sors Archívum - Kiss Gyula versei

A halál végül mindenkit utolér

A halál végül mindenkit utolér, s a keblére ölel,

hiábavaló a reménykedés, hogy messze van,

ez tévedés, mindig mellettünk volt, közel.

Mindenkihez bekopogtat majd egy szép napon,

nem hiteget, nem ígérget, csupán karon fog,

s közli, ne féljünk, szeret minket nagyon.

Elmondja, neki nem számít, ki kinek is a borja,

lehet gazdag, szegény, gőgös, vagy jó ember,

mindőjüknek hozzá fog vezetni a sorsa.

Az ő birodalmában béke van, nyugalom, csend,

nincs fájdalom és nincsenek gondok, bajok,

ami van, az maga a tökéletesség, a rend.

A halál végül mindenkit utolér, legyen az bárki,

megcirógat, homlokon csókol és kezet nyújt,

s általa könnyebb a végtelen felé szállni.

Mikor az időnk lejár

Mikor az időnk lejár és leketyeg ama óra,

s az elménk elkezd a múltban kutatni,

tudjuk, nem számíthatunk jóra.

Mikor az időnk lejár, vele száll a lelkünk,

és vele tart a létünk valamennyi perce,

már máshol kell vigaszra lelnünk.

Mikor az időnk lejár, a reményünk bezár,

elfordítja a kulcsot az esélyek zárjában,

és akkor derül ki, itt a végső határ.

Amikor nem a józan ész

Amikor nem a józan ész vezérel, hanem a harag,

és az izzó gyűlölet tombolva lelkeket rombol,

nem csoda, ha a jóból semmi nem marad.

Amikor nem a józan ész az, amely az úton kísér,

és nem a fény ragyog, hanem a sötétség ígér,

akkor bizony a sors ökle senkit nem kímél.

Lassan teljesen kiszárad

Lassan teljesen kiszárad az értelem tava,

s mindebbe belepusztulhat az élet maga.

Levegőért kapkodnak a fuldokló lények,

s érzik, nem jutnak el hozzájuk a fények.

A változás

A változás nem azonos a jóval, csupán másik út,

egy lehetőség, amelynek a vége lehet nagyon rút.

Változtatni dacból, haragból és gyűlöletből hiba,

hiszen a jó cél, a béke, s a szeretet útja sem sima.

Az egykor tiszta vizű folyót

Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,

mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,

és így az életközössége pusztulásra lel.

Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,

a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,

és mégis ez a sötét sors jutott a számára.

Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,

nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,

és megihletett verseket, festményeket.

Egy asztalnál ülnek

Egy asztalnál ülnek, a jövő, meg a sors,

és arról beszélgetnek mit várhatnak,

közben suhan az idő, nagyon gyors.

Pár perc múlva többen is csatlakoznak,

a bizonytalanság, az aggódás, a jelen,

és egyre hevesebben vitatkoznak.

Hamarosan megjön a félelem egymaga,

halványan mosolyogva köszön nekik,

s közben reméli, itt majd lesz szava.

Végül befut a hiszékenység, s a remény,

a kétkedés a fejét lehajtva jön utánuk,

utoljára érkezik a józan ész, szegény.

Mind elmondják, mi a szívüket nyomja,

hogyan éreznek és mikre számítanak,

most van mindüknek bőven gondja.

Bizonytalanok, tanácstalanok és félnek,

úgy érzik, hogy bármi megtörténhet,

ezért a sorstól kockavetést kérnek.

A sors rögvest megteszi, elveti a kockát,

az gurul, gurul, majd az oldalára dől,

s talán felfedi mindannyiuk sorsát.

E pillanatban a sors eltakarja a kezével,

egyiküknek sem volt ideje megnézni,

így csak tippelhetnek, némi eséllyel.

Egy asztalnál ülnek, immáron órák óta,

s bár az eredményt még nem tudják,

biztos sokat fognak beszélni róla.

Amikor valaki elfeledi

Amikor valaki elfeledi, ki is valójában,

és milyen volt mielőtt gőgössé vált,

már nem él az igazi valóságban.

Mikor feledi, ő sem több, mint ember,

feledi, amikor nehéz időket élt meg,

s könnyes szemmel ébredt reggel.

Feledi, mikor bizonytalan volt a sorsa,

s tagadja a múltat, az sérti a lelkét,

úgy véli, az isten szerepe a dolga.

Amikor valaki elfeledi, honnan indult,

és többre tartja magát, mint kellene,

azt látja, a baráti köre megritkult.

Egy nemzet sorsát eldöntheti

Egy nemzet sorsát eldöntheti, hol tartja az eszét,

van-e bátorsága megküzdeni a szabadságáért,

s mi jellemzi, a fényes kard, vagy a szemét.

Képes-e a hazájáért vészterhes időkben harcolni,

és egy emberként összefogva csatába indulni,

vagy fejet hajt, s akkor meg fogják sarcolni.

Képes-e félretenni a nézeteltéréseket, a haragot,

az egyéni sértettséget, dacot és a büszkeséget,

s odaadni a lelkéből, a szívéből egy darabot.

1848. március 15-én erre képessé vált a magyar,

a szabadság utáni vágy beragyogta a kék eget,

s mindőjük kardot kötött az oldalára hamar.

Petőfi Sándor és a márciusi ifjak kiálltak bátran,

szembeszálltak a zsarnokokkal, elnyomókkal,

s Magyarhon népe velük tartott e csatában.

Kitört a szabadságharc, fennen lobogott a zászló,

a piros-fehér-zöld szín ott volt már mindenütt,

most az elnyomottak tömegéből lett a vádló.

Kossuth Lajos hívó szavára hazatértek a katonák,

a huszárokat szólította a vér és a hazaszeretet,

s nem állította meg őket a félelem, babonák.

1848.-49. dicsőségét az emlékezet nem feledheti,

nem feledheti az áldozatokat, a vért, a hűséget,

és a magyar szabadságvágyat nem temetheti.

Egy nemzet sorsát eldöntheti, miért él, miért hal,

mi a fontos a számára és van-e benne becsület,

amelyik népben ilyen nincs, az biztosan kihal.

A lélek szomorúan látja

A lélek szomorúan látja, szenved a test,

fájdalmak és betegségek kínozzák,

a barátja nem túl jó képet fest.

Egykoron együtt indultak el az útjukon,

megfogták egymás kezét, s uccu neki,

akkor még mosollyal az arcukon.

Jó ideig haladtak vidáman, s boldogan,

jól érezték magukat, egyek voltak,

és tették a dolgukat szorgosan.

Telt-múlt az idő, felhők gyűltek az égen,

és elhomályosították a Nap fényét,

nem ragyogott úgy, mint régen.

A Hold is látta, változni kezdett valami,

mikor éjjelente betekintett hozzájuk,

a testnek a nyögését vélte hallani.

Jól hallotta, a test alaposan megkopott,

a lélek sajnálattal nézte alvó társát,

hisz az ő ereje még nem fogyott.

Még mindig fitt volt, örök fiatal, gyors,

ám egyedül képtelen sok dologra,

ezt a fintort szánta neki a sors.

A lélek szomorúan látja, megállt az óra,

és a bagoly huhogása figyelmezteti,

nem számíthat már semmi jóra.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31