Saját alkotásaim
A régi szép idők letűntek, a sötétségnek kora tombol,
és mint a legrettenetesebb vihar, pusztít, gyilkol,
s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.
Eltörli mindazt, ami valaha is jó volt, elmossa a létet,
jégesőként zúzza szét a szeretet sarjait, hajtásait,
és minden percben egyre csak növeli a tétet.
A régi szép idők letűntek, s már a Nap sem mosolyog,
nincs rá oka, hogy gyönyörködjön eme világban,
hamarosan az arcokra fagynak a mosolyok.
Nem csupán fegyverekkel ölnek, más módok is vannak,
irányított időjárás és hőség, amely a termést kiégeti,
s egyre több teher, amiket az emberekre raknak.
Hazugságok, amelyekkel mérgezik az elmét és az életet,
mikkel gyűlöletet szítanak, egymás ellen fordítanak,
s melyekkel eltitkolják az igazságot, a lényeget.
Mérgek, miket be akarnak adni erőszakkal, bármi áron,
és amikkel alaposan megritkíthatják az emberiséget,
s a maradékot úgy tartják, mint a kutyát láncon.
Nem csupán fegyverekkel ölnek, az értelmet is megölik,
hisz az a sötét erők számára túlontúl veszélyes lehet,
és éppen ezért, már a kisgyermekkorban kiölik.
Néma sikolyok hallatszanak a határban, sírnak a növények,
víz nélkül haldokolnak, s a termésük jórészt odalett,
sajnos nem tudnak ellene tenni a szegények.
Kiszáradt a kukorica, a napraforgók feje nem a Napot látja,
a búza, a lucerna és sok más növény tikkadtan hever,
egy részük learatva, más részük a végét várja.
Néma sikolyok hallatszanak a határban, a szárazság gyötör,
hatott a sok szándékos méregszórás és a pusztítás,
az emberek éheztetése, a gonosznak gyönyör.
A tűzokádó sárkány visszatért és pusztítja a bolygót,
a sátán hű szolgái küldték a világ ellen újfent,
el kell hoznia a végítéletet, az utolsót.
Felégeti a termőföldeket, hogy legyen éhezés és baj,
iszonyúan felforrósítja a levegőt mindenfelé,
a halálhörgés a számára a kedves zaj.
Hamuvá tesz városokat, falvakat, egyszerű tanyákat,
és hatásosan tartja félelemben az emberiséget,
időseket, fiatalokat, apákat, s anyákat.
Természetesen a legkisebb gyermekeket sem kíméli,
amíg ők az ágy alatt lapulva rettegik a szörnyet,
minden percüket az iszonyat kíséri.
A tűzokádó sárkány visszatért és korántsem végzett,
bőven van még irtani való, van mit felégetnie,
hisz ezen okból jött a pokolból, e végett.
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip, s egyre erősebben,
már évezredek óta átkarolva tartja az egész Földet,
és tapad rá, tébolyodottabbul, eszelősebben.
Fojtogatja a világot a láthatatlan polip és szorítja nagyon,
képes bejutni a bolygó legkisebb zegébe-zugába is,
s így mindent össze tud roppantani egy napon.
Aki nem a tömegből származik, azt nem érdekli a tömeg,
nem érdekli senki bánata, fájdalma, szomorúsága,
és részéről az ígéret, csupán üres szöveg.
Aki nem a tömegből származik, az együtt soha nem érez,
nem kegyelmez, hanem pusztít, kiirt, megsemmisít,
és semmi, de semmi köze nincs, a néphez.
Az elmebetegség világában élünk, amely igen kegyetlen,
nem kímél, nem mérlegel, csak büntet és korlátoz,
s nem érdekelt abban, hogy jót keressen.
A jó, az igazság és a becsület, mind egy régi világ részei,
amikor még az ember, ember volt, s volt gerince,
és nem hunytak ki a reménynek a fényei.
Az elmebetegség világában élünk, a pusztítás világában,
mikor nem tűrik az ellentmondást, a gondolkodást,
és megfojtják a lelket, a korai virágjában.
Lopakodik az emberek felé a szörny, szeptemberre ideér,
sunyin oson a földön, a vízben és a levegőben is,
az állandó rettegtetés, a számára belefér.
Folyamatosan félelmet gerjeszt, ha hallanak róla, őfelőle,
az emberiség nagy része el is hiszi, hogy létezik,
ám vannak, akik már nem kérnek őbelőle.
Lopakodik az emberek felé a szörny, s pusztításra készül,
mindent bevet, hogy elérje régóta dédelgetett álmát,
és a Földet elnéptelenedetté tegye végül.
Lovon vágtatva közeleg a halál és egyre gyorsabban,
az élet keletkezésének pillanatától járja az útját,
ez így volt és így is lesz, minden korszakban.
A korok változásával változtak a módszerei is sokat,
alkalmazott kardot, bárdot, guillotine-t, puskát,
ám a munkájából bizony, sok jó nem fogant.
Később modernizálta a fegyverzetét, haladt a korral,
vetett be ágyút, rakétát, bombát, harci gázokat,
és soha nem foglalkozott a naplopó sorssal.
Újabban a vegyi dolgokat használja, s a jó kis vírust,
imádja, ha az emberek rettegnek tőle és félik,
mindig szerette a belevaló, pusztító virtust.
A természetes elmúlás érdektelen, nagyon unalmas,
egy agyvérzés, infarktus, rák, vagy baleseti vég,
annyira megszokott, egysíkú és nyugalmas.
Lovon vágtatva közeleg a halál, s elhozza a végzetet,
az emberiség korszakának hamarosan vége lesz,
ámbár ezt nem fogja fel, az emberi képzelet.
Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék a pénzedet,
és ezen okból számtalan hazugsággal manipulálnak,
olyanokkal, amelyeket fel sem fog a képzelet.
Mindig találnak rá módot, hogy lerombolják az álmodat,
kiöljék belőled az igaz szeretet csíráját is, véglegesen,
és ami megmarad neked, az csakis a kárhozat.
Mindig találni fognak rá okot, hogy elvegyék az életedet,
és ne aggódj, a találékonyságuk nem ismer határokat,
mert magát, a létedet is, elviselni képtelenek.
