Saját alkotásaim
Könnyű kihasználni azt, aki kedves és békés,
számukra a legmegalázóbb kérés sem sértés.
A szívük ragyog, kiteszik a szívük, s a lelkük,
mindeközben csendben viszik a saját terhük.
Könnyű kihasználni azt, kit csakis a jó vezet,
ki mindig azt nézi, mások javára mit is tehet.
Ki feláldozza önmagát szeretetből bármikor,
és még a legterheltebb időkben sem pánikol.
Sokan hiszik azt, hogy másoknak könnyebb,
hogy mások élete boldogabb, vidámabb,
s azokénál már nem is lehet följebb.
Sokan hiszik azt, hogy nekik nem jut semmi,
amiért érdemes lenne élni, vágyakozni,
és amiért képesek lennének tenni.
Sokan hiszik azt, hogy ők alapból vesztesek,
a sorsuk eleve eldőlt, oly szánalmasak,
és mindig csak mások a nyertesek.
Sokan hiszik azt, hogy más nem lehet beteg,
mivel minden kín és fájdalom az övéké,
a többi ember ezekről csupán fecseg.
Sokan hiszik azt, hogy a létük reménytelen,
felesleges küzdeniük, hisz az hiábavaló,
valójában a sorsuk nem esélytelen.
Könnyed az álma annak, akinek a szíve tiszta,
s aki a régi szép időket bánatosan sírja vissza.
Viszont pokol annak, aki jellemtelen, hitvány,
akinek a becsület soha nem szerepelt a listán.
Ahogy az igazság sem, no meg semmi, ami jó,
legvégül mindenki sírját be fogja takarni a hó.
Milyen igazságos ez a világ és maga az élet,
bűnhődik az elesett, a szegény, a csóró,
amíg az elit tagjai dőzsölve élnek.
Nem számít az egyszerű ember, aki csak él,
aki küzd, hogy élhessen és azért is fizet,
s aki a nap minden percében fél.
Nem számít a beteg, akinek reménye sincs,
s nem számít, aki félti, óvja a családját,
mert a számára az az igazi kincs.
Nem számít az, aki becsületes, aki jót akar,
aki tisztességes és az igazságért harcol,
s akinek a hazugság mérge fanyar.
Nem számít a kizsákmányolt és a lenézett,
az sem, aki megpróbálja védeni magát,
hisz a lelke már többször megégett.
Milyen igazságos ez a világ, milyen csodás,
egy szuper hely, s a boldogság színtere,
ahol még a virágokon is van nyomás.
Aki képes sárba tiporni a hazáját és a népét,
az egy hazaáruló, aki elősegíti országa végét.
Egy olyan senki, ki pénzért mindenre képes,
azonban a jövője neki sem lesz majd fényes.
Aki képes sárba tiporni bárkit kedve szerint,
az maga is el fog bukni, újra, újból, s megint.
Az élete nem lesz csodás, azt hiába is reméli,
végül önnön bukását egy szép napon megéli.
Egy csodás őszi estén, amikor eláll a szél,
az álmok sokasága fantáziadús útjára kél.
Odafent, miközben a csillagok ragyognak,
parányi szépség jut kicsiknek, nagyoknak.
Csodás érzésekkel van tele ez a szép világ,
gyűlölettől, haragtól kókad az a sok virág.
Irigység, s rosszakarat járja át a perceket,
a gőgösség sokszor rombolja le a terveket.
A pökhendiség virít, a kivagyiság tombol,
a kegyetlenség pedig lesújt, mint az ostor.
Az utálat nevetve dőzsöl, a hazugság arat,
s a lelkeket mérgezik az ármányos szavak.
Csodás érzésekkel van tele az emberi szív,
amely mindennap új és újabb csatára hív.
A szeretet retteg, a remény sem tündököl,
mindenre, ami még jó, vár már a sírgödör.
Sírnak az esőfelhők látva a kiszárasztott tájat,
s látva, miket tettek az élővilág egészével,
szomorúvá teszi őket az, amit látnak.
Sírnak az esőfelhők, bánatosan és csendesen,
a könnyeik által új remény, új élet sarjad,
ők így igyekeznek segíteni a helyzeten.
Akinek a lelke ragyog, az egy boldog ember,
békésen alszik éjjel, s vidáman ébred reggel.
Számára a keserű is édes, csodásak a napok,
mindig számíthatnak rá a kicsik és a nagyok.
Aki örök sötétségben él, az gyűlöli a fényt,
nem érti és emiatt szívből retteg is tőle,
ám soha nem ismerné be ezt a tényt.
Aki örök sötétségben él, ott érzi jól magát,
az az éltető közege és számára a csúcs,
hiszi, a fény okozza minden baját.
