Saját alkotásaim
Mindenkinek vannak korlátai, kisebbek, nagyobbak,
és vannak elképzelései, eszméi, meg vágyálmai,
ám a végén dől el, az élet kin üt nagyobbat.
Mindenkinek vannak korlátai, amelyek gúzsba kötik,
amelyek tönkre tudják tenni a napjait, az éveit,
és amelyek elől a lelke soha el nem szökik.
Hunyadi János, egy erős és becsületes vezér volt,
egy tiszta szívű, igen jólelkű, tisztességes ember,
akinek az élete a hazája megvédéséről szólt.
Egy olyan ember, aki folyamatosan harcban állt,
és nem csupán a török birodalommal küzdött,
az ország belső ellenségeivel is szembeszállt.
Feláldozta a javadalmait e célra, s minden erejét,
miközben egyfolytában munkálkodtak ellene,
ő igyekezett biztosítani az elesettek kenyerét.
Bánként és kormányzóként is megtette a dolgát,
egyfajta reményt hozott a történelmi időkben,
s jobbá tette a magyar honiaknak a sorsát.
Rettegték nevét a szultánok, Murád, s Mohamed,
hitték, hogy legyőzhetik őt, ám ez nem sikerült,
és a sebezhetetlenségükbe vetett hit odalett.
Hunyadi János sosem adta fel, kitartott a halálig,
a saját vagyonából finanszírozta a küzdelmeit,
amíg élt, a nándorfehérvári dicső diadaláig.
Senki nem tudhatja előre, miként is végzi,
hová sodorja majd az idő szele, vihara,
s mindezeket oly fájóan hiába kétli.
Hiába kétli, hogy ő sem más, mint a többi,
ellenkezőleg, kiderül, hogy pont olyan,
s ettől kezdve a lelkiismeret gyötri.
Senki nem tudhatja előre, mi történik vele,
mennyi fájdalom és keserűség fogja érni,
s a szíve mennyi szeretettel lesz tele.
A sorsát senki nem uralja, hiába is szeretné,
s hiába is vágyja a nyugalmat, a békét,
sokszor az aggódás teszi beteggé.
Hiába álmodik az igazról, a szépről, a jóról,
és hiába vágyik elismerésre, dicséretre,
ha soha nem akar érteni a szóból.
Hiába álmodik oly csodásakat, hiába remél,
s hiába ontja magából az ígéretek sorát,
ha igazából csak magában beszél.
A sorsát senki nem uralja, hiheti, hogy igen,
és ámíthatja is magát azzal, hogy ő más,
végül megtudja, a valóság milyen.
Az élet túl rövid annak, akit nagyon sok jó ér,
kinek valamennyi napja igazán élvezetes,
és az élettől még több szépet remél.
Akinek nincsenek gondjai, problémái, terhei,
pénze viszont akad bőven, mint a tenger,
és nem érdeklik az emberek lelkei.
Ugyanakkor, akiknek csak szenvedés az élete,
mindennapjuk, s összes percük szomorú,
sokkalta hamarabb jön el a végzete.
Ők csupán kihasználtak, dolgoznak halálukig,
a jólétet csakis hírből ismerik, vagy úgyse,
s a szerencsecsillaguk hamar alábukik.
Nos, nekik ez az élet túlontúl hosszú, s nehéz,
kínok és gyötrelmek határtalan sokasága,
sőt, számukra a levegővétel is merész.
Az élet túl rövid annak, aki mindenre vágyik,
akinek nincs olyan, hogy valamiből elég,
és aki folyvást mások életével játszik.
Ember és a gép egy ideális világban lehetne barát,
a mesterséges intelligencia sokat segíthetne,
s az értelem általa is hallathatná a szavát.
Közösen meg tudnának oldani bármilyen gondot,
és együtt dolgozhatnának egy szebb világért,
megkönnyítve rengeteg emberi sorsot.
Megfejthetnének számtalan mély rejtélyt és titkot,
feltalálhatnának igazán különleges dolgokat,
s elfeledtethetnék a tengernyi szitkot.
Ember és a gép kapcsolata igazán emberivé válhat,
amennyiben békésen halad majd a folyamat,
s e folyamattal a gonosz nem játszhat.
Maszk mögé bújva nem a valóság látszik,
és nem is az igazság tündököl fényesen,
az elmével csakis a hamisság játszik.
Arc nélküli világban mindenki egy senki,
nem ember, nem lélek és nem élőlény,
olyasféle, kiket oly könnyű megvetni.
Az engedelmesség a gyengék miatt élhet,
miattuk szenved az értelem rengeteget,
és a tisztánlátás bizony miattuk félhet.
Maszk mögé bújva fog elpusztulni a világ,
mivel a rettegés és a félelem hatalmas,
az ostobák sírjain soha nem nő virág.
Miért hagyja az elefánt, hogy nekimenjen a bolha,
és igyekezzen egyfolytában a vérét kiszívni,
éreztetve, hogy az elefánt neki szolga?
Miért hagyja, hogy folyamatosan hőzöngve csípje,
élősködjön rajta, mint egy beképzelt király,
és megpróbálja őt belefojtani a vízbe?
Miért hagyja az elefánt, hogy ez a mihaszna uralja,
kihasználja és kinevesse, miközben egy senki,
s csupán az elefánton múlik az uralma?
A bizalmat megszerezni nehéz, harcolni kell érte,
a nap minden percében muszáj bizonyítani,
s vigyázni, hogy a lelket sérelem ne érje.
A bizalmat megszerezni nehéz, elveszteni könnyű,
elég egyszer eljátszani, soha nem tér vissza,
és a hiányának az érzete, na az szörnyű.
Az idő mindenkin kifog, legyen nő, vagy férfi,
hegekkel és ráncokkal díszíti fel az arcot,
akkor is, ha ezt soha, senki nem kéri.
Megőszíti a hajakat, netán el is köszön tőlük,
fokozatosan megritkítja, s gyengévé teszi,
többé nem lesz dús és fényes belőlük.
Az idő mindenkin kifog, az ember tehetetlen,
és bár a lelke a végsőkig fiatal maradhat,
sajnos a teste számára ez lehetetlen.
