Saját alkotásaim
Amikor egy hóhér kezébe bárdot adnak,
és egy ezüsttel, arannyal teli erszényt,
lesz félnivalója kicsinek, nagynak.
Amikor egy hóhér kiélheti véres vágyát,
és kéjes örömmel végezhet bárkivel,
gúnyos mosollyal húzza el a száját.
Amikor egy hóhér elhiszi, hogy istenség,
és a legjobb, a legtehetségesebb hóhér,
akkor úgy érzi, már ő a mindenség.
Amikor több már a fájdalom, mint kellene,
s jóval több a szenvedés, mint az öröm,
megmutatkozik az ember jelleme.
Amikor több már a homály, több a feledés,
s az ember egykori fénye a sötétbe vész,
gyorsan elhalkul a kacaj, nevetés.
Amikor több már a hazugság, mint az igaz,
és sokkal több a gyűlölet a szeretetnél,
oly keveseknek adatik meg a vigasz.
Amikor több már a sérelem minden jónál,
és a lelket beborítja a sebeinek tömege,
egy simogatás többet érhet a szónál.
Amikor több már az utálat, mint az imádat,
és több a kegyetlenség is a békességnél,
ideje lenne végre beismerni a hibákat.
Minden szép álomnak vége szakad egyszer,
és mindenkinél eljön majd az a pillanat,
mikor már nem ragyog a Nap reggel.
Minden szép álomnak szomorú lesz a vége,
s valamennyi elvész a végtelen ködében,
mialatt mi eljutunk békésen a révbe.
Amíg egy nemzetet meg tudnak osztani,
addig azt sikeresen ki is tudják fosztani.
Állandó sötétségben, félelemben tartják,
nehogy elővehesse a régi fényes kardját.
Amíg egy nemzetet szétszakít a gyűlölet,
addig csak egymásra ordítják a bűnöket.
Ha összefognának, jóval többre vihetnék,
s nem folyamatosan a reményt temetnék.
Mindenki elvan a saját gondjaival, bajaival,
és nincsen ideje foglalkozni a világ zajaival.
Sőt, túl sokszor még önmagára sem jut idő,
s emiatt nem kifejezetten lesz rózsás a jövő.
Egy hazaáruló a hazája ellen bármire képes,
a számára a júdás pénz a legfontosabb,
s neki a sötétség ragyogó, fényes.
Egy hazaáruló a hazája ellen vétkezik sokat,
bárkit és bármit eltapos a kedve szerint,
ha ebből neki bármily haszna fogant.
Egy hazaáruló a hazája ellen mindent bevet,
csak gőgösen kacag a népe szenvedésén,
s ha az végre kipusztul, jókorát nevet.
A mocsárból nincs menekvés, az maga a halál,
aki belelép, az egyre mélyebbre süllyed,
és onnan visszautat már nem talál.
A mocsárból nincs menekvés, magához ragad,
és miközben fájón fuldoklik az áldozata,
a mocsár a szenvedésén jókat kacag.
Nincs is olyan ember, akinek ne lenne gondja,
ki ne őrizne féltett titkokat a lelkébe zárva,
és aki nem önmaga hibáinak a foglya.
Nincs is olyan ember, aki ne szenvedne sokat,
akinek ne lennének problémái, fájdalmai,
és aki ne hinné, hogy ő maga áldozat.
Nincs is olyan ember, ki ne vágyakozna a jóra,
ne vágyna szeretetre, ölelésre, boldogságra,
és alkalomadtán néhány kedves szóra.
Ötszáz éve e napon vérbe fúlt a nemzet,
a széthúzás bizony ilyen véget nemzett.
Mohács mezején maradt az ország java,
és igen fájó, égető sebet szerzett a haza.
Ötszáz éve e napon, 1526. 08. hó 29-én,
magyar hon népétől elbúcsúzott a fény.
Az akkori vereség homálya máig kitart,
és nem hagyja csitulni a lélekölő vihart.
A tündérmesék világának immár örökre vége,
ezt azonban még igen sokan nem veszik észre.
Az ismert, kedvelt mesehősök ideje már lejárt,
számukra nincs jövő, s a csodák kapuja bezárt.
