Díszcsomagban tálalják elénk

Díszcsomagban tálalják elénk a sok mocskot,

s amíg nem bogozzuk ki a selyemzsinórt,

nem láthatjuk meg a rengeteg gondot.

 

A dobozban több kisebb doboz, bennük a vég,

a sötét jövő, s a jól megtervezett ármányok,

ott lapulnak már nagyon-nagyon rég.

 

Arra várnak csendben, hogy kijussanak végre,

s rászabadulhassanak majd az egész világra,

addig, míg az emberek nem térnek észre.

 

Díszcsomagban tálalják elénk biz a halálunk,

a feladók remegve várják a kicsomagolást,

s végünk is lesz, ha a sorba beállunk.

Játék a szavakkal

Játék a szavakkal, sokszor nagyon csúnya játék,

negédesen és bájologva előadni a jót, a hőst,

miközben láthatatlan a rejtett szándék.

 

Kitekerni a valóságot, s hazuggá tenni az igazat,

az éjszaka sötétjében előkészíteni a rosszat,

és mi reggel látszani fog, az a kirakat.

 

Elhitetni a segítőszándékot és letagadni a valót,

homályossá tenni az addig jól látó szemeket,

s mindig rejtve tartani a bűnös csalót.

 

Játék a szavakkal, gyakorta gonosz szándékkal,

megtörni a lelkeket, s megfertőzni az elmét,

így nem harcolhatnak a sötét árnyékkal.

Az álomvonat

Az álomvonat zakatol és sok szépet mutat,

amit az elme éber állapotában elnyom,

azon titkok között kutatja az utat.

 

A lélek alvás közben feltárja amire vágyik,

elővarázsol olyasmiket, amik izgatják,

s olyankor felhőtlenül játszik.

 

A fantázia szabadon, korlátok nélkül repül,

bárki bőrébe belebújhat éjszakánként,

s a végén mindig a jó kerül felül.

 

Az álomvonat zakatol, átszáguld az életen,

s pihenteti a testet, miközben ellazítja,

ám reggel megállni kénytelen.

A vágyott nyugalom

A vágyott nyugalom, a béke és a szeretet álom,

pedig a szív, a lélek, annyira repes utánuk,

azonban a sors sajnos nagyon álnok.

 

Néha felcsillantja a reményt, feltüzeli a vágyat,

s miközben az ember már beleéli magát,

gyorsan küld felé egy sötét árnyat.

 

A vágyott nyugalom szinte elérhetetlen, s ritka,

olyan, mint egy mesebeli csodás ajándék,

amit senki nem szívesen adna vissza.

Az Ész és az Értelem

Az Ész és az Értelem útnak indult egy napon,

gondolták megkeresik a jó megoldást,

és igyekeztek is ezért oly nagyon.

 

Végigjárták a világnak bugyrait és segítettek,

találkoztak az Elmével is egy délután,

és kis pihenő után, erőt merítettek.

 

Azután folytatták az útjukat a tudás irányába,

a homály leküzdése lett a fő céljuk,

s így kerültek a sötét világába.

 

Ott félvakon csak tapogatóztak, s nem láttak,

a szemük lassan szokta csak a helyet,

épp ezért a menekülésre vágytak.

 

Azonban már késő volt, a mocsárba kerültek,

érezték, hogy egyre inkább süllyedtek,

és lassan a legaljára merültek.

 

Levegő után kapkodtak, de csak fuldokoltak,

s kínjaikban felmerültek a régi szép idők,

a mostanitól bizony undorodtak.

 

Az Ész és az Értelem érezte, hogy itt a vége,

s innen nem lehet kiszabadulni könnyen,

ám úgy döntöttek, harcolnak végre.

A végtelen felé hajózva

A végtelen felé hajózva, a csillagok között,

az emberi lelkek nyugodtak és békések,

csak a rosszat hagyják maguk mögött.

 

Magukkal viszik azonban a szeretet erejét,

a boldog pillanatokat, a csodás álmokat,

s a dobogó szívük őszinte melegét.

 

A szeretteik emlékét, szavait, pajkosságát,

a gyermeki kacajt, a csilingelő nevetést,

és a kicsik mosolygó arcocskáját.

 

Az igaz öleléseket, s a barátságok emlékét,

a forró szerelmes perceket, a vágyakat,

és az összetartozás valós eszméjét.

 

A végtelen felé hajózva nem létezik bánat,

nincs többé fájdalom, sértődés, harag,

s minden lélek szabadon szállhat.

Áll az ökör a tükör előtt

Áll az ökör a tükör előtt, s a látványt csodálja,

micsoda termet és milyen szeretni való arc,

mekkora szarvak, ő a világnak csodája.

 

Büszke alkatát meg is irigyelheti a többi állat,

kidolgozott izmok, s hozzá bikaerős lábak,

nem meglepő, hogy irigylik is százak.

 

Az eszét tekintve sem fog akadni méltó párja,

hisz nincs olyan a Nap alatt, amit ne tudna,

és elbődülését az egész világ várja.

 

Áll az ökör a tükör előtt és elégedett magával,

ekkora tehetséget meg sem érdemel a Föld,

miért is törődne tehát mások bajával.

Érdemes ezen a világon élni?

Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?

Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,

és miért akarnak a pokolra küldeni?

 

Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,

milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,

s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?

 

Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,

és miért nem élhetünk békében, mint régen,

a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?

 

Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,

s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,

ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?

 

Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,

hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,

s marad valaki, aki mindezt nem bánja?

 

Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,

miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,

s miképpen irányíthatják minden tettünket?

 

Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,

s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,

ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?

 

Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?

Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,

s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?

Készül a valótlanság hálója

Készül a valótlanság hálója, szövik a kövér pókok,

a hálójuk ezüstösen csillog a napfényben,

s megszégyenít minden drótot.

 

Erősebb, mint bármelyik acél és elszakítani nehéz,

magához vonzza a rovarok, bogarak tömegét,

s vége annak, amelyik ide benéz.

 

A pókok régóta dolgoznak rajta, s hamarosan kész,

ez lesz a gyilkos mesterművük, a végzet helye,

a rovarok népe számára maga a vész.

 

Készül a valótlanság hálója, mely nehezen szakad,

ám ha a túl sok áldozat súlya mégis széttépné,

a hálót készítők csapata éhen marad.

Az éjszaka csillagai

Az éjszaka csillagai békésen ragyognak az égen,

fényük milliárdnyi éve utazik a galaxisban,

s vonzzák az emberi szemeket az éjben.

 

A fantázia különféle alakzatokat képzel belőlük,

érdekesebbé, misztikusabbá téve a napokat,

s számtalan történet, mese szól felőlük.

 

Az éjszaka csillagai megragadják a szívet, lelket,

ezüstös csillogásuk romantikára ösztönöz,

s alattuk sok ember boldogságra lelhet.