Békésen alszik a tudat

Békésen alszik a tudat, édesden alussza álmát,

s miközben a jóról és a szépről álmodik,

gyilkosok veszik körül az ágyát.

 

Ezt persze nem veszi észre és nem is érzékeli,

hiszen annyira letompította már a méreg,

hogy nem működnek az érzékei.

 

Egyre többször beleszúrnak, mégsem zavarja,

számtalan sebből vérzik, de nem észleli,

a hóhérok hada a halálát akarja.

 

Békésen alszik a tudat, s a sírja meg van ásva,

mikorra feleszmélne a kábult állapotából,

már a koporsója is le van zárva.

Elmebajos világ

Elmebajos világ az, amelyben most élünk,

s amelyben úgy rettegünk, szenvedünk,

és amibe belehal az igazi énünk.

 

Amelyben a jót üldözik, s a hitvány feszít,

a becsületes elvérzik, az aljas dicsőül,

és a tisztességes mindent elveszít.

 

Az emberség ritka, mint Holdon a levegő,

a gonosz gyűlölete ellenünk hatalmas,

s hamar megtelik minden temető.

 

Az emberek megosztottak, s kínzó a jövő,

családok bomlanak szét, vesznek össze,

és pusztul a sok mérget nyelő.

 

A barátságok felbomlanak, a szerelem fáj,

a nehézségek elpusztítják az értelmet,

s az emberi faj olyan, mint a nyáj.

 

Elmebajos világ, gyorsan közelgő végzet,

önmagunk és szabadságunk feladása,

csak felgyorsítja a sötét véget.

Siratja az eső a világot

Siratja az eső a világot, mert a pusztulását látja,

szomorú könnyei áztatják a vérző Földet,

s az emberiség a megmentőjét várja.

 

Ám hiába, az nem jön el és nem is fog segíteni,

a rettegő embereknek össze kell fogniuk,

mert mindenüket el fogják veszíteni.

 

Összefogás és szeretet nélkül esélyük sem lehet,

eltiporja őket a sötétség gonosz hatalma,

amely hiszi, velük bármit megtehet.

 

Siratja az eső a világot, s felidézi a szép múltat,

mikor a békesség virágai nyíltak a mezőn,

és az éjszakák nem a félelembe nyúltak.

Hullanak az őszi levelek

Hullanak az őszi levelek, mint megannyi élet,

s összefonódva a természet igazi rendjével,

jól jelképezik, ma mennyit ér egy lélek.

 

Az egyre erősebb szél packázik, játszik velük,

jobbra-balra sodorja valamennyit gyorsan,

s nem számít, melyik fán volt a helyük.

 

Pazar színeik rozsdabarnává változnak hamar,

az erezetük elporlad a legapróbb szellőtől,

és sok vizet immár egyikük sem zavar.

 

Hullanak az őszi levelek, s beborítják a talajt,

már nem többek, csupán bomló tetemek,

miket a végzet az utolsó útjára szalajt.

Mindennap szórnak minket

Mindennap szórnak minket, mint kísérleti egeret,

szórják ránk a mennyei mannát mértéktelenül,

s úgy tűnik számukra, sosem kapunk eleget.

 

A csodás kék égboltot beszürkítik a nehézfémek,

pár nap alatt érik el a talajt és a tüdőnket is,

s így tovább növekednek a nehézségek.

 

Tetszésük szerint manipulálnak, fertőznek, ölnek,

bármikor aktiválhatják a „gyógyító” sugarakat,

s minden percben az életünkre törnek.

 

Ez sokak számára hihetetlen, s tudni sem akarják,

könnyebb a homokba dugni a fáradt fejeiket,

ezáltal a valóságot a homályba zavarják.

 

Míg az emberek szenvednek, betegednek, halnak,

eme folyamatot kiagyalók vígan eléldegélnek,

s a kastélyaikban dőzsölnek, isznak, falnak.

 

Mindennap szórnak minket, de nem a valósággal,

hanem tündérmesékkel és agyat ölő butítással,

s ilyetén örökre leszámolnak az igazsággal.

De hát a tévé nem mondta

De hát a tévé nem mondta, halljuk oly sokszor,

s ezért nem hihető, hogy bántanak minket,

sajnos sok ember ilyenformán voksol.

 

Bizony most rettegni kell a betegségek hadától,

s a nem létező bajok is sírba tehetnek bárkit,

a napok újra hangosak a bérencek zajától.

 

Takard el az arcod, ne rettents el másokat soha,

hiszen véletlenül még friss levegőhöz jutnál,

s akkor nem temethet el a hazugságok kora.

 

Adasd csak be magadba a véget okozó mérget,

s engedelmesen valld be, mit is birtokolsz,

különben nem tudják eltüntetni a népet.

 

Mindig hajts fejet és a gondolkodást felejtsd el,

ne vitázz, fogadd el, hogy semmid nem lesz,

s úgy a lelked örömöt, boldogságot lel.

 

Miközben a birkák nyakát vágják, azok némák,

és a kidülledt szemeikből csordogál a könny,

belül fájón érzik, nem esznek több szénát.

