Keserű ábrándok

Keserű ábrándok, mint egy kávé cukor nélkül,

s hiába voltak az elképzelések szépek,

mind hamvába holtak lettek végül.

 

Törött szárnyú madárként zuhannak az álmok,

zuhanásukat fékezni teljesen képtelenek,

s érzik, hogy e világ milyen álnok.

 

Mint a jéghideg vízzel örökre elaltatott parázs,

olyasformán halnak el az izzó vágyak,

s velük pusztul az egykori varázs.

 

Keserű ábrándok szomorítják a szívet, a lelket,

a néhai, csodákra képes reménynek vége,

s az ember boldogságra nem lelhet.

Iszonyat

Iszonyat mennyit szenved az ember életében,

rettenetes forróság kínozza, gyötri a testét,

s annak a hatása nem marad észrevétlen.

 

Töménytelen munka, s teendő terheli a vállát,

alig van szabadideje, amikor pihenhetne,

és sokszor kimerülten elhúzza a száját.

 

Az életét szabályok, s tiltások sora korlátozza,

nem szabad ezt, tilos amazt és így tovább,

a napjait nem önmaga kormányozza.

 

Mikor odáig jutna, hogy a szeretteivel legyen,

már szinte romokban hever a lelki állapota,

s csak alig több, mint egy tetem.

 

Iszonyat mit kell elviselni és kibírni a halálig,

mennyi fájdalom, s bánat nehezíti az útját,

amíg roncsként eljut az utolsó határig.

Volt egyszer egy ember

Volt egyszer egy ember, dolgos, szorgos, szerény,

tisztességgel, s becsülettel élte az életét,

és nem hitte el a rosszat szegény.

 

Nem érezte, hogy mily gyorsan sötétedik a világ,

csupán azt látta, mennyire csodás minden,

és milyen varázslatos a sok virág.

 

Egészségesen teltek a napjai, boldogan, vidáman,

szerette a családját, imádta a gyermekeit,

s tudta, nincs olyan, hogy hibátlan.

 

Egy napon azonban kitört a vihar, áradt a mocsok,

mindenféle szennyet árasztott mindenfelé,

s az ember érezte, egy helyben topog.

 

A naptól kezdve, új és újabb szutyok áztatta testét,

s hiába igyekezett megfürdeni mindennap,

már a látvány is megfertőzte a lelkét.

 

Kezdte valóban betegnek érezni magát, s rettegett,

megingott az önbizalma, bizonytalanná vált,

és addig nem létező kórban szenvedett.

 

A sok mocsok teljesen megfertőzte az ép elméjét,

immáron elhitte, csak egy új vihar segíthet,

melyben megőrizheti családja emlékét.

 

Ugyanis velük sem találkozott, s ezt igen fájlalta,

addig szenvedett, amíg a szeretet erőt adott,

és a harcot a szutyok ellen felvállalta.

 

Volt egyszer egy ember, ki végül az égre tekintett,

összeszedte magát, visszanyerte az erejét,

s mikor ismét dörgött, csak legyintett.

Oly rövid a hétvége

Oly rövid a hétvége, s annyira sebesen telik,

szinte még fel sem ébred az ember reggel,

a gondolata máris a hétfőre esik.

 

Gyorsan suhannak a percek, s elrepül az idő,

a tervek, a programok elillannak rögvest,

és alig marad belőlük hírvivő.

 

Oly rövid a hétvége, valódi pihenésre kevés,

mindig akad tennivaló ha kell, ha nem,

s élvezetnek marad egy jó evés.

Emlékek és titkok

Emlékek és titkok, bezárva egy kis helyre mind,

odabent zsúfolódnak a szívnek a legmélyén,

ám olykor meglátszanak az arcon is, kint.

 

Belülről hevítik a lelket és érzéseket idéznek fel,

megmutatják a múltat, az elkövetett hibákat,

s miattuk a lelkiismeret nyugalmat nem lel.

