Érdemes ezen a világon élni?

Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?

Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,

és miért akarnak a pokolra küldeni?

 

Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,

milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,

s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?

 

Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,

és miért nem élhetünk békében, mint régen,

a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?

 

Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,

s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,

ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?

 

Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,

hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,

s marad valaki, aki mindezt nem bánja?

 

Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,

miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,

s miképpen irányíthatják minden tettünket?

 

Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,

s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,

ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?

 

Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?

Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,

s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?

Állandósult félelemmel

Állandósult félelemmel manipulálnak a sötét erők,

a folytonos rettegés által mindent irányíthatnak,

legyőzve valamennyi jó és tisztességes erőt.

 

Megkeserítik a mindennapokat, s az összes percet,

megfojtják az igazságnak a legkisebb csíráját is,

s bármi áron véghezviszik a gonosz tervet.

 

Elveszik az emberek tartalékait, erkölcsit, anyagit,

manipulálnak hazugsággal, s gyilkos mérgekkel,

megszerzik az élők és az elhunytak javait.

 

Egymás ellen fordítanak és cenzúrázzák az életet,

nem kímélnek sem felnőttet, sem pici babákat,

s kioltják a szemekben ragyogó fényeket.

 

Állandósult félelemmel nyomorítják meg a lelket,

s amíg könyörtelen és kegyetlen uralmuk tart,

nyugalmat senki, a temetőben sem lelhet.

A bizonytalanságba zárt lélek

A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,

és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,

hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.

 

Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,

bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,

és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.

 

A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,

folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,

és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.

Juhok a farkasok előtt

Juhok a farkasok előtt. Ez egy festmény a falon.

Nagyon élethű, s igazán valóságosnak tűnik,

a mondanivalója pedig életszerű nagyon.

 

A nyáj engedelmesen bégetve bólogat bódultan,

s szinte meghipnotizáltan bámulnak előre,

mindnyájan a ragadozók felé fordultan.

 

Azok kajánul vicsorogva morognak a nyáj felé,

ezzel félelemben tartva azt a rengeteg birkát,

s egymás után hurcolják őket a vezérük elé.

 

Ott aztán széttépik mindet, s a farkasok esznek,

vértől ragyog valamennyi fűszál a zöld réten,

az ordasok pedig szép kövérek lesznek.

 

Juhok a farkasok előtt. A képről sugárzik a vég.

Az emberek is hasonló sors felé haladnak,

ám sokuknak ez nem világos még.

Sejtelmes árnyak

Sejtelmes árnyak suhannak szédületes sebességgel,

varázslatos táncot lejtenek a figyelmet elvonva,

s ha eljön az idő lecsapnak, erős hevességgel.

 

Sötét viharként mutatják meg az erejüket, lényüket,

villámokat szórva rettegést és félelmet keltenek,

már a világ kezdetén elvesztették a fényüket.

 

Sejtelmes árnyak susognak sugallatokat a világnak,

s szinte hipnotikus álomban tartanak minden élőt,

miközben állandóan a Föld körül cikáznak.

A sötétség idején

A sötétség idején semmi nem olyan, mint rég,

másak az álmok, s a vágyak hitehagyottak,

biz beszürkült a valamikor még kék ég.

 

Hazug szólamok, erős agymosás uralja a teret,

a megfélemlítés mindennapos, megszokott,

s ennél még sajnos sokkal rosszabb lehet.

 

Nincs összetartás, s nincs segítőszándék soha,

az emberek már ki nem állhatják egymást,

és a becsület maradéka is elszállt tova.

 

Senki nem mozdítaná az ujjait, hogy segítsen,

s nem ártaná magát bele a mások dolgába,

mivel nem szeretné, hogy ő is veszítsen.

 

A sötétség idején minden lélek fogollyá válik,

valamennyiük a gonosz számára csak teher,

és a sors mindannyijukkal csak játszik.

Az éjszaka urai

Az éjszaka urai hatalmukba kerítik a világot,

ügyesen bujkálnak, szinte láthatatlanok,

s a közelükben elhervadnak a virágok.

 

Halkan, észrevétlenül lopakodnak a sötétben,

nyomot nem hagynak, félelmet keltenek,

és mint mindig, ők vannak fölényben.

 

Leölik az élővilág apraját és nagyját gyorsan,

s az életben maradtak csendben lapulnak,

ám mégis elvesznek szépen, sorban.

 

Az éjszaka urai gyilkolásra születtek valaha,

nincs bennük könyörület, sem szánalom,

s hevíti őket a kegyetlenség parazsa.

Fenik a kést

Fenik a kést a mészárosok, a kötényük véres,

a balta már jól élezett, a fenőacél ragyog,

s a vérszomjuk soha nem lesz véges.

 

Az akolban a rémült nyáj és a fejük lehajtva,

félelmükben egymásra sem mernek nézni,

nagyon rég nem voltak így becsapva.

 

Éveken át etették őket mindenféle szeméttel,

s amíg hallgatták a megtévesztő szavakat,

tele voltak a dús rétről szóló reménnyel.

 

Eljött az idő, amikor az álom rémálomra vált,

s a juhok népe csak most kezd ébredezni,

amikor látja, a vágóhíd kapuja kitárt.

 

Fenik a kést, s a levágás ideje kezdetét veszi,

egyiküket a másikuk után ölik le gyorsan,

és kiömlő vérük a zöld mezőt ellepi.

Mit ér az élet?

Mit ér az élet, ha nincs benne igaz szeretet,

és a felnőttek túlterheltek, elnyomottak,

s nem nevetnek soha a gyerekek?

 

Milyen világ az, melyikben a gonosz az úr,

s amelyikben tilos az igazság, az értelem,

és mindennap a rettegés réme dúl?

 

Megéri egyáltalán létezni a sötétség idején,

amelyben minden normális dolog tiltott,

s nincs szabadság, mint annak idején?

 

Nyugalom, öröm és béke nélkül mi marad,

a jó, félelemtől vacogva feladja önmagát,

s a világ a végső pusztulás felé halad?

 

Mit ér az élet értelmetlenül, kényszeresen,

érzelmek, szerelmek és ölelések híján,

bealkonyul immáron véglegesen?

Hamarosan bealkonyul

Hamarosan bealkonyul, a sötétség gyorsan közeleg,

a Nap lenyugodni készül, s előjönnek az árnyak,

ilyenkor felerősödnek a neszek, a zörejek.

 

Az árnyak előhozzák a rémületet és a félelem idejét,

eljönnek a rettegés órái, s a libabőrözés percei,

amint a szél fújni kezdi a végzetnek hidegét.

 

Hamarosan bealkonyul, a nappal koromsötétre vált,

és azon éjszakán, amikor a Hold nem bújik elő,

a gonoszság elszabadulva mindenkinek árt.