Saját alkotásaim
Az emberi emlékezet sokaknál mintha nem is létezne,
igen hamar feledésbe merülnek lényeges dolgok,
míg a valóság és az igazság eltűnnek vérezve.
Az emberi emlékezet olyan, mint egy átszakított rosta,
amelyen akadály nélkül jut át bármi és minden,
miután az agyak irdatlanul át lettek mosva.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy valódi fegyver,
kegyetlenül meg tudják sebezni az ember lelkét,
és manipulálnak vele minden este, reggel.
Szavakkal fedik el a valóságot, leplezik el a sok rosszat,
szavakkal ármánykodnak az igazság ellenében,
és teszik ezt állandóan, egész élethosszat.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy gyilkos méreg,
az végezhet hamar, a szavak sokáig kínozhatnak,
és ez így marad, amíg csak emberek élnek.
Az emberek nem szeretik az igazságot, mert az nagyon fáj,
inkább befogják a füleiket és lehunyják a szemeiket,
s úgy viselkednek, mint egy jól idomított nyáj.
Az emberek nem szeretik az igazságot, az felégeti a lelkük,
elveszi az életkedvüket és a reményeiket is egyaránt,
hiába érzi a valóságot valamennyi apró sejtjük.
Kifacsart citromok vagyunk csupán és nem mások,
amíg szép sárgák vagyunk, feszesek, s ízletesek,
addig mi lehetünk a jó citromok, a sztárok.
Kifacsart citromok vagyunk csupán, s eldobhatóak,
míg szükség van az ízünkre, addig vágykeltőek,
ám amint nem, penészesek és undorítóak.
Sokan vágynak a Mennyországba, ám csalódniuk kell,
hiába hiszik, hogy ők biza megszenvedtek ezért,
tévednek, s a lelkük, nyugalmat soha nem lel.
Azért a helyért meg kell küzdeni, s szívből jókat tenni,
harcolni az igazságért, a becsületért és a békéért,
csakis így lehet, az örökkévalóság felé menni.
Sokan vágynak a Mennyországba, de elbuknak hamar,
a kapuja előtt kiderül, hogy mekkorákat hibáztak,
és a csalódottság érzete lélekölő, igen fanyar.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, ám mindhiába,
a valóság nem igazolja a reményeiket, a vágyaikat,
s az életük nagy részét, nem a jóság inspirálja.
Ellenkezőleg, a hazugságok felemésztenek minden jót,
felőrlik a lelkeket, a tudatot, s az igazi igazságokat,
és soha nem emelnek majd mindezek ellen szót.
Az emberek olyan szépeket álmodnak, remény nélkül,
a vágyaik hajtják igába a fantáziájukat legtöbbször,
s mégis kudarcot vallanak, belebuknak legvégül.
Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, végre-valahára,
olyan jó izzadni, állandóan ruhát cserélni, s tapadni,
leégni és pirosra sülni, vidáman kacarászva.
Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, ez igazi élvezet,
s nincs is csodásabb, mint a szemünkbe csorgó sós lé,
ennél szebbet nem tud varázsolni a képzelet.
Miféle gonosz világban is élünk, miféle mocsokban,
ahol az igazság bűn és az értelem a végét járja,
a becsület pedig szétzúzva, s romokban?
Milyen világ az, amelyikben a szeretet nem számít,
amelyikben csakis az érdekek élik a világukat,
és melyikben a sötétség ereje elcsábít?
Mennyire torz az a valóság, mely kizárólag látszat,
a szemfényvesztés mindennapos, a hit is hamis,
s amelyben a szellő érintése is fájhat?
Hogyan lehet a kegyetlenség ennyire erős, gyilkos,
az ármány miként manipulálhat ily könnyedén,
s miért lehet a közérdek, annyira titkos?
Miért ilyen könnyű uralni az embereket, a népeket,
befolyásolni a gondolatokat, az érzelmek sorát,
s elferdíteni mindent, főleg a tényeket?
Miféle gonosz világban is élünk, micsoda torz álom,
és miféle fintora a létnek mindaz, ami történik,
kinek a számára lenne ez, egy vágyálom?
Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, sokan alszanak,
pihennek a törpök, a tündék, a manók, s az óriások,
és így, behunyt szemmel, semmitől nem tartanak.
Mély álomban pihen a sok király, no meg a sok hercegnő,
a hős lovagok sem küzdenek a hétfejű sárkánnyal,
és ez a csend mindenfelé, szinte már dermesztő.
Csipkerózsika, Hófehérke, Piroska, mind tétlenül várnak,
ahogy vár a rokka, a mérgezett alma és a farkas is,
miközben a fejük felett, sötét felhők szállnak.
Valamennyi mesealak kiesett a szerepéből, s tanácstalan,
kábák a bűbájtól, a nekik beadott mézes méregtől,
amely a számukra, egyáltalán nem hatástalan.
Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, s lehűl a levegő,
a gonosz varázs erősen hat és hamarosan villámlik,
végül e szép világból nem lesz más, csak temető.
A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, szó szerint,
legyen az a rovarevés, a klímaváltozás, s a háborúk,
ha nem jár sikerrel, nekifut újfent és megint.
Jönnek majd az ufók, s mindenféle ismeretlen rémség,
ha netalán ez sem válik be, akkor bármily hisztéria,
a lényeg, hogy az emberekben ne legyen kétség.
Kétség afelől, hogy csakis ők tudják megmenteni őket,
mindazon szerencsétleneket és elnyomott népeket,
a megnyomorított lelkeket, a férfiakat, s a nőket.
Mindenféle nem létező betegséggel keltenek rettegést,
és ezekre hivatkozva beoltanának bárkit méreggel,
hogy ezáltal is fokozzák a kegyetlen szenvedést.
Elhitetnék, hogy az is valóságos, ami soha nem is volt,
az eddigi világ, az eddigi élet, csak káprázat, látszat,
és bármi is történt, az kizárólagosan róluk szólt.
Róluk szólt a politika, a számtalan hazugság, s ámítás,
a nem létező nemek és a tiszta lelkek igazi tébolya,
no meg az a felfoghatatlan, valótlanságot állítás.
A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, s bármikor,
a vágya, az emberiség megszüntetése véglegesen,
s eme céljaiért, az igazságra mindenkor rátipor.
