A csökönyös alma

A csökönyös alma még az ágon függ mindig,

s nem akarja azt elengedni sehogyan sem,

körötte az elpusztított fák tömege izzik.

 

Szanaszét heverve a fája rokonai, a testvérei,

mindet kiirtották a kert gonosz birtokosai,

és semmi nem tudta őket megvédeni.

 

Egész évben szórták rájuk a gyilkos permetet,

azzal az ürüggyel, hogy megvédik a fákat,

s azok nem mérték fel jól a helyzetet.

 

Túl gyorsan nőttek, s terebélyesedtek nagyon,

a föld urainak már elege lett a termésből,

nem kell ennyi, döntöttek egy napon.

 

Ideje leszedni mit lehet, hisz az övék az mind,

más élőlény ne reméljen részesedést belőle,

és a fák pedig hadd égjenek ott, kint.

 

A csökönyös alma nem esett le, s mosolygott,

nem vette észre, hogy az éltető fája kidőlt,

holott akkor már rá is füst gomolygott.

zöld alma, himalájai alma, alma a fán-3681657.jpg

Égető hamisság

Égető hamisság tüze perzseli fel újabban a világot,

és nem hagy maga mögött élőt, csupán holtakat,

elpusztítja a legtöbb embert, állatot, s virágot.

 

A gonosz hazugságok armadája táplálja a lángokat,

s elhomályosítja az elméket, mérgezi a szíveket,

rárakva a lelkek maradékára az erős láncokat.

 

Hitvány aljadék, s fizetett bérencek szítják a tüzet,

s igyekeznek elérni a tökéletes engedelmességet,

befolyásolva az agyat, s megsüketítve a fület.

 

Égető hamisság árad szerte az erős hálózatok által,

megsemmisítve az értelem amúgy is kevés hadát,

miközben a bűneiért felelősséget nem vállal.

kutatás, vírus, korona-5297028.jpg

Viharfelhők gyűlnek

Viharfelhők gyűlnek ismét, erősek, s nagyobbak,

itt van az ősz, hamarosan lesújtanak a világra,

s nem maradnak utánuk, csak halottak.

 

Mindenfelé a tetemek jelzik majd a viharok útját,

szétvert életek, szétrombolt házak és kertek,

s a rombolás eltakaríthatja a világ múltját.

 

Múlt nélkül a jelen sem ugyanaz, s jövő nem lesz,

örök sötétségbe borulhat ez a gyönyörű Föld,

ha a megmaradt élet ez ellen nem tesz.

 

Viharfelhők gyűlnek, a háttérből fúj a halál szele,

vannak azonban még menedékhelyek néhol,

amelyek egy kis reménnyel vannak tele.

Rettentő feszültség

Rettentő feszültség uralja a napokat,

felerősíti a nehéz gondokat, bajokat.

Perzsel a levegő, szenved az ember,

hűsítő pihenésre manapság nem lel.

 

Izzadtan, s tapadva végzi a dolgokat,

kínjában felidézi a múltbeli sorsokat.

Egyre többször önti el az erős harag,

nem nyugtatják meg a békítő szavak.

 

Másokat hibáztat bizony mindenért,

akár gyilkolna is a jó kis kincsekért.

Azonban erre sajnos kevés az esély,

s lassan elhagyja a maradék remény.

 

A szeretet ereje tartja benne a lelket,

s tudja, hogy igaz békére nem lelhet.

Vészterhes, pusztító és gonosz idők,

s a mostani napok korántsem dicsők.

 

Rettentő feszültség járja át a sejteket,

a halál még sok új praktikát rejteget.

Leáldozik az emberek világa végleg,

ők nem, de hírük megmarad névleg.

Ha visszatérnének

Ha visszatérnének elhunyt szeretteink e világra,

megrökönyödve néznének mindenfelé körbe,

s inkább visszafeküdnének a sírba, de hiába.

 

A visszaút lehetősége örökre bezáródna előttük,

itt ragadnának a gondok, s a bajok közepette,

ám maradna egy nem szokványos előnyük.

 

Őket bizony nem tudnák elpusztítani újra, ismét,

nem hatna rájuk semmiféle praktika, s méreg,

bár nem tetszene nekik ez az újfajta ittlét.

 

Szomorúan látnák, mit is tesznek az emberekkel,

és miképpen tartják félelemben az utódaikat,

s manipulálnak zsarolással, fegyverekkel.

 

Ha visszatérnének, elhoznák az igazság lángját,

halhatatlanként harcolnának, velünk karöltve,

amíg a bűnösökből nem raknának máglyát.

A Gonoszok Szövetsége

A Gonoszok Szövetsége a világ urának hiszi magát,

s mindent meg is tesz érte, hogy láthatatlanként,

a bérencein keresztül hallassa a szavát.

 

Évszázadok óta forralják fekete üstjeikben a mérget,

a kotyvalékuk igen hatásos, s szörnyen pusztító,

ki lehet vele irtani a legszívósabb férget.

 

Eme bűzös, gyilkos folyadékkal akarják elérni a célt,

s átvenni a maradék élővilágon a teljes hatalmat,

mielőtt a végtelen órája elüti majd a délt.

