Saját alkotásaim
Miért hagyják az emberek, hogy elnyomják őket,
eltiporják a szabadságukat, az igazi énjüket,
és semmibe vegyenek férfiakat, nőket?
Miért hagyják, hogy átmossák az agyukat végleg,
és játszanak a gyermekeik lelkével, életével,
meghagyva a szülői jogaikat névleg?
Miért hagyják az emberek, hogy eltiportassanak,
semmibe vétessenek és jól megaláztassanak,
s az önálló létüktől megfosztassanak?
Amikor a sötét homály uralja a ragyogó fényt,
és igyekszik eltörölni annak az emlékét is,
rabigába hajtja az összes emberi lényt.
Amikor a sötét homály uralja az üres elméket,
s bennük vigad, ott találja meg az örömét,
széttépi az értelem által szőtt kelméket.
A távolban jár már a remény, szomorúan baktat,
eközben mereng a régi szép időkön, a múlton,
és mindazon, amit tőle az emberek kaptak.
A távolban jár már a remény, s vele tart az esély,
mindig barátok voltak és a sorsuk is hasonló,
számukra ez a világ csupa sötétség, veszély.
Aki burokban él, nem látja meg a Nap fényét,
ahogyan nem érzi a szellő cirógatását sem,
s így biztonságban hiszi önmaga lényét.
Nem hatja meg senkinek a fájdalma, bánata,
s nem fogja fel a valóságot, sem az igazat,
neki elég a hazug, csodás élet látszata.
Aki burokban él, úgy hiszi, mindentől védett,
és nem foglalkozik mással, csak magával,
észre sem veszi, a lelke üres, kiégett.
Viharos szelek szárnyán száguld tova a baj,
és a gonddal egyesülve jókat mulatnak,
az utukat rombolás kíséri, meg jaj.
Viharos szelek szárnyán kavarog a remény,
menekül, mivel nem sok esélye maradt,
belátta végre, az élet nehéz, s kemény.
Viharos szelek szárnyán menekül el a jólét,
tudja, hogy mennie kell, az ő ideje lejárt,
s ettől kezdve a gonoszé lesz a szószék.
Nem ígéretekkel, tettekkel bizonyítson bárki,
bizonyítsa be, hogy amiket mond, az igaz,
s amiket tesz, nem fog másnak fájni.
Könnyen beszél az, ki a mások pénzén mulat,
kinek csak egyedül önmaga érdeke számít,
s aki a szakadékból nem mutat kiutat.
Nem ígéretekkel kell győzködni az emberfiát,
tényekkel kell alátámasztani a valóságot,
és szorgosan folytatni a jó tendenciát.
Hajdanában-danában volt egy békés ország,
amelyet mára megmérgezett a sötét kórság.
Az egykori dicsősége messze, a távolban jár,
ez a lakói számára tragédia, s rettentően fáj.
Hajdanában-danában létezett egy jobb élet,
s egy szebb világ, aminek a gőg vetett véget.
Amíg az emberiség saját hibáiból nem okul,
addig elvonul a fény és mindennap beborul.
Mit ér az ember élete, ha nem lehet szabad,
ha árnyak uralják a léte minden percét,
s ha ebbe a fájó szíve beleszakad?
Ha nem teheti azt, amire az elejétől vágyik,
és nem is kaphatja meg, amiről álmodik,
felfogja-e, a sors vele csak játszik?
Mit ér az ember élete valódi szeretet nélkül,
és mások gondolataival a fáradt fejében,
megéri ebbe belepusztulnia végül?
Erőtlenül szembenézni eme világgal nehéz,
kevés az esély, még kevesebb a remény,
és túlontúl bizonytalan ez az egész.
Mintha egy hős lovag kard nélkül küzdene,
és pajzsot sem használna, mert az nincs,
ám harcra sarkalná az ősei szelleme.
Erőtlenül szembenézni az élettel veszélyes,
és sokszor fájdalmas, a kevés jó mellett,
hisz maga a létünk is igen szeszélyes.
Aki egyszer is hazudott, az máskor is megteszi,
soha nem fogja érdekelni senki értékrendje,
és az ellene szegülőket lenézi, megveti.
Aki egyszer is hazudott, annak becsülete nincs,
nem tisztel senkit, lenéz mindenkit, mindig,
és a számára az igazmondás nem kincs.
