A vágyott nyugalom

A vágyott nyugalom, a béke és a szeretet álom,

pedig a szív, a lélek, annyira repes utánuk,

azonban a sors sajnos nagyon álnok.

 

Néha felcsillantja a reményt, feltüzeli a vágyat,

s miközben az ember már beleéli magát,

gyorsan küld felé egy sötét árnyat.

 

A vágyott nyugalom szinte elérhetetlen, s ritka,

olyan, mint egy mesebeli csodás ajándék,

amit senki nem szívesen adna vissza.

A végtelen felé hajózva

A végtelen felé hajózva, a csillagok között,

az emberi lelkek nyugodtak és békések,

csak a rosszat hagyják maguk mögött.

 

Magukkal viszik azonban a szeretet erejét,

a boldog pillanatokat, a csodás álmokat,

s a dobogó szívük őszinte melegét.

 

A szeretteik emlékét, szavait, pajkosságát,

a gyermeki kacajt, a csilingelő nevetést,

és a kicsik mosolygó arcocskáját.

 

Az igaz öleléseket, s a barátságok emlékét,

a forró szerelmes perceket, a vágyakat,

és az összetartozás valós eszméjét.

 

A végtelen felé hajózva nem létezik bánat,

nincs többé fájdalom, sértődés, harag,

s minden lélek szabadon szállhat.

Mikor már minden fáj

Mikor már minden fáj, szenved a lélek,

ez az élet nem érhet ilyen csúfos véget.

Megannyi probléma, gondok és terhek,

és a semmibe szálló dédelgetett tervek.

 

Lassan nem marad semmi, ami megéri,

ezért eljött az idő a valóságról mesélni.

Az azonban bizony nagyon is fog fájni,

és nem lehet csak a régi álmokkal hálni.

 

Mikor már minden fáj, kevés a remény,

hiszen a gonosz sajnos erős, s kemény.

Harcolni ellene szívvel, szerettel lehet,

mert tovább ez a sok rossz, nem mehet.

Ha újraélhetnénk

Ha újraélhetnénk a boldog órákat, s perceket,

a feledhetetlen pillanatokat, történéseket,

biz csökkenthetnénk a lelki terheket.

 

Dobogna a szívünk és felpezsdülne a vérünk,

ismét örömteli érzések éledhetnének újjá,

talán az elképzeltnél többet is érünk.

 

Annyi mindent gondolhatnánk ezután újfent,

belefoghatnánk más, reményteli dolgokba,

s nem hinnénk, ez mindenen túlment.

 

Ha újraélhetnénk azt, amit annyira imádtunk,

s megmerítkezhetnénk az igaz szeretetben,

azonnal szebbé válhatna a világunk.

Milliárdnyi csillag

Milliárdnyi csillag ragyog az éjszakai égen,

felülről tekintenek le valamennyiünkre,

s tündökölnek a galaktikus térben.

 

Mint az emberi lelkek, születnek és halnak,

állandó változás a létük a végtelen útján,

s maguk után emlékeket hagynak.

 

Milliárdnyi csillag sejtelmesen őrzi a titkát,

igéző fényük reményt ad az embereknek,

s életre kelti a szívükben lévő szikrát.

Apró kezek

Apró kezek, csillogó szemek, huncut mosoly,

a gyermeki lélek játékos, tanulni vágyó,

és csupán nagyon ritkán komoly.

 

Hancúrozás, birkózás, s bújócska a társakkal,

ugrálás a trambulinon, fogócska a kertben,

és megismerkedés a sok furcsa állattal.

 

Őszinte öröm és szívből jövő boldog percek,

igazán varázslatos időszak ez a kicsiknek,

s a levegő a közelükben szinte serceg.

 

Apró kezek, amelyeket a kezeinkkel fogunk,

kíváncsi és minket fürkésző pillantások,

értük, ha kell, áldozatokat is hozunk.

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk, az csodás lenne,

szárnyalhatna a szívünk és a lelkünk is egyaránt,

s a sorsunk azontúl csakis jó irányba menne.

 

Boldogak lennének a napok, nyugodt minden pillanat,

örömteli valamennyi történés, oly békések az órák,

és nem foszlanának szét az álmok egy perc alatt.

 

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk, az elég is volna,

már nem kellene mindennap az életünkért küzdeni,

hiszen a világ csak a jóról és a szépről szólna.

Érzelmek viharában

Érzelmek viharában éli napjait minden lélek,

sokszor nem is látnak tisztán a világban,

s mindig a csalódás rémétől félnek.

 

Féltik a megszokott életüket, s a titkaik sorát,

nem merik felfedni az igazi mivoltukat,

és feszülten várják az álombeli csodát.

 

Vágyak perzselik a szívüket minden percben,

ám mégsem kezdeményeznek semmi újat,

mivel nem készültek fel még fejben.

 

A szemük előtt suhan tova a saját reményük,

s míg mélán tétovázva sajnálják magukat,

hagyják elveszni az utolsó esélyük.

 

Érzelmek viharában tengődnek nappal-éjjel,

a bizonytalanságuk nem vezethet sehová,

s bizony ezt nehéz felfogni ép ésszel.

A győzelem érzése

A győzelem érzése semmihez nem fogható,

igazán mámorító, s büszkeséggel tölt el,

bizony különlegesnek mondható.

 

Felülírja a vereség, a félelem rideg hidegét,

boldogságot áraszt szét a test sejtjeiben,

s felülmúlja minden eddigi sikerét.

 

A győzelem érzése megdobogtatja a szívet,

és elsodor minden rosszat a jó útjából,

lélekben megőrizve a bajnoki címet.

Mikor utoljára látunk valakit

Mikor utoljára látunk valakit, nem is fogjuk fel,

az a pillanat volt az életünkben az utolsó,

amikor a Nap azért a pillanatért kel.

 

Felkel, s letekint, megnyugvással néz le miránk,

föntről ragyogva mosolyog kerekded arca,

ez a sors műve és nem a mi hibánk.

 

Nézzük, ahogy távolodik tőlünk, s nem hisszük,

nem fogunk találkozni vele immáron többé,

ám nélküle sokra, soha nem visszük.

 

El sem búcsúztunk, hiszen nem jutott eszünkbe,

ez egyszerűen olyan hihetetlenül szomorú,

s emiatt erős fájdalom hasít a szívünkbe.

 

Mikor utoljára látunk valakit, különöset érzünk,

egyedül maradva bepárásodik a szemünk,

s a lelkünkben, láthatatlanul vérzünk.