Néma sikolyok szállnak az időben tova,
s mindőjüket be fogja lepni az idő pora.
Eme sikolyok emberi sorsokról szólnak,
s az emlékét hordozzák rossznak, jónak.
Néma sikolyok szállnak
Címke: sírok
A világ minden zsarnoka
A világ minden zsarnoka el fog bukni egyszer,
amikor az emberek szíve tele lesz már sebbel.
Amikor nem bírják tovább elviselni a kínokat,
s nem szeretnék megásva látni a saját sírjukat.
A régi szép múltat
A régi szép múltat sokan sírják majd vissza,
miután rádöbbennek az igazi valóságra,
s mindőjük a keserű könnyét issza.
Miután rájönnek, csúnyán be lettek csapva,
félrevezette őket a felkorbácsolt indulat,
s valamennyiük szentnek hitt atyja.
Mikor az életszínvonaluk gyorsan csökken,
és már a számlák kifizetése is gond lesz,
a haragjuk hamar szárba szökken.
Akkor pedig izzik, pusztít, rombol, tombol,
a lelkükből előtör a bosszú jogos vágya,
és lesújt az árulókra, igen sokszor.
A régi szép múltat az emlékezet visszasírja,
és ha a szenvedés lángja nem alszik ki,
többeknek meg fog ásódni a sírja.
A megemlékezés fényei
A megemlékezés fényei felgyúlnak a napokban,
ilyenkor az emberek önmagukba néznek,
és szeretet árad kicsikben, nagyokban.
Szomorú szeretet az eltávozott szeretteik iránt,
fájó veszteségeik a sóhajok hídján kelnek át,
s a hídról mutatják nekik a helyes irányt.
Azt az irányt, mely az emlékezés földjére vezet,
oda, hol a szívük telítődik a múlt képeivel,
s ahol a lelkük az eltávozottakkal lehet.
A megemlékezés fényei táncot járnak az éjben,
a sírokon virágok, a szemekben könnyek,
s e könnyek megcsillannak a fényben.
A szorgos sírásók ásnak
A szorgos sírásók ásnak, megszállottan, keményen,
hisz az a dolguk, sok és mély gödröt kell ásni,
ám mindnek csakis a pénz jár a fejében.
Az évek során szépen gazdagodott a családi kassza,
nem véletlenül, sokakat kellett ezért elásniuk,
s így gyarapodott eme társulat haszna.
Kontinensnyi lelket szeretnének még föld alá tenni,
és megszabadítani őket az élet nehézségeitől,
sokszor kell még az ásót a kezükbe venni.
A szorgos sírásók ásnak, arcukon flegma mosollyal,
nagyon bizakodnak, hogy nélkülözhetetlenek,
s a gyászt letudják, egy olcsó csokorral.
A sírjaink meg vannak ásva egy ideje
A sírjaink meg vannak ásva egy ideje, sőt, túl rég,
csupán nem gondolunk minderre sohasem,
s nem hisszük el, hogy közeleg a vég.
Nem akarjuk felfogni a valóságot, mert az rémes,
megmutatja, hogy reánk nincsen szükség,
s a lehetőségeink köre nem túl széles.
Akik a sírunkat megásták, csak nevetnek rajtunk,
lenéznek minket és élősködőknek tartanak,
miközben mi, már mindentől tartunk.
Hamarosan megfosztanak az alapvető jogainktól,
elveszik a szabadságunkat és az életünket,
s elvárják, hogy érezzük magunkat jól.
A sírjaink meg vannak ásva egy ideje, túl mélyen,
annyira, hogy ne térhessünk vissza többé,
s ha ezt hagyjuk, az végzetes, szégyen.
A technika fogságában élve
A technika fogságában élve, a valóság nem számít,
s nem számítanak az emberi kapcsolatok,
mivel a nem létező látszat elkábít.
Manapság nincsenek beszélgetések, igaz ölelések,
nincs normális szülő és gyermek kapcsolat,
s szétfoszlanak a szoros kötelékek.
Nem számít az értelem, s nem is kell, hogy legyen,
elég a telefon bűbája, a számítógép varázsa,
és ez már nem a jövő, hanem a jelen.
Lélektelenné téve, az ember nem más, csak szolga,
engedelmes rab, olcsó kapcarongy csupán,
és elhiszi, csakis a főhajtás a dolga.
A technika fogságában élve, élvezhetetlen a világ,
nincs szeretet, s nincs tisztelet és becsület,
végül már a sírokon sem lesz virág.
Mind oda kerülünk
Mind oda kerülünk, ahol nincs többé fájdalom,
nincs betegség, sem bánat, vagy szenvedés,
sem semmiféle, lelket romboló ártalom.
Azon a helyen örök béke honol és csend hallik,
néha madarak csivitelnek a bokrok között,
s a fűszálak rejtekén is élet zajlik.
A fák búsan bólogatnak a szomorú sírok fölött,
s hűs árnyékukkal védelmezik a hantok sorát,
innen bizony még senki meg nem szökött.
Mind oda kerülünk, honnan az irány a végtelen,
s éjjelente, mikor a csillagok mosolyognak,
mind, aki ezt látja, elfeledni képtelen.
