Saját alkotásaim
Szeretetre volna szüksége ennek a világnak,
s valamennyi embernek ezen a Földön,
ideje lenne véget vetni a hibáknak.
Minden hibának, s minden rossznak végleg,
haragnak, viszálynak, izzó gyűlöletnek,
és békét hozni az összes népnek.
Szeretetre volna szüksége minden léleknek,
s az összes érző lénynek, amely létezik,
útját kell állni a kitervelt végzetnek.
Kigyúltak az ünnepi fények, szállingózik a hó,
fehérbe öltözött a város és a természet,
s befagyott a környékbeli tó.
Fent ragyognak a csillagok, a Hold mosolyog,
az élővilág nagyja a téli álmát alussza,
s a kéményekből füst gomolyog.
Útjára indult a szeretet, benéz minden ablakon,
megmelengeti a vágyakkal teli szíveket,
s nem távozik a holnapi hajnalon.
Kigyúltak az ünnepi fények, az élet megpihen,
béke és nyugalom árad a falak között,
s most nem dúl a harag senkiben.
Mi is az életünk értelme, a szolgaság, a rabság,
az állandó félelemben és rettegésben élés,
az elnyomókkal szembeni vakság?
Az engedelmesség bármikor, s bármilyen áron,
a fejet hajtás, az életünkről való lemondás,
a veszteség bármennyire is fájjon?
Hagyni, hogy kiirtsanak, s eltiporjanak végleg,
elvegyenek mindenünket igen könnyedén,
ez lenne mindőnk álma, de tényleg?
Vagy inkább az, hogy igazi szeretetben éljünk,
a boldogság hassa át a lelkünket örökre,
és soha többé senkitől se féljünk?
Mi is az életünk értelme, miért élünk a Földön,
nem lenne ideje véget vetni a gonosznak,
hogy végre az igazi békesség jöjjön?
Barátság és szeretet nélkül nincs igazi élet,
hiszen az az összetartó erő, a támasz,
s ezt biz tudja minden igaz lélek.
Egymást segítve, s egymás mellett küzdve,
megharcolva a mindennapok nehezével,
az ember méltán lehet büszke.
Összefogás hiányában mindez nem menne,
mivel egyedül sokkal könnyebb elbukni,
s ezt bizonyítja is sokak veszte.
Barátság és szeretet, szív, álmok, s vágyak,
megannyi kérdőjel kíséri önnön utunkat,
míg életünk esélyei el nem szállnak.
Szeretet és megértés nélkül nem lehet béke,
s nem lehet küzdeni összefogás nélkül,
hisz akkor ennek a világnak vége.
Segítőszándék nélkül igen nehéz célba érni,
mivel egymagában mindenki csak vad,
amelyet a vadász igyekszik utolérni.
Ölelések nélkül a szív biza másként dobog,
a lélek pedig a szakadék mélyére kerül,
s ott zavarodottan össze-vissza forog.
Szeretet és megértés, álmok és vágyakozás,
szerelem, barátság, s őszinte érzések,
ezek nélkül hiábavaló a fáradozás.
Lelketlen szeretet árnyéka vetül a mindennapokra,
s mogorvává, érzéketlenné teszi az embereket,
ezzel csapást mérve a kicsikre, nagyokra.
Egyre jobban átszövi az életet, a gondolatok sorát,
s megzavarja a legszorosabb kapcsolatokat is,
kiirtva az őszinte szeretetnek a nyomát.
Megfertőzi az elmét, amely így homályossá válik,
megfeledkezik a jóról, a szépről, az igazságról,
s a fertőzött csak az engedelmességre vágyik.
Elfeledi, hogy ki volt egykor, milyen volt az élete,
nem érez sajnálatot, nincs benne együttérzés,
s nem fogja fel, hogy ez nem az ő érdeke.
Szenvtelen arccal nézi mások fájdalmát és kínjait,
önmagát megtagadva, bambán bámul a világra,
s felégeti maga mögött a reménynek hídjait.
Lelketlen szeretet égeti a szemeket és vakká teszi,
elpusztítja a szerelmeket, az igaz barátságokat,
s aki hisz benne, az mindezt észre sem veszi.
Reszkető lelkek lapulnak érzésekkel átitatva,
és bizonytalanok önmaguk sorsát illetően,
hisz tudják, sorsukat a félelem átitatja.
Körbeveszi őket a sötétségnek gonosz árnya,
amely nem hagy nekik nyugodt perceket,
s ez bizony egyikőjüknek sem az álma.
A rémisztő napok és a kizsákmányolás terhe,
hihetetlen méreteket öltöttek napjainkban,
és emiatt halad jól a háttérerők terve.
A szeretet ereje még él, s míg él van remény,
soha nem szabad fejet hajtani a gonosznak,
legyen az bármilyen kegyetlen, kemény.
Reszkető lelkek álmodoznak a jóról, szépről,
egy csodásabb világról, s a nyugalomról,
amelyet kitartással elérhetnek végül.
Az őszi Nap melege lágyan cirógatja az arcokat,
kellemesen ellazít, feltölti a szomorú lelkeket,
s erőt ad ahhoz, hogy megvívják a harcukat.
A harcukat a mindennapokban, az igazi életben,
amely tragikussá, szinte elviselhetetlenné vált,
s mely egyre keményedett az utóbbi években.
Az őszi Nap melege megbizserget, segít feledni,
segít álmodozni egy szebb, csodásabb világról,
s megtanít vidámnak lenni, nevetni, szeretni.
Olyan jó lenne végre igazi nyugalomban élni,
ahol a szeretet, a tisztelet mindig kölcsönös,
s amelyben nem kellene sohasem félni!
Milyen szép is lenne arra ébredni egy napon,
mindenfelé boldogság árad és öröm fakad,
s ezzel nem érne fel semmilyen vagyon!
Mennyire mássá tenne mindenkit egy ölelés,
mely őszinte érzésekkel táplálná a lelket,
s melyet nem lepne be soha a feledés!
Olyan jó lenne fel szabadultan sokat nevetni,
elérni mindazt, ami elérhetetlennek tűnt,
és zavartalanul, tiszta szívvel szeretni!
Hihetetlen a feszültség az emberek között,
óriási a belül lakozó rémítő aggodalom,
s a kegyetlen jövőkép áll emögött.
Lassacskán már nem beszélnek egymással,
s elhidegülnek az eddigi jó kapcsolatok,
le kellene számolniuk egy, s mással.
Nem kellene hallgatniuk a hazug szavakra,
az ámításra, becsapásra, mételyezésre,
s gondolniuk kéne a saját javukra.
A szeretet lenne erre a legjobb gyógymód,
a színtiszta őszinteség, a becsületesség,
s nem megtagadni a valósat szólót.
Hihetetlen a feszültség eme sötét világban,
s mégis meg kell próbálni legyőzni ezt,
hiszen a gonosz terve sem hibátlan.
