Érdemes ezen a világon élni?

Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?

Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,

és miért akarnak a pokolra küldeni?

 

Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,

milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,

s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?

 

Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,

és miért nem élhetünk békében, mint régen,

a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?

 

Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,

s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,

ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?

 

Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,

hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,

s marad valaki, aki mindezt nem bánja?

 

Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,

miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,

s miképpen irányíthatják minden tettünket?

 

Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,

s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,

ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?

 

Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?

Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,

s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?

A láthatatlan gyilkosok

A láthatatlan gyilkosok röhögnek a markukba,

immár dörzsölik a reszketeg, öreg kezeiket,

s a bennük lévő gonosz kiül az arcukra.

 

A kezükben érzik a világot, amely nekik kijár,

a közelükben az éj sötétje örökre megmarad,

s a forróság idején is havas eső szitál.

 

Amerre járnak, a nyomaikban pusztulás, halál,

elhervad a fű, lehullanak a levelek a fákról,

s számukra még az égbolt sem határ.

 

Nem kímélnek senkit és semmit, kegyetlenek,

s miközben elpusztítanak minden életet,

azt hiszik, hogy istenként teremtenek.

 

A láthatatlan gyilkosok csakis a fénytől félnek,

hiszen ha napvilágra kerülnének a tetteik,

hamar érnének gyászos, s csúnya véget.

Állandósult félelemmel

Állandósult félelemmel manipulálnak a sötét erők,

a folytonos rettegés által mindent irányíthatnak,

legyőzve valamennyi jó és tisztességes erőt.

 

Megkeserítik a mindennapokat, s az összes percet,

megfojtják az igazságnak a legkisebb csíráját is,

s bármi áron véghezviszik a gonosz tervet.

 

Elveszik az emberek tartalékait, erkölcsit, anyagit,

manipulálnak hazugsággal, s gyilkos mérgekkel,

megszerzik az élők és az elhunytak javait.

 

Egymás ellen fordítanak és cenzúrázzák az életet,

nem kímélnek sem felnőttet, sem pici babákat,

s kioltják a szemekben ragyogó fényeket.

 

Állandósult félelemmel nyomorítják meg a lelket,

s amíg könyörtelen és kegyetlen uralmuk tart,

nyugalmat senki, a temetőben sem lelhet.

A galaktikus sötétség

A galaktikus sötétség bekebelezi a fény hadát,

s kiterjesztve a láthatatlan gonosz erejét,

elnémíthatja a rengeteg csillag szavát.

 

Ármánnyal és alattomosan mételyez az űrben,

megzavarja a bolygók szokásos mozgását,

s azok nem voltak még ekkora zűrben.

 

Felfordult a galaxis megszokott rendje, világa,

szertefoszlik az ősrobbanás utáni állapot,

s néma sikoly kiált a végtelen világba.

 

A galaktikus sötétség a jövő réme, s ellensége,

tagadása mindannak, ami valaha is létezett,

és a normalitásnak a tökéletes ellentéte.

Amire nem lehet felkészülni

Amire nem lehet felkészülni, az a borzalom,

a rengeteg hazugság és a megfélemlítések,

s aminek a vége, egy csomó csonthalom.

 

Olyan hihetetlen ami ezután fog következni,

az egyszerű emberi elme felfogni képtelen,

minden gonosz ellenük akar szövetkezni.

 

Szinte érthetetlen, a hitetlenkedés mekkora,

mily könnyűszerrel manipulál a sötétség,

s milyen aljas is a háttérnek a rektora.

 

Amire nem lehet felkészülni, az a kínzó vég,

ami után nem marad egyetlen túlélő sem,

és senkinek nem ragyog fel többé az ég.

Miközben az arcodat simogatják

Miközben az arcodat simogatják, hátul ássák a sírodat,

elhitetik, hogy megmentenek mindenféle rossztól,

ám valójában egyre inkább növelik a kínodat.

 

Meggyőznek, kizárólag a jó szándék vezérli csak őket,

segítenek a pénzügyi gyarapodásban, azt sugallják,

s eközben nyomorba taszítanak férfiakat, nőket.

