Saját alkotásaim
Az állandó gyűlölködés megmérgezi a lelket,
elpusztíthat minden pozitív gondolatot,
és így az ember békére nem lelhet.
Nem tud foglalkozni a szeretettel, a széppel,
semmiféle jóval, sem értelmes dologgal,
és így néz a világra, fanyar képpel.
Nem tud őszintén ölelni, sem pedig segíteni,
az érzelmeiben is állandóan dúl a vihar,
és csakis ama húrt tudja feszíteni.
Az állandó gyűlölködés megrövidíti az életet,
összezavarja az elmét és kihat másokra,
sötétbe borítva a ragyogó fényeket.
Akinek a szíve gonosz és csakis az érdek vezérli,
a lelkét pedig átjárja a mélységes sötétség,
az másoktól az anyagi javakat reméli.
Akinek a szíve gonosz, attól jót ne várjon senki,
hisz nincs benne szeretet, sem szánalom,
és bárkin átgázol, ha előre akar menni.
Akinek a szíve gonosz, az mások kínjainak örül,
fölényes, flegma, álszent, hazug és dölyfös,
s önmagát sok hasonlóval veszi körül.
Akinek a szíve gonosz, az kedveskedik szemből,
mosolyogva bájolog és dicséri is a másikat,
ám ha az elfordul, hátba szúrja egyből.
Akinek a szíve gonosz, annak is ketyeg az órája,
és hiába is szeretné, ő sem lesz halhatatlan,
s végül rájön, hogy nincs szükség őrája.
Tűnjön el a rossz, a gonosz, s mindenféle ármány,
valamennyi lélekromboló és pusztító dolog,
s nem kell nekünk semmiféle járvány!
Nincs szükségünk arra, hogy korlátozzák a létünk,
befolyásolják a gondolatainkat, az érzéseinket,
és folyamatosan csak kitoljanak vélünk!
Tűnjön el a rossz, a gonosz, ezúttal végleg, örökre,
és ragyogjon fel a fény a hosszú sötétség után,
s legyen végre mindenkinek oka az örömre!
Amikor becstelenek uralják a világot, az sötétbe borul,
országok és népek senyvednek galádságuk miatt,
az igazság, s a remény, a vég szélére szorul.
Amikor becstelenek uralják a világot, a gonosz tombol,
őrjöngve éli ki szennyes vágyait, pusztítja a létet,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
A régi szép idők letűntek, a sötétségnek kora tombol,
és mint a legrettenetesebb vihar, pusztít, gyilkol,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
Eltörli mindazt, ami valaha is jó volt, elmossa a létet,
jégesőként zúzza szét a szeretet sarjait, hajtásait,
és minden percben egyre csak növeli a tétet.
A régi szép idők letűntek, s már a Nap sem mosolyog,
nincs rá oka, hogy gyönyörködjön eme világban,
hamarosan az arcokra fagynak a mosolyok.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,
e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,
és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.
Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,
az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,
amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.
Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,
s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,
soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig övéké a nyerés,
övéké, a sötét, sátánista rend szolgáié, a gonoszé,
és ami marad a világnak, az nagyon is kevés.
A megszokott életet el kívánják törölni végleg és hamar,
nem tűrhetik a józanságot, az erkölcsöt, az értelmet,
s mindaz, amit hagynának, az nagyon fanyar.
A régi reményteli idők elköszöntek, a homályba vesztek,
manapság az elmebaj az úr, a hagyományok tiprása,
s a pusztítás terén e körök, sosem voltak restek.
Amíg meg tudnak osztani minket, addig esélyünk nincs,
csakis összefogva és egymással karöltve győzhetünk,
a szeretet, s a szív, e harcban nagyon nagy kincs.
A világ a fertő mocsarába süllyed, amely egyre terjed,
és nem kíméli az eddigi, megszokott életrendet,
hanem mindenféle alja elmebajra gerjed.
A világ a fertő mocsarába süllyed, s onnan kiút nincs,
elsüllyed az értelem, a történelem, a múlt, a lét,
és nemsokára ezeknek már nyoma sincs.
A zsinóron rángatott bábok világa zűrzavaros és sötét,
a legtöbb figura szánalmas, torz, s nagyon esetlen,
eme helyen senki nem találja a bölcsek kövét.
A zsinóron rángatott bábok világa oly szemfényvesztő,
a darabok, amelyekben játszanak, előre tervezettek,
és bármit is adnak elő, az mind megtévesztő.
Aki belelép a mocsárba, az nagy eséllyel elsüllyed,
hisz az magába szívja és egyúttal végez is vele,
a sors, egyeseket ilyenformán megbüntet.
Aki belelép a mocsárba, annak a reménye is elhal,
és miközben próbál kimászni az életét mentve,
rájön, hogy a sötét mocsár, mindent felfal.
