Mostanság az a trend

Mostanság az a trend, hogy cukrot ne vegyél,

de lisztet és sok mást sem kapsz sokáig,

hiszen a cél az, hogy ne is egyél.

 

Örülhetsz, hogy figyelő szemek védik a léted,

és nem tehetsz semmit a tudtuk nélkül,

számukra a levegővételed, az vétek.

 

Annyira vigyázzák a sorsod, hogy hihetetlen,

véletlenül sem léphetsz semerre, soha,

és újabban kutatnak az idegekben.

 

Óvnak a széltől is, nehogy megfújja az orcád,

s nehogy meggondolatlanul tégy valamit,

az idei lesz az utolsó szülinapi tortád.

 

Mostanság az a trend, nincs is szükség terád,

nem is kellett volna megszületned sem,

hogy ne terheld a léteddel a hazád.

A létezés nélküli lét

A létezés nélküli lét egy elképzelhetetlen dolog,

s miközben az értelem igyekszik megérteni,

addig a Föld ugyanúgy csak körbe forog.

 

Az elme, amely gondolkozik, de nem is látszik,

agyafúrtan és igen rafináltan teszi amit kell,

s mindennap biza mások életével játszik.

 

A vágyak áthatják az időt, a perceket, az órákat,

s izzó parázsként tudatják a belső énünkkel,

bármikor elhúzhatják a saját nótánkat.

 

A létezés nélküli lét egy magas szellemi állapot,

amelyben senki nem mehet biztosra soha,

s nem kímél sem embert, sem állatot.

A technika ördöge

A technika ördöge ügyesen tagadja a létét,

elhiteti, hogy kizárólag jóra használják,

s nem segíti majd e világnak a végét.

 

Az emberek teljesen a hatása alá kerülnek,

és szinte minden percben leköti őket,

közben észrevétlenül alámerülnek.

 

Alámerülnek a szemfényvesztés közepébe,

elutasítanak minden személyes dolgot,

s így nem jutnak egymás közelébe.

 

Mások társaságára már nem igen vágynak,

inkább éjjel-nappal a telefont bűvölik,

s vele kelnek, majd vele is hálnak.

 

Eközben a technika sötét oldala dolgozik,

s hihetetlen fejlődésen megy keresztül,

bizony egyetlen élővel sem osztozik.

 

A mesterséges intelligencia hatalomra tör,

rakétákat, bombákat, repülőket irányít,

s az év összes napján tömegeket öl.

 

Mindenkit lehallgat, állandóan megfigyel,

hamarosan az egész világot korlátozza,

s nem kegyeskedik soha, senkivel.

 

A technika ördöge elkápráztat és elcsábít,

elvonja a figyelmet az igazi valóságról,

s elaltat, mielőtt véglegesen elkábít.

A tiltások hazájában

A tiltások hazájában igazán csodás az élet,

semmit nem lehet, csak amit engednek,

s ettől igazán boldog minden lélek.

 

Tilos a gondolkodás, nincs is szükség arra,

hiszen mindent megoldanak helyettünk,

és nem kell készülnünk a harcra.

 

Csodásak az áremelések, a megszorítások,

a fűtés nélküli hideg évszak, a pánik,

s a megfázás utáni borogatások.

 

Csodás, hogy elzárják előlünk az élelmet,

ilyetén sokkalta könnyebb éhen halni,

s elültetni mindenkiben a félelmet.

 

Igazi mámor, hogy a tulajdonunk odavész,

a pénzünk, a megtakarításunk eltűnik,

s mit megtarthatunk, az csenevész.

 

Milyen remek, hogy nincsen már állatunk,

mivel jótékonyan leölették az összeset,

s mi mind az éhhalálra várhatunk.

 

Helyes, hogy korlátozzák az üzemanyagot,

legalább gyalogolhatunk a pokol felé,

s erre találnak mindig magyarázatot.

 

Örömteli a lét kizsigerelve s kihasználtan,

mikor már semmihez nem lehet jogunk,

csak úgy úszunk ám a boldogságban.

 

A tiltások hazájában sok a vígság, a kacaj,

minden gazdag sokkal gazdagabbá vált,

s a vagyonuk sokszorosa, mint tavaly.

Búcsúzhatunk

Búcsúzhatunk az eddigi, megszokott életünktől,

a régóta dédelgetett álmainktól, vágyainktól,

s elköszönhetünk igen sok készletünktől.

 

Mindhiába gyűjtöttünk össze különféle javakat,

és hiába igyekeztünk valami szépet, jót tenni,

sajnos elhittük a hazug, alattomos szavakat.

