beképzeltség Archívum - Kiss Gyula versei

Egy hitvány embernek

Egy hitvány embernek az utóda is hitvány,

hiszen örökli mindazt a jót és szépet,

amelyek szerepelnek a listán.

A listán, amelyen ő a világ közepe, az isten,

aki kijelöli az utat a halandók számára,

s aki ellen felszólalás nincsen.

Aki nem tűri az igazságot, mert az fáj neki,

s ha mégis kénytelen azt meghallgatni,

azt mérgesen, kényszerből teszi.

Aki dicsőíti önmagát, s a nem létező tetteit,

aki mindent letagad, legyen az bármi is,

és aki nem adja fel az áruló elveit.

Egy hitvány embernek lelkiismerete nincs,

soha nem is volt és soha nem is lesz,

s egy normális életre esélye sincs.

A disznó elhitte

A disznó elhitte, hogy ő az udvar éke, dísze,

sőt, az udvarnak az ura, egyfajta isten,

és csakis érte rajonghat a népe.

Miközben a többi sertés igyekezett megélni,

addig a pocsolyában dagonyázott vígan,

és szeretett a hőstetteiről mesélni.

A többiek áhítattal hallgatták a dicső tetteit,

csodálták hatalmas termetét, szépségét,

és az óljába vitték neki a reggelit.

Neki kijutott mindenféle jóból, szívta a port,

büszkén, s flegmán nézett a többi lényre,

és eközben lehajtott pár pohár bort.

Magától eltelve feküdt be az akolba pihenni,

a dicsőségéről álmodott horkolás közben,

s nem akarta magát a zajnak kitenni.

A disznó elhitte, hogy sérthetetlen és fontos,

amikor azonban a gazdái mégis levágták,

a végzete igen csúnya lett, mocskos.

A pökhendi záptojás

A pökhendi záptojás hitte, hogy népének éke,

ő a legkiválóbb, egy istenség, a tojások szépe.

Hitte, hogy neki kijár a tisztelet és a dicsőség,

az ő szava szent, bármit is tesz, az a minőség.

A pökhendi záptojás egy koronáról álmodott,

és lélekben immár a felhők fölött szálldosott.

Gőgös volt, beképzelt és volt számtalan bűne,

szétpukkadása után még sokáig érzett a bűze.

Az igazság fájó annak

Az igazság fájó annak, akinek perzseli a lelkét,

akinek azáltal napvilágra kerülnek a bűnei,

felszínre hozva mindenféle sötét tervét.

Az igazság fájó annak, akiről lehullhat a lepel,

s akiről bebizonyosodhat miféle ember is,

miközben dőzsöl és a hatalomért teper.

Amikor egy hóhér

Amikor egy hóhér kezébe bárdot adnak,

és egy ezüsttel, arannyal teli erszényt,

lesz félnivalója kicsinek, nagynak.

Amikor egy hóhér kiélheti véres vágyát,

és kéjes örömmel végezhet bárkivel,

gúnyos mosollyal húzza el a száját.

Amikor egy hóhér elhiszi, hogy istenség,

és a legjobb, a legtehetségesebb hóhér,

akkor úgy érzi, már ő a mindenség.

Egy jellemtelen emberből

Egy jellemtelen emberből nem lesz jellemes,

hiába hiszi magáról, hogy csodás, szellemes.

Az alma is szép kívülről, pedig a kukac rágja,

s a hörcsög is bájos, míg nem habzik a szája.

Egy jellemtelen embertől jót várni nem kell,

hisz a szíve is gonosz, s a lelke békét nem lel.

Számára az öröm a mások fájdalma, bánata,

és ha megtehetné, mindenkinek csak ártana.

A féreg arra ébredt

A féreg arra ébredt egy varázslatos napon,

hogy szeretne ő lenni a legcsodásabb,

erre vágyott, úgy igazán, nagyon.

Az álmaiban színes lepkeként repült tova,

miközben a szárnyain ragyogott a Nap,

úgy érezte, neki mindenhez van joga.

Hitte, az ura lehet mindennek, a világnak,

érte forog a Föld és érte fénylik a Hold,

s ő az álma a sok gyönyörű virágnak.

A féreg arra ébredt, hogy csakis egy féreg,

nem képes más lenni, erre született,

s a közelébe sem juthat a fénynek.

A gőgös nagyúr ül a trónján

A gőgös nagyúr ül a trónján, s flegmán alátekint,

elvárja, hogy az alattvalói hűen szolgálják,

és adózzanak neki újra, újfent, megint.

Mondjanak le a jogaikról, hiszen minek az nekik,

engedelmeskedjenek mindhalálig, s mindig,

és akkor a kegyét talán még el is nyerik.

Ne is kérdezzék, fogadják el, csak neki van igaza,

ő mindenekfelett áll, hiszen egy igazi isten,

ám egyszer őt is elpusztítja az idő vihara.

A gőgös nagyúr ül a trónján, s önmagát csodálja,

mikor nem látják, sokszor a tükör előtt pózol,

és hiszi, hogy ő ennek a világnak a csodája.

Aki elvégzi a piszkos munkát

Aki elvégzi a piszkos munkát, gazdagon tér haza,

nem érdekli sem az igazság, sem a becsület,

s neki nem jelent semmit az a szó, haza.

Az árulásáért megkapja mindazt, amit más nem,

s miközben ő maga az elismerésben fürdik,

másoknak egyvalami jár, a kisírt szem.

Aki elvégzi a piszkos munkát, öntelt, de nagyon,

gőgössége az egekig ér, magát istennek hiszi,

ám megfizet majd mindenért egy napon.

Mosolyog a hóhér

Mosolyog a hóhér, miközben a bárdot élezi,

s mikor lesújt vele, az üres lelke is kacag,

önmagát már-már istennek képzeli.

Nem sajnál senkit, megvet minden embert,

gyűlöli az igazságot és az országa népét,

s vérszemmel kezdi az összes reggelt.

Mosolyog a hóhér, gúnyos arccal néz körbe,

élvezi az átmeneti hatalmát mások fölött,

végül ő is odakerül ahová való, a földbe.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31