Címke: pusztulás

Éjszaka a nappal után

Éjszaka a nappal után, méghozzá örök éjszaka,

elpusztulhat minden ami csak valaha jó volt,

s beköszönt a ridegség gyilkos évszaka.

 

Lehullanak a virágok szirmai, kihalnak örökre,

elhullanak a madarak, a méhek, s a hüllők is,

és semmi ok nem lesz majd az örömre.

 

A kétéltűek, a bogarak és a rovarok sem bírják,

a természet törvényeit felül írja a hamisság,

s a végén az emberek faját is kinyírják.

 

Éjszaka a nappal után, ez biz borzalmas képlet,

az emberiség megsemmisíti ezt a világot,

ám végül utoléri őket is a sötét végzet.

Hangyák végveszélyben

Hangyák végveszélyben, valahányan csak vannak,

bármerre is járjanak a járataikon keresztül,

mindenfelé gyilkos mérgeket kapnak.

 

Hiába léteznek rengetegen, s hiába nagy az erejük,

nem képesek összefogni a megmaradásukért,

és emiatt egyre fogy a hatalmas seregük.

 

Miközben uszítás által egymást gyilkolják és ölik,

nem veszik észre a rejtőzködő ellenségeket,

akik az eddigi jó életüket kerékbe törik.

 

Hangyák végveszélyben, szűkösre szabott idővel,

s miután új és újabb mérgeket szórnak rájuk,

nem lesz sok gondjuk a közelgő jövővel.

Mit ér az élet?

Mit ér az élet, ha nincs benne igaz szeretet,

és a felnőttek túlterheltek, elnyomottak,

s nem nevetnek soha a gyerekek?

 

Milyen világ az, melyikben a gonosz az úr,

s amelyikben tilos az igazság, az értelem,

és mindennap a rettegés réme dúl?

 

Megéri egyáltalán létezni a sötétség idején,

amelyben minden normális dolog tiltott,

s nincs szabadság, mint annak idején?

 

Nyugalom, öröm és béke nélkül mi marad,

a jó, félelemtől vacogva feladja önmagát,

s a világ a végső pusztulás felé halad?

 

Mit ér az élet értelmetlenül, kényszeresen,

érzelmek, szerelmek és ölelések híján,

bealkonyul immáron véglegesen?

Szívszorító jövő

Szívszorító jövő vár mindenkire, aki él,

aki mindennap megküzd a sorsával,

s közben a közelgő végzetétől fél.

 

Félhet is, hiszen túlontúl erős a gonosz,

bőven van pénze, markában a világ,

és minden jót elpusztít, eloroz.

 

Elveszi a reményt is, a lélek reményét,

éjjel-nappal hazudik, rettegést kelt,

s kiéli az elmebaját, szeszélyét.

 

Gőgösen, s öntelten vigyorog az élőkre,

összeugraszt, kegyetlenül megoszt,

és senki nem vonhatja kérdőre.

 

Az irányítás élteti csupán és a hatalom,

a totális ellenőrzés a bolygó felett,

sőt, a mindenek feletti uralom.

 

Ellenfele az értelem gyenge lábakon áll,

s szövetségesére, a fénynek seregére,

sajnos hiába és csalódottan vár.

 

Szívszorító jövő árnya száll a sötétben,

s ha az emberiség nem tér észhez,

eltűnik a sorsnak a ködében.

Egy hazug világban élünk

Egy hazug világban élünk, egy sötét mocsárban,

ahol semmi és soha nem az, aminek látszik,

s a valóság hamar eltűnik a homályban.

 

Hamisított videók, s parancsra szerkesztett hírek,

folyamatos nyomás alatt tartó félelmek sora,

és a rettegéstől szinte lebénított szívek.

 

Kegyetlenség és könyörtelenség uralta emberek,

piciny, apró, síró gyermekek, aggódó szülők,

s egyre csak gyülekező sötét fellegek.

 

Egyre fogyó népesség, s elfogyó temetői helyek,

tervszerűen adagolt mérgező kotyvalékok,

és teljesen elgyötört, megsebzett lelkek.

