lelkek Archívum - Kiss Gyula versei

Csodás érzésekkel van tele

Csodás érzésekkel van tele ez a szép világ,

gyűlölettől, haragtól kókad az a sok virág.

Irigység, s rosszakarat járja át a perceket,

a gőgösség sokszor rombolja le a terveket.

A pökhendiség virít, a kivagyiság tombol,

a kegyetlenség pedig lesújt, mint az ostor.

Az utálat nevetve dőzsöl, a hazugság arat,

s a lelkeket mérgezik az ármányos szavak.

Csodás érzésekkel van tele az emberi szív,

amely mindennap új és újabb csatára hív.

A szeretet retteg, a remény sem tündököl,

mindenre, ami még jó, vár már a sírgödör.

Mikor a túlvilág szele

Mikor a túlvilág szele megcirógatja az arcot,

és magához hív a végtelennek a nyugalma,

az ember lelke békésen feladja a harcot.

Mikor a túlvilág szele jelzi, elérkezett az idő,

és nem kell már tovább szenvedni többé,

a távolba vész majd ama keserves jövő.

Leszállt az éj

Leszállt az éj, szellő borzolja a bokrokat,

odafentről a csillagok figyelik a sorsokat.

A sötétség alatt titkok osonnak messzire,

óvatosak, ám végül eltűnnek a semmibe.

Leszállt az éj, útjukra indulnak a vágyak,

kéjes borzongást okoznak amerre járnak.

A fáradt lelkekkel álmok lejtenek táncot,

s ekkor nem raknak a fantáziákra láncot.

Az élet nem leányálom

Az élet nem leányálom, hanem tragédiák sora,

néhanap adódnak boldog pillanatok is,

ám ezek hamar elillannak tova.

Az élet nem leányálom, a sírig tartó küzdelem,

melyben a lelkek szenvednek, sérülnek,

és ez így megy rendre, szüntelen.

Az élet nem leányálom, hanem a jók temetője,

a gonosz hangosan és vígan ünnepelget,

mialatt sokakat elhagy a teremtője.

Az élet nem leányálom, igazságtalan, kemény,

immár a szeretet sem a régi, túl gyenge,

s ezt a Földet elhagyja a remény.

Mi szép van

Mi szép van az öregedésben, az elkopásban,

az elménk leépülésében, s a ráncainkban,

meg a világosság utáni esthomályban?

Mi szép van ifjúkorunk árnyait látni csupán,

és vágyakozni az immáron elérhetetlenre,

epekedve az egykori fittségünk után?

Mi szép van ebben a keserűségben, a létben,

a félelemben, a bánatban és a rettegésben,

s a folyamatos harcban, a sötétségben?

Mi szép van önmagunkban és a lelkünkben,

a petyhüdté válásunkban, a kínjainkban,

s a sok száraz kóróban a kertünkben?

Szemétből nem lehet

Szemétből nem lehet erős várat építeni,

amely megvédi a népet viharok idején,

s gonoszsággal sem a falait díszíteni.

Nem való az asztalra terítőnek, ételnek,

nem való jó bornak sem étkek mellé,

és nem adhat reményt a léleknek.

Szemétből nem lehet szeretetet gyúrni,

és miatta a napfény is szürkén hűvös,

viszont bele lehet a mocsokba fúlni.

Néma sikolyok szállnak

Néma sikolyok szállnak az időben tova,

s mindőjüket be fogja lepni az idő pora.

Eme sikolyok emberi sorsokról szólnak,

s az emlékét hordozzák rossznak, jónak.

A boldog pillanatok

A boldog pillanatok megfogyatkoztak nagyon,

egyre többet bujdokolnak az emberek elől,

és lehet, végleg elköszönnek egy napon.

A boldog pillanatok kis batyujukkal haladnak,

visszaidézik a régi szép időket, s az örömöt,

remélve, a lelkek mélyén megmaradnak.

Amikor több már

Amikor több már a fájdalom, mint kellene,

s jóval több a szenvedés, mint az öröm,

megmutatkozik az ember jelleme.

Amikor több már a homály, több a feledés,

s az ember egykori fénye a sötétbe vész,

gyorsan elhalkul a kacaj, nevetés.

Amikor több már a hazugság, mint az igaz,

és sokkal több a gyűlölet a szeretetnél,

oly keveseknek adatik meg a vigasz.

Amikor több már a sérelem minden jónál,

és a lelket beborítja a sebeinek tömege,

egy simogatás többet érhet a szónál.

Amikor több már az utálat, mint az imádat,

és több a kegyetlenség is a békességnél,

ideje lenne végre beismerni a hibákat.

Minden szép álomnak

Minden szép álomnak vége szakad egyszer,

és mindenkinél eljön majd az a pillanat,

mikor már nem ragyog a Nap reggel.

Minden szép álomnak szomorú lesz a vége,

s valamennyi elvész a végtelen ködében,

mialatt mi eljutunk békésen a révbe.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31