végzet Archívum - Kiss Gyula versei

Hatalmas sírgödör

Hatalmas sírgödör látszik fentről, a magasból,

a mérete országnyi, túlontúl mély és sötét,

a sírások nem értettek az igaz szavakból.

E sírba fekszik hamarosan a jelen és a remény,

mindenkinek a jövője, a szeretet, emberség,

a jóság, az értelem, s valamennyi szegény.

Melléjük kerülnek a vágyak és a csodás álmok,

a szép elképzelések, a kellemes képzelgések,

a ragyogó fények, meg az ifjonti lángok.

Hatalmas sírgödör, mely könnyekkel lesz tele,

fájdalommal, rettegéssel, meg nem értéssel,

s amelybe egy egész nemzet fekszik bele.

Aki pökhendi

Aki pökhendi, öntelt, hazug ember szavát hiszi,

az önmaga és a családja jövőjét is kockára teszi.

Akinek nem kell a biztonság és nem kell a béke,

akkor kezd eszmélni, mikor mindezeknek vége.

Az egykor tiszta vizű folyót

Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,

mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,

és így az életközössége pusztulásra lel.

Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,

a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,

és mégis ez a sötét sors jutott a számára.

Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,

nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,

és megihletett verseket, festményeket.

A duzzogó záptojás

A duzzogó záptojás felébredt az egyik reggel,

és mosolygott, mivel oly szépet álmodott,

mire bágyatagon ébresztette a vekker.

Azt álmodta, hogy ő lesz a megváltó, a csoda,

és a tojások népét ő vezetheti el a fazékig,

s így marad a történelemben nyoma.

A fazékig, amelyben a tojások mások lesznek,

keményre főnek és engedelmessé válnak,

s ilyetén alkotja meg a kívánt csendet.

A csendet, melyben csak jó maga hangja szól,

és nem kérdezgeti egyetlen más tojás sem,

hiszen kizárólag így érezheti magát jól.

Elképzelte, ahogy a fényben fürdőzik az égen,

és hozzá képest a Nap egy aprócska segéd,

de a Hold sem más, csekélység az éjben.

A duzzogó záptojás tagadta, hogy volna bűne,

ám amikor végül szétpukkadt és szétfolyt,

sokáig hátramaradt az iszonyatos bűze.

A szeretet és a gyűlölet harca

A szeretet és a gyűlölet harca régóta folyik,

az idők kezdete óta zajlik ez a küzdelem,

amíg az erejük végleg el nem fogyik.

Keményen csapnak össze minden percben,

a napfény megcsillan a kardjuk pengéjén,

ám mégsem állhatnak a sorsnak ellen.

A sors pedig kiszámíthatatlan, bizonytalan,

homály, s remény irányítja a csapásaikat,

aztán ugyanoda jutnak el minduntalan.

Ugyanoda, ahonnan valaha elindultak rég,

abba az időbe, amikor még béke honolt,

s mikor távolabbinak tűnhetett a vég.

A szeretet és a gyűlölet harca egyre mélyül,

kár mellébeszélni, itt az élet fog eldőlni,

s a győztes mindent el fog vinni végül.

Saját maga sírját ássa

Saját maga sírját ássa az, aki csak vár,

aki tétlenül néz, nem gondolkozik,

és elhiszi, nem lesz többé nyár.

Aki felül minden hazugságnak mindig,

s még akkor is tagadja a valóságot,

amikor a talaj a talpa alatt izzik.

Aki azt sem fogadja el, amit maga átél,

akit csupán az indulat, a harag fűt,

s aki nem érti, mi is az a háttér.

Aki önként feladja az elveit és a jogait,

másokért lemond a szabadságáról,

s így növeli a hiszékenyek sorait.

Aki gazul elárulja a hazáját és a népét,

véres pénzért bármikor megvehető,

s letagadja a létezésének a tényét.

Saját maga sírját ássa az, aki túl buta,

aki nem lát tisztán, csupán őrjöng,

és akinek az élete szörnyű kusza.

Az öntelt patkány

Az öntelt patkány hitte, ő a legkiválóbb,

a legszebb, a legjobb, a zsenik zsenije,

s miatta lesz országa a legvirágzóbb.

Mindennap a tükörben bámulta magát,

nárcizmusa az egekig emelte a gőgjét,

s meg sem hallotta a többiek szavát.

Nem érdekelte a többi patkány siralma,

és a panaszuk sem hatotta meg soha,

egyedül önmagában volt bizalma.

Mulatozott, hazudozott és játszadozott,

mindent tagadott, mit előtte mondott,

s a népéért bizony nem fáradozott.

Bezzeg magáért igen, tömte a bendőjét,

elvárta, hogy mindig higgyenek neki,

és eközben itta a kedvenc pezsgőjét.

Elárult bármit is, ha haszna volt belőle,

ehhez talált magához méltó társakat,

és senki nem menekülhetett előle.

Dölyfössége túl ment minden határon,

a pökhendisége túlragyogta a Napot,

s elképzelte, kifog majd a halálon.

Azonban az nem sikerült, hisz elbukott,

saját telhetetlensége okozta végzetét,

és így a koronáig el már nem jutott.

Az öntelt patkány kudarca így végleges,

az egykori imádói táncolnak a sírján,

számára a hitványsága lett végzetes.

Kemény időket élünk

Kemény időket élünk, s rosszabbak jönnek,

miközben a világ tűzben ég, vérben úszik,

millióknak a szemébe szöknek könnyek.

Nem pihennek a történéseket irányító erők,

és bármit megtesznek a céljaik eléréséért,

hisz tudják, végül is ők lesznek a nyerők.

Rakéták és lövedékek szállnak a céljaik felé,

végzetesen beszennyezve földet, s levegőt,

az emberiség már nem sok jónak néz elé.

Folyamatos a hitegetés, hazudozás, félelem,

a rettegtetés, az elbutítás, a javak elvétele,

s mindezt az átlagember tűrni kénytelen.

Kénytelen, hiszen kiállni magáért képtelen,

és hiába húzza meg magát, hiába is remél,

a közelgő sötét jövője nem lesz vértelen.

Kemény időket élünk, amíg nem ébredünk,

és ha nem fogunk végre össze magunkért,

egy csettintésre megszűnhet az életünk.

Amikor nem lát a szem

Amikor nem lát a szem, s tompul az elme,

az érzékek az álmokkal aludni térnek,

a reménynek nincs a jövőre terve.

Amikor nem lát a szem és közeledik az éj,

a meggyötört lélek is leteszi a lantot,

s könnyes szemekkel pihenni tér.

Mikor a félelem irányít

Mikor a félelem irányít, akkor nincs remény,

nincs megnyugvás és nincs békesség,

az élet pedig rettentően kemény.

Mikor a szemek nem látnak, csak az orrukig,

és azt csak veszik észre, amit engednek,

akkor azt bánni fogják, holtukig.

Mikor az ész alszik, s a hiszékenység az új úr,

könnyedén elhallgattatják az értelmet,

a lelkekben a bizonytalanság dúl.

Mikor családtagokat uszítanak egymás ellen,

s azok egy része engedelmes bábbá válik,

nem számít a vér, igazság, jellem.

Mikor a félelem irányít, az embereknek vége,

a szabadságuk a múlté lesz, véglegesen,

és soha többé nem jutnak a fénybe.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30