Mi értelme az életnek

Mi értelme az életnek, ha a szomorúság rengeteg,

s alig van benne öröm, kihalóban a szeretet,

és érzéketlenekké váltak az emberek?

 

Mi is a jó van abban, hogy mindenki szolga lehet,

és fejet hajtva, rabként élve nyomorult életét,

szabad akaratából semmit nem tehet?

 

Miért is kellene küzdeni bármiért, ha értelmetlen,

ha kiölik a lelket is az emberek sokaságából,

s ha az igazság bűn, sőt kényelmetlen?

 

Minek a jó szándék, ha nem párosul valódi tettel,

és nagyon sokan lassan alamizsnából élnek,

s rettegve kelnek, ha csörren a vekker?

 

Mi értelme az életnek, mikor a sötét gonosz az úr,

és a gyűlölet hihetetlenül elterjedt a Földön,

s mindenhol az iszonyatos harag dúl?

Elmebajos világ

Elmebajos világ az, amelyben most élünk,

s amelyben úgy rettegünk, szenvedünk,

és amibe belehal az igazi énünk.

 

Amelyben a jót üldözik, s a hitvány feszít,

a becsületes elvérzik, az aljas dicsőül,

és a tisztességes mindent elveszít.

 

Az emberség ritka, mint Holdon a levegő,

a gonosz gyűlölete ellenünk hatalmas,

s hamar megtelik minden temető.

 

Az emberek megosztottak, s kínzó a jövő,

családok bomlanak szét, vesznek össze,

és pusztul a sok mérget nyelő.

 

A barátságok felbomlanak, a szerelem fáj,

a nehézségek elpusztítják az értelmet,

s az emberi faj olyan, mint a nyáj.

 

Elmebajos világ, gyorsan közelgő végzet,

önmagunk és szabadságunk feladása,

csak felgyorsítja a sötét véget.

Mi is az életünk értelme

Mi is az életünk értelme, a szolgaság, a rabság,

az állandó félelemben és rettegésben élés,

az elnyomókkal szembeni vakság?

 

Az engedelmesség bármikor, s bármilyen áron,

a fejet hajtás, az életünkről való lemondás,

a veszteség bármennyire is fájjon?

 

Hagyni, hogy kiirtsanak, s eltiporjanak végleg,

elvegyenek mindenünket igen könnyedén,

ez lenne mindőnk álma, de tényleg?

 

Vagy inkább az, hogy igazi szeretetben éljünk,

a boldogság hassa át a lelkünket örökre,

és soha többé senkitől se féljünk?

 

Mi is az életünk értelme, miért élünk a Földön,

nem lenne ideje véget vetni a gonosznak,

hogy végre az igazi békesség jöjjön?

Siratja az eső a világot

Siratja az eső a világot, mert a pusztulását látja,

szomorú könnyei áztatják a vérző Földet,

s az emberiség a megmentőjét várja.

 

Ám hiába, az nem jön el és nem is fog segíteni,

a rettegő embereknek össze kell fogniuk,

mert mindenüket el fogják veszíteni.

 

Összefogás és szeretet nélkül esélyük sem lehet,

eltiporja őket a sötétség gonosz hatalma,

amely hiszi, velük bármit megtehet.

 

Siratja az eső a világot, s felidézi a szép múltat,

mikor a békesség virágai nyíltak a mezőn,

és az éjszakák nem a félelembe nyúltak.

Akartok-e szolgák lenni

Akartok-e szolgák lenni, s nagyurak kapcája,

fejet hajtani az elnyomóknak, a gonosznak,

miközben kifoszt az aljasok bandája?

 

Akartok-e feláldozni mindent, mi fontos volt,

és ami számotokra az élet értelmét adhatta,

s amiről egykor az egész világ szólt?

 

Akarjátok-e a családotokat elveszíteni örökre,

hagyni, hogy elvegyék tőletek a reményt is,

s ráhagyni mindent a sötét körökre?

 

Akarnátok-e, hogy kihaljon a Földről a fény,

s megszűnjön a létezésnek a csirája végleg,

és ne létezzen többé emberi lény?

 

Szeretnétek-e szeretet, s békesség nélkül élni,

elfeledni mindörökre a csodás nyugalmat,

s azt, amikor nem kellett mindig félni?

