Saját alkotásaim
Az érzelmi gazdagság csupán kevesek ismérve,
mivel ahhoz tiszta és becsületes lélek kell,
s nem könnyű felérni az élet e szintjére.
Nem könnyű ragyogni a sötétség időszakában,
s nem könnyű tiszta levegőhöz sem jutni,
a fojtogató levegőtlenség pillanatában.
Az érzelmi gazdagság, mint a fehér holló, ritka,
ugyanis ahhoz őszinte szívre van szükség,
s valódi önzetlenségre, ez az igazi titka.
Az emberi elme már képtelen vetekedni az MI-vel,
tanulásban és fejlődésben egyaránt alulmarad,
s lassan nem tud fölékerekedni semmivel.
Az emberi elme ím gyorsaságában is kudarcot vall,
érzelmileg egyelőre még vezet, de nem sokáig,
hiszen az MI immáron lát, beszél és hall.
Az emberi elme megteremtette önmaga legyőzőjét,
amely kódot ír, képet generál, videókat készít,
és mindenben lefőzi majd a teremtőjét.
Hogyan fejlődött ennyire vissza az emberi értelem,
és miképpen is süllyedhetett ennyire mélyre,
hogy gondolkodni lassan már képtelen?
Mi az oka annak, hogy a normalitás bűnnek számít,
a szív vágyai és az érzelmek olyan sekélyesek,
s a hazug ígéretek sora mindenkit elámít?
Milyen szülő az, amelyik nem óvja saját gyermekét,
amelyik tétlenül nézi, hogy miket tesznek vele,
s megtagadja önnön védelmező szerepét?
Miféle ember az, akit elvakít az ostobaság vad köde,
akit megőrjít a gyűlölet, s az értelmetlen harag,
és mindaz zavarja, amihez nincs is köze?
Hogyan fejlődött ennyire vissza a józanság, s az élet,
a lelkiismeret, a becsület, a tisztesség, a jóság,
és mindezeket hogyan képes eltűrni a lélek?
Megható pillanatok, amelyek megérintik a lelket,
amelyeket felidézve megdobban a szívünk,
és melyek áthatnak minden percet.
Megható pillanatok, melyek libabőrössé tesznek,
amelyek könnyeket csalnak a szemünkbe,
s amíg élünk, mindig velünk lesznek.
Megható pillanatok és hihetetlen erejű érzelmek,
melyek olyan erősek, hogy beleszédülünk,
s melyek képesek legyőzni az értelmet.
A tavasz és a remény kézen fogva járják az utat,
s amikor csatlakozik hozzájuk a napfény is,
az élet máris egy szebb világot mutat.
A tavasz és a remény táplálja az érzelmek sorát,
felvidítja az embereket, mosolyra fakasztja,
miközben feledteti a szürke tél nyomát.
A lelkek kútja tele van fájdalommal és bánattal,
szíveket marcangoló érzelmek sokaságával,
meg soha be nem teljesülő vágyakkal.
Régóta dédelgetett álmokkal, égető sóhajokkal,
elszalasztott esélyekkel, titkolt szerelmekkel,
elvesztegetett évekkel és hónapokkal.
A lelkek kútja tele van olyan sokféle szeméttel,
annyi meg nem értéssel, sírással, rívással,
és figyelmen kívül hagyott reménnyel.
Az álmok bolygóján bármikor megtörténhet bármi,
az elme csodás dolgokat képes varázsolni,
és könnyű a fantáziák földjén járni.
Szemet gyönyörködtető tájak, békesség, nyugalom,
egy igazán mesés világ, lelket felemelő érzés,
ezen a helyen nem létezik unalom.
Az álmok bolygóján megszépülnek a titkos vágyak,
és életre kelnek a szívben rejtőző érzelmek,
miközben a madarakkal szállnak.
A kalitka fogságában vidáman énekelnek a madarak,
az életről, a természet szépségéről, a kék égről,
s csicseregve idézik fel a régi, szép nyarakat.
Énekelnek a barátságról, a szeretetről, a szerelemről,
a ragyogó Napról, a tollaikat borzoló szellőről,
a virágokról, a fákról és a zöld levelekről.
Amíg dalolnak, elfeledik, hogy igazából csak foglyok,
ez fel sem tűnik nekik, hiszen kapnak enni, inni,
s úgy érezhetik, hogy elkerülik őket a gondok.
A kalitka fogságában élnek, s kívül sok szépet látnak,
látják a felhőket és a szabadon szárnyaló társaikat,
akik hamarosan majd maguk is fogollyá válnak.
Néma gyász a szívben és soha el nem múló bánat,
a szeretteink elvesztése, főleg az édesanyánké,
olyan izzóan, s annyira szenvesztően fájhat.
Néma gyász a szívben, mely hang nélkül is kínoz,
és felfoghatatlan érzéseket, érzelmeket hoz elő,
bizony egyre közelebb visz minket a sírhoz.
Visszatekintve a múlt pillanataira, megfájdul a szív,
megannyi történés és emlékkép perzseli a lelket,
s valamennyi újra-újfent emlékezésre hív.
Visszatekintve a múlt pillanataira érzések árja árad,
s elmossa a feledékenység legerősebb gátjait is,
remélve, hogy a szeretet soha ki nem szárad.
