kegyetlenség Archívum - Kiss Gyula versei

Csodás érzésekkel van tele

Csodás érzésekkel van tele ez a szép világ,

gyűlölettől, haragtól kókad az a sok virág.

Irigység, s rosszakarat járja át a perceket,

a gőgösség sokszor rombolja le a terveket.

A pökhendiség virít, a kivagyiság tombol,

a kegyetlenség pedig lesújt, mint az ostor.

Az utálat nevetve dőzsöl, a hazugság arat,

s a lelkeket mérgezik az ármányos szavak.

Csodás érzésekkel van tele az emberi szív,

amely mindennap új és újabb csatára hív.

A szeretet retteg, a remény sem tündököl,

mindenre, ami még jó, vár már a sírgödör.

Amikor több már

Amikor több már a fájdalom, mint kellene,

s jóval több a szenvedés, mint az öröm,

megmutatkozik az ember jelleme.

Amikor több már a homály, több a feledés,

s az ember egykori fénye a sötétbe vész,

gyorsan elhalkul a kacaj, nevetés.

Amikor több már a hazugság, mint az igaz,

és sokkal több a gyűlölet a szeretetnél,

oly keveseknek adatik meg a vigasz.

Amikor több már a sérelem minden jónál,

és a lelket beborítja a sebeinek tömege,

egy simogatás többet érhet a szónál.

Amikor több már az utálat, mint az imádat,

és több a kegyetlenség is a békességnél,

ideje lenne végre beismerni a hibákat.

Az emberek világa

Az emberek világa egy hamis és hazug világ,

tele önáltatással, csalással, kapzsisággal,

amelyben mindennaposak a viták.

Az emberek világa egy látszat, megtervezett,

szemfényvesztő, megtévesztő és lélekölő,

s az esetek többségében elrendezett.

Az emberek világa kegyetlen, rettegéssel teli,

a legtöbb ember sokat szenved, kínlódik,

és önmaga békéjét sehogyan sem leli.

Mosolyog a hóhér

Mosolyog a hóhér, miközben a bárdot élezi,

s mikor lesújt vele, az üres lelke is kacag,

önmagát már-már istennek képzeli.

Nem sajnál senkit, megvet minden embert,

gyűlöli az igazságot és az országa népét,

s vérszemmel kezdi az összes reggelt.

Mosolyog a hóhér, gúnyos arccal néz körbe,

élvezi az átmeneti hatalmát mások fölött,

végül ő is odakerül ahová való, a földbe.

A világ tengere fölött

A világ tengere fölött hatalmas vihar tombol,

s nem nyugszik, míg mindent le nem rombol.

Veszélyben van minden hajó, s az összes élet,

ennek a viharnak talán semmi nem vet véget.

A világ tengere fölött őrjöng a pusztítás ereje,

kegyelmet nem ismer, de nem is az a szerepe.

Aki élni akar, annak a végsőkig küzdenie kell,

ha nem teszi, a lelke békességet soha nem lel.

A szeretetnek ideje

A szeretetnek ideje, hogy felvegye a kardot,

és a reménnyel együtt csatába szálljon,

különben végleg elvesztik a harcot.

Ellenfelük akad bőven és igen kegyetlenek,

jól vív a gyűlölet, a harag, meg a düh is,

s mind sajnálat nélkül verekszenek.

Az oldalukon küzd a gonoszság, az ármány,

az irigység és a rosszakarat mellettük,

s kicsivel hátrább a csinált járvány.

Az elvetemültség és a kapzsiság sem kutya,

a vérszomj vérszemet kapva vérengzz,

s ott a butaság is, amely igen buta.

A szeretetnek ideje kiállnia a lovagi próbát,

másképp elbuknak a reménnyel együtt,

és az el is döntené az emberek sorsát.

Faramuci ez a világ

Faramuci ez a világ, kiszámíthatatlan, gonosz,

és kegyetlen, elvetemült, lelkeket eltipró,

amely még igen sok fájdalmat okoz.

Megtévesztő, szemfényvesztő, delejes csábító,

figyelmet elaltató, hazugságokat terjesztő,

és furmányosan, ármányosan kábító.

Faramuci ez a világ, olyan, amely bünteti a jót,

megbélyegzi a normalitást és az igazságot,

s amely elhallgattat minden igaz szót.

Milyen csodás ez a világ

Milyen csodás ez a világ, telis-tele szépséggel,

ármánnyal, gonoszsággal, hazugsággal,

és háborúval, no meg rémséggel.

Jóindulattal, egóval, gyűlölettel, megvetéssel,

irigységgel, kapzsisággal, minden rosszal,

és lelkeket pusztító szenvedéssel.

Hamissággal, árulással, dühvel és butasággal,

megvetéssel, lenézéssel, lekicsinyléssel,

bájolgással, erőteljes tunyasággal.

Milyen csodás ez a világ, szeretet és örömteli,

izzón békétlen, reménytelen, esélytelen,

s mindezt csak magának köszönheti.

Mi végre is jöttünk a világra

Mi végre is jöttünk a világra és vajon mi végre élünk,

mi lehet az értelme egyáltalán a létezésünknek,

s mi az oka annak, hogy állandóan félünk?

Hogyan válhatott az ismert világ urává az emberi faj,

s miként hihette el magáról, hogy ő a világ közepe,

miközben maga a léte is, iszonyúan nagy baj?

Miért tűri el a nép, hogy az elit bármit megtehessen,

bármit elérjen, megkaphasson, s uralkodhasson,

és minden jóravaló embert megvethessen?

Meddig elviselhetőek a háborúk, a pusztítások sora,

az igazságtalanság, a kegyetlenség, s a gonoszság,

meglehet, hogy ennek nem lesz vége soha?

Miféle dolog eltűrni a sok megaláztatást, a szégyent,

mindazt, ami csak szenvedést okoz és meggyaláz,

s igyekszik elfeledtetni az elképzelt édent?

Mi végre is jöttünk a világra, mi értelme a létünknek,

erre születtünk, szenvedésre, kiszolgáltatottságra,

ez megfelel nekünk, az érzékeny lényünknek?

Igen nagy bajok vannak eme világgal

Igen nagy bajok vannak eme világgal, sötét és komor,

meg nem választott hóhérok gyilkolnak szerte,

a remény, s az igazság is, mankóra szorul.

Büntetik a jót, a szépet, a logikát, az értelmet, a hitet,

ugyanakkor ünneplik a hazugságot és a bűnt,

a szegényeknek pedig alig juttatnak vizet.

Elveszik a szabadságot, rabságra, szolgaságra ítélnek,

kiirtják az emberiség zömét, s a józanságot is,

sem felnőttet, sem gyereket nem kímélnek.

Megosztják az embereket és egymás ellen fordítanak,

hamis híreket, nem létező dolgokat mutatnak,

s a médiáik, főképp hazugságot ordítanak.

A szeretet, a család, s az összetartozás bűnnek számít,

az érzelmek sokasága nem megengedett többé,

a háttér aljas propagandája, bármit is állít.

Igen nagy bajok vannak eme világgal, mely kegyetlen,

a sötétség nem kíméli a fényt és az éltető erőt,

a gonosznak, nem ez a kártyája az egyetlen.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31