https://gyulaversei.hu/

A gőgös nagyúr ül a trónján

A gőgös nagyúr ül a trónján, s flegmán alátekint,

elvárja, hogy az alattvalói hűen szolgálják,

és adózzanak neki újra, újfent, megint.

Mondjanak le a jogaikról, hiszen minek az nekik,

engedelmeskedjenek mindhalálig, s mindig,

és akkor a kegyét talán még el is nyerik.

Ne is kérdezzék, fogadják el, csak neki van igaza,

ő mindenekfelett áll, hiszen egy igazi isten,

ám egyszer őt is elpusztítja az idő vihara.

A gőgös nagyúr ül a trónján, s önmagát csodálja,

mikor nem látják, sokszor a tükör előtt pózol,

és hiszi, hogy ő ennek a világnak a csodája.

Semmi nem mozdul

Semmi nem mozdul. Fojtogat a forró levegő.

Szenved ember, állat és csontszáraz a legelő.

A hőség tombolva pusztít, leizzaszt, kimerít,

s előbb-utóbb, de biztosan mindenkit kiterít.

Semmi nem mozdul. A csinált forróság arat,

a levegő izzik, perzsel, s fuldokolnak a halak.

A növények kókadoznak, veszélyben a létük,

s joggal érzik azt, hogy senki nem tesz értük.

Önnön korlátait

Önnön korlátait mindenkinek ismernie kellene,

megismernie önmaga lényét, a lelke titkait,

és feltárni, milyen is az igazi jelleme.

Milyen valójában, miféle ember és miféle barát,

milyen családtag, képes-e segíteni a bajban,

és meri-e az igazságért hallatni a szavát.

Önnön korlátait csakúgy senki nem törölheti el,

valaha így született, eme korlátaival egyben,

s békességre csak ezek elfogadása után lel.

Pusztító forróságban

Pusztító forróságban szenvednek a növények,

meghajolva, megsápadva szomorkodnak,

miközben esőért esedeznek szegények.

Emberi fül nem hallja meg fájdalmas jajukat,

és gyakorta szenvtelen arccal néznek rájuk,

nem átérezvén a fuldoklásukat, bajukat.

Pusztító forróságban hervadoznak a virágok,

és sárgulnak az egykor zöld rétek, mezők,

a hőség felemészti ezt az egész világot.

Mindenkinek szüksége van

Mindenkinek szüksége van biztatásra, reményre,

megértésre, szeretetre, egy boldog ölelésre,

és a legrosszabb időkben is kenyérre.

Mindenkinek szüksége van pihentető magányra,

amikor rendezheti a gondolatait, önmagát,

és megoldást találhat a saját bajára.

Mindenkinek szüksége van csendre, lelki békére,

bátorságra, szabadságra, felhőtlen percekre,

és sok szépre, míg elér az élete végére.

Amikor a pszichiátriát

Amikor a pszichiátriát egy idegbeteg vezeti,

akinek nincs önuralma, öntelt és gőgös,

az a tébolyt a tökély szintjére emeli.

Hiszi, hogy érte forog a Föld, ő maga a Nap,

tehát megtehet bármit, bárkivel, mindig,

s eme tudattól naponta új erőre kap.

Amikor a pszichiátriát egy idegbeteg uralja,

a többi betegnek sosem lesz nyugalma,

és ha mégis, az a tébolyult kudarca.

Semmi nem tart örökké

Semmi nem tart örökké, minden változik,

a legsötétebb vihar után is kisüt a Nap,

és egyszer a legrosszabb is távozik.

Elbukik majd a gőgösség hitvány uralma,

és hiába erőlködik őrjöngve a gonosz,

a fény fölött soha nem lesz hatalma.

Semmi nem tart örökké, tovaszáll az élet,

semmivé válnak az álmok és a vágyak,

az idő sem képes útját állni a végnek.

Mikor a farkasra bízzák

Mikor a farkasra bízzák, hogy őrizze a nyájat,

az nagyon fog örülni, hisz ez volt az álma,

s naponta bekap a birkákból egy párat.

Azonban ez sem elégíti ki, sokkal többet akar,

neki az összes birka kell, az utolsó szálig,

s számára a napi néhány igazán fanyar.

Mikor a farkasra bízzák, tegyen kedve szerint,

és ne is foglalkozzon a birkanép vágyával,

az istennek hiszi magát újra, s megint.

Aki elvégzi a piszkos munkát

Aki elvégzi a piszkos munkát, gazdagon tér haza,

nem érdekli sem az igazság, sem a becsület,

s neki nem jelent semmit az a szó, haza.

Az árulásáért megkapja mindazt, amit más nem,

s miközben ő maga az elismerésben fürdik,

másoknak egyvalami jár, a kisírt szem.

Aki elvégzi a piszkos munkát, öntelt, de nagyon,

gőgössége az egekig ér, magát istennek hiszi,

ám megfizet majd mindenért egy napon.

Bekopogtatott a hőség

Bekopogtatott a hőség, s elhozta sokak álmát,

a folytonos izzadást, a kimerítő napokat,

amikért mindenki fejezze ki a hálát.

Örüljenek az emberek, immár nem kell fázni,

a szél is forró, a levegő pedig párás, fojtó,

és így megtanulnak a hűvösre vágyni.

Az éjszakai alvás szabadságra ment egy ideig,

átvette helyét a forgolódás, a féléber lét,

s ezt a legtöbben keservesen viselik.

Bekopogtatott a hőség, s úgy döntött, marad,

azonban nem örökre, csupán csak addig,

míg a ruha mindenkire rá nem tapad.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30