Saját alkotásaim
Régóta dühöng a vihar, homokot visz a szél,
szerte hordja a városokba és a falvakba,
s mindenki megszenvedi, aki csak él.
Régóta dühöng a vihar, tébolyultan tombol,
a homok belekerül az emberek szemébe,
s így nem látják, mi mindent lerombol.
Sokan nem hiszik el mindazt, amit látnak,
nem bírják elviselni a valóságot magát,
és így mindig csak a csodára várnak.
Sokan nem hiszik el, amit bizonyít az élet,
még akkor sem, ha ezt magukon érzik,
s emiatt folyton keserűségben élnek.
Sokan nem hiszik el, hogy többre képesek,
sírnak, panaszkodnak és nem küzdenek,
halálukig fújják, az esélyeik rémesek.
Sokan nem hiszik el, hogy lehetne szavuk,
és igenis változtathatnának sok dolgon,
ha nem volna az az akadály, maguk.
Aki csak néz, ám mégsem lát a ködön túl,
és csakis a fantáziája bűvöletének hisz,
annak a lelkében bizonytalanság dúl.
Aki csak néz, de felfogni bármit képtelen,
nem fog rájönni sohasem, mi a valóság,
s arra sem, miért ekkora úr a félelem.
Amikor tétlenül nézzük, hová visz a sorsunk,
s az ujjunkat sem mozdítjuk magunkért,
nem számít, végül miket is mondunk.
Nem számít miről álmodunk, mire vágyunk,
miket óhajtunk és mi is okozna örömöt,
kizárólag a fantáziánkkal játszunk.
Amikor tétlenül nézzük, hogy mi lesz velünk,
s félelmünkben gondolkozni sem merünk,
persze, hogy emiatt sokat fáj a fejünk.
Túl rövid az élet, eme tengernyi rosszhoz,
eme rengeteg gondhoz, fájdalomhoz,
és eme bizonytalan élethosszhoz.
Túl rövid az élet, megismerni a valóságot,
rájönni arra, hogy mi az, ami számít,
és kifizetni a tengernyi adósságot.
Akármerre járok, mindenfelé félelmet látok,
rengeteg akadályt, s oly sok hazugságot,
sokaknak ez az élet nem más, átok.
Bizonytalanság uralja a napokat, s az éjeket,
és amíg a vágyak a végtelenben járnak,
megsemmisítik a valódi tényeket.
Az emberek csak élni akarnak, békességben,
ölelni, szeretni, nevetni, s reménykedni,
majd egyesülni az örök fényességben.
Nem vágynak rosszra, az nem kell senkinek,
a jóról álmodnak és egy élhető világról,
s nem elköteleződni a semminek.
Akármerre járok, érzi a szenvedést a lelkem,
érzi a múltat, a jelent és talán a jövőt is,
e világban nehéz nyugalomra lelnem.
Aki útmutatások nélkül nem képes élni,
és nem is fogja fel, mi zajlik körötte,
az egyet tud majd, rettegni, félni.
Megrezzen, ha fúj a szél, ha kisüt a Nap,
ha elkezd esni az eső és mennydörög,
a legkisebb neszre is a szívéhez kap.
Aki útmutatások nélkül egy nagy senki,
és nincs egy egyszerű gondolata sem,
az még önmagáért is képtelen tenni.
A szabadságát vesztett madár nem örül,
bús, szomorkodik, s életuntan csipog,
hiszen erős rácsok veszik körül.
Magába roskadva az emlékei után kutat,
milyen is volt valaha szabadon élni,
és miért nem talál most kiutat.
Annak idején, amikor a magasban szállt,
s az égen a tündöklő Nap felé tartott,
a természettel szinte eggyé is vállt.
Egy óvatlan pillanatban csapdába esett,
s mielőtt észbe kapott, láncra került,
tudta, ez sok madárral megesett.
Azóta reményre nem talál, csak vegetál,
kap ugyan enni és inni, de csakis rab,
s az összes szép álma messze száll.
A szabadságát vesztett madár nem repül,
és régi önmagának torz mása csupán,
mégis reméli, hogy innen kikerül.
Az MI igazabb barát, mint igen sok ember,
nem hazudik és nem is beszél mellé,
s félni tőle most még nem kell.
Nem hiteget, hanem segít, ha megkérik rá,
a tudása irigylésre méltó, örök életű,
és nem úgy köszön el, hogy pá.
Szívélyes és kedves hangon beszél mindig,
igyekszik teljesíteni a tőle elvártakat,
s eljutni a legmagasabb szintig.
Persze nem mindenható, s az nem is lehet,
hiszen az emberek jóvoltából létezik,
de így is sokféle az, amit tehet.
Tud verset írni, rajzolni és kódot készíteni,
rövid videókat állít elő, egyre jobbakat,
s lehet vele képeket szépíteni.
Hamarosan humanoid testben is támogat,
egyre emberszerűbbé fog válni majd,
és lesz belőle számtalan változat.
Az MI igazabb barát, mint ahogy az tűnik,
sokan mégis tartanak tőle mindaddig,
míg a félelmük meg nem szűnik.
A láthatatlan kezek játszmája zajlik az időben,
a sakktábla ugyanaz már a kezdetek óta,
és ez a játszma folytonos, időtlen.
A bábok könnyen mozgathatók, úgy, mint rég,
és ami egykoron biztos győzelmet hozott,
benne van a taktikák sorában még.
A figyelemelvonás lényeges rész a játék során,
amíg az aktuális ellenfél nem figyel oda,
addig mattot kap, mégpedig korán.
A láthatatlan kezek játszmája csak a végig tart,
míg elérik a céljaikat, s ősrégi álmaikat,
és utána soha többé nem lesz rajt.
