Békésen alszik a tudat

Békésen alszik a tudat, édesden alussza álmát,

s miközben a jóról és a szépről álmodik,

gyilkosok veszik körül az ágyát.

 

Ezt persze nem veszi észre és nem is érzékeli,

hiszen annyira letompította már a méreg,

hogy nem működnek az érzékei.

 

Egyre többször beleszúrnak, mégsem zavarja,

számtalan sebből vérzik, de nem észleli,

a hóhérok hada a halálát akarja.

 

Békésen alszik a tudat, s a sírja meg van ásva,

mikorra feleszmélne a kábult állapotából,

már a koporsója is le van zárva.

Elmebaj

Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,

káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,

s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.

 

Eleddig minden normálisan működött mindenhol,

az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,

s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.

 

Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,

az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,

és nem volt ennyi menekülési utat kereső.

 

Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,

szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,

s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.

 

Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,

ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,

s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.

 

Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,

a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,

s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.

 

Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,

totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,

s nemsokára vér folyhat a termő talajon.

 

Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,

egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,

egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.

Nincs gyilkosabb méreg

Nincs gyilkosabb méreg, mint a politika métely,

kínzóbban öl, mint az arzén, vagy akár a cián,

és efelől soha, senkiben ne legyen kétely.

 

Kegyetlenebb is azoknál, hisz lassabban pusztít,

oly kíméletlenül csap le a hiszékeny elmékre,

s azért teheti, mert az emberiség szundít.

 

Eme mocsok méreg szétterjed az egész világon,

és akadálytalanul rombol a földön, a vízben,

s a levegő pusztításával sem áll hadilábon.

 

Beszivárog a legapróbb sejtekbe, minden térbe,

sunyi és aljas módon, parazitaként élősködik,

míg a megsemmisítést nem viszi végbe.

 

Nincs gyilkosabb méreg, mint a politikai fertő,

amely könyörtelen, simulékony és gonosz,

az igazságot pedig igen ügyesen elrejtő.

Megszámoltassék és megadóztassék

Megszámoltassék és megadóztassék, mondta a király,

a szavanna fekete sörényű uralkodóházának a feje,

s ne legyen emiatt soha, semmiféle viszály.

 

Kiküldte a hiénákat, hogy a lajstromot biza felvegyék,

és az ostoba állatokat önkéntes bevallásra késztetve,

még az ellenállásnak a gondolatát is elvegyék.

 

Azok járták is a környéket, közben csorgott a nyáluk,

s miközben gyűjtötték az adatokat a jószágokról,

tudták, hogy csodaszép juttatás vár rájuk.

 

Felmérték a hasznosítható combokat, oldalakat hamar,

a paták számát, a tüskék tömegét, a rejtett odúkat,

s látták, az eltitkolt élelemből is akad egy kazal.

 

Felkutatták a legeldugottabb fészket, minden fűszálat,

a legparányibb utódot, a legkisebb iható vízforrást,

s közben nem gyötörte őket soha a bűnbánat.

 

Felszámolták az elfogyasztott levegőt, s a gondolatot,

a lehetséges menedékeket, a búvóhelyek sokaságát,

és céljuk eléréséért bevetettek minden fondorlatot.

 

Miután végeztek, s átadták az adatokat a királyuknak,

megkapták a nekik ígért húst, porcokat, csontokat,

ezzel egy szebb életet nyertek mindnyájuknak.

 

Megszámoltassék és megadóztassék, meg, de nagyon,

a sötét éjszaka királya örömében hangosan bömböl,

ám rá is az elpusztulás vár majd egy napon.

Mindenkinél van rosszabb

Mindenkinél van rosszabb, jobb, gondokkal teli,

aki ugyanúgy szenved valamitől, mint bárki,

s aki a helyét ezen a világon nem is leli.

 

Kinek a fájdalma nagyobb, semmint azt elbírná,

minden perce kínokkal, szenvedéssel telített,

s lesüti a szemeit, mielőtt magát elsírná.

 

Aki tisztán látja mindazt, ami körülötte történik,

s fel nem foghatja, sokan miért nézik tétlenül,

a sok borzalmat, ami e világban örvénylik.

 

Mindenkinél van rosszabb, csúnyább, betegebb,

ám ama törekvésnél, a gonosz elpusztításánál,

sohasem lehet olyan cél, ami nemesebb.

Miféle ember

Miféle ember az, aki pénzért ütlegeli a népét,

aki parancsra és szórványos juttatásokért,

igyekszik támogatni a világnak végét?

