Mindenki ideje lejár

Mindenki ideje lejár, de nem mindegy mikor,

s nem mindegy, hogy természetes úton-e,

ahogyan az sem, a lelkünkbe ki tipor.

 

Nem mindegy miként éltünk, s miket tettünk,

és az sem, hogyan emlékeznek majd reánk,

kik voltunk, mielőtt örökre elmentünk.

 

Mindenki ideje lejár, s tovaszállnak a percek,

a végtelen örvénye végleg magával ragad,

s elindulnak az ismeretlenbe a lelkek.

Mikor a Nap lepihen

Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,

fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,

s nem zavarja őket a cudar tél hidege.

 

Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,

játékosan szórják szét ezüstös fényüket,

s nem süllyednek a feledés mocsarába.

 

Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,

túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,

s átvészelnek sok csillagközi vihart.

 

Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,

a nyugalom a békességgel őrségbe indul,

s reggelig visszavonul a haragos szél.

Mi is az életünk értelme

Mi is az életünk értelme, a szolgaság, a rabság,

az állandó félelemben és rettegésben élés,

az elnyomókkal szembeni vakság?

 

Az engedelmesség bármikor, s bármilyen áron,

a fejet hajtás, az életünkről való lemondás,

a veszteség bármennyire is fájjon?

 

Hagyni, hogy kiirtsanak, s eltiporjanak végleg,

elvegyenek mindenünket igen könnyedén,

ez lenne mindőnk álma, de tényleg?

 

Vagy inkább az, hogy igazi szeretetben éljünk,

a boldogság hassa át a lelkünket örökre,

és soha többé senkitől se féljünk?

 

Mi is az életünk értelme, miért élünk a Földön,

nem lenne ideje véget vetni a gonosznak,

hogy végre az igazi békesség jöjjön?

A régmúlt szép idők

A régmúlt szép idők elmúltak örökre, végleg,

ma már csak az emlékekben léteznek,

s még ők adják az erejét a fénynek.

 

Manapság a sötétség köde száll alá a világra,

elpusztítja a reményt, s kiöli a lelkeket,

minden jóságot véglegesen kizárva.

 

Félelemmel és rettegéssel tartja fenn uralmát,

hazugságokkal nyomja el az igazságot,

s elveszi mindenkinek a nyugalmát.

 

A régmúlt szép idők nem térnek vissza soha,

s nem teljesítik be az egykori álmokat,

talán végleg lejárt az emberek kora.

Az emlékek útján

Az emlékek útján nem olyan könnyű járni,

hisz szívvel és lélekkel van kikövezve,

s bizony ezek nagyon tudnak fájni.

 

Megelevenedik a múlt, s a történések sora,

újra élhetjük a nekünk kedves napokat,

melyek már nem visznek sehova.

 

Az út vége egy nagyon békés helyre vezet,

hol megállt az idő, végleges a nyugalom,

s mindenki a sírokra virágot tehet.

 

Az emlékek útján sok könnycsepp csurran,

melegség járja át a test minden sejtjét,

és igen nehéz eltávozni onnan.

Őseink, elődeink emléke

Őseink, elődeink emléke örökre fennen ragyog,

tetteik, dicsőségük, s harcaik a szabadságért,

küzdelmük a hazáért, ők igazi csillagok.

 

Dúlta országunkat a tatár és pusztította a török,

az Árpád-háziak, s a Hunyadiak védelmezték,

sokszor próbáltak ártani hazaáruló körök.

 

Dobó István, Zrínyi Miklós és sok várkapitány,

hűen, sokszor az utolsó vérükig védték a hont,

mert mindannyian tudták, mi a helyes irány.

 

A Habsburgok elnyomták, sanyargatták a népet,

fellázadt a magyar, elege lett a szolgaságból,

s Kossuth és Petőfi nem akart ilyen véget.

 

1848 megmutatta, ha összefog a nemzet egésze,

ha igaz ügyért áll ki nemes és egyszerű ember,

bizony valósággá válhat mindenki reménye.

 

1956-ban ismét fellángolt a szabadságnak tüze,

fegyvert ragadott öreg, fiatal, nők és férfiak,

s kitört belőlük az elnyomottak dühe.

 

Őseink, elődeink emléke nem feledhető el soha,

minket pedig, kik gyáván feladjuk magunkat,

eltemet az idő, s belepi sírunkat a moha.

Aggódó szívek

Aggódó szívek, s folyamatos nyomás a lelkeken,

a valóságot önmaguknak is letagadó emberek,

akik ilyetén a semmibe vesznek csendesen.

 

Gyermekek, akik még nem értik, ám érzik a bajt,

látják, hogy szüleik újabban sokat bánkódnak,

s nem bírják elnyomni pici szívükben a zajt.

 

Egyre nehezebb napok és kilátástalanabb percek,

az eddig oly sok munka által felépített életek,

melyek most mind pénzügyi halált lelnek.

 

Növekvő kiszolgáltatottság uralja e sötét időket,

s pontosan megtervezett cselekmények sora,

melyben jutalmazzák a hazug hírvivőket.

 

Aggódó szívek, amelyek kapaszkodót keresnek,

és minden dobbanásukkal reményre várnak,

bízva abban, egyszer szabadok lehetnek.

Sebesen peregnek

Sebesen peregnek a percek, lassan üt az óra,

s elmúlik mindaz, ami jó és szép volt,

senki ne számítson semmi jóra.

 

Homályba vész az emlékezet, elszáll a múlt,

elvesznek az egykori csodás emlékek,

melyek sora néha hosszúra nyúlt.

 

Sebesen peregnek a percek, s a szív dobban,

megelevenednek az egykori történések,

és végül minden örökre elillan.

Az életben egy a biztos

Az életben egy a biztos, mégpedig a halál,

az elől senki nem bújhat el sohasem,

s ha el is bújik, akkor is reá talál.

 

A gazdagok úgy vágyják az időt nyújtani,

fizetnek bármennyit, csak élhessenek,

s mégis elpattannak az életük húrjai.

 

A szegényeknek sokszor megváltás lenne,

hisz annyi teherrel, gonddal küzdenek,

s csak a menekülést látják benne.

 

Az életben egy a biztos, hogy eljön a vég,

s megment minden rossztól, gonosztól,

ahogy elődeink megtapasztalták rég.

A lelkek segélykiáltása

A lelkek segélykiáltása néma és nem hallható,

legyen az bármily szenvedő, vagy keserves,

netán könyörgő, s vészesen jajgató.

 

Csupán az hallja meg ezen hangokat, aki érez,

aki önmaga is ugyanúgy látja a világ bajait,

s aki nem egy rálegyintéssel végez.

 

A lelkek segélykiáltása átjárja az időt, a teret,

elér egészen a csillagokig, a galaxisokig,

s az útja onnan a végtelenbe vezet.