Emberek vagyunk

Emberek vagyunk, nem kódok és nem tárgyak,

ez így volt, s így is lesz az idők végezetéig,

bármit is akarjanak tőlünk a sötét árnyak.

 

Hiába erőlködnek, hogy biza senkivé tegyenek,

és hiába pusztítják el az eddigi világunkat,

arra várhatnak, hogy istenek legyenek.

 

Kiirthatnak minden élőt és elvehetik a javakat,

akkor sem lesz az övéké a Föld, s a galaxis,

s úgysem fojtják vérbe az igaz szavakat.

 

Emberek vagyunk, gondolkodó és érző lények,

s legyen bármilyen erős a gonoszok ereje,

úgyis kitörnek rabságukból a fények.

A rosszat és az igazságot hallani

A rosszat és az igazságot hallani nagyon nehéz,

mivel túl kínos lehet, túlságosan könyörtelen,

s túlontúl gyötrelmes a léleknek az egész.

 

Senki nem szereti, ha ráébresztik, biza tévedett,

s kiderült, hogy mennyire átverték, becsapták,

amíg a hazugságok csapdájába lépkedett.

 

Igen megterhelő meglátni a valóság igazi arcát,

annál sokkal könnyebb ellökni a segítő kezet,

s elutasítani azt, aki értünk is vívja a harcát.

 

A rosszat és az igazságot hallani oly félelmetes,

ám beismerni önnön hibáinkat, tévedésünket,

semmikor, s egyáltalán nem szégyenletes.

Akkor már késő

Akkor már késő, amikor kés van a hátunkban,

mikor elvették tőlünk a levegő maradékát,

s amikor az ellenség lakik a házunkban.

 

Ott lakik, mert ármánnyal kitett minket onnan,

becsapott, hazudott és elvette az életünket,

így a remény tüze többé fel nem lobban.

 

Agóniában él a nép, nem akarja az igazat látni,

hiszen az égetne és sértené a büszkeségét,

a valóság pedig borzalmasan tud fájni.

 

Akkor már késő, amikor semmink nem marad,

mikor teljesen védtelenné válunk a sötétben,

s a kezünkhöz az ostobaság bűne tapad.

Annyi mindentől

Annyi mindentől megfosztanak minket míg élünk,

lefoglalnak munkával és kötelességekkel,

s tesznek róla, hogy mindig féljünk.

 

Sunyin, alantas módon elveszik a szabadságunkat,

becsapnak, túlterhelnek, félelemben tartanak,

s kihasználják a laza hanyagságunkat.

 

Megrémítenek, igyekeznek elhitetni, jót akarnak,

s nekünk csupán engedelmeskednünk kell,

hiszen a dolgok jó irányba haladnak.

 

Hazugságokkal etetnek, egymás ellen fordítanak,

eltávolítanak a szeretteinktől, az igazságtól,

és mindent, amit lehet, eltorzítanak.

 

Kegyetlenül elbánnak azokkal, akiknek van esze,

s akik nem akarnak megtörni és elveszni,

azoknak biz gyakran főhet is a feje.

 

Annyi mindentől eltántorítanak, hiszen engedjük,

gyávaságból lemondunk az álmainkról is,

s így önmagunkat végleg elvesztjük.

De jó lenne

De jó lenne jégbe fagyni, másik korban felébredni,

ahol nem létezik rossz, gonosz, irigység, gyilok,

ám békében lehet örülni és beszélgetni!

 

Ahol nincs nyomorgatás, félelemkeltés, hazugság,

ahol nem rettegtetik az emberi lelkeket folyton,

s ahol az őszinte, tiszta szeretet a valóság!

 

Hol természetes a megértés, a segítőszándék, a jó,

ahol nem avatkoznak bele a természet rendjébe,

nyaranta süt a Nap és télen hullik a hó!

 

Ahol nem a kiirtás a cél, s nem a sötétség hatalma,

hanem az összefogás, az együttműködés ereje,

s mindennek a boldogság az igazi jutalma!

 

De jó lenne egyszer úgy felébredni, hogy ne fájjon,

az igazság, a tisztesség és a becsület világában,

a lélek szerelmesen, egy másikkal szálljon!

