Saját alkotásaim
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy valódi fegyver,
kegyetlenül meg tudják sebezni az ember lelkét,
és manipulálnak vele minden este, reggel.
Szavakkal fedik el a valóságot, leplezik el a sok rosszat,
szavakkal ármánykodnak az igazság ellenében,
és teszik ezt állandóan, egész élethosszat.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy gyilkos méreg,
az végezhet hamar, a szavak sokáig kínozhatnak,
és ez így marad, amíg csak emberek élnek.
Az emberek nem szeretik az igazságot, mert az nagyon fáj,
inkább befogják a füleiket és lehunyják a szemeiket,
s úgy viselkednek, mint egy jól idomított nyáj.
Az emberek nem szeretik az igazságot, az felégeti a lelkük,
elveszi az életkedvüket és a reményeiket is egyaránt,
hiába érzi a valóságot valamennyi apró sejtjük.
Az igazság mély sebektől vérzik ezen a csodás világon,
a hajója régen léket kapott és önmaga fuldoklik,
nem tud a felszínre jutni, bármit is csináljon.
Az igazság mély sebektől vérzik és körötte éhes cápák,
idecsábította őket a vére szaga, amely szerteárad,
a ragadozók benne, csak a zsákmányukat látják.
Sokan vágynak a Mennyországba, ám csalódniuk kell,
hiába hiszik, hogy ők biza megszenvedtek ezért,
tévednek, s a lelkük, nyugalmat soha nem lel.
Azért a helyért meg kell küzdeni, s szívből jókat tenni,
harcolni az igazságért, a becsületért és a békéért,
csakis így lehet, az örökkévalóság felé menni.
Sokan vágynak a Mennyországba, de elbuknak hamar,
a kapuja előtt kiderül, hogy mekkorákat hibáztak,
és a csalódottság érzete lélekölő, igen fanyar.
Nem agymosás kell, hanem békésebb és szebb napok,
ragyogóbb Nap az égen, ezüstös Hold az éjben,
kacarászó kicsik, s nyugodtabb nagyok.
Nem agymosás kell, hanem tiszta igazság és becsület,
a valóság elismerése, a jóság, s a szeretet ereje,
a megfontoltság, nem a forró hevület.
Nem agymosás kell, hanem emberséges és jobb világ,
olyan, melyet nem a rossz, vagy a gonosz ural,
s amelyből kihalnak az értelmetlen viták.
Nem agymosás kell, hanem egészség, vidám emberek,
megértés, segítőkészség, értelem, s élhető élet,
melyben a rosszakarók, a porban fekszenek.
Hogyan lehet az embereket igába hajtani, vajon hogyan,
egyszerűen, félelemben kell őket tartani mindig,
s állandó félelmükből semmi jó nem fogan.
El kell velük hitetni mindazt, ami a valóságban nincsen,
hazudni nekik a nap valamennyi percében folyton,
s nem hagyni, hogy bármi józanságra intsen.
Uralva a médiát, könnyedén eltörölni a maradék igazat,
elhallgattatni minden nem tetsző ellenvéleményt,
és felégetni a biztonságba vezető hidakat.
Kitalált szavak, fogalmak által korlátozni a szabadságot,
a kristálytiszta vizet teleönteni rengeteg szennyel,
és bármi áron betiltani az összes igazságot.
Mindennap folyamatosan méreggel szórni az élővilágot,
kiirtani az állatok sokaságát hazug ürügyek által,
s eltiporni a reményt és a sok szép virágot.
Háborúkba önteni az emberek adóját, nem jó dolgokba,
beleavatkozni a magánéletbe és megszüntetni azt,
s az erőszakot belevinni az emberi sorsokba.
Rovarevésre, műhúsra rávenni mindenkit, minél előbb,
elpusztítani a logikus gondolkodást, az értelmet,
s minél korcsabbá válik valaki, annál menőbb.
Hogyan lehet az embereket igába hajtani ármányokkal,
úgy, hogy ellehetetlenítenek, eladósítanak bárkit,
és csökkentik az emberi fajt, járványokkal.
Egy nemes jellem harcol az igazáért, a becsület a léte,
számára igen fontos, hogy teljesítse a feladatát,
és a küzdelmek elől, soha nem vonul félre.
Kiáll mindazért, amiben hisz, bátran, sokszor egyedül,
nem hajt fejet a legnagyobb veszély idején sem,
és ügyesen titkolja az érzéseit legbelül.
Egy nemes jellem harcol az igazáért, ha kell, a halálig,
megőrzi a lelke tisztaságát, s hű marad ígéretéhez,
miközben a szívében a szerelem parázslik.
Embernek maradni igen nehéz e kegyetlen időkben,
mindenfelé háború dúl, s elszegényítés zajlik,
az emberi gonoszság, sajnos biza időtlen.
Kihalóban az őszinteség és az igazság lángja lankad,
egyre nő az elnyomás, a kifosztás napi rutin,
az ármány a fényre, újabb címkéket aggat.
Újra és újból támad a sötétség szele, gyakori a vihar,
mocsok és szenny árad mindenhol, világszerte,
a jó érzés, a lélek, lassan mindenkiből kihal.
Egymás ellen fordítják a családokat, a barátok sorát,
megutáltatják az emberekkel magát, az életet,
s a becsületnek sehol nem találni a nyomát.
Embernek maradni újabban szinte valóságos csoda,
és ha az értelem nem tér vissza nagyon hamar,
ennek a rémálomnak nem lesz vége, soha.
Életünk nagy része munka, teher és szenvedés,
megfelelni akarás, jó pofizás, fejet hajtás,
engedelmesség és gyakori tettetés.
Vajmi kevés az öröm, a vidámság, a boldogság,
az igaz szeretet, a felhőtlen kacaj, a mosoly,
pedig a lélek sebeire, ez az orvosság.
Életünk nagy része küzdelem, bizony a halálig,
és nagyon fáj beismerni a gyengeségeinket,
ha a szívünkben igazság nem tanyázik.
Hová tűnt az értelem, elhagyta az emberiség javát,
s miután megadta magát a mélységes sötétnek,
attól kezdve nem is hallja az igazság szavát?
Hová tűnt az értelem, hogy hagyhatta el a lelkeket,
hogyan válhatott semmivé, a gonosz kapcájává,
s ilyetén, hogy szerzett oly szörnyű perceket?
