Saját alkotásaim
Mindennapi kihívások terhelik ezt a szép életünket,
s tesznek boldoggá minket, méghozzá nagyon,
elősegítve, azt az örömteli végzetünket.
Mindennapi kihívások okoznak csodás pillanatokat,
és számtalan gyönyört, s szeretetteli perceket,
feledtetve, ama ármányos hazugságokat.
Tele a temető olyanokkal, kik a csodában hittek,
akik elhitték, hogy csak jót akarnak nekik,
és akiket folyamatosan tévútra vittek.
Akik elfogadták az ármányos, hitegető szavakat,
s akik gondolkodás nélkül fejet hajtottak,
és feláldozták valamennyi javukat.
Akik parancsszóra megtagadták az addigi életük,
elhidegültek a családjuktól és a barátaiktól,
s már maguk sem tudták, mi az érdekük.
Tele a temető azokkal, kik szerették ezt a világot,
akiket örömmel töltött el számtalan pillanat,
s akik most a sírjukra várják a virágot.
A gonosz markában szenvednek az emberek,
békés napokat élhetnének, ha engednék,
s lehetnének egymáshoz kedvesek.
Alig lenne köztük olyan, ki bántana másokat,
és aki ne beszélgetne barátként bárkivel,
ha nem uralnák őket, mint a bábokat.
Mindőjük tenné a dolgát, a tehetsége szerint,
és szerettei körében boldogan ellehetne,
ha nem uszítana az ármány megint.
Sajnos azonban egyre fogy köröttük a levegő,
egy maroknyi pszichopata őrülten tombol,
s számukra ez a bolygó csupán legelő.
Az emberiség meg nyűg, keserves probléma,
amelyet meg kell szüntetni minél előbb,
s kiknek a sírjára nem jár a bokréta.
A gonosz markában megsemmisülhet az élet,
és semmi nem marad meg az igazi jóból,
ha nem küzd összefogva minden lélek.
Egy reménytelen világban, reményt adni igen nehéz,
s nagyon nehéz az összetört lelkek sebeit ápolni,
hiszen felfoghatatlan ami történik, az egész.
Tervezett gazdasági válság és gerjesztett háború dúl,
folyamatos a cselszövés, az intrika, az ármány,
s ez addig tart, amíg az emberiség belefúl.
Mindennap beszürkíti az eget a reánk kiszórt méreg,
s a természetesen kék ég így elveszíti a varázsát,
végleg kiégnek a reményhez vezető fények.
Egy reménytelen világban mindennap egy rémálom,
feszültséggel, félelemmel és rettegéssel telített,
s végül ott állunk, a halálba menő sétányon.
Ármányos szavak, melyekkel irányítani lehet,
amelyek mételyezik a lelket, a szívet,
s melyek ellen csak az ész tehet.
Az ész, mely egyre ritkábban bizonyítja létét,
hihetetlenül le van tompítva és butítva,
s így nem érzi a vesztét, a végét.
Az a kevés mi megmaradt, s kitartóan harcol,
mindent bevet, hogy mentse a menthetőt,
s az időbe segélykiáltást karcol.
Hihetetlen, mekkora erő rejtőzik a beszédben,
mennyire meg tudnak téveszteni bárkit,
s ez fegyver a zsarnokok kezében.
Ármányos szavak mérge tornádóként tombol,
nem áll le és nem pihen meg mindaddig,
amíg minden jót le nem rombol.
A pokol küldöttei ismét összeültek néhány napra,
s megvitatták, miként gyűjtsék be a lelkeket,
hogy szűnjön meg a világ apraja, nagyja.
Ármánykodásuk alatt megtették, amit csak lehet,
buliztak, ettek, ittak, s kivetkőztek magukból,
az erotikának is adtak ám bőven teret.
A pokol küldöttei gonoszul dörzsölik a markukat,
s már előre örülnek a rengeteg elvett életnek,
azonban fényben eltakarják az arcukat.
Becsapva és megtévesztve élnek az emberek,
egykedvűen végzik a dolgukat naponta,
a teendőjük nem kevés, rengeteg.
Elgondolkozni sem idejük, sem erejük nincs,
annyira lefoglalja őket az a sok rossz,
s lassan szabad akaratuk sincs.
Elvész minden joguk, amit valaha szereztek,
amiért sokat harcoltak, s vérüket ontották,
miközben sok családtagot eltemettek.
Sötét vihar dühöng, mindennapos az ármány,
s valamennyi életforma veszélyben van,
hisz nem többek ők, mint zsákmány.
Becsapva és megtévesztve az élet kegyetlen,
tragikus idők járnak, s nem lesz irgalom,
amíg nem lesz rend a fejekben.
Ha a pénz nem létezne, a világ nagyon más volna,
nem a gyűlölködés és a kapzsiság uralná,
hanem az igaz szeretetről szólna.
A békéről, a nyugalomról, a családokról, s a jóról,
a szépségről, az összefogás óriási erejéről,
a becsületről és az igaz szóról.
Nem folyna a csapból is az ármány és a hazugság,
a sötét gonosz szemfényvesztése elbukna,
s helyette felragyogna az igazság.
Nem dúlna állandóan háború ezen a szép Földön,
nem irigykednének egymásra az emberek,
s nem volna drága hitel, kölcsön.
Ha a pénz nem létezne, a lélek nem lenne fogoly,
szabadon és tisztelettel bánna másokkal,
s természetessé válna a mosoly.
A gonosz fegyverei a pénz és az aljas ármány,
amelyek befészkelik magukat az elmékbe,
mindegy, hogy milyen fájdalmak árán.
A manipuláció, s a megtévesztés igen sikeres,
ám amennyiben mégsem hatnának eléggé,
a sunyi hatalom meglehetősen ideges.
A kitűzött cél az elpusztítás, s a teljes uralom,
a szeretet, a becsület, a tisztesség kiirtása,
és igyekeznek változtatni a tudaton.
A tudaton, melyben még él a jó, s él a remény,
amelyben valódiak az érzelmek, a vágyak,
és miben érző lény a gazdag, szegény.
A gonosz fegyverei az uszítás és a megosztás,
s mindezek ellen túlontúl nehéz küzdeni,
az összefogás lehet csakis a megoldás.
Bűvésztrükk a szavakkal, biza ármányos játék,
elvonja a figyelmet a valóságról, az igazról,
s ezalatt a háttérben suhan az árnyék.
Az árnyék, amely befolyásolni akarja az elmét,
sokan bele is esnek a fondorlatos csapdájába,
s ezzel a bűvész megvalósítja a tervét.
Átveszi az irányítást és manipulálja a dolgokat,
megtéveszt, elrettent, egyben bűntudatot kelt,
s így könnyen befolyásolja a sorsokat.
Bűvésztrükk a szavakkal, ami sokszor beválik,
észrevétlenül elveszi a szellem szabadságát,
és az azután már csak a végzettel teázik.
