Saját alkotásaim
Aki képes sárba tiporni a hazáját és a népét,
az egy hazaáruló, aki elősegíti országa végét.
Egy olyan senki, ki pénzért mindenre képes,
azonban a jövője neki sem lesz majd fényes.
Aki képes sárba tiporni bárkit kedve szerint,
az maga is el fog bukni, újra, újból, s megint.
Az élete nem lesz csodás, azt hiába is reméli,
végül önnön bukását egy szép napon megéli.
Amikor másról szól a rege, vidám a nóta,
másokról hazudozni egyfajta élmény,
és ez így van az idők kezdete óta.
Amikor másról szól az élet, az bizony fáj,
fáj, hogy más esetleg jobb, vagy szebb,
és erről bezzeg hallgat az a száj.
Amikor másról szól a valóság, az igazság,
és mindeközben a világ egy hamisság,
bizony nem igen lesz itt vigasság.
Aki mindenféle hazug ígéreteknek felül,
az bizony lelkileg kiégett, s üres is belül.
Akinek nincs önálló gondolata és vágya,
annak sohasem lesz tiszta majd az álma.
Aki mindenféle hazug ígéreteknek hódol,
annak nem igen sok marad majd a jóból.
Aki lemond a szabadságáról, s a jogairól,
az nem tűnik ki majd a sötétség soraiból.
Az igazság fájó annak, akinek perzseli a lelkét,
akinek azáltal napvilágra kerülnek a bűnei,
felszínre hozva mindenféle sötét tervét.
Az igazság fájó annak, akiről lehullhat a lepel,
s akiről bebizonyosodhat miféle ember is,
miközben dőzsöl és a hatalomért teper.
Amikor több már a fájdalom, mint kellene,
s jóval több a szenvedés, mint az öröm,
megmutatkozik az ember jelleme.
Amikor több már a homály, több a feledés,
s az ember egykori fénye a sötétbe vész,
gyorsan elhalkul a kacaj, nevetés.
Amikor több már a hazugság, mint az igaz,
és sokkal több a gyűlölet a szeretetnél,
oly keveseknek adatik meg a vigasz.
Amikor több már a sérelem minden jónál,
és a lelket beborítja a sebeinek tömege,
egy simogatás többet érhet a szónál.
Amikor több már az utálat, mint az imádat,
és több a kegyetlenség is a békességnél,
ideje lenne végre beismerni a hibákat.
Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,
nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,
és megtenné a népéért amit kellene.
A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,
nem a szabadság elvétele, mások lealázása,
s emberhez méltó lenne a magatartása.
A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,
Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,
s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.
Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,
amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,
tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.
Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,
a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,
és minden elesettre van néhány perce.
Melyik a jobb, a keserű élet, vagy a gyors halál,
a mindennapi szenvedés, a békés végzet,
a lélek otthonra melyikben talál?
Melyik a jobb, a tiszta szeretet, vagy a gyűlölet,
a jóság és a becsület, netán a rossz szándék,
s az embereket elvakító ártó bűvölet?
Melyik a jobb, az igazság, vagy a sok hazugság,
az őszinteség, a tisztaság, vagy a gonoszság,
az emberség, netalán az elvakultság?
Melyik a jobb, a mézi máziság, vagy a sötétség,
a kitartás, a küzdeni tudás, az önfeladás,
a cirógatás, vagy esetleg a keménység?
Melyik a jobb, a tétlen várakozás, vagy a tettek,
az élhető élet, a biztonság, vagy az árulás,
a régi szép idők mára vajh hová lettek?
A boldog tudatlanság sokaknak a mentsvára,
oda bújnak el, hogy ne lássák az igazságot,
s így vidámabban nézhetnek a világra.
A boldog tudatlanság a mesék földjére repít,
ahol sárkányon lovagolva csodás minden,
és a sok élmény az elalvásban is segít.
Nincs más választás, mint küzdeni a létért,
a szabadságért, egy igazán élhető életért,
és megküzdeni a kiszolgáltatott népért.
Nincs más választás, mint harcolni a jóért,
és kiállni az igazság mellett bármily áron,
néha csupán egyetlen reményteli szóért.
Az igazságot tagadni könnyebb, mint elfogadni azt,
sokan inkább félrenéznek a szemüket lesütve,
s ily módon keresnek szomorú vigaszt.
Az igazságot tagadni lehet önbecsapva, háborogva,
a gondolatokat elterelve és álomvilágban élve,
s a valóságtól minden formában távolodva.
