Mindenki

Mindenki a saját sorsának legfőbb gyilkosa,

öntudatlanul árthat a legszebb álmainak,

s ezáltal a rosszakaróinak a cinkosa.

 

Kiadja magát mások akaratának, kényének,

és elárulja önnön legtitkosabb vágyait,

pofont adva a legbensőbb énjének.

 

Nem érti a mérgező szavak valódi lényegét,

rettegve néz a lelke érzékeny mélyére,

és elősegíti a vesztét, a végzetét.

 

Mosollyal leplezi a zavarát, s a gyengeségét,

nem ismeri el a benne lakó szenvedélyt,

s mindenkor tagadja a szenvedését.

 

Mindenki a csodát reméli, ám nem tesz érte,

s hiába cirógatja meg a remény szellője,

ha úgy érzi végül, nem ezt kérte.

Szeretetre volna szüksége

Szeretetre volna szüksége ennek a világnak,

s valamennyi embernek ezen a Földön,

ideje lenne véget vetni a hibáknak.

 

Minden hibának, s minden rossznak végleg,

haragnak, viszálynak, izzó gyűlöletnek,

és békét hozni az összes népnek.

 

Szeretetre volna szüksége minden léleknek,

s az összes érző lénynek, amely létezik,

útját kell állni a kitervelt végzetnek.

Mindenki ideje lejár

Mindenki ideje lejár, de nem mindegy mikor,

s nem mindegy, hogy természetes úton-e,

ahogyan az sem, a lelkünkbe ki tipor.

 

Nem mindegy miként éltünk, s miket tettünk,

és az sem, hogyan emlékeznek majd reánk,

kik voltunk, mielőtt örökre elmentünk.

 

Mindenki ideje lejár, s tovaszállnak a percek,

a végtelen örvénye végleg magával ragad,

s elindulnak az ismeretlenbe a lelkek.

A Halál szeretettel vár

A Halál szeretettel vár mindannyiunkra a birtokán,

s miközben folyvást feni a legjobb kaszáját,

az érzése irántunk látszik a fintorán.

 

A kapujában közli velünk, hogy nála biztos a béke,

nincs többé semmilyen probléma, gond, baj,

s örül, hogy eljutottunk hozzá végre.

 

Eztán nem gyötör minket tovább semmiféle bánat,

nem kínozhat betegség, járvány, s fájdalom,

és minden adósság semmissé válhat.

 

Nem dönthet nyomorba senkit, semmiféle gonosz,

nem tiporja el álmainkat a gyilkos hatalom,

s az érzelmi zűrzavar sebeket nem okoz.

 

Nem fenyegethet soha már a kilakoltatás veszélye,

és nem gyötörhetnek az izzasztó rémálmok,

nem játszhat velünk a sorsnak szeszélye.

 

A Halál szeretettel vár, s mindőnket a keblére ölel,

az árnya ott lebegett mindig a fejünk felett,

távolinak hittük, pedig itt volt, közel.

Elmebajos világ

Elmebajos világ az, amelyben most élünk,

s amelyben úgy rettegünk, szenvedünk,

és amibe belehal az igazi énünk.

 

Amelyben a jót üldözik, s a hitvány feszít,

a becsületes elvérzik, az aljas dicsőül,

és a tisztességes mindent elveszít.

 

Az emberség ritka, mint Holdon a levegő,

a gonosz gyűlölete ellenünk hatalmas,

s hamar megtelik minden temető.

 

Az emberek megosztottak, s kínzó a jövő,

családok bomlanak szét, vesznek össze,

és pusztul a sok mérget nyelő.

 

A barátságok felbomlanak, a szerelem fáj,

a nehézségek elpusztítják az értelmet,

s az emberi faj olyan, mint a nyáj.

 

Elmebajos világ, gyorsan közelgő végzet,

önmagunk és szabadságunk feladása,

csak felgyorsítja a sötét véget.

