Saját alkotásaim
Egy rossz döntést mindig meg kell szenvedni,
azokat is meg fogja gyötörni, akik vétlenek,
s épp ezért emellett nem lehet elmenni.
Egy rossz döntést elviselni a léleknek is teher,
megtöri az embert, s kiüríti a pénztárcáját,
miközben az egész élete a padlón hever.
Nincs is olyan ember, akinek ne lenne gondja,
ki ne őrizne féltett titkokat a lelkébe zárva,
és aki nem önmaga hibáinak a foglya.
Nincs is olyan ember, aki ne szenvedne sokat,
akinek ne lennének problémái, fájdalmai,
és aki ne hinné, hogy ő maga áldozat.
Nincs is olyan ember, ki ne vágyakozna a jóra,
ne vágyna szeretetre, ölelésre, boldogságra,
és alkalomadtán néhány kedves szóra.
Megnyugodhat-e a lélek a titkok hálójában,
és beismeri-e önmagának az igazságot,
azt, hogy mit is érez valójában?
Megnyugodhat-e a lélek, ha sok kudarc éri,
ha túl sokszor veszít, s igen bizonytalan,
és gyakorta még önmagát sem érti?
Megnyugodhat-e a lélek, ha távol a remény,
ha már semmiben nem képes megbízni,
miközben rádöbben, az élet kemény?
Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,
nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,
és megtenné a népéért amit kellene.
A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,
nem a szabadság elvétele, mások lealázása,
s emberhez méltó lenne a magatartása.
A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,
Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,
s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.
Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,
amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,
tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.
Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,
a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,
és minden elesettre van néhány perce.
Keserű könnyek áztatják a kiszáradt földet,
igen szomorú emberek könnyei ezek,
akik siratják az egykori zöldet.
A növény és állatvilágot, az élettel teli tájat,
a csicsergő madarakat, a fürge őzeket,
a sűrű bokrokat, dús lombú fákat.
Keserű könnyek válnak semmivé a porban,
és tűnnek el ott viharos gyorsasággal,
ahogy minden jó is eltűnik sorban.
Egy jellemtelen emberből nem lesz jellemes,
hiába hiszi magáról, hogy csodás, szellemes.
Az alma is szép kívülről, pedig a kukac rágja,
s a hörcsög is bájos, míg nem habzik a szája.
Egy jellemtelen embertől jót várni nem kell,
hisz a szíve is gonosz, s a lelke békét nem lel.
Számára az öröm a mások fájdalma, bánata,
és ha megtehetné, mindenkinek csak ártana.
Mikor a szeretet cirógatja a megfáradt lelket,
s a nehézségek kis időre visszavonulnak,
az ember egy kevéske békére lelhet.
Mikor a szeretet cirógatja a túlterhelt elmét,
igyekszik azt pihentetni, megnyugtatni,
s elterelni a gondokról a figyelmét.
Akinek minden tettét a szíve vezérli,
az mások gondjait, bajait is megérti.
Átérzi a fájdalmukat, a panaszaikat,
és a lelke mélyén hallja a sóhajaikat.
Akinek minden tettét a jóság uralja,
azt nem töri meg a sötétség uralma.
Küzd a gonosz ellen, ha kell, halálig,
míg a szíve mélyén az igaz parázslik.
Önnön korlátait mindenkinek ismernie kellene,
megismernie önmaga lényét, a lelke titkait,
és feltárni, milyen is az igazi jelleme.
Milyen valójában, miféle ember és miféle barát,
milyen családtag, képes-e segíteni a bajban,
és meri-e az igazságért hallatni a szavát.
Önnön korlátait csakúgy senki nem törölheti el,
valaha így született, eme korlátaival egyben,
s békességre csak ezek elfogadása után lel.
Mindenkinek szüksége van biztatásra, reményre,
megértésre, szeretetre, egy boldog ölelésre,
és a legrosszabb időkben is kenyérre.
Mindenkinek szüksége van pihentető magányra,
amikor rendezheti a gondolatait, önmagát,
és megoldást találhat a saját bajára.
Mindenkinek szüksége van csendre, lelki békére,
bátorságra, szabadságra, felhőtlen percekre,
és sok szépre, míg elér az élete végére.
