Saját alkotásaim
Kigyúltak az ünnepi fények, szállingózik a hó,
fehérbe öltözött a város és a természet,
s befagyott a környékbeli tó.
Fent ragyognak a csillagok, a Hold mosolyog,
az élővilág nagyja a téli álmát alussza,
s a kéményekből füst gomolyog.
Útjára indult a szeretet, benéz minden ablakon,
megmelengeti a vágyakkal teli szíveket,
s nem távozik a holnapi hajnalon.
Kigyúltak az ünnepi fények, az élet megpihen,
béke és nyugalom árad a falak között,
s most nem dúl a harag senkiben.
Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,
fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,
s nem zavarja őket a cudar tél hidege.
Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,
játékosan szórják szét ezüstös fényüket,
s nem süllyednek a feledés mocsarába.
Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,
túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,
s átvészelnek sok csillagközi vihart.
Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,
a nyugalom a békességgel őrségbe indul,
s reggelig visszavonul a haragos szél.
Nyugalom és pihentető éj, a fantázia szárnyal,
az álmok útjukra indulnak egy szép helyre,
s együtt suhannak a forró vággyal.
Útjuk során számtalan kalandban van részük,
s átjutva a varázslatos látnivalók világába,
megmutatkozik az eddig rejtett énjük.
Nyugalom és pihentető éj, ez sokaknak álma,
annyian áhítoznak a boldogságra, örömre,
hogy a reménynek is leesik az álla.
Az álmok földjén minden békés, vidám,
jól elfér egymás mellett óriás és törpe,
manó, sárkány, tünde, sellő, titán.
Mindig ragyog a Nap és zöldell a mező,
kellemes, enyhe szellők fújdogálnák,
s itt csak esténként esik az eső.
Az itt élő lények nem gyűlölik egymást,
ellenkezőleg segítik és támogatják,
folyvást tanulnak egy, s mást.
Közösen építik e földet és együtt védik,
a nyugalmukat nagy becsben tartják,
s alvás előtt a csillagokat nézik.
Az álmok földjén a gonosz nem létezik,
az öröm, s a játékosság azonban igen,
emberek mindezt nem észlelik.
Őszi táj és nyugalom, színes levelek a fákon,
az élővilág apraja és nagyja szorgoskodik,
s a békesség megpihen ezen a tájon.
A völgyben patak csordogál, a réten virágok,
nyulak szaladnak játszadozva mindenfelé,
s a tenger felől felbukkantak a sirályok.
Őzek legelnek, készülnek a hideg, zord télre,
a közelükben róka oson a bokrok között,
s reméli, egy állat sem veszi észre.
A magasban réti sas száll, átszelve a vidéket,
a pockok és az egerek is a kedvére valók,
tavasszal pedig imádja a fácáncsibéket.
A hegyek irányából néhány varjú is ideszáll,
s mély hangon károgva üzenik társaiknak,
a számukra egy elhullott tetem az ideál.
Őszi táj és nyugalom, cirógat a Nap melege,
s miközben enyhe szellő suhan a távolba,
alvásra készülődik az állatok serege.
Színes falevelek és nyugalom uralja a tájat,
ragyog a Nap, kellemes melege simogat,
száműz eme vidékről minden árnyat.
Állatok készülnek a téli pihenőre serényen,
s amíg csak lehet, gyűjtögetik az élelmet,
minden falatért küzdenek keményen.
Apró neszek, halk zörejek, sejtelmes zajok,
a bokrok alján játszanak a siheder állatok,
s eközben a közelben pihennek a nagyok.
Színes falevelek és nyugalom, sebes patak,
lassan közeledik a varászlatos alkony,
és hamarosan lepihennek a vadak.
Olyan jó lenne végre igazi nyugalomban élni,
ahol a szeretet, a tisztelet mindig kölcsönös,
s amelyben nem kellene sohasem félni!
Milyen szép is lenne arra ébredni egy napon,
mindenfelé boldogság árad és öröm fakad,
s ezzel nem érne fel semmilyen vagyon!
Mennyire mássá tenne mindenkit egy ölelés,
mely őszinte érzésekkel táplálná a lelket,
s melyet nem lepne be soha a feledés!
Olyan jó lenne fel szabadultan sokat nevetni,
elérni mindazt, ami elérhetetlennek tűnt,
és zavartalanul, tiszta szívvel szeretni!
Az álmok világában béke van és nyugalom,
szeretet járja át a szíveket, a lelkeket,
s a boldogság az igazi jutalom.
Senki nem bántja a másikat, hanem imádja,
segíti, amiben tudja, s támogatja mindig,
végül együtt nevetnek a világra.
Nem létezik betegség, zsarnokság, félelem,
sem irigység, gyűlölet, fájdalom, rettegés,
s csak az igazság a valódi lételem.
Az álmok világában nincsen gonosz, bánat,
nincs teher, gond, adósság, vagy rossz,
s az ember reményből építhet várat.
Mind oda kerülünk, ahol nincs többé fájdalom,
nincs betegség, sem bánat, vagy szenvedés,
sem semmiféle, lelket romboló ártalom.
Azon a helyen örök béke honol és csend hallik,
néha madarak csivitelnek a bokrok között,
s a fűszálak rejtekén is élet zajlik.
A fák búsan bólogatnak a szomorú sírok fölött,
s hűs árnyékukkal védelmezik a hantok sorát,
innen bizony még senki meg nem szökött.
Mind oda kerülünk, honnan az irány a végtelen,
s éjjelente, mikor a csillagok mosolyognak,
mind, aki ezt látja, elfeledni képtelen.
Előlem nincs menekvés, bármit is tegyél,
elfuthatsz, elbújhatsz, s ígérhetsz pénzt,
tudd, hogy a Halál sohasem henyél.
Ám ne aggódj, nálam megtalálod a békét,
soha, semmi nem fog többé fájni neked,
s így elkerülöd a gyilkos világvégét.
Megszabadulsz a fájdalmaktól, a bánattól,
mindenféle betegségtől és mérgezéstől,
s a téged megnyomorító államtól.
Nem gyötörnek többé adósságok, bankok,
nem hallod a bírálatokat, a gúnyolódást,
s elnémulnak örökre a bántó hangok.
Nem kell versenyezned mindenért azután,
s a szeretteid szívében örökké élni fogsz,
miután belépsz majd a végzet kapuján.
Előlem nincs menekvés, ne is próbálkozz,
és ha önként megadod magadat nekem,
nem lesz okod, hogy többé siránkozz.
