útra.
Beszuszakolta melléjük a jót, a reményt,
a becsületet, tisztességet, az értelmet,
s nem utolsósorban az igaz erényt.
Az idő vándora bekötötte a batyu száját,
elmerengett, milyen csodás volt régen,
körbenézett, s lekapcsolta a lámpát.
Ez az év legyen szeretetteljes, nyugodt, békés,
emberhez méltó, szíveket megmelengető,
és nem kell soha, semmiféle világégés!
Jusson egészség mindenkinek, s tiszta levegő,
a boldogság és az öröm uralja a napokat,
ne a halálozási hírek legyen a vezető!
Kerüljön méltó helyére a becsület, az értelem,
a tisztesség térjen vissza egykori magához,
és ne érjen senkit, semmikor sérelem!
Ragyogjon az igazság, mint a Nap, a kék égen,
legyenek őszinték az érzések, gondolatok,
s a lelkek leljenek nyugalomra az éjben!
Győzze le a jó a rosszat, a fény pedig a sötétet,
a szabadságunk ne legyen a félelem rabja,
a gonoszt pedig tegye sírba az enyészet!
Egy őszinte ember igazat mond, ha fáj is,
nem kertel és nem hazudik sohasem,
nem beszél mellé, sőt, még lát is.
Látja a valóságot és hallja a bánat szavát,
érzékeli a számtalan, gyötrő rosszat,
s ezek alól nem vonja ki önmagát.
Igyekszik segíteni, ahogy erejéből telhet,
s próbál fényt gyújtani a sötétségben,
miközben maga is visel elég terhet.
Egy őszinte ember nem hajlik meg soha,
mert van gerince, s van becsülete is,
a hitványságot pedig száműzi tova.
Tiszteletre méltóak azok, kik a jóért küzdenek,
és felvállalják a harcot, a mások harcát is,
s nem a rossztól, gonosztól függenek.
Tiszteletre méltóak azok, kik becsülettel élnek,
kik ugyanúgy szenvednek, mint mindenki,
és még akkor is segítenek, ha félnek.
Tiszteletre méltóak azok, akik nem lelketlenek,
s akik kiteszik a szívüket is egy igaz ügyért,
nem hagyva, hogy mások szenvedjenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik szeretni tudnak,
akiket nem az érdek és nem is a pénz ural,
s akik maguk erejéből magasra jutnak.
Tiszteletre méltóak azok, akik valódi jellemek,
akik kitartanak a legnehezebb időkben is,
még úgyis, ha senkinek nem kellenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik a szavukat állják,
akik segítőkezet nyújtanak az elesettek felé,
s akik a végzetüket tétlenül nem várják.
A tudás fényét megtalálja az, ki folyton keresi,
aki rááldozza az idejét, a szívét, s a lelkét,
és kit az elszántsága az egekig emeli.
Aki felteszi az életét is, hogy tisztán láthasson,
kinek minden szava és tette maga a való,
és ki azért él, hogy jobbá válhasson.
Aki ember tud maradni bármi is legyen az ára,
kinek fontos a nappal, de fontos az éjjel is,
s akinek a becsület soha nem drága.
Kinek a szegény nem alávalóbb, mint a gazdag,
kiben van könyörület, van segítőszándék,
és kiben az érzések nyomot hagynak.
Akinek van lelke, mit nem vehet meg az ördög,
és egyébként sem eladható, semmi pénzen,
körötte a sok hazug hiába is szörcsög.
A tudás fényét megtalálja az, aki arra érdemes,
akiben a csend fénye olyan tisztán ragyog,
s akinek a világ sorsa igazán lényeges.
Soha nem lesz olyan, hogy mindenkinek jó,
ahogyan soha nem lesz megértés sem,
s a félelem pusztába kiáltott szó.
Soha nem lesz olyan, hogy valami ne fájjon,
és hogy a tisztesség természetes legyen,
a szeretet pedig a gyűlölettel teázzon.
Soha nem lesz olyan már semmi, mint rég,
a becsület a szégyenpadon ül és hallgat,
a gonosz ordít, nincs, ami neki elég.
Soha nem lesz olyan, hogy az értelem győz,
és a tudás, meg a jóság fennen ragyog,
a pénz hatalma mindent legyőz.
Soha nem lesz olyan, hogy felhőtlen öröm,
a lélek és a szív még sokszor csalódhat,
s egyszer minden hiba visszaköszön.
Soha nem lesz olyan, hogy nyugalom, béke,
és nem lesz mindenki számára igazság,
e világnak biztos pusztulás a vége.
Nem a pénz tesz emberré, hanem az igazi jellem,
a becsületesség, a tisztesség, a viselkedés,
és nem a nagyszájúság, a kellem.
A tettek bizonyítanak és nem a hazugságok árja,
nem az állandó ígérgetés, figyelemelterelés,
amelynek a kárát mindenki látja.
Nem a hitegetés és nem a valóságnak eltitkolása,
nem a szembe dicséret, ám a hátba egy kés,
s nem a hatalom gyakori fitogtatása.
Nem a pénz tesz emberré, hanem a szív, s a lélek,
a valódi emberség, a segítőkészség mindig,
ezek az alapjai, az igazi fénynek.
Az igazi jellem ritka, egy drágakőnél is ritkább,
valódi ékesség ebben a jellemtelen világban,
és sokan nem értik meg majd a titkát.
A titka az emberség, a becsület és a tiszta lélek,
az egyenesség, a megbízhatóság, az igazság,
s mindettől a hitványak nagyon félnek.
Az igazi jellem ritka, mert mélyen van, legbelül,
nem kihívóan páváskodik szerte, amerre jár,
és a számára mindig a jóság lesz legfelül.
