Saját alkotásaim
Amíg valaki a fénykorában van, addig erős, kemény,
igen határozott, ruganyos a teste, repes a lelke,
és úgy hiszi, sose hagyja majd el a remény.
Amíg valaki a fénykorában van, tündököl és ragyog,
nem jut eszébe, hogy ez nem marad így örökre,
végül aztán csőstül szakadnak rá a bajok.
A szakadék felé tart a világ nagyon nagy része,
s miközben sötét viharfelhők gyülekeznek,
egyre halványul a reménység fénye.
A szakadék felé tart a szabadság és az értelem,
vesztésre áll a szeretet, harcban áll a lét is,
s meglehet, ez a harc nem lesz vértelen.
A terméketlen földbe vetett mag eleve esélytelen,
nem tud kicsirázni és nem tud fejlődni sem,
a termés esélye így bizony reménytelen.
Az emberi elme sem ragyog fennen, ha üres a tér,
és nem képes befogadni a tudás tiszta fényét,
pedig a pallérozatlan elme keveset ér.
A terméketlen földbe vetett mag csupán szenved,
s hiába öntözik a földjét, hiába esik rá az eső,
ha a talaja gyökeret fejlődni nem enged.
Mire a lelkünk eléri a fényt, rengeteget szenved,
és mialatt számtalan megpróbáltatást él túl,
megtanulja, jó, ha a jóságából nem enged.
Ha nem enged a rossznak, torznak, s gonosznak,
hitványnak, becstelennek, eleve romlottnak,
és nem hisz semmiféle hazug bolondnak.
Mire a lelkünk eléri a fényt, igen sokat tanulhat,
megtanulhatja, mi az igazság, mi is a valóság,
és többek között azt, miképpen javulhat.
A szeretet és a csend fénye tündöklően ragyog,
mikor olyan közegbe ér, ahol befogadják,
nélküle bizony túl szürkék a napok.
A szeretet és a csend fénye titkot rejt magában,
a szív titkát, a bizalomét, az emberségét,
ez a fény egy csoda, a világ zajában.
Amíg nem huny ki végleg az értelemnek fénye,
és amíg ragyog a Nap, fent, a kéklő égen,
addig reménykedhet a bolygó népe.
Míg még van erő a lelkekben, hogy küzdjenek,
addig akadhat esély és adódhat remény is,
ahhoz, hogy végleg meg ne szűnjenek.
Amíg nem huny ki végleg az élni akarás lángja,
s amíg nem hal ki az emberekből a szeretet,
addig a létet, senki nem tiporhatja sárba.
A sötétség néha elhiszi, hogy egyszer fénnyé válik,
erről sokat képzeleg éjjelente a csillagok alatt,
és ezzel az érzéssel, főleg pirkadatkor játszik.
A sötétség néha elhiszi, őt nagyon sokan szeretik,
fel sem fogja, hogy ez nem így van, félnek tőle,
és igyekeznek elkerülni, mikor csak tehetik.
Amikor végre feltűnik a fény a nehéz út végén,
a megfáradt ember alig hiszi el és felsóhajt,
érzi, ahogy éled a remény a lelke mélyén.
Amikor végre feltűnik a fény, ledobja a terheit,
amiket olyan régóta cipelt már, annyira rég,
s ez a pillanat megszépíti a végső perceit.
Az akarat ereje hatalmas dolgokra is képes lehet,
általa túl tud jutni az ember sok problémán,
és az élete gördülékenyebben mehet.
Az akarat ereje fényt hozhat a szomorú lelkekbe,
átsegíthet betegségeken és fájó tragédiákon,
s reményt vihet a legnehezebb percekbe.
Csend honol az utcákon, hófehérbe öltözött minden,
a lámpák fénye varázslatosan csillog a friss havon,
és ennél a pillanatnál nyugalmasabb nincsen.
Az otthonokban kellemes a meleg, készen a vacsora,
oly meghitt a légkör, érződik az ünnep közeledte,
s jóllakottan az emberek nem vágynak sehova.
Csend honol az utcákon, már a szél nesze sem hallik,
hangulatosan telik az idő, s lassan éjfélt üt az óra,
eljött a lefekvés ideje, de a szeretet sosem alszik.