 

Aki bármit megtenne a csekély béremelésért,

s feláldozza a valaha volt lelkiismeretét,

a morzsákból kapott részesedésért?

 

Aki szégyent hoz egyenruhájára, s önmagára,

mivel gondolkodás nélkül üt, ver, gyilkol,

és soha nem néz vissza önmagába?

 

Aki elhiszi, hogy kivételezett és hogy számít,

akit a látszólagos hatalom vonz nagyon,

s akit a gazdagok szolgálata csábít?

 

Miféle ember az, ki a mások családját bántja,

akit nem érdekel az igazság, s a valóság,

és a sötét erők terveit valóra váltja?

A tiltások és tagadások honában

A tiltások és tagadások honában a káosz az úr,

a becsület semmit nem számít semmikor,

s az igazság a visszajövetelére gyúr.

 

Az emberek birkamód engedelmesek, s félnek,

önmagukért sem mernek tenni semmit sem,

és egyre szegényebb rétegként élnek.

 

Összezavarodottan, s oly tétován néznek körül,

olyan bizonytalanok és annyira elesettek,

a szenvedésüknek a sötét kör örül.

 

Lassan egymáshoz sem mernek szólni és érni,

s megtagadják az elődeiket, a családjukat,

bizony levegőt sem mernek kérni.

 

Hiszen tiltott a gondolkodás, pláne az értelem,

s le van tagadva minden bűn, vagy gaztett,

felszínre nem kerülhet soha a sérelem.

 

Hazugságok fojtogatják a létet, tervek szerint,

befolyásolják az időjárást, s minden mást,

és titkosítják a bűneiket újra, megint.

 

Elveszik az életteret, s tönkreteszik a bolygót,

majd az egyszerű emberekre fogják ezt is,

mérgekkel készítve elő a koporsót.

 

A tiltások és tagadások honában öröm az élet,

nincs is jobb, mint elpusztítandónak lenni,

hiszen erre vágyik az összes lélek.

Többet ér a világ

Többet ér a világ, mintsem hagyjuk elvérezni,

és hagyjuk kiölni a lelkünket, a szívünket,

a sors munkáját nekünk kell elvégezni!

 

Nem várhatjuk, hogy majd mások megoldják,

s nem nézhetjük a szeretteink elpusztítását,

és azt sem, hogy az értelmet megfojtsák!

 

Nem tűrhetjük, hogy mindenünket elvegyék,

s mindent, amiért vért izzadva dolgoztunk,

a hazug senkik önmaguknak eltegyék!

 

Ne nézzük tétlenül a szabadságunk eltiprását,

a jogaink teljes megsemmisítését örökre,

és a vágyaink, álmaink megtiprását!

 

Többet ér a világ, mintsem a gonosznak adjuk,

amely örökre börtönbe akarja zárni a fényt,

s vele együtt minket is, ha hagyjuk!

Az elnyomás szele

Az elnyomás szele egyre erősödik, s vihar készül,

kegyetlen forróság pusztítja az élővilágot,

amely lassan megadja magát végül.

 

Megadja, pedig harcolnia kellene önnön magáért,

az emberekért, állatokért és a növényekért,

s küzdeni kellene mindezek javáért.

 

Az elnyomás szele gyilkos, gonosz, igen sötét erő,

amely nem ismer kíméletet, s nem kegyelmez,

ám mégsem biztos, hogy ő lesz a nyerő.

Iszonyatos hőség

Iszonyatos hőség, az egész világot kínzó pokol,

szenved ember, állat és valamennyi növény,

hamarosan itt lesz a sanyarú nyomor.

 

Szörnyű idők, a kegyetlenség uralma hatalmas,

elszegényedő rétegek, s megtiport szabadság,

elvett jogok, a bukás nem lesz diadalmas.

 

Mindenfelől kíméletlen, gonosz erők támadnak,

s fájdalmas sebeket okoznak mindenkinek,

táptalajt adva ezzel a lelki bánatnak.

 

A nyugalmas és szép életnek mindörökre vége,

nem jönnek vissza többé a szeretetteli évek,

amelyek csodásak voltak visszanézve.

 

Lassan a remény is elhagyja a szenvedő Földet,

s nem is tér vissza, amíg értelmet nem lát,

addig a bérencek hada még sokat ölhet.

 

Iszonyatos hőség gyötör, pusztít, őrjöngve tarol,

ezzel a borzalommal izzadtan, s meggyötörve,

a haldoklófélben lévő életösztön dacol.