Saját alkotásaim
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot sokszor,
muszáj túlélni minden rosszat és borzalmasat,
miközben ez a tébolyult világ tombol.
A mennynek kapujáig meg kell járni a poklot ezerszer,
elviselni a kínokat, az igazságtalanságok sorát,
s eltűrni az aljasságokat nemegyszer.
Nem minden út vezet a fény felé, a sötétség is csábít,
rejtélyekkel, kételyekkel és titkokkal gyötör,
miközben számtalan módon elámít.
Nem minden út vezet a fény felé és választani nehéz,
könnyedén elbizonytalanodhat bármely lélek,
mire rájön, szemfényvesztés az egész.
Egykoron a becsület és a hűség még jelentett valamit,
az adott szó fontos volt, ahogy a tisztesség is,
s nem lehetett semmibe venni valakit.
Egykoron a becsület és a hűség a halál percéig tartott,
sokan fel is áldozták magukat ezeket betartva,
s minden tettük, a jellemükről vallott.
Az élet folytonos harcok sokasága és küzdeni muszáj,
ki-ki megvívja a saját harcait, önnön rémei ellen,
ám hiába remél békét, rengeteg a viszály.
Az élet folytonos harcok sokasága, egy végtelen csata,
nincs hozzá recept és sokszor nincs hozzá fegyver,
mégis reméli a lélek, hogy élve jut haza.
Érzések vihara kavarog a lélek mélyén és fáj a szív,
gyötrelmes minden eltitkolt perc, minden óra,
a vágy, az akarat, s a remény csatákat vív.
Érzések vihara kavarog a lélek mélyén szomorúan,
s a lélek várja, hogy kiszabaduljon mindebből,
ám addig szenved mindettől, iszonyúan.
Megfogantatásunkkor egyből halálra ítéltetünk, kiút nincsen,
s élje bárki is, bárhogyan az életét, legyen bármily jó,
ezt nem tudja elkerülni, semmiféle kincsen.
Megfogantatásunkkor egyből halálra ítéltetünk, s ez szomorú,
tetteink, gondolataink, idővel mind semmivé válnak,
és meglehet, a sírjainkon sem lesz koszorú.
Romantikus vágyak suhannak a széllel, talán a semmibe,
csodás álmok róják az utat és velük tart a lélek,
meglehet, nem jutnak nagyon messzire.
Romantikus vágyak suhannak a széllel, tétován, remélve,
s miközben a szív titkoltan dobog a szerelemtől,
a szél könnyeket csal, az ember szemébe.
Mikor el kell nyomni az izzó vágyat, szenved a lélek,
az arc komoly marad, ám belül lobog a tűz,
és mindez oly keserűvé teszi a létet.
Mikor el kell nyomni az izzó vágyat, fájnak a napok,
minden perc egy örökkévalóság, s egy teher,
a szerelmes szív, így titokban ragyog.
Hogyan lehet túllépni a csalódások tömegén, vajh hogyan,
és miképpen lehet feldolgozni az érzelmi sebeket,
létezik, hogy ebből bármiféle jó is fogan?
Hogyan lehet túllépni a csalódások tömegén, mily módon,
s miként csökkenthető az a sok fájdalom, sérelem,
van esély, hogy az élet másról is szóljon?
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a kultúra, a szokás,
s a kort alapjaiban meghatározó elvárások sokasága,
akkor a szerelmes nőn, hatalmas a nyomás.
Amikor egy szerelmes szívet gúzsba köt a társadalom, a hit,
s önmaga is állandóan szenved a lelke mély sebeitől,
új kapcsolat felé csak félve és nehezen nyit.
