Saját alkotásaim
Számtalan fájó sebet szerzünk az életünk folyamán,
a testünknek, s a lelkünknek is bőven jut belőle,
miközben mélán utazunk a sorsnak vonatán.
Ez a vonat nem áll meg, amíg az út végét el nem éri,
nem is lassít, dübörögve, s gyorsan száguld előre,
hogy ez miért van így, azt az ember nem is érti.
Számtalan fájó sebet szerzünk, kisebbet, nagyobbat,
de bármekkorákat is, muszáj azt kibírni és túlélni,
újabb esélyt, s új reményt adni önmagunknak.
Boldog percek és örömteli órák suhannak a térben,
igencsak sokan várnak és vágynak már reájuk,
s ha elérik őket, a lelkük ragyog a fényben.
Boldog percek és örömteli órák szépítik meg a létet,
csalnak mosolyt az arcokra, s tesznek vidámmá,
rengetegen kívánják, ez soha ne érjen véget.
A lélek és a test szabadsága felbecsülhetetlen érték,
a megőrzésük manapság igencsak nehéz feladat,
s a sötétségben nehéz csodálni az ég kékjét.
A lélek és a test szabadsága az aranynál is többet ér,
olyan, mint a ragyogó Nap a viharfelhők között,
s mint az őszi nyugalom, mielőtt ideér a tél.
A szeretettel ápolt növények egészségesebbek és szebbek,
meghálálják a törődést, amellyel gondozzák őket,
a látványuk örömteli a léleknek, s a szemnek.
A virágok jobban illatoznak, a virágzásuk hosszabban tart,
a szőlő, az alma, a körte, s a szilva, bővebben terem,
ahogy a barack is és a málna több vesszőt hajt.
A szeretettel ápolt növények ellenállóbbak, s tovább élnek,
szavak nélkül köszönik meg a sok jót, amit kaptak,
és csodálatos színfoltjai ők, ennek a földi létnek.
Egy csodálatos őszi nap, a béke szigete a léleknek,
a színes falevelek varázsa, s a nyugalom maga,
az emberek ehhez hasonlót ritkán éreznek.
Egy csodálatos őszi nap elfeledtet minden rosszat,
megcirógatja a szívet, boldog mosolyra fakaszt,
és szép emlék maradhat, egész élethosszat.
A lelki béke drága kincs, elérni majdnem lehetetlen,
hiszen a világ és a sors rengeteg akadályt állít,
amikkel szemben az ember tehetetlen.
A lelki béke drága kincs, olyan, mint egy szép mese,
amelyben a hercegnő kezéért meg kell küzdeni,
s végül lehullik a gonosz sárkány feje.
Amikor még fiatal az ember, mindent másképpen lát,
van ereje, gyors, ruganyos, az elméje szárnyal,
és meg tudja különböztetni bokortól a fát.
Később ez változik, már nem olyan rózsásak a napok,
gyakorta gyötri a fáradtság, túlontúl elfoglalt,
és idegesítik mind a kicsik, mind a nagyok.
Majd eljön az idő, amikor lassúbb lesz, lomha, unott,
megjelennek az arcán a ráncok, beteggé válik,
és szomorúan látja, hogy bizony idáig jutott.
Amikor még fiatal az ember, nem akarja látni a véget,
nem hiszi el, mennyire el fog kopni a teste, lelke,
és mennyire keserűvé válik egyszer evégett.
Vannak, akik szeretik a tömeget, a folyamatos nyüzsgést,
a napi tivornyákat, az esti rendezvényeket, a bulikat,
és egyszerűen nem bírják abbahagyni a züllést.
Mások az egyedüllétre vágynak, a nyugalomra, a békére,
a magányos csendre és az elméjük frissen tartására,
s ha nem keresi őket senki, nem esnek kétségbe.
Vannak, akik szeretik a tömeget és vannak, kiknek teher,
mindenki más, másként gondolkodik, másként érez,
s mindezen kihívásokra, a lélek is egyediként felel.
Picivel lemaradni a dobogóról iszonyú fájdalmas érzés,
a sportolónak az élete álma omlik össze olyankor,
és az megviseli a lelkét, nem lehet kérdés.
Picivel lemaradni a dobogóról elszomorító, de nagyon,
visszavetheti a lelkesedést és megtöri az embert,
ám a remény újra felcsillanhat egy napon.
Mindenkire ráfér egy csodás nap, a nehéz időkben,
amely kikapcsolja a testét és a lelkét úgy szint,
s ez az érzés nem lehet kérdés, időtlen.
Mindenkire ráfér egy csodás nap, amelytől ragyog,
amely megszépítheti az életét és erőt is adhat,
reményt tud kelteni, méghozzá nagyot.
