igazságtalanság Archívum - Kiss Gyula versei

Szeretetet hirdetni karddal

Szeretetet hirdetni karddal, na az aztán igen,

még véletlenül sem tűnik gyűlöletnek,

és bár hihetetlen, de van ilyen.

Rotyog az üstben a méreg, végzetes a hatása,

akik főzik, mindenkinek adnak belőle,

és így jön el a jövőnek halála.

Gyorsan terjed a homály, lebutítva az elmét,

és elvakítva a szemeket örök időkre,

így felemésztve eme világ lelkét.

A jóság és a remény virágait levágják rendre,

az igazság bálái mind a tűzben égnek,

ezzel kényszerítik a szót csendre.

Szeretetet hirdetni karddal, ez egy jó szokás,

könnyű vele lesújtani a valóság fejére,

és az élőkre ez egy nagy csapás.

Az élet igazságtalan

Az élet igazságtalan és gyakorta a jókat bünteti,

a gyengéket, az elesetteket, a sebezhetőeket,

s nem igen hagyja az igazságot küzdeni.

Azt sem hagyja, hogy magára találjon a remény,

és a sors vigaszt nyújtson a sérült lelkeknek,

emiatt szenved is az a számtalan szegény.

Az élet igazságtalan, nem meglepő, ilyen is volt,

szűkmarkú és fukar az álmok beteljesítésével,

sokak számára soha nem a sikerekről szólt.

A jövő nem mindenkinek rózsás

A jövő nem mindenkinek rózsás, van, akinek büdöske,

és amíg egyesek a csodás virágok illatát érezhetik,

addig másoknak a kellemetlen szag jut, örökre.

A jövő nem mindenkinek rózsás, van, kinek csak kóró,

s míg vannak, kikre folyamatosan mosolyog a Nap,

addig másoknak csakis vihar jut, életre szóló.

Az igazságtalanságokat elviselni

Az igazságtalanságokat elviselni hihetetlenül nagy teher,

és borzalmas a tisztességes lelkek számára megélni,

hogy a reményeik sokasága, mind a padló hever.

Az igazságtalanságokat elviselni nagyon kínzó fájdalom,

megégeti a tudatot, erősen megdobogtatja a szíveket,

és végül egy szem sem maradhat majd szárazon.

Újra itt van az ősz

Újra itt van az ősz, s eljött a rettegés, a félelem ideje,

az ármányok és a hazugságok új erőre kapnak,

és ilyenkor az igazságnak kevés a sikere.

Újra itt van az ősz és pazar szépséget is hoz magával,

színes faleveleket, s csodálatos őszi virágokat,

halványkék eget, sok vonuló madárral.

Mi végre is jöttünk a világra

Mi végre is jöttünk a világra és vajon mi végre élünk,

mi lehet az értelme egyáltalán a létezésünknek,

s mi az oka annak, hogy állandóan félünk?

Hogyan válhatott az ismert világ urává az emberi faj,

s miként hihette el magáról, hogy ő a világ közepe,

miközben maga a léte is, iszonyúan nagy baj?

Miért tűri el a nép, hogy az elit bármit megtehessen,

bármit elérjen, megkaphasson, s uralkodhasson,

és minden jóravaló embert megvethessen?

Meddig elviselhetőek a háborúk, a pusztítások sora,

az igazságtalanság, a kegyetlenség, s a gonoszság,

meglehet, hogy ennek nem lesz vége soha?

Miféle dolog eltűrni a sok megaláztatást, a szégyent,

mindazt, ami csak szenvedést okoz és meggyaláz,

s igyekszik elfeledtetni az elképzelt édent?

Mi végre is jöttünk a világra, mi értelme a létünknek,

erre születtünk, szenvedésre, kiszolgáltatottságra,

ez megfelel nekünk, az érzékeny lényünknek?

Miközben sokan szegények

Miközben sokan szegények, vannak jómódúak bőven,

ők nem szenvednek hiányt és dúskálnak a jóban,

s nyaranta fürdenek a pálinkában, sörben.

Luxusautókkal járnak mindenhová, s szórják a pénzt,

nekik gyerekjáték kifizetni, ami megtetszik nekik,

és nagy hangon igyekeznek osztani az észt.

Pöffeszkedve sétálnak a járdán, mások el sem férnek,

önnön nagyságukat el is hiszik, sértően röhögnek,

és kiváltságosai ők a világnak, s a népnek.

Egész nap a strandon tespednek, élénk pirosra égnek,

őket sem védik meg a különféle drága naptejek,

ám lényegtelen, hisz csak a mának élnek.

Miközben sokan szegények, a gazdagok kasztja vigad,

borgőzös éjszakákon át tivornyáznak, dőzsölnek,

s eközben meghalsz te, a lányod, vagy a fiad.

A politika mérgezi az emberek lelkét

A politika mérgezi az emberek lelkét folyamatosan,

tönkreteszi a legszebb perceket és órákat is,

s a pusztulás irányába visz fokozatosan.

Gondoskodik az elszegényítésről, az eladósodásról,

az állandó rettegésről, félelemről, hazugságról,

és természetesen a kemény megadóztatásról.

Viszályokat, háborúkat szít és átlép minden határt,

nyomorba taszít, igyekszik elvenni a reményt,

s különféle módokon osztogatja a halált.

A politika mérgezi az emberek lelkét és nem kímél,

olyan, mint a testben a rák, májban a métely,

az igazságot soha nem tűri, s bárkit elítél.

A pénz uralma

A pénz uralma fojtogatja a világot, az embereket,

markában tartja a lelkeket, s minden élőt,

megkeserítve az éjeket, a reggeleket.

Sokan bármire képesek érte és eladják magukat,

vannak, akiknek az a mindenható istene,

s miatta hurokba dugják a nyakukat.

Nélküle a lét sokkalta békésebb, emberibb lenne,

a szeretet igaz fénye átjárhatna mindenkit,

és az élet gördülékenyebben menne.

A pénz uralma könnyeket fakaszt, megnyomorít,

s miközben kevesek rémuralmát biztosítja,

a legtöbbeket bizony nyomorba taszít.

A sors sokszor kegyetlen

A sors sokszor kegyetlen, s nem kíméli a gyengét,

nem segíti a jókat, a rendeseket, az igazakat,

hanem beléjük mártja a sötét pengét.

Nem kegyelmez az elesetteknek, a szegényeknek,

a jószívűeket és a tisztességeseket sem bírja,

egyszerűen véget vet a reményeknek.

A sors sokszor kegyetlen, az igazság nem az útja,

nem szereti a békét, bezzeg a háborút igen,

és a szenvedést a végtelenig nyújtja.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30