Saját alkotásaim
Röpke, békés pillanatok, napsütés, fújdogáló szél,
tiszta levegő, vidáman játszó árnyékok a falon,
és a fantázia a lelkesedéssel új életre kél.
Röpke, békés pillanatok, nyugalom, éledő remény,
rügyező bokrok, szépen sarjadó fű mindenütt,
és az álom, hogy az élet nem is oly kemény.
Az álmok bolygóján bármikor megtörténhet bármi,
az elme csodás dolgokat képes varázsolni,
és könnyű a fantáziák földjén járni.
Szemet gyönyörködtető tájak, békesség, nyugalom,
egy igazán mesés világ, lelket felemelő érzés,
ezen a helyen nem létezik unalom.
Az álmok bolygóján megszépülnek a titkos vágyak,
és életre kelnek a szívben rejtőző érzelmek,
miközben a madarakkal szállnak.
Erősen fúj a hideg szél, csendes az esti város,
az utcák üresek, a madarak is alszanak,
a szeretet azonban nem álmos.
Erősen fúj a hideg szél, békesség mindenütt,
a feldíszített fákon ragyognak a fények,
és sokaknak ez fény mindenük.
Az ünnep közepette sem teljesen felhőtlen az ég,
ekkortájt is vannak borongósabb időszakok,
s vannak, akiknél sosem olvad meg a jég.
Az ünnep közepette sem boldog minden ember,
van, akinek fájó minden perc, s minden óra,
és a keserűsége mellet semmi nem kell.
Csend honol az utcákon, hófehérbe öltözött minden,
a lámpák fénye varázslatosan csillog a friss havon,
és ennél a pillanatnál nyugalmasabb nincsen.
Az otthonokban kellemes a meleg, készen a vacsora,
oly meghitt a légkör, érződik az ünnep közeledte,
s jóllakottan az emberek nem vágynak sehova.
Csend honol az utcákon, már a szél nesze sem hallik,
hangulatosan telik az idő, s lassan éjfélt üt az óra,
eljött a lefekvés ideje, de a szeretet sosem alszik.
Hideg téli éjszakán, amikor a csend a körútját járja,
és hófehér takaró lepi be az utcákat, tereket,
nyugalom telepszik az alvókra, a tájra.
Hideg téli éjszakán, amikor még a szél sem mozdul,
s a fák ágain pihennek a mosolygó hópelyhek,
az estét eme csodás látvány ejti foglyul.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, a bokrok, a fák,
a hegyek, a völgyek, s a nemrég virágos rétek,
a városok, falvak, tanyák, a mocsaras láp.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, beköszönt a tél,
a szél fúj, az állat és növényvilág pihenőre tér,
s a téli mesék sokasága újfent életre kél.
Lehullott a hó, fehérbe borult a táj, az este kacsint,
felragyogtak a csillagok, a Hold útjára indult,
és nyugalom, békesség honol odakint.
A béke kicsiny szigetén mindig vidám az élet,
a boldogság és a szeretet oly természetes,
s eme helyre vágyakozik minden lélek.
A szigeten zöldek a rétek, illatoznak a virágok,
kristálytiszta a víz, kellemes a Nap melege,
és a lakók gyönyörűnek látják a világot.
Nincs betegség, nincs adósság és nincs harag,
egész évben bőven teremnek a növények,
s a vizekben vígan lubickolnak a halak.
Segítőszándékból és megértésből sincs hiány,
mindenki, mindenkinek az igazi támasza,
s nem létezik semmi sem, mi silány.
A béke kicsiny szigetén olyan csodás a reggel,
ahogyan a nap összes perce is varázslatos,
ám pirkadatkor megcsörren a vekker.
Színes falevelek borítják a tájat, ragyog az őszi Nap,
csodálatosan kék az ég, a felhők pihennek,
és a békességből az élet ízelítőt kap.
Színes falevelek borítják a tájat, a szellő sem suhan,
varázslatos csend és nyugalom honol szerte,
hamarosan, este, minden álomba zuhan.
Csendesek az utcák, mindenfelé nyugalom honol,
az őszi napfény gyengéden melengeti a tájat,
szerte pompáznak a fák és minden bokor.
Alig járnak az autók, néha bukkan csak fel valaki,
a magasban madárcsapatok vonulnak dél felé,
és társalgásukat, itt alant is igen jól hallani.
Csendesek az utcák, a békesség áthatja a lelkeket,
a szeretet és a remény érzése is kézen fogva jár,
a boldogság, s az öröm, áthatják a perceket.
