Saját alkotásaim
Minden születésnap egy újabb redő az időben,
amelynek a nyoma soha nem fog eltűnni,
s bizony nyomot hagy majd a jövőben.
Minden születésnap egy új kezdet, egy régi vég,
egy élet, amely képes lenne a megújulásra,
és mely a boldogságra vágyik, nagyon rég.
Milyen jó is volna egy békés, szép világban élni,
egy olyanban, amelyben állandó a szeretet,
és amelyikben nem kellene soha félni!
Melyben a tisztesség és a becsület természetes,
az emberek összetartanak jóban-rosszban,
s amelyben a boldogság nem feltételes!
Mely világban egészséges mindenki, kicsi, nagy,
a nap minden perce vidámsággal telítődött,
s efelől kétséget az élet soha nem hagy!
Egy olyanban, amelyben nem a pénz a hatalom,
az álmok és a vágyak mindig beteljesülnek,
s mindenki dönthet magáról szabadon!
Milyen jó is volna mindezeket egyszer megélni,
átérezni, hogy fontosak vagyunk másoknak,
s idősebb korunkban minderről mesélni!
Egy vidám nap sokat jelenthet a léleknek,
a mosolygás megcirógatja a szívet,
és értelmet tud adni az életnek.
Egy vidám nap megszépítheti a perceket,
ahogyan a napfény is a vihar után,
mikor elzavarja a sötét felleget.
A lélek mindig vágyakozik valami szépre, jóra,
elismerésre, megértésre és kedvességre,
reményre, szeretetre, biztató szóra.
A lélek mindig vágyakozik és sohasem adja fel,
sokszor önmagával is meg kell küzdenie,
amíg boldogságra, s békére nem lel.
Mindenki vágyik reményre, valami jóra, szépre,
a szeretet melegére ebben a rideg világban,
és ragyogó napsütésre, nem borult égre.
Mindenki vágyik reményre, őszinte figyelemre,
bizalomra, megértésre és igaz elismerésre,
s arra, hogy a szavát vegyék figyelembe.
Mindenki vágyik reményre, egészségre, örömre,
egy élhetőbb életre és valódi boldogságra,
s olyan lelki békére, amely kitart örökre.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, a szeretet pihen,
megtette amit kellett, összehozta az embereket,
és ne legyen kétség, a jövőben is lesz ilyen.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, fúj a hideg szél,
a boldog emlékek viszont a szívekben maradnak,
és éltetnek, míg mindez majd újra visszatér.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony és fogta a batyuját,
álmatagon rájött, hogy az idén lejárt az ideje,
s ideje bezárni a boldogság kapuját.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony, s mélán álmodott,
tudatában volt, hogy sokaknak szerzett örömöt,
így pihenőre megnyugodva távozott.
Karácsonyi magány jut az ünnepek alatt is sokaknak,
egyedül maradt időseknek és árva gyerekeknek,
kik a szívükben mind remény után kutatnak.
Karácsonyi magány teszi szomorúvá a társtalanokat,
akik izzón vágynak valakire, aki szeretheti őket,
s akikkel megélhetnének boldog pillanatokat.
Karácsonyi magány szürke köde száll a fenyők felett,
és mindig talál magának bánattal teli lelkeket,
akikre a fájdalom talál rá, a szeretet helyett.
Karácsonyi remények szállnak az esti széllel,
titkos vágyak és meseszerű szép álmok,
mind az útjukra indulnak éjjel.
Karácsonyi remények és szívből jövő óhajok,
magányos, idős emberek szomorúsága,
s a lelkek mélyén megbújó sóhajok.
Karácsonyi remények, finom étkek, szeretet,
őszinte ölelések és örömteli mosolyok,
ajándékra váró felnőttek, s gyerekek.
Karácsonyi remények és sok csodás pillanat,
gyógyulást remélő sérültek, s betegek,
mind békességet lelnek a fa alatt.
Csendes az esti város, még a hópelyhek is alszanak,
odabent, a jó meleg szobákban nagy a várakozás,
a gyermekek minden zajt Mikulásnak hallanak.
Izgatottan figyelnek a legapróbb zörejre, neszekre,
kicsiny szívük hevesebben dobog az izgalomtól,
és ma este nem szeretnének menni semerre.
Csendes az esti város, csillagok ragyognak az éjben,
a szeretet időszaka ez, a boldogságé, s a reményé,
őszinte öröm csillan a sok gyermek szemében.
