Saját alkotásaim
Amikor kártevők lepik el a gyönyörű kertet,
amelynek a csodájára járt eddig a világ,
biztonságra egy növény sem lelhet.
A kártevők színesek, s csillognak a fényben,
az étvágyuk óriási, gyorsan pusztítanak,
rettegést keltve minden kerti lényben.
Amikor kártevők lepik el az összes növényt,
s elpusztítják még a jövőnek a csíráját is,
elhozzák a végleges sötétséget fölénk.
Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,
elegendő eme látványhoz az ablakot kitárni.
Égető napfény, kiszáradt fű és haldokló fák,
az ember bármerre néz, csakis ilyeneket lát.
Szomjazó föld, madarak, s mindenféle állat,
mindegyikük igen gyorsan áldozattá válhat.
Hamis felhők, s rendszeresen szórt mérgek,
hamarosan a tetemeken mulatnak a férgek.
Nem kell Afrikába menni a szavannát látni,
elég csupán az egykori szép vidéket bejárni.
Igaz, még nincsenek oroszlánok és zsiráfok,
de van szenvedés, félelem, hervadó virágok.
Nehéz optimistának lenni a mai világban,
melyben a gyűlölet igen gyorsan terjed,
és felbukkan a legapróbb vitákban.
Melyben elpusztítják mindazt, mi emberi,
megkeserítik a létet minden formában,
és így sok ember a helyét nem leli.
Melyben kihal a jóság, szenved az értelem,
manipulálnak, egymás ellen fordítanak,
s meglehet, a vége nem lesz vértelen.
Nehéz optimistának lenni remény nélkül,
s látni a szenvedő állatokat, növényeket,
mi sem menekülhetünk meg végül.
Keserű könnyek áztatják a kiszáradt földet,
igen szomorú emberek könnyei ezek,
akik siratják az egykori zöldet.
A növény és állatvilágot, az élettel teli tájat,
a csicsergő madarakat, a fürge őzeket,
a sűrű bokrokat, dús lombú fákat.
Keserű könnyek válnak semmivé a porban,
és tűnnek el ott viharos gyorsasággal,
ahogy minden jó is eltűnik sorban.
Az izzadtság tengerében fürdenek az emberek,
szenvednek a kínzó hőség pusztító erejétől,
és van gondjuk, problémájuk rengeteg.
Ugyanúgy szenved a természet, s maga az élet,
pusztulnak a növények, ahogy az állatok is,
a manipulált forróság elhozza a véget.
Az izzadtság tengerében elhal a jelen és a jövő,
a remény is fulladozik magára nem találva,
sokan most jönnek rá, a sors cselszövő.
Amikor a burjánzó gaz uralja az egész kertet,
és elzárja még a napfényt is a többiek elől,
más növény többé reményre nem lelhet.
Megfojtja őket, s kígyóként reájuk tekeredik,
erőszakosan elszívja előlük az éltető vizet,
és így folyamatosan föléjük kerekedik.
Amikor a burjánzó gaz uralja az életet magát,
és a haszonnövények sokasága haldoklik,
a gazdának épp ideje elővennie a kapát.
Pusztító forróságban szenvednek a növények,
meghajolva, megsápadva szomorkodnak,
miközben esőért esedeznek szegények.
Emberi fül nem hallja meg fájdalmas jajukat,
és gyakorta szenvtelen arccal néznek rájuk,
nem átérezvén a fuldoklásukat, bajukat.
Pusztító forróságban hervadoznak a virágok,
és sárgulnak az egykor zöld rétek, mezők,
a hőség felemészti ezt az egész világot.
Az emberi faj után fellélegezhet a Föld,
a hosszú kizsigerelése megszűnik,
és újfent teret nyerhet a zöld.
Az élet megjelenik ott is, ahol nem volt,
miután nem lesz, aki eltiporja azt,
és reménytelin folytatja a sort.
A betondzsungelt gyökerek feszítik szét,
a legapróbb repedésben is fű sarjad,
és ismét burjánzik a növényi lét.
Az állatvilág bátran mutatkozhat végre,
nem kell már csapdáktól tartaniuk,
s vadászok sem veszik őket észre.
Az élettér visszaveszi, amit elvettek tőle,
kialakul az egyensúly eme bolygón,
és különleges csoda lesz belőle.
Az emberi faj után eljő a békesség kora,
kialakul egy szebb világ lehetősége,
s a régit belepi majd az idő pora.
Míg az emberek háborúznak, a természet szépül,
újfent felvette a pompázatos zöld ruháját,
és ez a szépség soha el nem évül.
Mindenfelé virágok nyílnak, madarak éneke szól,
sorban bújnak ki a tojásokból a fiókáik,
s a családjuk együtt érzi magát jól.
Valamennyi állatfaj éli az életét és teszi a dolgát,
élelmet keresnek, nevelik az utódaikat,
s figyelemmel kísérik azok sorsát.
Míg az emberek háborúznak, a természet kitart,
nem foglalkozik mással, csakis az élettel,
hisz túlélt már oly sok véres zivatart.
A szeretettel ápolt növények egészségesebbek és szebbek,
meghálálják a törődést, amellyel gondozzák őket,
a látványuk örömteli a léleknek, s a szemnek.
A virágok jobban illatoznak, a virágzásuk hosszabban tart,
a szőlő, az alma, a körte, s a szilva, bővebben terem,
ahogy a barack is és a málna több vesszőt hajt.
A szeretettel ápolt növények ellenállóbbak, s tovább élnek,
szavak nélkül köszönik meg a sok jót, amit kaptak,
és csodálatos színfoltjai ők, ennek a földi létnek.
