Saját alkotásaim
Aki képes sárba tiporni a hazáját és a népét,
az egy hazaáruló, aki elősegíti országa végét.
Egy olyan senki, ki pénzért mindenre képes,
azonban a jövője neki sem lesz majd fényes.
Aki képes sárba tiporni bárkit kedve szerint,
az maga is el fog bukni, újra, újból, s megint.
Az élete nem lesz csodás, azt hiába is reméli,
végül önnön bukását egy szép napon megéli.
A pökhendi záptojás hitte, hogy népének éke,
ő a legkiválóbb, egy istenség, a tojások szépe.
Hitte, hogy neki kijár a tisztelet és a dicsőség,
az ő szava szent, bármit is tesz, az a minőség.
A pökhendi záptojás egy koronáról álmodott,
és lélekben immár a felhők fölött szálldosott.
Gőgös volt, beképzelt és volt számtalan bűne,
szétpukkadása után még sokáig érzett a bűze.
Az igazság fájó annak, akinek perzseli a lelkét,
akinek azáltal napvilágra kerülnek a bűnei,
felszínre hozva mindenféle sötét tervét.
Az igazság fájó annak, akiről lehullhat a lepel,
s akiről bebizonyosodhat miféle ember is,
miközben dőzsöl és a hatalomért teper.
Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,
nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,
és megtenné a népéért amit kellene.
A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,
nem a szabadság elvétele, mások lealázása,
s emberhez méltó lenne a magatartása.
A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,
Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,
s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.
Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,
amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,
tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.
Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,
a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,
és minden elesettre van néhány perce.
Egy hatalom álma az engedelmes szolga,
amely mindig fejet hajt, sosem lázad,
és elhiszi, hogy csodálatos a sorsa.
Elhiszi, érte történik minden, fogadja el,
s jobb, ha nem is próbál gondolkozni,
a lelke megnyugvást csakis így lel.
Hiszi, az időjárást nem módosítják soha,
az a rengeteg probléma miatta van,
s ha élve maradhat, az egy csoda.
Elfogadja, hogy mindenért önmaga felel,
még a vízhiányért és a szárazságért is,
s a saját léte a világ számára teher.
Örül, ha nincs árama, s kínozza a hőség,
ha az élelme megromlik a hűtőjében,
és semmiféle jóból nem lesz bőség.
Vidám, ha azt látja, pusztul a növényzet,
ha sivataggá válik az egykori élettere,
s ha mindent kivégez az enyészet.
Egy hatalom álma a szolgáik nélküli lét,
mindenből a legjobb, s a legkiválóbb,
amikor már nem emészti őket a tét.
A markában tartja az egész világot a gonosz,
és minden lény lüktető szívét szorítja,
miközben ő maga oszt, szoroz.
Kedve szerint alakítja a végzetet, a dolgokat,
és jókat kacag a sok szenvedés láttán,
kinevetve az emberi sorsokat.
Tetszése szerint mérgezi a lelkeket, a tudást,
véres pénzzel okoz örömöt, fájdalmat,
és áruláshoz köti az előrejutást.
A markában tartja a létet is a sötétség ereje,
befolyásol, megvesz és megveszteget,
ám nem mindenkire hat a deleje.
A szolga csak addig kell, amíg nem okoz bajt,
amíg a fejét lehajtva mindenfélét megtesz,
és soha nem is hallat semmiféle zajt.
Nem beszél vissza, nem elmélkedik, nem lát,
nem hall, nincsenek önálló gondolatai sem,
s az erdőben sosem látja majd meg a fát.
A szolga csak addig kell, míg az úrnak fontos,
amíg kellőképpen kiszolgálja az érdekeit,
melyeknek a legtöbbje aljas és mocskos.
Az udvar ura, egy igen öntelt, gőgös pulyka,
aki pávának képzeli magát pöffeszkedve,
és a számára minden baromfi furcsa.
Mindegyiket lenézi, becsmérli, s meg is veti,
hiszen ki lehet nála okosabb, szebb, jobb,
a sötét szíve mélységes gyűlölettel teli.
Értelmetlenül vartyog, dühöng tébolyultan,
elvárja, hogy a libák, s a kacsák imádják,
és a tyúkok behódoljanak elvakultan.
Jobb, ha a kakas sem kukorékol neki vissza,
az ugyanis nagyon zavarja, nem tűrheti,
s a haragtól befeszül az összes izma.
Az udvar ura elégedetlen, csak panaszkodik,
s belefájdul a feje, ha nem tetszik valami,
a hatalmához a végsőkig ragaszkodik.
Semmi nem tart örökké, minden változik,
a legsötétebb vihar után is kisüt a Nap,
és egyszer a legrosszabb is távozik.
Elbukik majd a gőgösség hitvány uralma,
és hiába erőlködik őrjöngve a gonosz,
a fény fölött soha nem lesz hatalma.
Semmi nem tart örökké, tovaszáll az élet,
semmivé válnak az álmok és a vágyak,
az idő sem képes útját állni a végnek.
Nincs bocsánat azoknak, kik a hazájukat eladják,
akik megtagadnak minden nemzeti értéket,
és akik a népük szabadságát feladják.
Akiknek fontosabb az, hogy hatalomra jussanak,
akiknek a saját zsebük teletömése a fontos,
és akik vágyják, meg soha ne bukjanak.
Nincs bocsánat azoknak, kiknek a valóság kamu,
s hiába élteti őket a gyűlölet, meg a bosszú,
végül belőlük sem lesz más, csak hamu.