 

De hát a tévé nem mondta, így biztos nem igaz,

aki ennek szellemében éli az utolsó napjait,

annak a számára a halál kegyes és vigasz.

A csiga és a háza

A csiga és a háza együvé tartoznak az elejétől,

otthona szép, csigás vonulatai látványosak,

s ez óvja az időjárás hidegétől, melegétől.

 

Lassan, komótosan járja a fárasztó, nehéz utat,

s amikor elfárad visszahúzódik a kuckójába,

ám másnap reggel új helyek után kutat.

 

A megszokott életét nem szándékozik feladni,

békésen eszegeti a különféle növényeket,

és nem akarja oly kedves házát eladni.

 

Az ellenségei azonban nem hagyják nyugodni,

mindenáron ki akarják lakoltatni a házából,

s többé nem akarják hallani szuszogni.

 

Békák, varangyok, madarak és kígyók gyötrik,

önmaga feladására kényszerítik kegyetlenül,

s addig zsigerelik, amíg meg nem döglik.

 

Akkor befalják a tehetetlen testét, s ezzel vége,

mostanság ez a borzalmas rémálom kísérti,

s ébredés után, félve elcsúszkál a stégre.

 

Gondolja vízbe veti magát, amiért ostoba volt,

és nem vette észre, hogy a halálát kívánják,

s minden ez eddig a pusztulásáról szólt.

 

A csiga és a háza a születésétől egynek számít,

és bármily gyáva is legyen, nem adja magát,

a tulajdonától soha, tapodtat sem tágít.

Megszámoltassék és megadóztassék

Megszámoltassék és megadóztassék, mondta a király,

a szavanna fekete sörényű uralkodóházának a feje,

s ne legyen emiatt soha, semmiféle viszály.

 

Kiküldte a hiénákat, hogy a lajstromot biza felvegyék,

és az ostoba állatokat önkéntes bevallásra késztetve,

még az ellenállásnak a gondolatát is elvegyék.

 

Azok járták is a környéket, közben csorgott a nyáluk,

s miközben gyűjtötték az adatokat a jószágokról,

tudták, hogy csodaszép juttatás vár rájuk.

 

Felmérték a hasznosítható combokat, oldalakat hamar,

a paták számát, a tüskék tömegét, a rejtett odúkat,

s látták, az eltitkolt élelemből is akad egy kazal.

 

Felkutatták a legeldugottabb fészket, minden fűszálat,

a legparányibb utódot, a legkisebb iható vízforrást,

s közben nem gyötörte őket soha a bűnbánat.

 

Felszámolták az elfogyasztott levegőt, s a gondolatot,

a lehetséges menedékeket, a búvóhelyek sokaságát,

és céljuk eléréséért bevetettek minden fondorlatot.

 

Miután végeztek, s átadták az adatokat a királyuknak,

megkapták a nekik ígért húst, porcokat, csontokat,

ezzel egy szebb életet nyertek mindnyájuknak.

 

Megszámoltassék és megadóztassék, meg, de nagyon,

a sötét éjszaka királya örömében hangosan bömböl,

ám rá is az elpusztulás vár majd egy napon.

Búcsúzhatunk

Búcsúzhatunk az eddigi, megszokott életünktől,

a régóta dédelgetett álmainktól, vágyainktól,

s elköszönhetünk igen sok készletünktől.

 

Mindhiába gyűjtöttünk össze különféle javakat,

és hiába igyekeztünk valami szépet, jót tenni,

sajnos elhittük a hazug, alattomos szavakat.

 

Mostanra nagyot fordult a világ, beborult az ég,

villámok cikáznak felettünk, s vihar dühöng,

a reményeink sokasága a gonosz tüzén ég.

 

Búcsúzhatunk az élővilágtól, mérgező a levegő,

sorban eltávoznak közülünk kiket szerettünk,

s nekünk sem marad más, csak a temető.

A tiltások és tagadások honában

A tiltások és tagadások honában a káosz az úr,

a becsület semmit nem számít semmikor,

s az igazság a visszajövetelére gyúr.

 

Az emberek birkamód engedelmesek, s félnek,

önmagukért sem mernek tenni semmit sem,

és egyre szegényebb rétegként élnek.

 

Összezavarodottan, s oly tétován néznek körül,

olyan bizonytalanok és annyira elesettek,

a szenvedésüknek a sötét kör örül.

 

Lassan egymáshoz sem mernek szólni és érni,

s megtagadják az elődeiket, a családjukat,

bizony levegőt sem mernek kérni.

 

Hiszen tiltott a gondolkodás, pláne az értelem,

s le van tagadva minden bűn, vagy gaztett,

felszínre nem kerülhet soha a sérelem.

 

Hazugságok fojtogatják a létet, tervek szerint,

befolyásolják az időjárást, s minden mást,

és titkosítják a bűneiket újra, megint.

 

Elveszik az életteret, s tönkreteszik a bolygót,

majd az egyszerű emberekre fogják ezt is,

mérgekkel készítve elő a koporsót.

 

A tiltások és tagadások honában öröm az élet,

nincs is jobb, mint elpusztítandónak lenni,

hiszen erre vágyik az összes lélek.