Saját alkotásaim
1848-ban a szabadságért folyt a harc, most az életért,
sajnos újabban az életben maradásunk lett a tét,
és ez nem megvehető, semmi pénzekért.
Aki élni akar, annak küzdeni kell, ha muszáj, halálig,
és nem szabad engedni, megalkudni, s feladni,
bizony el kell menni, a legvégső határig.
1848-ban a szabadságért folyt a harc, ami igen drága,
ha a mai ember nem akar szolga, s kutya lenni,
nem hagyhatja, hogy beletiporják a sárba.
Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, de végleg,
mivel mindabból, amit valóságosnak láttatnak,
semmi és soha nem volt igaz, de tényleg.
Mikor ébred végre az öntudat, s mikor végre az ember,
mikor fog rádöbbenni, hogy bizony eltiporták,
és az egyszerű emberi mivolta, az nem kell?
Hagyjuk már ama csodás szemfényvesztést, az látszat,
eltompítja a tudatot, s eltorzítja a valóságot is,
ezáltal mindenki, a sötétség foglyává válhat.
A fű eltiprása különféle módokon egyfolytában folyik,
sima gyomirtás címén, eltaposás cipőtalpak által,
és a kiirtás okainak a sora el nem fogyik.
Valaha, egykoron, gyönyörű zöld fűszálakból állt a rét,
mindenfelé madarak, méhek és bogarak éltek rajta,
és nyugalmas, igen békés, boldog volt a lét.
Manapság vegyszerrel, mérgekkel szennyezik a mezőt,
amely rozsdabarnává válik és véglegesen elpusztul,
amennyiben a fűszálak nem mutatnak erőt.
A levegőből is szórják a gyilkos mérget szinte naponta,
és az leereszkedik a még életben maradott füvekre,
azokra, amelyek még nincsenek eltaposva.
A fű eltiprása nagyon sikeres, de remény mégis marad,
a legjobb, a legszívósabb fűszálak kitartása esetén,
s közös erejük révén, majd új zöld mező fakad.
