Saját alkotásaim
Csendes estéken, amikor az emlékek életre kelnek,
és általuk újra megelevenednek a múlt percei,
a lelkek egyfajta különleges békére lelnek.
Visszaidézhetik egykori önmagukat, a családjukat,
a régi szép időket és a felhőtlen boldogságot,
s azt, mikor mind vívták a saját csatájukat.
Csendes estéken, amikor a Hold lekacsint az égről,
és kerekded arccal bemosolyog az ablakokon,
egy csodát varázsol nekik, tiszta fényből.
Ébren álmodozni, s kialakítani egy saját világot,
egy szép helyet, ahol minden olyan békés,
s ahol mindig illatoznak a virágok.
Ahol állandó a napsütés és dúsak, zöldek a rétek,
a szeretet szívből jövő, a szerelem őszinte,
s az emberek egymástól nem félnek.
Ébren álmodozni megnyugtató, igazán jó dolog,
kellemes képzelgés a sok gond közepette,
s a lélek örül, kint az eső hiába kopog.
Vajon tényleg vár reánk a fény, az utunk végén,
s valóban tovább élhetünk egy szebb helyen,
vagy itt maradunk a sötétség mélyén?
Át tudjuk-e lépni azt a láthatatlan átjárót végül,
amelyen túljutva minden rossznak vége lesz,
és minden tragédia örökre megszépül?
Vajon tényleg vár reánk a végtelennek a békéje,
vagy mindez csupán álom és nem lehetséges,
és sohasem jutunk a kínjaink végére?
A békesség honában olyan varázslatosak a napok,
mindig süt a Nap, nincs viharfelhő az égen,
s szeretetben élnek a kicsik és a nagyok.
A békesség honában mindenki jól érezheti magát,
nincsenek gondok, bajok, betegség, ármány,
s bárki félelem nélkül hallathatja a szavát.
A békesség honában nincs feszültség, nincs harag,
állandó a vidámság, mindennap oly örömteli,
és eme boldogságra nem léteznek szavak.
Rózsaszirmok hullanak alá, bekacsintott az ősz,
a Nap is mosolyog az ég varázslatos kékjében,
s a melege kellemes, nem kegyetlenül bősz.
Megjött a nyugalom évszaka, csendesedik a táj,
még virítanak a virágok, a termés kint alszik,
és a természetre, az állatokra, pihenés vár.
Rózsaszirmok hullanak alá, s a remény útra kel,
erővel feltöltődve járja a vidéket, s a várost,
és segít ott, ahol reá várakozó lelkeket lel.
Egyszer mind elmegyünk oda, hol a nyugalom örök,
s ama helyen rátalálunk majd a lelki békénkre,
ott senki nem kiabál és semmi nem zörög.
Szabadok leszünk végre, s a csillagok között járunk,
nem cipelünk terheket, gondokat, fájdalmakat,
és egy varázslatos, csodás világra találunk.
Egyszer mind elmegyünk, s visszük az emlékeinket,
visszük, mit a szívünk magában rejtett mindig,
a titkainkat, a vágyainkat és a reményeinket.
A hűvösség világában sokkal boldogabb az élet,
nem szenvednek a hőségtől az élőlények,
és felszabadultabb az összes lélek.
A növények nem száradnak ki, bőven teremnek,
az állatok élénkek, jól elvannak egymással,
s vidámak a napjai felnőttnek, gyereknek.
A hűvösség világában nincs feszültség és harag,
semmiféle rossz nem létezik, csak az öröm,
s az idő nyugalmasan, békésen halad.
A béke világában a háborúk soha nem léteznek,
nincs harag, gyűlölet, nincs ellenségeskedés,
és nincsenek olyanok, akik éheznek.
Minden nyugodt, néha még a szellő sem lebben,
a Nap mosolyogva ragyog az ég kékjében,
és ezt lefesteni sem lehetne szebben.
A szeretet ereje átjár mindenkit, az összes lelket,
boldogan telnek a percek, az órák, a napok,
és e helyütt, bárki biztonságra lelhet.
Természetes a segítőkészség, az emberek vígak,
sokat nevetgélnek együtt, igen kedélyesek,
és soha, de soha, semmiért nem sírnak.
A béke világában a csillagok őrködnek az éjben,
a Hold pedig bőkezűen szórja szét ezüstjét,
és mindenki együtt osztozhat a fényben.
Egész életünkben, csupán mások szolgái vagyunk,
kidolgozzuk a lelkünket, a majdnem semmiért,
s magunk után szinte semmit nem hagyunk.
Nem fognak emlékezni reánk, mint dicső hősökre,
s mint egyfajta segítőre, támaszra, támogatóra,
sokkal inkább, mint gyáva, senki ősökre.
Azért élünk, hogy egyesek jól élhessenek általunk,
és miközben ők dőzsölnek a mi munkánk által,
mi csak a békés halálunkra várhatunk.
Egész életünkben számtalan bánat és keserűség ér,
megannyi lelki sebet szerzünk, sok fájdalmat,
ez az élet ennyi szenvedést tényleg megér?
Minden vihar után újfent felragyog a Nap,
ismét bárányfelhők suhannak az égen,
és a világ ismételten reményt kap.
Reményt egy békés és csodálatos élethez,
amely emberközelibb, szeretettelibb,
s közelebb áll valamennyi lélekhez.
Minden vihar után nyugalom hangja száll,
virágok bontogatják színes szirmaikat,
és a természet is megújulásra vár.
