Saját alkotásaim
Amikor eltüntetik a Napot is a tündöklő égről,
és felkavarják az összes, még tiszta vizet,
a félelem lávaként tör fel a mélyből.
Amikor eltüntetik a Napot is és vele a Holdat,
sőt, a csillagokat is száműzik a semmibe,
kiderülhet, nem lesz többé holnap.
Amikor eltüntetik a Napot is, elköszön az élet,
és kezdetét veszi az örök sötétség kora,
eme világnak a gonoszság vet véget.
A sötétség néha elhiszi, hogy egyszer fénnyé válik,
erről sokat képzeleg éjjelente a csillagok alatt,
és ezzel az érzéssel, főleg pirkadatkor játszik.
A sötétség néha elhiszi, őt nagyon sokan szeretik,
fel sem fogja, hogy ez nem így van, félnek tőle,
és igyekeznek elkerülni, mikor csak tehetik.
A félénk kis vízcsepp elsőként ugrott le a mélybe,
és elsőként hagyta el a nagy, sötét felhőjét,
ám egyedül volt, s ezt nem vette észre.
Amikor elérte a talajt, megütődött, de keményen,
e rideg világ igencsak megrémítette a lelkét,
hisz itt minden félelmetes a szemében.
Amíg rettegett csendben, indultak utána a társai,
akik úgy jártak, mint ő, ám összefogtak vele,
s onnantól nem kellett picinek látszani.
Immáron pocsolyát alkottak és hamarosan tavat,
elképesztő mennyiségben jött az utánpótlás,
és erre bizony nem létezhettek szavak.
A félénk kis vízcsepp megértette, reményt adott,
reményt az életre, egy jobb, egy szebb világra,
s maga után egy zöldellő mezőt hagyott.
Józan ész és értelem nélkül nem sok esély marad,
mivel az emberiség jó része még el sem hiszi,
hogy a sorsuk igen rossz irányba halad.
Sokaknak nincs ideje, energiája, a valóságot látni,
sőt, ha látja is, egyszerűen nem tudja elhinni,
hogy bárkik el akarnák az élettől vágni.
Józan ész és értelem nélkül elhal minden remény,
apró gyertyalángként pislákoló fénye kialszik,
s mindenki rájön, a jövő milyen kemény.
Az állandó gyűlölködés megmérgezi a lelket,
elpusztíthat minden pozitív gondolatot,
és így az ember békére nem lelhet.
Nem tud foglalkozni a szeretettel, a széppel,
semmiféle jóval, sem értelmes dologgal,
és így néz a világra, fanyar képpel.
Nem tud őszintén ölelni, sem pedig segíteni,
az érzelmeiben is állandóan dúl a vihar,
és csakis ama húrt tudja feszíteni.
Az állandó gyűlölködés megrövidíti az életet,
összezavarja az elmét és kihat másokra,
sötétbe borítva a ragyogó fényeket.
Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,
a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,
az másoktól az anyagi javakat reméli.
Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,
hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,
és bárkin átgázol, ha előre akar menni.
Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,
fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,
s önmagát sok hasonlóval veszi körül.
Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,
mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,
ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.
Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,
és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,
s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.
Tűnjön el a rossz, a gonosz, s mindenféle ármány,
valamennyi lélekromboló és pusztító dolog,
s nem kell nekünk semmiféle járvány!
Nincs szükségünk arra, hogy korlátozzák a létünk,
befolyásolják a gondolatainkat, az érzéseinket,
és folyamatosan csak kitoljanak vélünk!
Tűnjön el a rossz, a gonosz, ezúttal végleg, örökre,
és ragyogjon fel a fény a hosszú sötétség után,
s legyen végre mindenkinek oka az örömre!
Amikor becstelenek uralják a világot, az sötétbe borul,
országok és népek senyvednek galádságuk miatt,
az igazság, s a remény, a vég szélére szorul.
Amikor becstelenek uralják a világot, a gonosz tombol,
őrjöngve éli ki szennyes vágyait, pusztítja a létet,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
A régi szép idők letűntek, a sötétségnek kora tombol,
és mint a legrettenetesebb vihar, pusztít, gyilkol,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
Eltörli mindazt, ami valaha is jó volt, elmossa a létet,
jégesőként zúzza szét a szeretet sarjait, hajtásait,
és minden percben egyre csak növeli a tétet.
A régi szép idők letűntek, s már a Nap sem mosolyog,
nincs rá oka, hogy gyönyörködjön eme világban,
hamarosan az arcokra fagynak a mosolyok.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,
e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,
és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.
Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,
az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,
amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,
s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,
soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.