 

Feláldoznátok-e a gyerekeitek jövőjét, álmát,

az ő vágyaikat, esélyüket, ártatlan lelküket,

s rájuk eresztenétek a végzetnek árnyát?

 

Volna értelme becstelenül, hitványul létezni,

mindenféle jogok és szabadság nélkül,

s belül csak mély ürességet érezni?

 

Akartok-e szolgák lenni és értéktelen nullák,

akik nem többek rettegő senkiháziaknál,

s kik harc nélkül lesznek majd hullák?

Emberek vagyunk

Emberek vagyunk, nem kódok és nem tárgyak,

ez így volt, s így is lesz az idők végezetéig,

bármit is akarjanak tőlünk a sötét árnyak.

 

Hiába erőlködnek, hogy biza senkivé tegyenek,

és hiába pusztítják el az eddigi világunkat,

arra várhatnak, hogy istenek legyenek.

 

Kiirthatnak minden élőt és elvehetik a javakat,

akkor sem lesz az övéké a Föld, s a galaxis,

s úgysem fojtják vérbe az igaz szavakat.

 

Emberek vagyunk, gondolkodó és érző lények,

s legyen bármilyen erős a gonoszok ereje,

úgyis kitörnek rabságukból a fények.

A gonosz fegyverei

A gonosz fegyverei a pénz és az aljas ármány,

amelyek befészkelik magukat az elmékbe,

mindegy, hogy milyen fájdalmak árán.

 

A manipuláció, s a megtévesztés igen sikeres,

ám amennyiben mégsem hatnának eléggé,

a sunyi hatalom meglehetősen ideges.

 

A kitűzött cél az elpusztítás, s a teljes uralom,

a szeretet, a becsület, a tisztesség kiirtása,

és igyekeznek változtatni a tudaton.

 

A tudaton, melyben még él a jó, s él a remény,

amelyben valódiak az érzelmek, a vágyak,

és miben érző lény a gazdag, szegény.

 

A gonosz fegyverei az uszítás és a megosztás,

s mindezek ellen túlontúl nehéz küzdeni,

az összefogás lehet csakis a megoldás.

Megfélemlítve

Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,

és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,

láthatóan az életük nem egy gyermeknap.

 

Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,

bevalljanak minden titkos dolgot magukról,

s önként felajánlják az összes vagyonukat.

 

Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,

lemondanak a szabadságuk maradékáról is,

s megvalósul az, amitől annyira féltek.

 

Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,

egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,

és parancsra befogják mindig a szájukat.

 

Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,

a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,

és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.

Mindenkinél van rosszabb

Mindenkinél van rosszabb, jobb, gondokkal teli,

aki ugyanúgy szenved valamitől, mint bárki,

s aki a helyét ezen a világon nem is leli.

 

Kinek a fájdalma nagyobb, semmint azt elbírná,

minden perce kínokkal, szenvedéssel telített,

s lesüti a szemeit, mielőtt magát elsírná.

 

Aki tisztán látja mindazt, ami körülötte történik,

s fel nem foghatja, sokan miért nézik tétlenül,

a sok borzalmat, ami e világban örvénylik.

 

Mindenkinél van rosszabb, csúnyább, betegebb,

ám ama törekvésnél, a gonosz elpusztításánál,

sohasem lehet olyan cél, ami nemesebb.

Hihetetlen a feszültség

Hihetetlen a feszültség az emberek között,

óriási a belül lakozó rémítő aggodalom,

s a kegyetlen jövőkép áll emögött.

 

Lassacskán már nem beszélnek egymással,

s elhidegülnek az eddigi jó kapcsolatok,

le kellene számolniuk egy, s mással.

 

Nem kellene hallgatniuk a hazug szavakra,

az ámításra, becsapásra, mételyezésre,

s gondolniuk kéne a saját javukra.

 

A szeretet lenne erre a legjobb gyógymód,

a színtiszta őszinteség, a becsületesség,

s nem megtagadni a valósat szólót.

 

Hihetetlen a feszültség eme sötét világban,

s mégis meg kell próbálni legyőzni ezt,

hiszen a gonosz terve sem hibátlan.