Saját alkotásaim
Könnyű megvezetni azt, akinek csukva a szeme,
aki elfogad mindenféle hazugságot és mindig,
s akinek az értelem hiányától nem fáj a feje.
Aki elvakult, akit megrémít az igazságnak réme,
aki azt sem hiszi el, amit önnön szemével lát,
s aki akkor is boldog, ha mindennek vége.
Könnyű megvezetni azt, aki gyűlöletből tombol,
akinek az igazi értékek soha nem számítottak,
s akinek az az öröm, ha pusztít és rombol.
Egymás ellen fordítottak sok embert, családot,
barátokat, szerelmeket tettek tönkre a galádok.
A politika mézes mérge oly mételyező, hatásos,
s mindaz, amit nekünk szánnak, kínzó, halálos.
Egymás ellen fordítottak, így pusztítják a jövőt,
és így biztosítják a hatalmukat a gaz cselszövők.
A megosztottság csak a népnek árt, nem nekik,
és mindezt a rengeteg pénzért, s nevetve teszik.
Hiába csomagolják cukorba ama keserű mérget,
ha a szájban olvadva az előidézi a sanyarú véget.
Hiába ragyog a Nap, ha a sötét vihar ereje nagy,
s az öröm boldog mosolya az ember arcára fagy.
Hiába csomagolják cukorba az élet nehézségeit,
ha a valóság elpusztítja mindenki reménységeit.
Hiába az önteltség és a butaság, értelem nélkül,
mind a pökhendiek, gőgösek, odavesznek végül.
A változás nem azonos a jóval, csupán másik út,
egy lehetőség, amelynek a vége lehet nagyon rút.
Változtatni dacból, haragból és gyűlöletből hiba,
hiszen a jó cél, a béke, s a szeretet útja sem sima.
Már semmi nem lesz ugyanolyan többé, soha,
sem a szavak, sem a tettek, sem pedig más,
sokaknak a reményét fújta el a szél tova.
Már semmi nem lesz ugyanolyan, s ez biz fáj,
a szeretet is más ruhát ölt, jóval sötétebbet,
és megváltozik az egykoron gyönyörű táj.
Virágos réteken sétál a megfáradt remény,
és azon mereng, az élet mennyire kemény.
Szomorú ettől, elege van, pihenőre vágyik,
a hajdani időkből már semmi nem látszik.
Tudja, az emberek könnyen becsaphatóak,
s a számára a gyengeségeik nyilvánvalóak.
Nem boldog, hisz látja, elesettek, esendők,
soha nem voltak, nem is lesznek egyenlők.
Virágos réteken kullog a remény zavartan,
s nem érti, hogy is lehet ennyire zavarban.
Úgy dönt, most ideje szabadságra vonulni,
míg ez a világ nem képes a hibáiból okulni.
Amikor rengeteg száj kiáltja azt, mást akar,
elég a békéből, s a biztonságból, már zavar.
Unalmas a kiszámíthatóság és a nyugalom,
hiszen nekik mindig kijár a pokoli jutalom.
Amikor számtalan szem tagadja a látványt,
felébresztik a lelkükben megbújó sárkányt.
Az pedig tüzet okád rájuk, s megégeti őket,
mind a kicsiket, nagyokat, férfiakat, nőket.
Amikor milliónyi fül nem szeretne hallani,
az igazságról csakis hamisakat kell vallani.
Valótlanságot, elfogadhatót, megtévesztőt,
félelmet gerjesztőt, rettentően elképesztőt.
Amikor rengeteg száj kiáltja, nincs értelem,
csak lázadás, tüntetés, amely nem vértelen.
Az ostobák maguknak tulajdonítják a fényt,
és megtagadnak mindenféle értelmes lényt.
Miért is kellene a biztonság, miért kellene a jó,
miért lenne szükség stabilitásra és békére,
hát nem jobb a látszat, s a hazug szó?
Kinek is lenne szüksége kedvezményre, minek,
hiszen nem jobb mindenért többet fizetni,
s létezik, hogy az ne tetszene valakinek?
Kinek kellene több nyugdíj, s családtámogatás,
minek az életkor utáni adómentes jövedelem,
nem jobb egy kifizethetetlen szolgáltatás?
Miért is kellene olcsóbb üzemanyag, szebb élet,
mire jó a szeretet, család, kiszámíthatóság,
amikor keservesek is lehetnek az évek?
Amikor éretlen csírák akarnak növénynek látszani,
s gyenge mivoltuk ellenére mégis az élettel játszani,
fel sem fogják, mi az a napfény, mit is jelent ártani,
s az erőlködésük eredménye mily végzetes, drámai.
Önmaguk sírját is megássák, s a pusztulásuk biztos,
mindaz a méreg, amit reájuk szór a valóság, gyilkos.
Amikor éretlen csírák miatt pusztulnak a kert lakói,
az életösztön közli, távol vannak a reménység hajói.
Hatalmas sírgödör látszik fentről, a magasból,
a mérete országnyi, túlontúl mély és sötét,
a sírások nem értettek az igaz szavakból.
E sírba fekszik hamarosan a jelen és a remény,
mindenkinek a jövője, a szeretet, emberség,
a jóság, az értelem, s valamennyi szegény.
Melléjük kerülnek a vágyak és a csodás álmok,
a szép elképzelések, a kellemes képzelgések,
a ragyogó fények, meg az ifjonti lángok.
Hatalmas sírgödör, mely könnyekkel lesz tele,
fájdalommal, rettegéssel, meg nem értéssel,
s amelybe egy egész nemzet fekszik bele.