 

Egy hazug világban élünk, s mind bele is fúlunk,

ha nem vesszük fel a harcot, de nagyon hamar,

elvész a jelenünk, a jövőnk és a múltunk.

Gonosz idők szele fúj

Gonosz idők szele fúj, amely túlontúl hideg,

s igen viharossá vált az utóbbi időkben,

az ereje nyomán befagytak a vizek.

 

Lerombolja a megszokott életet, s a vidéket,

szertefújja a nagyobb városok szemetét,

és feléleszti a mélyben alvó lidércet.

 

Elfújja a dédelgetett álmokat és a vágyakat,

s helyettük mocskot, halál bűzét árassza,

rettegésből, félelemből épít várakat.

 

Gonosz idők szele fúj, kegyelmet nem ismer,

és elpusztítja az élővilág apraját, nagyját,

ebben a világban valami nem stimmel.

Sosem lesz világos

Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,

és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,

azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.

 

Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,

és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,

az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.

 

Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,

szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,

s ami azután történik, az szörnyen kemény.

 

Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,

amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,

s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.

Hipnotizáltak sokasága

Hipnotizáltak sokasága ballag a szakadék felé,

magukba mélyedve és halkan motyogva,

engedelmesen mennek a halál elé.

 

Útjuk közben éri őket sok inger, de nem érzik,

nem hallanak és nem is látnak már semmit,

s hogy miért ez a sorsuk, nem kérdik.

 

Pusztulásra ítéltettek gonosz és sötét erők által,

megfosztva a jogaiktól, s a szabadságuktól,

gyenge lelkük soha többé nem szárnyal.

 

Mindenfelől próbálják felébreszteni e tömeget,

sajnos azonban minden kísérlet hiábavaló,

magukkal rántanak sok fiatalt, s öreget.

 

Hipnotizáltak sokasága kullog, s meg nem áll,

nem hathat rájuk immáron semmi a világon,

minden álmuk, s vágyuk, végleg elszáll.

Halálkártya

Halálkártya virít a sötétben, az ember kezében,

és maga sem akarja elhinni, hogy ez a való,

ám ráerőszakolják a szolidaritás nevében.

 

A lelkiismeretére próbálnak hatni, s hibáztatni,

amennyiben nem szeretne meghalni, az hiba,

hisz így nem lehet a válságból kilábalni.

 

A válságból, mit szándékosan terveztek sokáig,

amely a világ teljes megváltoztatásáról szól,

és mi eljuttathat majd az utolsó csodáig.

 

A csodáig, minek a neve gépiesített emberi faj,

az, aki marad, engedelmes rabszolgaként él,

és számára a gondolkodás tilos és baj.

 

Halálkártya. Ez lesz mindenki szomorú jövője,

ám, ha ellen tudnak állni a gonosz delejének,

nyitva áll az út egy jobb, szabadabb jövőbe.

játékkártya, mint, tűz-4649408.jpg

Az értelem tava

Az értelem tava egy letűnt kor maradványa,

egykor csodás napokat látott maga körül,

ám mára beindult a végső hanyatlása.

 

Egy mély völgyben található az ősidők óta,

sűrű erdővel borított hegyek néznek le rá,

és annak idején sok állat hallott róla.

 

Lejártak a partjára magukba szívni a tudást,

s naponta itták a kristálytiszta, dús vizét,

majd gyakorolták a menekülést, futást.

 

A tó fénykorában az egész helyet betöltötte,

s néha már olyannyira megtelt életerővel,

hogy a szárazabb helyeket is elöntötte.

 

Áldásos hatása érvényesült fűben és fában,

miatta borultak virágba a közeli mezők,

s vize éltette őket télben és nyárban.

 

Egy idő után zavaros víz csörgedezett belé,

teli vegyi méreggel, trágyával, kosszal,

és a szenny tömegével indult felé.

 

Mikor elérte, sűrű és sötét mocsok lepte el,

bűzös lett, az állatok ivás után meghaltak,

s a természet érezte, ez gonosz jel.

 

Az értelem tava a kiszáradás szélére került,

sekély lett, ám elérte egy friss vizű patak,

s a tó a végzet elől a reménybe merült.