Saját alkotásaim
Mit ér az ember élete, ha nem lehet szabad,
ha árnyak uralják a léte minden percét,
s ha ebbe a fájó szíve beleszakad?
Ha nem teheti azt, amire az elejétől vágyik,
és nem is kaphatja meg, amiről álmodik,
felfogja-e, a sors vele csak játszik?
Mit ér az ember élete valódi szeretet nélkül,
és mások gondolataival a fáradt fejében,
megéri ebbe belepusztulnia végül?
A virágok békés világa példa lehetne az embernek,
az ő világuk a valódi nyugalom, a szeretet világa,
holott sokszor a viharoktól ők is szenvednek.
A virágok békés világa egy igazán különleges világ,
ahol megférnek egymás mellett valamennyien,
hiszen tudják, egyikük sem más, mint virág.
Anya. Ő az, aki védi a gyermekét egész életében,
aki bármit megtesz érte és aki néha észrevétlen.
Aki megvonja a saját szájától is a falatot, ha kell,
és aki őszinte örömöt, a gyermeke örömében lel.
Aki szívvel szeret, s az utolsó pillanatig támogat,
és aki mindig próbálja megszépíteni az álmokat.
Aki betegen is segít és sokszor erőn felül teljesít,
s aki a legproblémásabb helyzetekben is lelkesít.
Aki felnőttként sem hagy magunkra bennünket,
aki megsimogat és a végsőkig ápolja a lelkünket.
Nem hisszük el, amikor kihuny a ragyogó fénye,
és fájón jövünk rá, mit is jelentett a drága lénye.
A virágok világa egy békés és csodálatos világ,
ahol csak szépség van, nincs harag, sem viták.
Abban a világban nyugalom honol és szeretet,
ott a Nap megcirógat minden szirmot, levelet.
A változás nem azonos a jóval, csupán másik út,
egy lehetőség, amelynek a vége lehet nagyon rút.
Változtatni dacból, haragból és gyűlöletből hiba,
hiszen a jó cél, a béke, s a szeretet útja sem sima.
Már semmi nem lesz ugyanolyan többé, soha,
sem a szavak, sem a tettek, sem pedig más,
sokaknak a reményét fújta el a szél tova.
Már semmi nem lesz ugyanolyan, s ez biz fáj,
a szeretet is más ruhát ölt, jóval sötétebbet,
és megváltozik az egykoron gyönyörű táj.
A Húsvét szelleme hamarosan tovasuhan,
egykettőre szertefoszlik a csodás álom,
és visszatér a rémség, huzamosan.
Visszavonul a szeretet, lepihen a békesség,
a megértés is búcsút int mindenkinek,
és immár a jóság sem lesz ékesség.
A Húsvét szelleme megcirógatja a lelkeket,
és biztatja őket, ne adják fel a reményt,
igyekezzenek leküzdeni a terheket.
A szeretet napjai ezek, a húsvétnak ünnepe,
e néhány napra a békességé a főszerep,
és szebbnek tűnik a világ külleme.
A szeretet napjai ezek, a szívé és a reményé,
a megértésé, a várakozásé, az elfogadásé,
ilyenkor áll össze a mozaik egésszé.
Sétál a szeretet a réten és a virágokat nézi,
egyik szebb, mint a másik, gyönyörűek,
valamennyiüket imádja, óvja, félti.
A rétet zöldellő bokrok és fák veszik körül,
középen egy kristálytiszta patak csobog,
a szeretet körbetekint, s a szíve örül.
A kezével megérinti a sebes sodrású vizet,
majd gyorsan el is kapja, hiszen hideg,
olyan régen nem érzett át már ilyet.
Ilyen felszabadultságot, s igazi nyugalmat,
örömöt, boldogságot és felhőtlenséget,
ez a jövőre nézve reményt sugallhat.
Sétál a szeretet a réten, s felpillant az égre,
ekkor döbben rá, az álomvilágban jár,
csak ezt eddig még nem vette észre.
