pusztítás Archívum - Kiss Gyula versei

A régi szép múltat

A régi szép múltat sokan sírják majd vissza,

miután rádöbbennek az igazi valóságra,

s mindőjük a keserű könnyét issza.

Miután rájönnek, csúnyán be lettek csapva,

félrevezette őket a felkorbácsolt indulat,

s valamennyiük szentnek hitt atyja.

Mikor az életszínvonaluk gyorsan csökken,

és már a számlák kifizetése is gond lesz,

a haragjuk hamar szárba szökken.

Akkor pedig izzik, pusztít, rombol, tombol,

a lelkükből előtör a bosszú jogos vágya,

és lesújt az árulókra, igen sokszor.

A régi szép múltat az emlékezet visszasírja,

és ha a szenvedés lángja nem alszik ki,

többeknek meg fog ásódni a sírja.

Semmi nem tart örökké

Semmi nem tart örökké, minden változik,

a legsötétebb vihar után is kisüt a Nap,

és egyszer a legrosszabb is távozik.

Elbukik majd a gőgösség hitvány uralma,

és hiába erőlködik őrjöngve a gonosz,

a fény fölött soha nem lesz hatalma.

Semmi nem tart örökké, tovaszáll az élet,

semmivé válnak az álmok és a vágyak,

az idő sem képes útját állni a végnek.

Mikor a farkasra bízzák

Mikor a farkasra bízzák, hogy őrizze a nyájat,

az nagyon fog örülni, hisz ez volt az álma,

s naponta bekap a birkákból egy párat.

Azonban ez sem elégíti ki, sokkal többet akar,

neki az összes birka kell, az utolsó szálig,

s számára a napi néhány igazán fanyar.

Mikor a farkasra bízzák, tegyen kedve szerint,

és ne is foglalkozzon a birkanép vágyával,

az istennek hiszi magát újra, s megint.

A varázslatos kertet

A varázslatos kertet a ragyogó napfény éltette,

a szellő cirógatta a virágokat és a termést,

e csodás helyet a szeretet hívta életre.

Fák és bokrok szegélyezték, zöldelltek a rétek,

a közepén egy hűs vizű patak csordogált,

ember nem látott még ilyen szépet.

Eme kert a völgyben pihent, hegyektől ölelve,

pazar vidék volt, biztonságos és nyugodt,

nem reagált a távolról hallható zörejre.

A zörej egyre erősödött, elsötétedett a kék ég,

a szélvihar erőteljesen tombolt, dühöngött,

és hamarosan szétverte a kertet a jég.

A varázslatos kertet csupán az emlékezet őrzi,

az egykori csodája már a végtelenbe szállt,

és ott az örökkévaló örökre megőrzi.

Amikor sötét viharfelhők

Amikor sötét viharfelhők takarják el a Napot,

és az eddigi nyugodt tájat a jég ostromolja,

a természet fájdalmasan kiált egy nagyot.

Amikor sötét viharfelhők tombolnak az égen,

eltakarva a Holdat, s a csillagokat az éjben,

semmi nem tündököl immár a fényben.

A világ tengere fölött

A világ tengere fölött hatalmas vihar tombol,

s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.

Veszélyben van minden hajó, s az összes élet,

ennek a viharnak talán semmi nem vet véget.

A világ tengere fölött őrjöng a pusztítás ereje,

kegyelmet nem ismer, de nem is az a szerepe.

Aki élni akar, annak a végsőkig küzdenie kell,

ha nem teszi, a lelke békességet soha nem lel.

Miért tűrik az emberek

Miért tűrik az emberek, hogy kihasználják őket,

s elvegyék a reményeiket, minden álmukat,

kizsákmányolva férfiakat és nőket?

Miért tűrik az emberek a létük veszélyeztetését,

a szabadságuk, s a gondolataik korlátozását,

felhasználva mindőjük gyengeségét?

Miért tűrik az emberek a számtalan hazugságot,

a lelkük elnyomását, az értelmük pusztítását,

és mindazt, ami eltörli az igazságot?

Miért tűrik az emberek a jövőjük tönkretételét,

a folyamatos hamisságot, a kevesek uralmát,

és ama sok gonoszság véghezvitelét?

Viharos szelek szárnyán

Viharos szelek szárnyán száguld tova a baj,

és a gonddal egyesülve jókat mulatnak,

az utukat rombolás kíséri, meg jaj.

Viharos szelek szárnyán kavarog a remény,

menekül, mivel nem sok esélye maradt,

belátta végre, az élet nehéz, s kemény.

Viharos szelek szárnyán menekül el a jólét,

tudja, hogy mennie kell, az ő ideje lejárt,

s ettől kezdve a gonoszé lesz a szószék.

Amikor a sátán ivadéka

Amikor a sátán ivadéka előtör a sötét mélyből,

felfog égetni mindent és elpusztítja a létet,

csupán gőgből, pökhendiségből, kéjből.

Oly mértékben el van telve önnön nagyságától,

hogy a világot csak a játszóterének tekinti,

ám mégsem tud elszakadni a gazdájától.

Hiába rendez hatalmas ünnepséget pompával,

attól még nem lesz különb, ugyanaz marad,

és soha nem tud elszámolni a jussával.

A jussa, a sötétség uralma a hiszékenyek fölött,

a valótlanság elhitetése, a nyomor fokozása,

a szenvedés és a kín áll mindezek mögött.

Amikor a sátán ivadéka elhiszi, hogy ő az isten,

és ő az, aki mindenekfelett áll, mindenben,

akkor ennek a világnak visszaút nincsen.

Amikor nem a józan ész

Amikor nem a józan ész vezérel, hanem a harag,

és az izzó gyűlölet tombolva lelkeket rombol,

nem csoda, ha a jóból semmi nem marad.

Amikor nem a józan ész az, amely az úton kísér,

és nem a fény ragyog, hanem a sötétség ígér,

akkor bizony a sors ökle senkit nem kímél.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31