Címke: elkopás

Az öregség szépsége

Az öregség szépsége páratlan és igazi élmény,

csupa derű, mosolygás és valódi remény,

és ehhez nem kell senkitől kérvény.

 

Egy öreg akkor lesz rosszul, amikor csak akar,

akkor ájul el, mikor a szervezete úgy dönt,

s úgy hasal el, hogy senkit nem zavar.

 

Bármikor panaszkodhat, jajgathat, könyörög,

s kiabálhat ész nélkül, nem fogják hallani,

végül úgyis elhagyják majd az örömök.

 

Járhatja a kórházakat vidáman és önfeledten,

s nevetve állíthatja, minden rendben van,

a kitartása, a türelme, az törhetetlen.

 

Az öregség szépsége egy mese, csak egy álom,

meghazudtolása a valóságnak, az igaznak,

és senki nem vágyik rá, hogy így járjon.

image 1777790890496 compressed

Mikor már csak

Mikor már csak önmagunk árnyékai vagyunk,

s a legszebb éveink a végtelen felé tartanak,

átgondoljuk, az utódokra mit hagyunk.

 

Mikor már a Nap melege is hűvösnek érződik,

és a szellő cirógatása kemény ütésként hat,

rájövünk, mindez túl jól nem végződik.

 

Mikor már alig tudunk felmenni a lépcsőkön,

mindenünk fáj és a levegőt kapkodni kell,

az esélyeinken merengünk, a végsőkön.

 

Mikor már az emlékezetünk többször hibázik,

és a hajdani elménk inkább aludni vágyik,

az egykori énünk egyre jobban hiányzik.

 

Mikor már semmi nem megy úgy, mint régen,

s már a szeretet is megkopik irányunkban,

éjszakánként szomorúan ülünk az éjben.

 

Mikor már csak szenvedés a sorsunk és bánat,

nevetés ritkán hagyja el kiszáradt ajkainkat,

a lelkünk az utolsó sóhajtásunkra várhat.

image 1777492052369 compressed

Mikor már túl nehéz a lant

Mikor már túl nehéz a lant, s nem bírjuk,

ráadásul az életünk zenéje unalmas,

önmagunkat kis híján elsírjuk.

 

Valaha e lanton csodás dallamok szóltak,

melyek örömöt okoztak a lelkünknek,

és alapot adtak mindenféle jónak.

 

Amíg szívből szóltak a zenéink, örültünk,

ragyogtunk, mosolyogtunk vidáman,

és senkivel, soha nem pöröltünk.

 

Telt-múlt az idő, a kottánk is megkopott,

a szemünk fátyolosan látta a napfényt,

és semmi nem volt a megszokott.

 

Mikor már túl nehéz a lant, ideje belátni,

nem tudjuk többé pengetni a húrokat,

s lassan a jövő kapuját ideje bezárni.

image 1774777880291 compressed

Semmi nem örök

Semmi nem örök és soha nem is volt,

minden másodperc egy új kihívás,

s a végtelen csak növeli a sort.

 

Mindenki változik, tetszik, vagy sem,

megkopik az elme, kifárad az erő,

és meggyengül a látás, a szem.

 

Ráncosodik a bőr, a kezek remegnek,

az egykori szépség a múltba vész,

s a tettek a feledésbe vezetnek.

 

Semmi nem örök, a szeretet is alszik,

megtette a dolgát és visszavonult,

a szava többé már nem hallik.

image 1772831520889 compressed

A lélek szomorúan látja

A lélek szomorúan látja, szenved a test,

fájdalmak és betegségek kínozzák,

a barátja nem túl jó képet fest.

 

Egykoron együtt indultak el az útjukon,

megfogták egymás kezét, s uccu neki,

akkor még mosollyal az arcukon.

 

Jó ideig haladtak vidáman, s boldogan,

jól érezték magukat, egyek voltak,

és tették a dolgukat szorgosan.

 

Telt-múlt az idő, felhők gyűltek az égen,

és elhomályosították a Nap fényét,

nem ragyogott úgy, mint régen.

 

A Hold is látta, változni kezdett valami,

mikor éjjelente betekintett hozzájuk,

a testnek a nyögését vélte hallani.

