Saját alkotásaim
Mindenkinél meg fog állni egyszer az az óra,
ami azt mutatja, vége van, nincs tovább,
s már nem számíthatunk semmi jóra.
Mindenkinél meg fog állni az idő, a pillanat,
és korán reggel hiába kukorékol a kakas,
nem fog itt találni minket a pirkadat.
Egy kis magyar várat ostromolt a törökök hada,
hetekig ágyúzták a falakat és romboltak,
miközben pusztult a seregük java.
A védők hősiesen küzdöttek, s harcoltak bátran,
hiszen ők a hazájukat és a létüket védték,
miközben hullottak naponta százan.
Volt azonban valaki, akit csak az arany érdekelt,
aki képes volt elárulni a hazáját és a népét,
s a birodalom előtt fejet hajtva térdepelt.
Aki képes volt kinyitni egy éjjel a várnak kapuit,
alantas módon, hitványul, s magától eltelve,
feláldozta az országát, a népe nagyjait.
Egy kis magyar várat így pusztítottak el teljesen,
kivégezték a védőket, élőket nem is hagyva,
miközben az áruló ünnepelt lelkesen.
Mikor légy kerül a levesbe, az semmit nem ér,
az étkezőt elfogja az undor és a hányinger,
s rögvest egy másik tányér levest kér.
A légy pimasz volt, hitte, hogy a leves neki jár,
nem fért a bőrébe, újra és újra támadott,
elképzelte, az étteremben ő a sztár.
Mindig felbukkant, pedig utálták már nagyon,
arcátlansága nem ismert határt sohasem,
s amit miatta vesztettek, egy vagyon.
Mikor légy kerül a levesbe, az moslékká válik,
nem ér semmit, még a disznóknak sem,
a legyes ételekre senki nem vágyik.
1956 dicső emléke még ma is fennen ragyog,
eltelt 70 év, de most is vészterhesek a napok.
Máig megosztott a nép, idegen érdekek által,
a szabadság madara csak ül és nem szárnyal.
1956 dicső emléke élni fog, míg emlékezünk,
s amíg a hazaszeretet útján el nem tévedünk.
Az elhunyt hősök sírján mindig van koszorú,
amit ez a nemzet már átélt, nagyon szomorú.
A szép álmok világa sem ment meg a valóságtól,
nem ment meg a terhektől, a sérelmektől,
s nem óv meg a rengeteg csalódástól.
A szép álmok világa sem óv meg a fájó sebektől,
nem óv meg a betegségektől és a kínoktól,
csak keserűség tükröződik a szemekből.
A szép álmok világa sem ad nyugalmat és békét,
csupán röpke pillanatokra egy kis örömöt,
rövid időre megmutatva a lélek fényét.
Amikor egy bolond királynak hiszi magát,
és a képzeletbeli szerepében tetszeleg,
borult elméje elárul népet, hazát.
Amikor egy bolond elhiszi, hogy egy isten,
akinek minden szépből, s jóból is kijár,
akkor a pokolból visszaút nincsen.
Jó forró lett a leves, amit olyan sokáig főztek,
egy bevált, régi recept alapján készítették,
s megkínáltak belőle férfiakat, nőket.
Azok először örültek, s kanalazták is gyorsan,
ám az összeégette a nyelvüket, torkukat,
a friss, hideg vízért kapkodtak sorban.
Az égető fájdalomtól megszólalni sem tudtak,
rémülten menekültek kifelé az étkezdéből,
de menekülés közben sokan orra buktak.
Jó forró lett a leves, amúgy ilyennek szánták,
az illata csalogató volt és az ereje pusztító,
akik elfogadták a meghívást, megbánták.
Könnyű kihasználni azt, aki kedves és békés,
számukra a legmegalázóbb kérés sem sértés.
A szívük ragyog, kiteszik a szívük, s a lelkük,
mindeközben csendben viszik a saját terhük.
Könnyű kihasználni azt, kit csakis a jó vezet,
ki mindig azt nézi, mások javára mit is tehet.
Ki feláldozza önmagát szeretetből bármikor,
és még a legterheltebb időkben sem pánikol.
Sokan hiszik azt, hogy másoknak könnyebb,
hogy mások élete boldogabb, vidámabb,
s azokénál már nem is lehet följebb.
Sokan hiszik azt, hogy nekik nem jut semmi,
amiért érdemes lenne élni, vágyakozni,
és amiért képesek lennének tenni.
Sokan hiszik azt, hogy ők alapból vesztesek,
a sorsuk eleve eldőlt, oly szánalmasak,
és mindig csak mások a nyertesek.
Sokan hiszik azt, hogy más nem lehet beteg,
mivel minden kín és fájdalom az övéké,
a többi ember ezekről csupán fecseg.
Sokan hiszik azt, hogy a létük reménytelen,
felesleges küzdeniük, hisz az hiábavaló,
valójában a sorsuk nem esélytelen.
Könnyed az álma annak, akinek a szíve tiszta,
s aki a régi szép időket bánatosan sírja vissza.
Viszont pokol annak, aki jellemtelen, hitvány,
akinek a becsület soha nem szerepelt a listán.
Ahogy az igazság sem, no meg semmi, ami jó,
legvégül mindenki sírját be fogja takarni a hó.
