Saját alkotásaim
A jövő nem mindenkinek rózsás, van, akinek büdöske,
és amíg egyesek a csodás virágok illatát érezhetik,
addig másoknak a kellemetlen szag jut, örökre.
A jövő nem mindenkinek rózsás, van, kinek csak kóró,
s míg vannak, kikre folyamatosan mosolyog a Nap,
addig másoknak csakis vihar jut, életre szóló.
Az igazságtalanságokat elviselni hihetetlenül nagy teher,
és borzalmas a tisztességes lelkek számára megélni,
hogy a reményeik sokasága, mind a padló hever.
Az igazságtalanságokat elviselni nagyon kínzó fájdalom,
megégeti a tudatot, erősen megdobogtatja a szíveket,
és végül egy szem sem maradhat majd szárazon.
Újra itt van az ősz, s eljött a rettegés, a félelem ideje,
az ármányok és a hazugságok új erőre kapnak,
és ilyenkor az igazságnak kevés a sikere.
Újra itt van az ősz és pazar szépséget is hoz magával,
színes faleveleket, s csodálatos őszi virágokat,
halványkék eget, sok vonuló madárral.
Mi végre is jöttünk a világra és vajon mi végre élünk,
mi lehet az értelme egyáltalán a létezésünknek,
s mi az oka annak, hogy állandóan félünk?
Hogyan válhatott az ismert világ urává az emberi faj,
s miként hihette el magáról, hogy ő a világ közepe,
miközben maga a léte is, iszonyúan nagy baj?
Miért tűri el a nép, hogy az elit bármit megtehessen,
bármit elérjen, megkaphasson, s uralkodhasson,
és minden jóravaló embert megvethessen?
Meddig elviselhetőek a háborúk, a pusztítások sora,
az igazságtalanság, a kegyetlenség, s a gonoszság,
meglehet, hogy ennek nem lesz vége soha?
Miféle dolog eltűrni a sok megaláztatást, a szégyent,
mindazt, ami csak szenvedést okoz és meggyaláz,
s igyekszik elfeledtetni az elképzelt édent?
Mi végre is jöttünk a világra, mi értelme a létünknek,
erre születtünk, szenvedésre, kiszolgáltatottságra,
ez megfelel nekünk, az érzékeny lényünknek?
Miközben sokan szegények, vannak jómódúak bőven,
ők nem szenvednek hiányt és dúskálnak a jóban,
s nyaranta fürdenek a pálinkában, sörben.
Luxusautókkal járnak mindenhová, s szórják a pénzt,
nekik gyerekjáték kifizetni, ami megtetszik nekik,
és nagy hangon igyekeznek osztani az észt.
Pöffeszkedve sétálnak a járdán, mások el sem férnek,
önnön nagyságukat el is hiszik, sértően röhögnek,
és kiváltságosai ők a világnak, s a népnek.
Egész nap a strandon tespednek, élénk pirosra égnek,
őket sem védik meg a különféle drága naptejek,
ám lényegtelen, hisz csak a mának élnek.
Miközben sokan szegények, a gazdagok kasztja vigad,
borgőzös éjszakákon át tivornyáznak, dőzsölnek,
s eközben meghalsz te, a lányod, vagy a fiad.
A politika mérgezi az emberek lelkét folyamatosan,
tönkreteszi a legszebb perceket és órákat is,
s a pusztulás irányába visz fokozatosan.
Gondoskodik az elszegényítésről, az eladósodásról,
az állandó rettegésről, félelemről, hazugságról,
és természetesen a kemény megadóztatásról.
Viszályokat, háborúkat szít és átlép minden határt,
nyomorba taszít, igyekszik elvenni a reményt,
s különféle módokon osztogatja a halált.
A politika mérgezi az emberek lelkét és nem kímél,
olyan, mint a testben a rák, májban a métely,
az igazságot soha nem tűri, s bárkit elítél.
A pénz uralma fojtogatja a világot, az embereket,
markában tartja a lelkeket, s minden élőt,
megkeserítve az éjeket, a reggeleket.
Sokan bármire képesek érte és eladják magukat,
vannak, akiknek az a mindenható istene,
s miatta hurokba dugják a nyakukat.
Nélküle a lét sokkalta békésebb, emberibb lenne,
a szeretet igaz fénye átjárhatna mindenkit,
és az élet gördülékenyebben menne.
A pénz uralma könnyeket fakaszt, megnyomorít,
s miközben kevesek rémuralmát biztosítja,
a legtöbbeket bizony nyomorba taszít.
A sors sokszor kegyetlen, s nem kíméli a gyengét,
nem segíti a jókat, a rendeseket, az igazakat,
hanem beléjük mártja a sötét pengét.
Nem kegyelmez az elesetteknek, a szegényeknek,
a jószívűeket és a tisztességeseket sem bírja,
egyszerűen véget vet a reményeknek.
A sors sokszor kegyetlen, az igazság nem az útja,
nem szereti a békét, bezzeg a háborút igen,
és a szenvedést a végtelenig nyújtja.
Egy igazságtalan világban oly csodás az élet,
s mindennap egy igazi álomnak számít,
melyet dicsőíthet a rengeteg lélek.
Boldog minden eltelt perc és valamennyi óra,
a szíveket melengeti a gyötrelem tüze,
s nem számíthat senki, semmi jóra.
Micsoda öröm nélkülözni, jogok nélkül élni,
a szabadságot eltemetni valódi gyönyör,
s egy mámor állandóan csak félni.
Ki ne szeretné, ha elvennék mindenét hamar,
legalább nem lenne semmije, soha többé,
és nem létezhetne pénzügyi zavar.
Ki ne vágyna jó kis szenvedésekre, s kínokra,
és ki ne vágyna háborúra, pusztulásra,
miközben virágot visz a sírokra.
Egy igazságtalan világban sose volt igazság,
és soha nem is hiányzott, hiszen minek,
ilyen ez az élet, egy vigasság.
Mindenkinek megvan a maga terhe, ez így igaz,
megvan a saját problémája, kínja és gondja,
s ez bizony senki számára nem vigasz.
Olyan dolgokkal kell küzdeni életünk folyamán,
amelyek legtöbbje egyre kibírhatatlanabb,
s mind együtt utazunk a sors vonatán.
Elszenvedjük az igazságtalanság gyilkos voltát,
az állandó kiszolgáltatottságot, az adókat,
és közben letagadják létünk mivoltát.
Mindennap húzzuk az igát, s jobb mégsem lesz,
vajon mikor jön már rá az emberek zöme,
hogy értük a hatalom semmit nem tesz?
Mindenkinek megvan a maga terhe, ez iszonyú,
s nem úgy tűnik, hogy ennek vége lehet,
ez pedig lelkeket kiölő és szomorú.
