Mikor a Nap lepihen

Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,

fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,

s nem zavarja őket a cudar tél hidege.

 

Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,

játékosan szórják szét ezüstös fényüket,

s nem süllyednek a feledés mocsarába.

 

Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,

túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,

s átvészelnek sok csillagközi vihart.

 

Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,

a nyugalom a békességgel őrségbe indul,

s reggelig visszavonul a haragos szél.

A lekaszált rét

A lekaszált rét egykoron virágzó mező volt,

és minden tagja békességben tudott élni,

hisz e hely a valódi nyugalomról szólt.

 

A vidéket ellepték a tarka, s csodás virágok,

pazar látványuk kedveltté tette a területet,

a létükkel csodássá tették a világot.

 

Szívesen repültek arra a madarak, a méhek,

és a kisebb állatok is visszatértek sokszor,

s tudták, ott igazi közösségben élnek.

 

Azonban nem tartott sokáig az idilli állapot,

sötét viharok mérgező szennye hullott alá,

s nem kímélt sem növényt, sem állatot.

 

A lekaszált rét manapság csupán egy emlék,

emléke az egykori, szép, s vidám létnek,

amely természetesnek tűnt nemrég.

Fehérbe borult a táj

Fehérbe borult a táj, szikrázik a Nap,

s a természet a télből kis ízelítőt kap.

Varázslatos a látvány, ám kissé hideg,

behavazottak a fák, befagytak a vizek.

 

Az állatok odúikba húzódtak, fáznak,

élelemért ritkán és lopakodva járnak.

Békésen éldegélnek egymás mellett,

érzékeik és életösztönük igen fejlett.

 

A településeken vidám nevetés hallik,

a szánkózás, csúszkálás javában zajlik.

Építi a hóembereket a kicsi és a nagy,

mindaddig, amíg nem erősödik a fagy.

 

Fehérbe borult a táj, s közeleg az este,

ismét fent van a Hold szép kövér teste.

A gyerekek elfáradtak, indulnak haza,

finom ételekkel várja őket apa és anya.

Egy csodás nap

Egy csodás nap, amelyre nagy szükség volt,

állatok, növények, s maga a nyugalom,

eme nap a kikapcsolódásról szólt.

 

Békésen simogatta a vidéket a Nap melege,

lágyan cirógatta az arcokat, s a helyet,

és színpompássá vált a fák levele.

 

Az ilyen napok annyira szelídek, oly ritkák,

olyannyira mások, szinte hihetetlenek,

s magukban foglalják az élet titkát.

 

Egy csodás nap, melyből olyan nagy a hiány,

felüdítheti, s feltöltheti a fáradt lelkeket,

ez lehetne egy szebb, egy jobb irány.

A magányos rózsa

A magányos rózsa egykor a szerettei körében élt,

hatalmas rózsabokrok, rózsafajták köreiben,

és e gyönyörű közegben sohasem félt.

 

Varászlatos légkör vette körül, s szépen fejlődött,

reggel harmat ébresztette, a napfény cirógatta,

langyos eső áztatta, az élete így kezdődött.

 

Igen gyorsan nőtt a rokonai és a fajtársai mellett,

s hamarosan kibontotta a színpompás szirmait,

hiányt szenvednie semmiben nem kellett.

 

Egy napon azonban megjelent a rothasztó végzet,

gyilkos mérgek permete szállt a rózsakertre,

s minden rózsafélével hamarosan végzett.

 

Mindenfelé lehullott levelek, s színtelen szirmok,

összegörnyedt rózsatövek, megégett szárak,

és folyvást csak áradtak a sötét gyilkok.

 

Az egykoron pazar rózsakert elpusztult, s kihalt,

a félelem, a rettegés felgyorsította a halálukat,

egy azonban döntött, ő bizony kitart.

 

A magányos rózsa igen erős volt és nem adta fel,

kitartóan küzdött, s nem szívta be a mérget,

érezte, ha jól harcol, győzelemre lel.

rózsa, virág, sárga rózsa-3593112.jpg

Varázslatos a nyugalom

Varázslatos a nyugalom e mesebeli tájon,

s harmatcseppek csillognak a sok faágon.

Mint apró gyémántok a füvön villódznak,

a rét zöldjében színes bogarak birkóznak.

 

Patak csörgedezik a magas hegylánc felől,

és a halak közül a leggyorsabb úszik elöl.

A bokrok rejtekében vadnyulak pihennek,

sokat szaladgáltak ma már, ezért pihegnek.

 

Őzek csapata legelészik alant a völgyben,

ürge és pocokjáratok találhatók a földben.

