Saját alkotásaim
A gyűlölet gyűlöletet szül, a harag pedig haragot,
az irigység irigységet, a gonosz gonoszságot,
a szeretet, s a békesség veheti a kalapot.
A gyűlölet gyűlöletet szül mindenfelé a világban,
keserűséggel feltöltve a megfáradt lelkeket,
és ez a folyamat zajlik, minden irányban.
Melyik a leggonoszabb faj, az, amelyik fosztogat,
a pénzért bármire képes, rabol, meg gyilkol,
és eközben jó tanácsokat osztogat?
Amelyik irigy, melyiknek mindig a másé kellene,
amelyik szórakozásból bántja a többieket,
és amelyiknek hiányos a jelleme?
Amelyik önző érdekből pusztít, a hatalom a célja,
amelyik kegyetlenebb valamennyi állatnál,
s amelyik tud kedves is lenni néha?
Amelyik folyamatosan háborúzik és félelmet kelt,
amelyiknek egy része gonosz terveket sző,
s csak akkor nyugszik le, ha nyert?
Melyik a leggonoszabb faj, vajon melyik is lehet,
amelyik igényt tart mindenre, ami létezik,
és hiszi, mindezért bármit megtehet?
A léleknek nincs szüksége a bántásra, a semmire,
a rosszra, a sértegetésekre és a gonoszra,
hiszen azok nem visznek messzire.
Nincs szüksége az ármányra, s az irigységre soha,
ahogyan nincs a hamisságra, aljasságra sem,
mert azok nem vezetnek végül sehova.
A léleknek nincs szüksége hitegetésre, s ámításra,
van viszont szeretetre, boldogságra, örömre,
amelyek őt magát veszik számításba.
Mindenki a saját dolgával foglalkozzon, ne a máséval,
és ne a mások életét kritizálja, hanem önmagáét,
s még azt is szívvel tegye, ne ártó szándékkal!
Mindenki a saját dolgával foglalkozzon, még ha fáj is,
és vetkőzze le végre az irigységet, a rosszindulatot,
s kezdjen valami igazán szépbe, jóba, de máris!
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri és kínozza a végig,
egy irigy ember számára mások öröme fájdalom,
s eme fájdalmat megőrzik örökre, a sírig.
Aki irigy, annak nehéz látni, ha valaki vidám és szeret,
pláne, ha ama illetőnek még szerencséje is adódik,
s ez ellen ő sajnos soha, semmit nem tehet.
Az irigység sokaknak a lelkét gyötri, pusztítja, emészti,
néha ugyan megpróbálják elnyomni ezt az érzést,
ám a szívüket nem tudják jobbra cserélni.
Az embereknek nem bántani kellene egymást, hanem óvni,
és nem ármánykodni, irigykedni, rosszat akarni,
hanem a jó mellett kiállni, s azért szólni.
Szeretet, megbecsülés és tisztelet nélkül, csak a viszály dúl,
a harag tombol, a gyűlölet pusztít, s a butaság öl,
így nehezen juthat a világ, a sötétségen túl.
Az embereknek nem bántani kellene egymást, ellenkezőleg,
segítő kezet nyújtani a gyengéknek, elesetteknek,
és kitartani, amíg a dolgok elrendeződnek.
Eltitkolt érzelmek, s belülről gyötrő vágyak,
a félelem, a bizonytalanság, a tétovázás,
mind a beteljesülés útjában állnak.
A megfelelni akarás, a ki mit szól bármihez,
a pletyka, a sunyi pusmogás, az irigység,
mind elzárja a szív útját bárkihez.
Izzón perzseli a lelket az oly áhított gyönyör,
a varázslatos álmok utáni sóvárgás tüze,
s mindezekkel az elme nem is pöröl.
Eltitkolt érzelmek, megtagadott percek sora,
eljátszott közömbösség, s elfordított arc,
ezek nem vezetnek el a célhoz soha.
A két koma igencsak sűrűn találkozik,
nevük szerint az Irigység és a Butaság,
másokkal biz egyikük sem barátkozik,
s mindkettő szentül hiszi, hogy uraság.
Az Irigység csak munkálkodik folyton,
ami a másoké, az neki azonnal kellene,
elvárja, hogy eleget keressen a bolton,
s nagyságát tanúsítja valódi „jelleme”.
Önzése soha nem ad jót, vagy szépet,
a rosszindulata is korlátlan, határtalan,
önmagáról festetné le a legszebb képet,
a gondolkodása gyakorta szabálytalan.
A Butaságot kiemeli az „óriási” tudása,
hisz ragyogó fény Ő a sötét homályban,
nem történhet meg soha elméje bukása,
míg mindenkit kioktat végzete honában.
Úgy véli, hogy mindent tud, amit lehet,
ezt a mindent páratlan bölcsként osztja,
az emberi fajért többet már nem is tehet,
amíg valaki hatalmától meg nem fosztja.
Párosuk legyőzhetetlen, szentül hiszik,
s velük versenyre kelni eleve lehetetlen,
remélik ennél még sokkal többre viszik,
jó tulajdonságaik ellen bárki tehetetlen.
