Saját alkotásaim
A manipulált időjárás lesújtott, tört és zúzott,
tetőket bontott le, fákat tépett ki a földből,
sok település a lezúduló vízben úszott.
A manipulált időjárás lesújtott és nem kímélt,
volt, ahol jéggel is jutalmazta az embereket,
s versenybe szállt, a ki is az erősebb díjért.
A növények néma sikolya nem ráz meg senkit,
mivel a fülnek nem hallható és nem zavaró,
így az embereknek ez nem jelent semmit.
Eközben a szerencsétlen növény fél és reszket,
látja, hogy letépik a rokona leveleit, ágait,
s ő eközben végig tehetetlenül szenved.
Amikor pedig rá kerül a sor, hiszi, eljött a vég,
érzi a bántalmazó kezeket, kínzó fájdalmat,
és rettegve könyörög, hagyják élni még.
A növények néma sikolya mindig az is marad,
néma, mely nem rengeti meg eme világot,
e világot, amely a pusztulás felé halad.
A hírek főleg a rosszról szólnak, hiszen az a cél,
elvétve akad csupán igazán kellemes téma,
s így a rettegés rendszeresen visszatér.
Háborúk, pusztítás és erőszak uralja a napokat,
a megtévesztés, a képmutatás állandósult,
erősen befolyásolva a kicsiket, nagyokat.
A hamisság, s a hazugságok óceánként áradnak,
megfertőzve az egykor oly értelmes elméket,
és gyakorta szinte viharként támadnak.
Már a vízcsapokból is politika és ármány folyik,
nem meglepő, hogy a víz ihatatlanná válik,
s úgy tűnik, eme posvány el nem fogyik.
A hírek főleg a rosszról szólnak, pedig volna jó,
a szeretet, a békesség, az öröm és hasonlók,
ám ezekről igen keveset hallatszik a szó.
A természet úgy örül a folyamatos háborúknak,
és a hihetetlen pusztításnak, amit elszenved,
oly boldog, hogy az emberek háborúznak.
Minden zege-zuga tele van lőszerrel, rakétával,
és a sok-sok soha le nem bomló hulladékkal,
ám e tények leplezve vannak hazugsággal.
Persze tudja, hogy ezek csakis díszei a Földnek,
örökre beleivódnak a talajba, minden sejtbe,
és jót tesznek az életnek, no meg a zöldnek.
Imádja azt is, hogy fentről szórják rá a mérget,
gyakorta be van csíkozva a tündöklő égbolt,
s eme gyakorlat sajnos nem igen ér véget.
Bezzeg a kisemberek, azok igazán szennyeznek,
az autóikkal, a légzésükkel és a létükkel is,
ám a bolygóért nem nagyon könnyeznek.
A természet úgy örül, hogy állandóan tiporják,
s az egykori gazdag élővilága csupán emlék,
immár fel sem ismeri régi szép mivoltát.
A mélységes sötétség gyorsan terjed a világban,
kihasználva a butaságot dühöng, tombol,
és ez történik minden irányban.
A mélységes sötétség gyorsan terjed, viharként,
megfertőzve az elmét és az emberi lelket,
végül mi marad majd vigaszként?
Kitörni készül a vulkán, rettentő ereje egyre nő,
belülről régóta feszíti a fortyogó, izzó láva,
s a közelében perzselve fojtogat a hő.
Kitörni készül a vulkán, vészterhes idők járnak,
amint dühe rázúdul a védtelen élővilágra,
sokuknak már nem lesz többé másnap.
Viharos szél tombol szerte, tör, zúz, pusztít,
kiszárítja a földet, lerázza a termést,
s eközben csak keveset szundít.
Viharos szél tombol, az ereje igen hatalmas,
nem maga a természet tette ilyenné,
s ami utána marad, az fájdalmas.
Melyik a leggonoszabb faj, az, amelyik fosztogat,
a pénzért bármire képes, rabol, meg gyilkol,
és eközben jó tanácsokat osztogat?
Amelyik irigy, melyiknek mindig a másé kellene,
amelyik szórakozásból bántja a többieket,
és amelyiknek hiányos a jelleme?
Amelyik önző érdekből pusztít, a hatalom a célja,
amelyik kegyetlenebb valamennyi állatnál,
s amelyik tud kedves is lenni néha?
Amelyik folyamatosan háborúzik és félelmet kelt,
amelyiknek egy része gonosz terveket sző,
s csak akkor nyugszik le, ha nyert?
Melyik a leggonoszabb faj, vajon melyik is lehet,
amelyik igényt tart mindenre, ami létezik,
és hiszi, mindezért bármit megtehet?
A félelmet őrző sárkány igyekszik tenni a dolgát,
és igyekszik fenntartani a rettegést örökre,
megnehezítve számtalan ember sorsát.
A félelmet őrző sárkány sokak szerint csak álom,
egy nem létező valóságnak a misztikus őre,
mely pusztít és gyilkol, bármilyen áron.
Az állandó gyűlölködés megmérgezi a lelket,
elpusztíthat minden pozitív gondolatot,
és így az ember békére nem lelhet.
Nem tud foglalkozni a szeretettel, a széppel,
semmiféle jóval, sem értelmes dologgal,
és így néz a világra, fanyar képpel.
Nem tud őszintén ölelni, sem pedig segíteni,
az érzelmeiben is állandóan dúl a vihar,
és csakis ama húrt tudja feszíteni.
Az állandó gyűlölködés megrövidíti az életet,
összezavarja az elmét és kihat másokra,
sötétbe borítva a ragyogó fényeket.