 

Tesznek róla, hogy az egészség ne is létezhessen többé,

mérgekkel megbolygatják a természet ősi rendjét,

s minden, mit szerettél, gyorsan válik köddé.

 

Egyre csak hullanak a szeretteid és fogy a baráti köröd,

a gyermekedet megalázzák az óvodában, iskolában,

s ha szólsz, leordítanak, ehhez semmi közöd.

 

Halált vesznek a számodra a saját és a mások adójából,

mindezt kizárólagosan az élet védelme címszó alatt,

kik ezt teszik, nem bújnak elő a sötétség odújából.

 

Miközben az arcodat simogatják, beléd mártják a kést,

a lelked így válik eggyé a végtelen térrel, s idővel,

az élet filmjéből már nem látod az utolsó részt.

Egy média nélküli világban

Egy média nélküli világban szebb lenne az élet,

nem áradna még a csapból is a hazugság,

és békében élhetne az összes lélek.

 

Nem gyűlölnék egymást állandóan az emberek,

nem mérgezné a szívüket a sötét ármány,

adódna vidámság és nevetés rengeteg.

 

A segítőszándék, a jóakarat mindennapos lenne,

a harag, az utálat, a megvetés és a lenézés,

ez mind a feledés homályába veszne.

 

Semmiféle aljas uszítás nem érhetne célba soha,

s a rideg, közömbös, közönyös viselkedés,

megszűnne és elsuhanna messze, tova.

 

Átvenné ezek helyét az igazi, s őszinte szeretet,

az ölelések mindennaposak lennének eztán,

öröm járna át minden felnőttet, gyereket.

 

Egy média nélküli világban az értelem fejlődne,

s a tudás utat törne magának igen gyorsan,

nem a gonosz hatalmában vergődne.

Megkeseredve

Megkeseredve a világ mocskától, nehéz az élet,

kínzóan telnek a mindennapok percei, s órái,

és örökös rabságban szenved minden lélek.

 

A hipnotikus homály annyi elmére rátelepedett,

s támadja a kevés még józanul gondolkodót,

akikre immár óriás kígyóként rátekeredett.

 

A sötétség leple ezt a világot lassan körbeveszi,

s igyekszik elpusztítani minden élőt a Földön,

mielőtt a fény serege magát összeszedi.

 

Megkeseredve zajlik a harc, a kíméletlen csata,

a tét nem az arany, vagy a pénz, hanem a lét,

s ha nem küzd a jó, győz a gonosz hada.

A sötétség idején

A sötétség idején semmi nem olyan, mint rég,

másak az álmok, s a vágyak hitehagyottak,

biz beszürkült a valamikor még kék ég.

 

Hazug szólamok, erős agymosás uralja a teret,

a megfélemlítés mindennapos, megszokott,

s ennél még sajnos sokkal rosszabb lehet.

 

Nincs összetartás, s nincs segítőszándék soha,

az emberek már ki nem állhatják egymást,

és a becsület maradéka is elszállt tova.

 

Senki nem mozdítaná az ujjait, hogy segítsen,

s nem ártaná magát bele a mások dolgába,

mivel nem szeretné, hogy ő is veszítsen.

 

A sötétség idején minden lélek fogollyá válik,

valamennyiük a gonosz számára csak teher,

és a sors mindannyijukkal csak játszik.

Mit ér az élet?

Mit ér az élet, ha nincs benne igaz szeretet,

és a felnőttek túlterheltek, elnyomottak,

s nem nevetnek soha a gyerekek?

 

Milyen világ az, melyikben a gonosz az úr,

s amelyikben tilos az igazság, az értelem,

és mindennap a rettegés réme dúl?

 

Megéri egyáltalán létezni a sötétség idején,

amelyben minden normális dolog tiltott,

s nincs szabadság, mint annak idején?

 

Nyugalom, öröm és béke nélkül mi marad,

a jó, félelemtől vacogva feladja önmagát,

s a világ a végső pusztulás felé halad?

 

Mit ér az élet értelmetlenül, kényszeresen,

érzelmek, szerelmek és ölelések híján,

bealkonyul immáron véglegesen?