Nőnap
Címke: érzelmek
Születésnapomra (evokáció)
Hatvannégy éves lettem Én,
itt a világnak közepén.
Ejnye-bejnye!
Ajándékot kapok magamtól,
s ez eltávolít a bajomtól,
minden szinten.
Fél évszázad sosem semmi,
ezalatt sokat kell tenni.
Bizony-bizony!
Lehettem volna én akármi,
soha nem szerettem várni,
senkire és semmire.
Mégsem lettem. Sajnos hiába,
kiáltom fájdalmam a világba.
Egye-fene!
Szakadatlan küzdelem az élet,
szenved benne épp elég lélek.
Fájdalom, szánalom.
Az igazságnak nyoma sincsen,
becsületem minden kincsem.
Az a nyerő erő!
Sokan nem értenek a szóból,
ám kérik a részüket a jóból.
Semmit nekik!
Aki a mások fájdalmának örül,
előbb nézzen otthon körül.
Silány-hitvány!
Én az egész népet tanítanám,
drága nemzetem és hazám.
Hív a tiszta szív!
Mindenki leplezni próbálja
Mindenki leplezni próbálja önnön hibáit,
a fájdalmait, a csalódásait, az érzéseit,
és elhallgatni az elvesztett vitáit.
Letagadni a valódi mivoltát, a valós énjét,
a legtitkosabb álmait, az izzó vágyait,
s eközben védeni a saját lényét.
Mindenki leplezni próbálja az igazi arcát,
a sebezhetőségét és az érzékenységét,
mialatt a lelke megvívja a harcát.
Az idő vándora
Az idő vándora megfogta a kis batyuját,
s végiggondolta miket pakoljon bele,
mielőtt bezárná a kis háza kapuját.
Pakolni való pedig szép számban akadt,
szerelmek, érzések, vágyak és álmok,
a szíve a bánatba majd beleszakadt.
Szomorú volt, hogy nem várhat tovább,
ám sietős a dolga, hisz ketyeg az óra,
s muszáj mennie egy házzal odább.
Azért még igyekezett elpakolni ezt, azt,
a szeretet emlékét, a béke pillanatait,
nem pedig szemetet és gisz-gazt.
Megrázta a batyut, érezte van ám súlya,
mégis eltette a fiatalság vidámságát,
és az egészség perceit is az útra.
Beszuszakolta melléjük a jót, a reményt,
a becsületet, tisztességet, az értelmet,
s nem utolsósorban az igaz erényt.
Az idő vándora bekötötte a batyu száját,
elmerengett, milyen csodás volt régen,
körbenézett, s lekapcsolta a lámpát.
Egy férfi ül a padon
Egy férfi ül a padon, s mereng magában,
nézi a parkban daloló kis madarakat,
a Nap pihenni készül a határban.
Visszaidézi a múltat, közben a fákat nézi,
a lelki szemei előtt látja a szeretteit,
odafentről figyelik őt, hiszi, s érzi.
Tudja, hozzá is bekopog majd az alkony,
egy angyal képében gyengéden átöleli,
és hívja, a végtelenbe vele tartson.
Egy férfi ül a padon, nem sír, nem nevet,
s már látja is közeledni azt az angyalt,
az órájára néz, itt az idő, mehet.
Mindenki próbálja elkerülni
Mindenki próbálja elkerülni a csalódásokat,
igyekszik óvni önmaga testét és lelkét,
s túlélni a marcangoló vívódásokat.
Próbálja megállni a helyét ebben a világban,
és sikeresen venni az akadályok sorát,
leplezve, hogy ő maga sem hibátlan.
Mindenki próbálja elkerülni, hogy elbukjon,
és reméli, hogy a sors majd segíteni fog,
abban is, hogy az útja végéig eljusson.
Sokan küzdenek kínokkal
Sokan küzdenek kínokkal, meg fájdalmakkal,
meg nem értéssel, lenézéssel, bánattal,
és szembesülnek sértő rágalmakkal.
Sokan küzdenek csalódással és lelki sebekkel,
titkos vágyakkal, meg nem élt álmokkal,
s teszik mindezt könnyes szemekkel.
Sokan küzdenek kiábrándultsággal, haraggal,
nélkülözéssel, lemondással és tagadással,
a becsületet nem megvehető arannyal.
Sokan küzdenek békétlenséggel, s vívódással,
reménytelen szerelemmel, kiszolgáltatva,
s a kapcsolatukban állandó civódással.
Sokan küzdenek kínokkal, sebzett reménnyel,
szeretetnélküliséggel, csendes magánnyal,
és eme világon egyre kevesebb eséllyel.
A világ két arca
A világ két arca bizony a szavakban is látható,
mindabban a mocsokban és a fertőben,
amelyektől jó soha nem várható.
Elit, elnyomás, zsarnokság, önkény, hatalom,
háború, félelemkeltés és elhallgattatás,
s élet, a másoktól elvett vagyonon.
A másik oldalon áll a szeretet, a hűség, jóság,
az elismerés, a tisztelet, a megbecsülés,
és a becsület, az ember nem jószág.
Egyik oldalon ott a sötétség ereje és a gonosz,
a másikon a fény harcol, meg a remény,
s mindez örökre kettősséget okoz.
A világ két arca egy időben játssza a szerepét,
az egyik arca a gyűlölettől torz és sápadt,
a másik megosztja a szívek melegét.
Elbúcsúzni a szeretteinktől
Elbúcsúzni a szeretteinktől túlontúl nehéz,
hiszen sokszor nem is lehettünk velük,
és annyira fájdalmas ez az egész.
Legtöbbször dolgozni voltunk, netán úton,
szinte minden percünket lefoglalták,
és nem változtathatunk a múlton.
Keveseknek adatik meg, hogy elköszönjön,
a tiszteletét és a háláját kifejezhesse,
s még egy kis időért könyörögjön.
Elbúcsúzni a szeretteinktől kegyes pillanat,
megismételhetetlen és szívszorongató,
megroppan a lelkünk egy perc alatt.
A háború kutyái
A háború kutyái ünnepekkor is ugatnak,
és félelemben tartják az embereket,
miközben a vesztükbe rohannak.
Néha itt, néha ott tűnnek fel csapatosan,
habzó szájjal vicsorítanak, morognak,
s ráijesztenek mindenkire alaposan.
Az emberek a szeretet ölelésére vágynak,
a békesség fényére, a lélek nyugalmára,
és ezt mutatják meg a sötét világnak.
A háború kutyái dühödten szaladgálnak,
és rárontanak bárkire, ha megtehetik,
elejét véve a boldog szabadságnak.