 

Néha akadnak napok, mikor nem bírják tovább,

s amint kitárul előttük a vágyaknak a kapuja,

felszínre törnek, de tudják, nincs odább.

 

Emlékek és titkok, melyeket megőriz az ember,

amelyeket mások elől örök időkre elrejtene,

miközben reméli, újraélheti őket egyszer.

Csapdában vergődve

Csapdában vergődve a legerősebb állat is szenved,

megpróbál küzdeni, s kimenekülni a fogságból,

ám rájön, hogy az a fránya vas nem enged.

 

Hiába rángatja a tagjait, s hiába üvölt teljes erővel,

tombolhat, dühönghet, ordíthat eszementen,

mégsem tud szabadulni, s ez rossz előjel.

 

Fájnak a csontjai és a szőre iszamos a saját vérétől,

az ereje ugyan nagyon fogy, de sosem adja fel,

ám érzi, nem jár messze az élete végétől.

 

Csapdában vergődve az ember is hasonlóan reagál,

s tudja, ha mindent el is próbál követni a létéért,

van az a kelepce, amely mindenkit bedarál.

Mély altatásban

Mély altatásban fekszik a beteg hosszú ideje,

és ez idő alatt annyit kísérleteztek már vele,

mégis él, pedig körüllengi a halál hidege.

 

Bármit is csináltak a testével, azt nem érezte,

hiszen letompították az összes érzékszervét,

s tettek róla, a gonosz szándékot ne érezze.

 

Olyan régen előkészültek már erre a műtétre,

sokat fenték előtte a szikéket naphosszat,

s tudták, nem lesz itt szükség művérre.

 

Mély altatásban bármit megtehetnek a testtel,

s akár fel is darabolhatják tetszésük szerint,

hacsak a vég előtt nem ébred az ember.

Az eltiport jó

Az eltiport jó és a mocsokba fojtott becsület,

szenvednek a hazugság sötét posványában,

s már nem segíthet rajtuk egy feszület.

 

Mellettük hever az aljasul eltaposott igazság,

amely nélkül nem ragyoghat ismét a Nap,

s míg így van, nem lehet soha vigasság.

 

Az elferdített tények, s az elcsúfított szépség,

a torzzá nyomorított világ igazi mivolta,

és a sötétség által beszürkített kékség.

 

Az elpusztított remény, s a meggyilkolt jövő,

a rettegő emberek éjszakába kiáltott sóhaja,

és a mindent kiirtani akaró gonosz erő.

 

Az eltiport jó, a lebutított, kiölt emberi elme,

ha a szív, a szeretet, s az összefogás segít,

nem sikerülhet a hitvány aljadék terve.

Az utolsó esély

Az utolsó esély csupán egyszer adatik meg,

és ha elszalasztásra kerül ama lehetőség,

nem lesz több, mint egy koporsószeg.

 

Egy koporsószeg, mely egyedül keveset ér,

s amely nélkül ugyan nem zárt a koporsó,

a halál azonban mégis a maga útjára kél.

 

Azonban nem mindegy, hogy mikor visz el,

hiszen ki nem harcol meg a saját életéért,

az igazi nyugalmat a túlvilágon sem lel.

 

Addig a pillanatig azonban változhat a sors,

mivel becsülettel és kitartással küzdve,

a végzet nem lesz kegyetlenül gyors.

 

Az utolsó esély nem ajánlkozik fel kétszer,

s ha az ember nem meri megragadni azt,

marad a számára a végzetes kényszer.

Emberként meghalni

Emberként meghalni manapság nem könnyű feladat,

megvédeni a saját szervezetünket és a testünket,

mielőtt az életünk éltető ereje végleg elapad.

 

Megóvni a szeretteinket is a rettenetes borzalmaktól,

hihetetlenül nehéz mindezeket kivitelezni sajnos,

hisz sokan nem tudnak a történő borzalmakról.

 

Emberként meghalni igen nehéz, eme sötét világban,

mert bemérgezve, rettegésben, s félelemben tartva,

módosítottan élhetnénk csak, a sötét rabigában.