Mikor telik már be?

Mikor telik már be a világ mélységes pohara,

s mikor jön el az idő, amikor magához tér,

és megvilágosodik az emberek tudata?

 

Az idők kezdete óta telik a pohár mocsokkal,

ömlik bele ármány, hazugság, becstelenség,

s a legnagyobb része tele van gonosszal.

 

Folyton folyik mélyére a hitványság tömege,

az árulás és az irigység növeli a szutykot,

s benne mártózik a pusztítás gyökere.

 

Az ellenségeskedés természetes e mocsárban,

förtelmes indulatok gerjednek kavarogva,

s teljesen felesleges bízni a csodákban.

 

A szeretet, a béke és a jóság, legalulra merül,

az emberségnek lassan nyoma sem marad,

itt bizony a remény nehezen kerül felül.

 

Mikor telik már be végre az emberek pohara,

és mikorra lesz elege mindenkinek annyira,

hogy felszínre törjön az igazság moraja?

Játék a szavakkal

Játék a szavakkal, sokszor nagyon csúnya játék,

negédesen és bájologva előadni a jót, a hőst,

miközben láthatatlan a rejtett szándék.

 

Kitekerni a valóságot, s hazuggá tenni az igazat,

az éjszaka sötétjében előkészíteni a rosszat,

és mi reggel látszani fog, az a kirakat.

 

Elhitetni a segítőszándékot és letagadni a valót,

homályossá tenni az addig jól látó szemeket,

s mindig rejtve tartani a bűnös csalót.

 

Játék a szavakkal, gyakorta gonosz szándékkal,

megtörni a lelkeket, s megfertőzni az elmét,

így nem harcolhatnak a sötét árnyékkal.

Az igazság tudatában sem

Az igazság tudatában sem érzik sokan a veszélyt,

s még mindig tovább hitegetik önmagukat,

ezzel elszalasztva a maradék esélyt.

 

Az emberi faj szeszélyes és igen csökönyös fajta,

s bár belül érzi, hogy igencsak át van verve,

mégis a tudását ugyan nagyra tartja.

 

Ugyanakkor nem tesz semmit, hogy védje magát,

sőt, elutasítja a józan érveket, valós tényeket,

s nem hiszi el a segítő szándékúak szavát.

 

A rokonai, barátai, sőt, a családja ellen fordulhat,

a szíveket gyűlölet járja át a szeretet helyet,

s ilyetén a világ véglegesen eltorzulhat.

 

Az igazság tudatában sem mozdul meg, ki retteg,

egy szebb, s jobb élethez nem elég a remény,

ahhoz bizony kellenek a valóságos tettek.

Véget nem érő mese

Véget nem érő mese megy a tévék műsorán,

a tömegek szájtátva nézik, s csodálják,

bár akad, aki gondolkozik tétován.

 

A látottakat újra és újra vetítik, hogy hasson,

ne legyen olyan, aki ezen gondolkodna,

s ihletet másra soha ne is kapjon.

 

Ezen mesék elvonják az igazról a figyelmet,

s miközben az emberek álmatagon ülnek,

ők a háttérből erősen figyelnek.

 

Véget nem érő mese zajlik az egész világon,

s amíg a kitalált történetek elkábítanak,

nem lesz senki, ki valamit csináljon.

Élet, vagy halál

Élet, vagy halál, megmaradás, vagy a végzet,

ezeket a kérdéseket folyvást éli meg a képzet.

Szenvedés, netán öröm, sírás, esetleg nevetés,

szép idők, sanyarú sorsok és azután a temetés.

 

Állandóan vívódó lelkek és kavargó érzelmek,

biztos tudás, elszánt akarat, s tétova vélelmek.

Őszinte szeretet, s igaz ölelés, érdekek nélkül,

mindezektől az emberek élete biza megszépül.

 

Élet, vagy halál, tudás, netán hipnotikus álom,

a tiszta igazság, vagy a rabigában tartó járom.

Az örök sötétség, avagy az életet jelentő fény,

ezen a világon sok a kérdés és ez bizony tény.