 

Mostanra nagyot fordult a világ, beborult az ég,

villámok cikáznak felettünk, s vihar dühöng,

a reményeink sokasága a gonosz tüzén ég.

 

Búcsúzhatunk az élővilágtól, mérgező a levegő,

sorban eltávoznak közülünk kiket szerettünk,

s nekünk sem marad más, csak a temető.

Minek is örüljünk?

Minek is örüljünk? Talán a forró levegőnek,

amely árt a növényeknek, az állatoknak,

a felnőtteknek és a csecsemőknek?

 

A sok rossznak, mely naponta kínoz, gyötör,

tönkreteszi a megszokott életünket most,

és csak egy vár reánk, a sírgödör?

 

A rengeteg aljasságnak, amit reánk öntenek,

nem kímélve senkit, soha és semmikor,

s mindig a fejünk felett döntenek?

 

Az állandó hazugságok árjának, amely butít,

kiöli az elmét, az értelmet és a lelket is,

s folyamatosan egymás ellen uszít?

 

Minek is örüljünk? Egy jogok nélküli létnek,

melyben bármikor eltiporhatnak minket,

tényleg ez kell a hiszékeny népnek?

Az élet nagy része szenvedés

Az élet nagy része szenvedés, s kevés az öröm,

ha az emberiség nem ébred fel sürgősen,

itt nem marad majd kő a kövön.

 

Amíg él valaki, addig számtalan küzdelmet vív,

megannyi sorscsapást szenved el, s kínokat,

a sors azonban új küzdelemre hív.

 

Az egész lét örökös és vég nélküli harcok sora,

aki nem akar, vagy nem tud kiállni magáért,

attól a remény esélye is elszáll tova.

 

A szeretet sokat segíthet a bajban, vész esetén,

összetarthat, megerősítheti a kapcsolatokat,

s átlendíthet a szörnyű napok nehezén.

 

Az élet nagy része szenvedés, fájdalom, bánat,

az érzések, s érzelmek háborgó tengerében,

az emberi sajgó lelke még mire várhat?

A lekaszált rét

A lekaszált rét egykoron virágzó mező volt,

és minden tagja békességben tudott élni,

hisz e hely a valódi nyugalomról szólt.

 

A vidéket ellepték a tarka, s csodás virágok,

pazar látványuk kedveltté tette a területet,

a létükkel csodássá tették a világot.

 

Szívesen repültek arra a madarak, a méhek,

és a kisebb állatok is visszatértek sokszor,

s tudták, ott igazi közösségben élnek.

 

Azonban nem tartott sokáig az idilli állapot,

sötét viharok mérgező szennye hullott alá,

s nem kímélt sem növényt, sem állatot.

 

A lekaszált rét manapság csupán egy emlék,

emléke az egykori, szép, s vidám létnek,

amely természetesnek tűnt nemrég.

A galaktikus sötétség

A galaktikus sötétség bekebelezi a fény hadát,

s kiterjesztve a láthatatlan gonosz erejét,

elnémíthatja a rengeteg csillag szavát.

 

Ármánnyal és alattomosan mételyez az űrben,

megzavarja a bolygók szokásos mozgását,

s azok nem voltak még ekkora zűrben.

 

Felfordult a galaxis megszokott rendje, világa,

szertefoszlik az ősrobbanás utáni állapot,

s néma sikoly kiált a végtelen világba.

 

A galaktikus sötétség a jövő réme, s ellensége,

tagadása mindannak, ami valaha is létezett,

és a normalitásnak a tökéletes ellentéte.

Az élelemtől megfosztva

Az élelemtől megfosztva éheznek az emberek,

az összes boltban korlátozzák a vásárlásokat,

és vár még megpróbáltatás rájuk rengeteg.

 

Mézes mérget csöpögtetnek a füleikbe folyton,

befolyásolják az időjárást, eltakarják a Napot,

s a sorsot véres pénzükkel ragadják torkon.

 

Gondoskodnak, hogy betegség mindig legyen,

s gépek nélkül is mossák az üresedő agyakat,

pusztuljon végleg a múlt, a jövő és a jelen.

 

Ellehetetlenítik az életet, s elveszik a reményt,

hazugságokkal fogságban tartják az értelmet,

és el akarnak pusztítani minden szegényt.

 

Az élelemtől megfosztva egyre nehezebb a lét,

jutna mindenkinek bőven, csak nem hagyják,

itt már nem az étel, hanem az élet lett a tét.