Elmebajos világ

Elmebajos világ az, amelyben most élünk,

s amelyben úgy rettegünk, szenvedünk,

és amibe belehal az igazi énünk.

 

Amelyben a jót üldözik, s a hitvány feszít,

a becsületes elvérzik, az aljas dicsőül,

és a tisztességes mindent elveszít.

 

Az emberség ritka, mint Holdon a levegő,

a gonosz gyűlölete ellenünk hatalmas,

s hamar megtelik minden temető.

 

Az emberek megosztottak, s kínzó a jövő,

családok bomlanak szét, vesznek össze,

és pusztul a sok mérget nyelő.

 

A barátságok felbomlanak, a szerelem fáj,

a nehézségek elpusztítják az értelmet,

s az emberi faj olyan, mint a nyáj.

 

Elmebajos világ, gyorsan közelgő végzet,

önmagunk és szabadságunk feladása,

csak felgyorsítja a sötét véget.

A lelkek háborgó tengerén

A lelkek háborgó tengerén ritkán van nyugalom,

s olyan sokszor fodrozza a hullámokat a szél,

hogy nem tud békében hajózni az unalom.

 

Gyakorta süllyednek el a praktikákkal teli hajók,

a gondokkal és bajokkal megrakott gályák,

s a szíveket kifosztó kalózok, csalók.

 

A valóságot szállító gyenge tutaj nehezen halad,

és a haragtól habzó vízen sokat hánykolódik,

nagyon sokszor a víz alatt is marad.

 

A lelkek háborgó tengerén nem egyszerű az élet,

rengeteget kell küzdeni a tajtékzó habokkal,

s közben észrevétlen múlnak el az évek.

A lélek vívódása

A lélek vívódása állandó, folyamatosan zajlik,

oly gyakori a bizonytalansága, a félelme,

s közben a tudatalatti sohasem alszik.

 

Megjegyez mindent, amit lát, hall, s tapasztal,

sokszor érzi úgy, hogy nem nyerhet soha,

ám ezt nem igen érezteti szavakkal.

 

Magát okolja amiért gyáva és nem mer lépni,

amiért érzelmei irányítják a legtöbb tettét,

s emiatt nem tud felszabadultan élni.

 

Amiért nem meri kifejezni a zavaros érzéseit,

s amiért szomorúan éli a mindennapjait,

nem megválaszolva önnön kérdéseit.

 

A lélek vívódása természetes, az életből árad,

s csakis azoknak okoz gondot, problémát,

akiknek a szívét emészti a bánat.

Titkok, vágyak, remények

Titkok, vágyak, remények és szenvedő lelkek,

óhajok, álmok, gyakori bizonytalanság,

s félelemben eltöltött percek.

 

Félelem a csalódástól, s az esetleges kudarctól,

a fájdalomtól, amely nagyon tud égetni,

s attól, ki nem okul a kudarcból.

 

Titkok, vágyak, remények, meseszerű fantázia,

dobogó szívek, önámítás és duzzogás,

az embernek van mit sajnálnia.

Reszkető lelkek

Reszkető lelkek lapulnak érzésekkel átitatva,

és bizonytalanok önmaguk sorsát illetően,

hisz tudják, sorsukat a félelem átitatja.

 

Körbeveszi őket a sötétségnek gonosz árnya,

amely nem hagy nekik nyugodt perceket,

s ez bizony egyikőjüknek sem az álma.

 

A rémisztő napok és a kizsákmányolás terhe,

hihetetlen méreteket öltöttek napjainkban,

és emiatt halad jól a háttérerők terve.

 

A szeretet ereje még él, s míg él van remény,

soha nem szabad fejet hajtani a gonosznak,

legyen az bármilyen kegyetlen, kemény.

 

Reszkető lelkek álmodoznak a jóról, szépről,

egy csodásabb világról, s a nyugalomról,

amelyet kitartással elérhetnek végül.

A rosszat és az igazságot hallani

A rosszat és az igazságot hallani nagyon nehéz,

mivel túl kínos lehet, túlságosan könyörtelen,

s túlontúl gyötrelmes a léleknek az egész.

 

Senki nem szereti, ha ráébresztik, biza tévedett,

s kiderült, hogy mennyire átverték, becsapták,

amíg a hazugságok csapdájába lépkedett.

 

Igen megterhelő meglátni a valóság igazi arcát,

annál sokkal könnyebb ellökni a segítő kezet,

s elutasítani azt, aki értünk is vívja a harcát.

 

A rosszat és az igazságot hallani oly félelmetes,

ám beismerni önnön hibáinkat, tévedésünket,

semmikor, s egyáltalán nem szégyenletes.

Elmebaj

Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,

káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,

s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.

 

Eleddig minden normálisan működött mindenhol,

az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,

s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.

 

Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,

az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,

és nem volt ennyi menekülési utat kereső.

 

Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,

szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,

s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.

 

Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,

ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,

s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.

 

Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,

a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,

s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.

 

Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,

totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,

s nemsokára vér folyhat a termő talajon.

 

Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,

egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,

egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.

Mindenki fél valamitől

Mindenki fél valamitől, még ha le is tagadja,

a csalódástól, a viszonzatlan szerelemtől,

és a kudarctól, ami magával ragadja.

 

A becstelenségtől, a hitványságtól és a bútól,

a kirekesztettségtől, a kizsákmányolástól,

s attól, hogy letér egyszer az igaz útról.

 

A fájdalomtól, amely folyton gyötri a lelkét,

a betegségektől és a hazugságok sorától,

tudva, így elősegíti a sötétség tervét.

 

A veszteségektől, amik kivéreztetik a jelent,

a soha meg nem bocsátható tévedésektől,

melyek többsége utolsó esélyt jelent.

 

A számkivetettségtől, az aljas korlátozástól,

a kötelező mérgektől, a fenyegetettségtől,

és a durva, erőszakos kíváncsiságtól.

 

Mindenki fél valamitől, mi fogságban tartja,

és egész életútját behálózhatja a rettegés,

amíg a fejét örök álomra nem hajtja.

Megfélemlítve

Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,

és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,

láthatóan az életük nem egy gyermeknap.

 

Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,

bevalljanak minden titkos dolgot magukról,

s önként felajánlják az összes vagyonukat.

 

Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,

lemondanak a szabadságuk maradékáról is,

s megvalósul az, amitől annyira féltek.

 

Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,

egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,

és parancsra befogják mindig a szájukat.

 

Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,

a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,

és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.

Mindennap szórnak minket

Mindennap szórnak minket, mint kísérleti egeret,

szórják ránk a mennyei mannát mértéktelenül,

s úgy tűnik számukra, sosem kapunk eleget.

 

A csodás kék égboltot beszürkítik a nehézfémek,

pár nap alatt érik el a talajt és a tüdőnket is,

s így tovább növekednek a nehézségek.

 

Tetszésük szerint manipulálnak, fertőznek, ölnek,

bármikor aktiválhatják a „gyógyító” sugarakat,

s minden percben az életünkre törnek.

 

Ez sokak számára hihetetlen, s tudni sem akarják,

könnyebb a homokba dugni a fáradt fejeiket,

ezáltal a valóságot a homályba zavarják.

 

Míg az emberek szenvednek, betegednek, halnak,

eme folyamatot kiagyalók vígan eléldegélnek,

s a kastélyaikban dőzsölnek, isznak, falnak.

 

Mindennap szórnak minket, de nem a valósággal,

hanem tündérmesékkel és agyat ölő butítással,

s ilyetén örökre leszámolnak az igazsággal.