Egy olyan világban

Egy olyan világban élni micsoda élmény,

amelyben semmit nem szabad soha,

s nem kell a rabsághoz kérvény.

 

Melyben nincs szabadság és nincsen jog,

az elnyomás, az eltiprás természetes,

s a kiirtásunkhoz nem is kell ok.

 

Hol az elbutítás mértéke a csillagokig ér,

és ahol nincs egyetlen emberfia sem,

aki gyilkosaitól kegyelmet kér.

 

Melyben a szeretet szitokszónak számít,

az ölelésről nem is tudják, hogy mi,

s az elmebajtól senki nem tágít.

 

Miben a becsület és a tisztesség fantázia,

a segítőszándék biz kifejezetten horror,

s tilos bárkinek az eszét használnia.

 

A gondolkodás alapvetően rémisztő bűn,

az összetartás hihetetlenül megvetendő,

és a létezés, na az az igazi főbűn.

 

Egy olyan világban, melyben nincs lélek,

s nincs vidámság, öröm, sem szerelem,

az emberiség leköszönhet, ím végleg.

Hullanak az őszi levelek

Hullanak az őszi levelek, mint megannyi élet,

s összefonódva a természet igazi rendjével,

jól jelképezik, ma mennyit ér egy lélek.

 

Az egyre erősebb szél packázik, játszik velük,

jobbra-balra sodorja valamennyit gyorsan,

s nem számít, melyik fán volt a helyük.

 

Pazar színeik rozsdabarnává változnak hamar,

az erezetük elporlad a legapróbb szellőtől,

és sok vizet immár egyikük sem zavar.

 

Hullanak az őszi levelek, s beborítják a talajt,

már nem többek, csupán bomló tetemek,

miket a végzet az utolsó útjára szalajt.

Fény az út végén

Fény az út végén, mely reményt adhat végül,

amely kitartásra ösztönözhet mindenkit,

s melynek üzenete soha el nem évül.

 

Mely megdobogtatja a szíveket, megnyugtat,

békésen cirógatja a rettegő, sérült lelkeket,

s egy szebb, egy jobb világba eljuttat.

 

Megőrzi a békét, örömtelivé teszi a napokat,

szeretettel öleli át a Föld összes lényét,

és felvidítja a kicsiket, s a nagyokat.

 

Fény az út végén, egy új lehetőség, másik út,

másféle gondolkodás, erősebb akarat,

és a sötét jövő nem lesz olyan rút.

Rideg világ

Rideg világ, ledermedt értelem, s kihűlt szívek,

mindezek sötétségbe borítják a nappalokat,

és megsebeznek minden jó szívet.

 

Fogságban tartják az amúgy is érzékeny lelket,

amely a tehetetlenségtől rettentően szenved,

s ilyetén, rabként, békét nem lelhet.

 

Felforgatott életek, s örökös félelemben tartás,

megannyi szétforgácsolt család, baráti kör,

s a végzet felé való erőteljes hajtás.

 

Rideg világ, s kegyetlen, embertelen folyamat,

milliók vesztét okozza a veszett elmebaj,

mely végül magával ránt sokakat.

Búcsúzhatunk

Búcsúzhatunk az eddigi, megszokott életünktől,

a régóta dédelgetett álmainktól, vágyainktól,

s elköszönhetünk igen sok készletünktől.

 

Mindhiába gyűjtöttünk össze különféle javakat,

és hiába igyekeztünk valami szépet, jót tenni,

sajnos elhittük a hazug, alattomos szavakat.

 

Mostanra nagyot fordult a világ, beborult az ég,

villámok cikáznak felettünk, s vihar dühöng,

a reményeink sokasága a gonosz tüzén ég.

 

Búcsúzhatunk az élővilágtól, mérgező a levegő,

sorban eltávoznak közülünk kiket szerettünk,

s nekünk sem marad más, csak a temető.