Poloskák ostromolják

Poloskák ostromolják az őszi kerteket és a házakat,

megpróbálnak bejutni az ajtókon, ablakokon át,

s ilyenkor annyira ártatlannak látszanak.

 

Valójában invazív fajként csupán elvonulnak kicsit,

és igyekeznek elrejtőzni egy időre, a hideg elől,

s pihenni, a tavaszi hadjáratuk előtt picit.

 

Poloskák ostromolják a növényi szárakat, leveleket,

elbitorolják az őshonos bogarak elől a területet,

nem érezve irántuk részvétet, s szeretetet.

Cudar idők járnak

Cudar idők járnak, s mindenfelé viharok tombolnak,

besötétedik az ég, a Nap a felhők mögé szorul,

és a villámok kegyetlenül rombolnak.

 

Pusztulás szele fúj és a halál szaga terjeng a légben,

irtózatos bűz árassza el a világ minden pontját,

s rettegés üti fel a fejét, a nappali éjben.

 

Cudar idők járnak és egyre közeledik a sötét végzet,

hihetetlen erők feszülnek egymásnak a térben,

s egyikük sem hátrál, míg nem végzett.

Mindenkiből előtörhet

Mindenkiből előtörhet olykor a rossz énje,

főleg ha bántják, ha megsértik a lelkét,

s ilyenkor bárkit eltenne a jégre.

 

Hőség idején szintúgy árad a düh, a harag,

s minél jobban szenved ettől az ember,

a kínja annál inkább vele marad.

 

Mindenkiből előtörhet a pusztítani akarás,

amit megpróbálhat elnyomni, leplezni,

s végül rájön, felesleges a tagadás.

Állatoknak tartva

Állatoknak tartva kezelnek, s bánnak velünk,

elvárják, hogy ugorjunk a parancsszóra,

s önmagunkért semmit ne tegyünk.

 

Meghatározzák, hogy miről, mit gondoljunk,

mit szabad ennünk, miféléket is ihatunk,

s főleg semmit meg ne fontoljunk.

 

Eldöntik kit szerethetünk, kikkel kell élnünk,

kiknek kell átadni összegyűjtött javainkat,

s elérik, hogy folyamatosan féljünk.

 

Felforgatják, s elpusztítják a békés világunk,

megfigyelnek minden lehetséges módon,

és mindig tudják, miket is csinálunk.

 

Kísérleti patkányként bánnak a gyerekekkel,

s bármikor el is vehetik őket a szüleiktől,

leszámolnak az érzésekkel, szeretettel.

 

Állatoknak tartva, háziállatoknak, le is ölnek,

hiszen szentül hiszik, hogy ők különbek,

s eme hazug önámításnak be is dőlnek.

A mesék folyója

A mesék folyója egyre szélesedik, ahogy halad,

a történelmi korok óta hömpölyög a Földön,

s nyomában rengeteg szenny marad.

 

Az útján elmossa az új élet lehetőségét, a talajt,

s átvágva a hegyek között, a virágos réten,

oly sok életformát a pusztulásba taszajt.

 

Egykori tiszta vize immár mocskos és zavaros,

régi mivoltát megváltoztatta a sok méreg,

amelytől a hullámzása igen haragos.

 

A mesék folyója már semmi szépet nem mesél,

ellenkezőleg, felgyorsulva rombolja a tájat,

s hamarosan a világ összes pontjára elér.

Örvénylik a sötétség

Örvénylik a sötétség és egyre nagyobb az ereje,

lehúz magához a pokolba minden élőt,

s igen hatékony a gyilkos deleje.

 

Megbabonáz, s megfertőz, sikeresen manipulál,

bekebelezi a jót, az igazságot, s a valót,

önként pedig soha nem kapitulál.

 

Örvénylik a sötétség és a közelében dúl a halál,

pusztítja az értelmet ahogyan csak tudja,

de sikert, győzelmet soha nem talál.

A pusztítás lovasa

A pusztítás lovasa keményen végzi a dolgát,

ahol feltűnik, ott lángba borul minden,

megkeserítve az emberek sorsát.

 

Nyomában jár a halál és az iszonyú rettegés,

égett tetemek jelzik, hogy merre haladt,

s nem maradt utána, csak szenvedés.

 

A pusztítás lovasa vágtat, nem fog megállni,

nem kímél és nem kegyelmez senkinek,

csak a szeretet tudja az útját lezárni.

Békésen alszik a tudat

Békésen alszik a tudat, édesden alussza álmát,

s miközben a jóról és a szépről álmodik,

gyilkosok veszik körül az ágyát.

 

Ezt persze nem veszi észre és nem is érzékeli,

hiszen annyira letompította már a méreg,

hogy nem működnek az érzékei.

 

Egyre többször beleszúrnak, mégsem zavarja,

számtalan sebből vérzik, de nem észleli,

a hóhérok hada a halálát akarja.

 

Békésen alszik a tudat, s a sírja meg van ásva,

mikorra feleszmélne a kábult állapotából,

már a koporsója is le van zárva.

Elmebaj

Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,

káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,

s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.

 

Eleddig minden normálisan működött mindenhol,

az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,

s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.

 

Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,

az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,

és nem volt ennyi menekülési utat kereső.

 

Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,

szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,

s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.

 

Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,

ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,

s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.

 

Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,

a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,

s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.

 

Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,

totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,

s nemsokára vér folyhat a termő talajon.

 

Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,

egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,

egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.

Nincs gyilkosabb méreg

Nincs gyilkosabb méreg, mint a politika métely,

kínzóbban öl, mint az arzén, vagy akár a cián,

és efelől soha, senkiben ne legyen kétely.

 

Kegyetlenebb is azoknál, hisz lassabban pusztít,

oly kíméletlenül csap le a hiszékeny elmékre,

s azért teheti, mert az emberiség szundít.

 

Eme mocsok méreg szétterjed az egész világon,

és akadálytalanul rombol a földön, a vízben,

s a levegő pusztításával sem áll hadilábon.

 

Beszivárog a legapróbb sejtekbe, minden térbe,

sunyi és aljas módon, parazitaként élősködik,

míg a megsemmisítést nem viszi végbe.

 

Nincs gyilkosabb méreg, mint a politikai fertő,

amely könyörtelen, simulékony és gonosz,

az igazságot pedig igen ügyesen elrejtő.