A magasban sas repül a békés vidék fölött,

s vadmalacok játszanak az erdő fái között.

 

Kotoréka előtt kicsiny utódait eteti a róka,

szépen növekednek, náluk gyakori a móka.

A vadmacska a turbékoló gerlepárt figyeli,

s most a szép, csíkos, nyári bundáját viseli.

 

Varázslatos a nyugalom, pazar az élővilág,

s körös-körül nyílik a sok gyönyörű virág.

Bárányfelhők suhannak tova a kékségben,

azután eltűnnek a Nap lenyugvó fényében.

fa, rét, nyár-4298471.jpg

A tündérek szigetén

A tündérek szigetén vidám az élet, száll a dal,

és minden lény boldog ott, amíg meg nem hal.

Pompázatos virágok nyílnak a szigeten körbe,

s nem csalja egyik tündér sem a másikat tőrbe.

 

A nagyfülű manók gombát gyűjtenek a fásban,

huncutul csipkelődnek éjjelente a manóházban.

Olykor elcsennek egymás kosaraiból néhányat,

és ez a csínytevés jócskán fokozza az étvágyat.

 

Morc arcú koboldok leselkednek a fák között,

szentjánosbogarak világítanak a dús rét fölött.

A kobold csapatnak ennyi kis fény bőven elég,

s kilopóznak a tisztásra, hogy mindőjük egyék.

 

A tündérek szigetén a Hold arca mindig kerek,

eme mesebeli vidéket ismeri a sok apró gyerek.

Reggelente, mikor a Nap arany sugarait szórja,

megmutatja magát a rejtélyes fauna és a flóra.

A festő és az ecsete

A festő és az ecsete régóta kapcsolatban voltak,

s ketten nagyon sok alkotást hoztak létre,

műveik a szépségről, s a jóról szóltak.

 

Így teltek-múltak a közös éveik, szépen, lassan,

s voltak sikereik, volt rangos elismerésük,

mindig így alkottak, festettek nagyban.

 

Újabban nem értettek egyet, s másként éreztek,

szépre vágyott a festő, az ecset meg igazra,

s lassan a végső szakításhoz érkeztek.

 

Egy este, mikor a festő elaludt, eljött a pillanat,

az ecset egyedül fogott neki a munkának,

s kész is lett vele, mire jött a pirkadat.

 

Reggel a madárcsicsergés köszöntötte a Napot,

a festő álmatagon, fáradt szemekkel nézett,

s látta, ecsete érdekes üzenetet hagyott.

 

Az állványon egy nem általa készített kép várta,

a leplen, mely takarta, egy rövidke szöveg,

ez az igazság valódi arca, s ezt jól látta.

 

Felállt, az állványhoz ment, s lerántotta a leplet,

sokáig nézte az ecsete rendkívüli alkotását,

rájött, biz nem látott még ennél szebbet.

 

Sötét színek, rideg hangulat, ahogyan csak kell,

megrázó, elgondolkodtató, s félelmet keltő,

ki ezt látja, az igazság valódi arcára lel.

 

A festő és az ecsete nem találkoztak többé soha,

az ecset ugyanis belefáradt már mindenbe,

s útnak indult, maga sem tudta hova.

brushes, painter, work shop

Annak idején

Annak idején a Húsvét szép ünnep volt,

boldogság, vidámság jellemezte,

s a szeretetről szólt.

 

Az együttlétről, a családról, az étkekről,

a locsolásról, a baráti csevejről,

s egy örömteli életről.

 

A színes tojásokról, a gyermeki kacajról,

a varázslatos, mesebeli világról,

egy gyönyörű tavaszról.

 

A meghitt pillanatokról, s álmok soráról,

a rokonok, barátok látogatásáról,

s egy hitbeli csodáról.

 

Annak idején a nyugalom járta át a teret,

ma azonban minden csak rossz,

s biz félelmetes lehet.

 

Mindez azonban megváltoztatható lenne,

ha ébredne a vágy, az értelem,

s a szív csak jót tenne.

easter, easter bunny, egg

Kivirult a természet

Kivirult a természet, virágba borultak a fák,

s virágok borítják valamennyi ágat,

a tavasz nem sokáig várat.

 

Sokfelé jácintok, nárciszok, s egyéb virágok,

szépségük gyönyörködteti a szemet,

idővel ennél szebb is lehet.

 

Hisz egyre több növény bontja ki a szirmát,

s hamarosan varázslatossá teszi a tájat,

mindenfelé illatfelhő szállhat.

 

Kivirult a természet, s virágszőnyeg a vidék,

a hegyeket, völgyeket bejárja az élet,

e látványnak örülhet a lélek.

pink, spring, nature