Saját alkotásaim
A markában tartja az egész világot a gonosz,
és minden lény lüktető szívét szorítja,
miközben ő maga oszt, szoroz.
Kedve szerint alakítja a végzetet, a dolgokat,
és jókat kacag a sok szenvedés láttán,
kinevetve az emberi sorsokat.
Tetszése szerint mérgezi a lelkeket, a tudást,
véres pénzzel okoz örömöt, fájdalmat,
és áruláshoz köti az előrejutást.
A markában tartja a létet is a sötétség ereje,
befolyásol, megvesz és megveszteget,
ám nem mindenkire hat a deleje.
Egy jellemtelen emberből nem lesz jellemes,
hiába hiszi magáról, hogy csodás, szellemes.
Az alma is szép kívülről, pedig a kukac rágja,
s a hörcsög is bájos, míg nem habzik a szája.
Egy jellemtelen embertől jót várni nem kell,
hisz a szíve is gonosz, s a lelke békét nem lel.
Számára az öröm a mások fájdalma, bánata,
és ha megtehetné, mindenkinek csak ártana.
A szolga csak addig kell, amíg nem okoz bajt,
amíg a fejét lehajtva mindenfélét megtesz,
és soha nem is hallat semmiféle zajt.
Nem beszél vissza, nem elmélkedik, nem lát,
nem hall, nincsenek önálló gondolatai sem,
s az erdőben sosem látja majd meg a fát.
A szolga csak addig kell, míg az úrnak fontos,
amíg kellőképpen kiszolgálja az érdekeit,
melyeknek a legtöbbje aljas és mocskos.
Amikor a burjánzó gaz uralja az egész kertet,
és elzárja még a napfényt is a többiek elől,
más növény többé reményre nem lelhet.
Megfojtja őket, s kígyóként reájuk tekeredik,
erőszakosan elszívja előlük az éltető vizet,
és így folyamatosan föléjük kerekedik.
Amikor a burjánzó gaz uralja az életet magát,
és a haszonnövények sokasága haldoklik,
a gazdának épp ideje elővennie a kapát.
A féreg arra ébredt egy varázslatos napon,
hogy szeretne ő lenni a legcsodásabb,
erre vágyott, úgy igazán, nagyon.
Az álmaiban színes lepkeként repült tova,
miközben a szárnyain ragyogott a Nap,
úgy érezte, neki mindenhez van joga.
Hitte, az ura lehet mindennek, a világnak,
érte forog a Föld és érte fénylik a Hold,
s ő az álma a sok gyönyörű virágnak.
A féreg arra ébredt, hogy csakis egy féreg,
nem képes más lenni, erre született,
s a közelébe sem juthat a fénynek.
A kellemes pillanatokra újabban vadászni kell,
igen ügyesen tudnak elbújni bárki elől,
s így az ember reájuk nehezen lel.
Annak idején rengetegen voltak, sok jót tettek,
és megmelengették az emberi lelkeket,
mára azonban hiánycikkek lettek.
A kellemes pillanatokra hamar kihalás várhat,
amennyiben nem tér magához ez a világ,
s meglehet a jónak nem lesz másnap.
Melyik a jobb, a keserű élet, vagy a gyors halál,
a mindennapi szenvedés, a békés végzet,
a lélek otthonra melyikben talál?
Melyik a jobb, a tiszta szeretet, vagy a gyűlölet,
a jóság és a becsület, netán a rossz szándék,
s az embereket elvakító ártó bűvölet?
Melyik a jobb, az igazság, vagy a sok hazugság,
az őszinteség, a tisztaság, vagy a gonoszság,
az emberség, netalán az elvakultság?
Melyik a jobb, a mézi máziság, vagy a sötétség,
a kitartás, a küzdeni tudás, az önfeladás,
a cirógatás, vagy esetleg a keménység?
Melyik a jobb, a tétlen várakozás, vagy a tettek,
az élhető élet, a biztonság, vagy az árulás,
a régi szép idők mára vajh hová lettek?
Majd amikor gondot okoz a számlák kifizetése,
nem lesz olyan népszerű a hazugok csivitelése.
Amikor a nehézségek immár a plafonig érnek,
az emberek elkezdik érezni az erejét a végnek.
Csuromvizes ruhák, izzadtság, forró levegő,
elviselhetetlen nappalok, gyötrő éjjelek,
szomjas állatok és kiszáradt legelő.
Pusztuló termőföldek, s víz nélküli patakok,
madártetemek az utak mentén szerte,
és kimerültségtől tántorgó alakok.
Csuromvizes ruhák, orrokat facsaró szagok,
a manipulált időjárás vígan teszi a dolgát,
eközben szenvednek kicsik, nagyok.
Egy elmebeteg világban semmi jó nem terem,
inkább sok hazugság, ármány, csapda, verem.
Ha a gonoszság, az irigység, s a butaság az úr,
nem marad remény a félelmen, rettegésen túl.
Ahol átmos minden sejtet a hiszékenység árja,
ott a sötétségnek a fény soha nem lesz a párja.
