Érdemes ezen a világon élni?

Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?

Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,

és miért akarnak a pokolra küldeni?

 

Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,

milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,

s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?

 

Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,

és miért nem élhetünk békében, mint régen,

a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?

 

Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,

s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,

ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?

 

Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,

hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,

s marad valaki, aki mindezt nem bánja?

 

Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,

miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,

s miképpen irányíthatják minden tettünket?

 

Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,

s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,

ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?

 

Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?

Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,

s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?

A láthatatlan gyilkosok

A láthatatlan gyilkosok röhögnek a markukba,

immár dörzsölik a reszketeg, öreg kezeiket,

s a bennük lévő gonosz kiül az arcukra.

 

A kezükben érzik a világot, amely nekik kijár,

a közelükben az éj sötétje örökre megmarad,

s a forróság idején is havas eső szitál.

 

Amerre járnak, a nyomaikban pusztulás, halál,

elhervad a fű, lehullanak a levelek a fákról,

s számukra még az égbolt sem határ.

 

Nem kímélnek senkit és semmit, kegyetlenek,

s miközben elpusztítanak minden életet,

azt hiszik, hogy istenként teremtenek.

 

A láthatatlan gyilkosok csakis a fénytől félnek,

hiszen ha napvilágra kerülnének a tetteik,

hamar érnének gyászos, s csúnya véget.

Illúziók viharában

Illúziók viharában gyorsan terjed a homály köde,

leszáll a városokban, a falvakban, a tanyákon,

és egyre csak szűkül a tiszta terek köre.

 

A látszat hatásos, szemfényvesztő, becsap bárkit,

képes Napot varázsolni az éjszakai égboltra,

s az emberi elmékkel ügyesen játszik.

 

Elhiteti a valótlant, s mindazt, ami nem is létezik,

jóságnak láttatja a pusztítást és a rombolást,

úgy tűnhet a segítség a köd által érkezik.

 

Illúziók viharában mindenfelé villámok cikáznak,

félelembe és rettegésbe zárják az emberi létet,

s ha tovább tart mindez, vége a világnak.

Gonosz idők szele fúj

Gonosz idők szele fúj, amely túlontúl hideg,

s igen viharossá vált az utóbbi időkben,

az ereje nyomán befagytak a vizek.

 

Lerombolja a megszokott életet, s a vidéket,

szertefújja a nagyobb városok szemetét,

és feléleszti a mélyben alvó lidércet.

 

Elfújja a dédelgetett álmokat és a vágyakat,

s helyettük mocskot, halál bűzét árassza,

rettegésből, félelemből épít várakat.

 

Gonosz idők szele fúj, kegyelmet nem ismer,

és elpusztítja az élővilág apraját, nagyját,

ebben a világban valami nem stimmel.

Örök éj

Örök éj fenyeget, ha végleg leszáll a sötét,

s az értelem nem érti meg a bölcsek kövét.

Mikorra a fény ereje túlontúl meggyengül,

eme világ biztonsága halálosan megrendül.

 

Örök éj pusztítja el a létet, s annak nyomát,

hihetetlen erővel törli el az emberek korát.

Ellene csak a fény erejének táplálása segít,

ami erőt a tiszta, igaz lelkek erejéből merít.

Az eltiport jó

Az eltiport jó és a mocsokba fojtott becsület,

szenvednek a hazugság sötét posványában,

s már nem segíthet rajtuk egy feszület.

 

Mellettük hever az aljasul eltaposott igazság,

amely nélkül nem ragyoghat ismét a Nap,

s míg így van, nem lehet soha vigasság.

 

Az elferdített tények, s az elcsúfított szépség,

a torzzá nyomorított világ igazi mivolta,

és a sötétség által beszürkített kékség.

 

Az elpusztított remény, s a meggyilkolt jövő,

a rettegő emberek éjszakába kiáltott sóhaja,

és a mindent kiirtani akaró gonosz erő.

 

Az eltiport jó, a lebutított, kiölt emberi elme,

ha a szív, a szeretet, s az összefogás segít,

nem sikerülhet a hitvány aljadék terve.

A gonosz haldoklása

A gonosz haldoklása elkezdődött, habár nem hiszi,

és nem akarja tudomásul venni, s elfogadni sem,

bizony sötét, üres lelke, sokra már nem viszi.

 

A világ elől rejtőzködve, barlangokban vert tanyát,

kíméletlen, kegyetlen, lelketlen, aljas és hitvány,

nem ismer szeretetet, békét, jóságot, s hazát.

 

Régi vágyálma, elpusztítani végre minden embert,

és legyilkolni az élet csíráját is a Föld bolygóról,

uralni az időjárást, a szárazföldet, s a tengert.

 

A gonosz haldoklása a szolgáit is magával ragadja,

és nem fog kegyelmezni a benne hívőknek sem,

bár ezt az idők kezdetétől kitartóan tagadja.

Halálkártya

Halálkártya virít a sötétben, az ember kezében,

és maga sem akarja elhinni, hogy ez a való,

ám ráerőszakolják a szolidaritás nevében.

 

A lelkiismeretére próbálnak hatni, s hibáztatni,

amennyiben nem szeretne meghalni, az hiba,

hisz így nem lehet a válságból kilábalni.

 

A válságból, mit szándékosan terveztek sokáig,

amely a világ teljes megváltoztatásáról szól,

és mi eljuttathat majd az utolsó csodáig.

 

A csodáig, minek a neve gépiesített emberi faj,

az, aki marad, engedelmes rabszolgaként él,

és számára a gondolkodás tilos és baj.

 

Halálkártya. Ez lesz mindenki szomorú jövője,

ám, ha ellen tudnak állni a gonosz delejének,

nyitva áll az út egy jobb, szabadabb jövőbe.

játékkártya, mint, tűz-4649408.jpg

A csökönyös alma

A csökönyös alma még az ágon függ mindig,

s nem akarja azt elengedni sehogyan sem,

körötte az elpusztított fák tömege izzik.

 

Szanaszét heverve a fája rokonai, a testvérei,

mindet kiirtották a kert gonosz birtokosai,

és semmi nem tudta őket megvédeni.

 

Egész évben szórták rájuk a gyilkos permetet,

azzal az ürüggyel, hogy megvédik a fákat,

s azok nem mérték fel jól a helyzetet.

 

Túl gyorsan nőttek, s terebélyesedtek nagyon,

a föld urainak már elege lett a termésből,

nem kell ennyi, döntöttek egy napon.

 

Ideje leszedni mit lehet, hisz az övék az mind,

más élőlény ne reméljen részesedést belőle,

és a fák pedig hadd égjenek ott, kint.

 

A csökönyös alma nem esett le, s mosolygott,

nem vette észre, hogy az éltető fája kidőlt,

holott akkor már rá is füst gomolygott.

zöld alma, himalájai alma, alma a fán-3681657.jpg

Égető hamisság

Égető hamisság tüze perzseli fel újabban a világot,

és nem hagy maga mögött élőt, csupán holtakat,

elpusztítja a legtöbb embert, állatot, s virágot.

 

A gonosz hazugságok armadája táplálja a lángokat,

s elhomályosítja az elméket, mérgezi a szíveket,

rárakva a lelkek maradékára az erős láncokat.

 

Hitvány aljadék, s fizetett bérencek szítják a tüzet,

s igyekeznek elérni a tökéletes engedelmességet,

befolyásolva az agyat, s megsüketítve a fület.

 

Égető hamisság árad szerte az erős hálózatok által,

megsemmisítve az értelem amúgy is kevés hadát,

miközben a bűneiért felelősséget nem vállal.

kutatás, vírus, korona-5297028.jpg