 

Jól hallotta, a test alaposan megkopott,

a lélek sajnálattal nézte alvó társát,

hisz az ő ereje még nem fogyott.

 

Még mindig fitt volt, örök fiatal, gyors,

ám egyedül képtelen sok dologra,

ezt a fintort szánta neki a sors.

 

A lélek szomorúan látja, megállt az óra,

és a bagoly huhogása figyelmezteti,

nem számíthat már semmi jóra.

image 1771854048927 compressed

Egy szép őszi napon

Egy szép őszi napon bandukol egy férfi,

már jó ideje baktat az erdő fái között,

és e helyen magát nagyon jól érzi.

 

Miközben halad, felsejlenek az emlékei,

amióta egyedül van, sokkal többször,

rég eltávoztak a szülei, s a testvérei.

 

Elfeledett érzések járják át újra a lelkét,

és a szíve mélyéről a felszínre törnek,

mialatt ő nyögi az életnek a terhét.

 

Újra életre kelnek az ifjúkora szerelmei,

mindaz a szépség, amire vágyakozott,

és nem képes mindezeket felejteni.

 

Ahogyan az egykori szebb napokat sem,

s az unokái vidám, pajkos kacagását,

értük volt sokszor fáradtan is fenn.

 

Annak idején fürge volt, sportolt sokat,

szeretet a kertjében tevékenykedni,

mára azonban elment az a fogat.

 

Újabban mindene fáj, ám nem adja fel,

a lelke fiatal maradt és küzd tovább,

reméli, egyszer valódi békére lel.

 

Egy szép őszi napon a Nap is búcsút int,

és bearanyozza majd az utolsó perceit,

de addig is ki fog jönni ide megint.

image 1772358341218 compressed

Fájó látni és érezni

Fájó látni és érezni, hogyan telik el az idő,

hogyan kopnak el az érzékszerveink,

és hogy válik semmivé a jövő.

 

Miként foszlik szét egykori emlékezetünk,

egykoron biztosak voltunk valamiben,

ma már csak úgy feltételezünk.

 

Hajdani gyors mozgásunk immáron álom,

valaha lehoztuk volna a csillagokat is,

és most meg nincs, ami ne fájjon.

 

Fájó látni és érezni, hogy ronccsá lettünk,

és nemsokára a végtelen felé tartunk,

ahogy minden álmunk, s tettünk.

image 1779184906818 compressed

Az idő múlását megállítani

Az idő múlását megállítani sajnos nem lehet,

és mindezt fájdalmas elfogadni nagyon,

ám az ember ez ellen nem tehet.

 

Hitegetheti magát, hogy ez csupán egy álom,

s miközben a tükörben a ráncait nézegeti,

arra vágyik, hogy a lelke szálljon.

 

Szálljon a messzeségbe, szárnyaljon a széllel,

játszadozzon a bárányfelhőkkel az égen,

és váljon eggyé, a ragyogó fénnyel.

 

Este táncoljon a csillagokkal, vígan, nevetve,

s mosolyogjon, amikor a Hold rákacsint,

valamennyi gondját örökre feledve.

 

Az idő múlását megállítani biza reménytelen,

és ezen az önámítás sem tud változtatni,

minden próbálkozás erre, esélytelen.

image 1779184920656 compressed

Az öregedés terhe

Az öregedés terhe erősen nyomja a vállat,

és könnyedén elveszi az életkedvet is,

a lélek pedig csak mankóval járhat.

 

Az öregedés terhe a szívet bánatossá teszi,

az ember nehezen fogadja el mindezt,

s főleg azt, ha valaki ezt szóvá teszi.

dependent 100345 1280

Az idő mindenkin kifog

Az idő mindenkin kifog, legyen nő, vagy férfi,

hegekkel és ráncokkal díszíti fel az arcot,

akkor is, ha ezt soha, senki nem kéri.

 

Megőszíti a hajakat, netán el is köszön tőlük,

fokozatosan megritkítja, s gyengévé teszi,

többé nem lesz dús és fényes belőlük.

 

Az idő mindenkin kifog, az ember tehetetlen,

és bár a lelke a végsőkig fiatal maradhat,

sajnos a teste számára ez lehetetlen.

human 189282 1280