 

Meglehetősen könnyű a dolguk, túl sok a hiszékeny,

rengeteg a megtéveszthető, s a félelemben tartott,

legyenek azok a városokban, vagy vidéken.

 

A kísérlethez nem is kívánhatnának jobb alanyokat,

mint akik önként lemondanak minden jogukról,

s áhítattal magukba fogadják az anyagukat.

 

A Gonoszok Szövetsége igényt tart az egész világra,

hiszik, az nekik jogosan jár, ez nem lehet kérdés,

s alkalmat sem adnak tisztességes vitákra.

 

A túlzott önhittségük, önteltségük nem ismer határt,

ám mikor fellobban az igazság tüzének a lángja,

bizony mind meg fogják ismerni a halált.

forest, magician, night-1669338.jpg

A szavakon lovagolva

A szavakon lovagolva próbálják mosni az elmét,

érdekeiknek megfelelően csűrnek-csavarnak,

s igyekeznek elfogadtatni a gonosz tervét.

 

Oly rafináltan, s agresszívan nyomják le a torkon,

kegyetlenül izzítják a feszültséget egész nap,

s röhögnek a milliónyi tragikus sorson.

 

Egymásnak is ellentmondva propagálják a halált,

hiszen őket nem érinti fenyegetés és zsarolás,

becstelenségük bizony nem ismer határt.

 

Lelkiismeretük sohasem volt, kapzsik, s önteltek,

könnyedén a pusztulásba küldenek bárkiket,

s hiszik a növények miattuk zöldellnek.

 

A szavakon lovagolva utoléri biz őket is a végük,

s megfizetnek majd mindazért, amiket tettek,

soha nem bocsát meg nekik a népük.

Mi a fontosabb

Mi a fontosabb, a saját testünk, s a lelkünk,

vagy bármilyen üdülés, koncert, foci,

ahol sikerül kis örömre lelnünk?

 

Az, hogy genetikánk érintetlenül maradjon,

s azok maradjunk, akinek születtünk,

vagy az, hogy a terv haladjon?

 

Hagyjuk a sejtjeink, szöveteink rombolását,

s tétlenül nézzük végig a kísérleteket,

a nem létező erők tombolását?

 

Állatként örökre bezárva akarunk élni eztán,

állandóan kiszolgáltatva a félelemnek,

s elbukni az életet jelentő deszkán?

 

Mi számít jobban, a szeretteink, a családunk,

a gyerekek, kicsik, nagyok, s a barátok,

vagy, hogy a hullasorba beálljunk?

 

Mi a fontosabb, a szabad élet, a normális lét,

vagy az engedelmesség gyáván, ostobán,

miközben az élet, vagy a halál a tét?

for reading, granny, grandmother

Koromsötét jövő

Koromsötét jövő felé tart ez az egész világ,

pusztítás, gyilkolás, háborúk, mérgezés,

s igencsak elmérgesedett viták.

 

A gonosz sötét ármány leple gyorsan terjed,

megmérgezi a lelkeket, s az élet magját,

minden kegyetlenségre gerjed.

 

Nyomában csupán a kiválasztott elit marad,

és mindenki mást a túlvilágra küldenek,

az idő kegyetlen gyorsan halad.

 

Küzdelem nélkül elpusztul a remény esélye,

amely amúgy is zsugorodik félelmében,

s ha vége, rettegés lép a helyére.

 

Koromsötét jövő felé tart a fénynek az útja,

az út végén nem vár rá, csak pusztulás,

nem marad jelene, sem múltja.

time, clock, fractal

Mosó Marci

Mosó Marci fajtájának a büszkesége volt,

s dicsőítette munkáját minden élő és holt.

Nem létezett semmi, amit ki nem mosott,

ügyessége a konyhájára igen sokat hozott.

 

Sokszor tették próbára a rokonai, barátai,

és ilyenkor úgy érezte, nincsenek határai.

Abban a hitben élt, lehetetlent nem ismer,

bár néha úgy tűnt, itt valami nem stimmel.

 

Egy napon teherautók érkeztek a házához,

s fekete medvék ládákat raktak a lábához.

Közölték, szükségük van némi segítségre,

s megfelelő juttatásért mindezt megígérte.

 

Miután elmentek, leemelte a ládák fedelét,

és örömében máris dörzsölgette a tenyerét.

Ekkora kihívással örökre gazdaggá válhat,

s lecserélheti kastélyra a régi jó öreg házat.

 

A ládákban értelmes agyak halmazát látta,

s kimosásukat biz nagy izgalommal várta.

Holott tudta, a fajtársai maradványai ezek,

melyeken virítottak a butítás okozta sebek.

 

Megkezdte a mosást és subickolt rendesen,

s mosolyogni kezdett, sunyin és csendesen.

Nem maradt riválisa, a legjobb cím az övé,

ezután ostobákat, s butákat vesz maga köré.

 

Mosó Marci beképzeltté, s pökhendivé vált,

kapzsi lett, önző, gőgös, s a fellegekben járt.

Az életben maradt mosók elkapták egy este,

és másnap pirkadatra egy fán függött a teste.

nature, water, river