Saját alkotásaim
A kellemes pillanatokra újabban vadászni kell,
igen ügyesen tudnak elbújni bárki elől,
s így az ember reájuk nehezen lel.
Annak idején rengetegen voltak, sok jót tettek,
és megmelengették az emberi lelkeket,
mára azonban hiánycikkek lettek.
A kellemes pillanatokra hamar kihalás várhat,
amennyiben nem tér magához ez a világ,
s meglehet a jónak nem lesz másnap.
Melyik a jobb, a keserű élet, vagy a gyors halál,
a mindennapi szenvedés, a békés végzet,
a lélek otthonra melyikben talál?
Melyik a jobb, a tiszta szeretet, vagy a gyűlölet,
a jóság és a becsület, netán a rossz szándék,
s az embereket elvakító ártó bűvölet?
Melyik a jobb, az igazság, vagy a sok hazugság,
az őszinteség, a tisztaság, vagy a gonoszság,
az emberség, netalán az elvakultság?
Melyik a jobb, a mézi máziság, vagy a sötétség,
a kitartás, a küzdeni tudás, az önfeladás,
a cirógatás, vagy esetleg a keménység?
Melyik a jobb, a tétlen várakozás, vagy a tettek,
az élhető élet, a biztonság, vagy az árulás,
a régi szép idők mára vajh hová lettek?
Majd amikor gondot okoz a számlák kifizetése,
nem lesz olyan népszerű a hazugok csivitelése.
Amikor a nehézségek immár a plafonig érnek,
az emberek elkezdik érezni az erejét a végnek.
Csuromvizes ruhák, izzadtság, forró levegő,
elviselhetetlen nappalok, gyötrő éjjelek,
szomjas állatok és kiszáradt legelő.
Pusztuló termőföldek, s víz nélküli patakok,
madártetemek az utak mentén szerte,
és kimerültségtől tántorgó alakok.
Csuromvizes ruhák, orrokat facsaró szagok,
a manipulált időjárás vígan teszi a dolgát,
eközben szenvednek kicsik, nagyok.
Egy elmebeteg világban semmi jó nem terem,
inkább sok hazugság, ármány, csapda, verem.
Ha a gonoszság, az irigység, s a butaság az úr,
nem marad remény a félelmen, rettegésen túl.
Ahol átmos minden sejtet a hiszékenység árja,
ott a sötétségnek a fény soha nem lesz a párja.
Az udvar ura, egy igen öntelt, gőgös pulyka,
aki pávának képzeli magát pöffeszkedve,
és a számára minden baromfi furcsa.
Mindegyiket lenézi, becsmérli, s meg is veti,
hiszen ki lehet nála okosabb, szebb, jobb,
a sötét szíve mélységes gyűlölettel teli.
Értelmetlenül vartyog, dühöng tébolyultan,
elvárja, hogy a libák, s a kacsák imádják,
és a tyúkok behódoljanak elvakultan.
Jobb, ha a kakas sem kukorékol neki vissza,
az ugyanis nagyon zavarja, nem tűrheti,
s a haragtól befeszül az összes izma.
Az udvar ura elégedetlen, csak panaszkodik,
s belefájdul a feje, ha nem tetszik valami,
a hatalmához a végsőkig ragaszkodik.
Aki lemond a gondolkodásról, az egy szolga,
és ne csodálkozzon, ha rosszra válik a sorsa.
Akinek önálló véleményre immár nem telik,
az önnön hamis álmainak a csapdájába esik.
Aki lemond a szabadságáról, az rabbá válik,
s ne is lepődjön meg, ha vele az élet elbánik.
Aki tétlenül vár a csodára, s eközben csak ül,
az előbb-utóbb majd a pokol forró tüzén sül.
A boldog tudatlanság sokaknak a mentsvára,
oda bújnak el, hogy ne lássák az igazságot,
s így vidámabban nézhetnek a világra.
A boldog tudatlanság a mesék földjére repít,
ahol sárkányon lovagolva csodás minden,
és a sok élmény az elalvásban is segít.
Két új sír fekszik a temetőnek a szélén,
mindkettőt nagy gondossággal ásták,
és igen gyorsan, profi sírásók lévén.
A sírköveken lévő nevek, Jelen, s Jövő,
velük együtt szállt sírba a remény is,
elérte a célját a sok gaz cselszövő.
Két új sír fekszik némán és csendesen,
hosszú sorban kígyóznak a gyászolók,
akik meg lettek tévesztve rendesen.
Aki elárulja a hazáját, az nem is lehet ember,
csupán egy hitvány és jellemtelen senki,
aki egy normális világban nem kell.
Aki elárulja a hazáját, az a vérpadon végezze,
s az utolsó perceiben is csak szenvedjen,
mielőtt a hóhér vele végleg végezne!
