fény Archívum - Kiss Gyula versei

Ha a sötétség győz

Ha a sötétség győz, a fény örök rabságba kerül,

és láncon fog tengődni az idők végezetéig,

minden, ami jó volt, a mocsárba merül.

Ott leli végzetét a valóság, a szeretet, a remény,

az emberség, a becsület, a tisztelet, a lélek,

és a szerelem is ott végzi majd szegény.

Oda süllyed az értelem, a jóság, meg a szépség,

és velük az összetartás, a segítőszándék is,

mindent elnyelhet a feneketlen mélység.

Ha a sötétség győz, távozik a megszokott világ,

örömében nevetgél és tivornyázik a gonosz,

a butaság földjén pedig nem nyílik virág.

A remény halvány fénye

A remény halvány fénye most is pislákol,

még nem aludt ki, igyekszik harcolni,

és szegényeket, elesetteket istápol.

Próbálja támogatni az elmét, az értelmet,

rávilágítani a legsötétebb területekre,

s ellensúlyozni a hiábavaló félelmet.

Szeretné megértetni, biz küzdeni muszáj,

sőt, anélkül semmi esély és nincs jövő,

nem segít a teljesen hiábavaló viszály.

A remény halvány fénye kitart, amíg tud,

s bár önmagának is kellene a támasz,

hiszi, hogy belőle mindenkinek jut.

Szabadon szárnyalna

Szabadon szárnyalna a szabadság madara,

ám egyfolytában üldözik a ragadozók,

s jobban, mint egykoron, valaha.

Bármerre is tartson, biztonságra nem talál,

sok csapdát állítottak neki és lőnek rá,

ha elfogják, az az ő számára halál.

Szabadon szárnyalna a szabadság madara,

a szíve a remény felé vinné, a magasba,

ahol örök a fény és a béke tavasza.

Halkan járja az idő

Halkan járja az idő a végtelennek útját,

közben figyel, tanul és szomorkodik,

látva az emberek jelenét, múltját.

Látva, mit tettek a Földdel, s magukkal,

mivé is lettek az önzéstől, irigységtől,

mert soha nem bírtak a bajukkal.

Mivé tette őket a pénz, no és a hatalom,

a kapzsiság, a lelketlenség, a harag,

s az elképzelt győzelem, jutalom.

Mivé tette őket a tudatlanság homálya,

a hiszékenység és az égető gyűlölet,

s a hiábavaló várakozás a csodára.

Azt is látja, él még bennük igaz szeretet,

vágynak a szerelemre, szépségre, jóra,

és úsznának a fényben egy keveset.

Szeretnének boldogok lenni és nevetni,

örülni, kacagni, felhőtlenül ragyogni,

s a gondokat, bajokat végre feledni.

Halkan járja az idő a felfedezetlen utat,

s tudja, az az út egy valódi labirintus,

az emberek sorsa meglelni a kiutat.

Ragyog a téli Nap

Ragyog a téli Nap, kápráznak a szemek,

hunyorogva látják csupán a világot,

s így úgy tűnhet, minden remek.

Ragyog a téli Nap, szépnek tűnik a jövő,

s talán a remény is magára találhat,

ha a fényből marad még hírvivő.

A világ két arca

A világ két arca bizony a szavakban is látható,

mindabban a mocsokban és a fertőben,

amelyektől jó soha nem várható.

Elit, elnyomás, zsarnokság, önkény, hatalom,

háború, félelemkeltés és elhallgattatás,

s élet, a másoktól elvett vagyonon.

A másik oldalon áll a szeretet, a hűség, jóság,

az elismerés, a tisztelet, a megbecsülés,

és a becsület, az ember nem jószág.

Egyik oldalon ott a sötétség ereje és a gonosz,

a másikon a fény harcol, meg a remény,

s mindez örökre kettősséget okoz.

A világ két arca egy időben játssza a szerepét,

az egyik arca a gyűlölettől torz és sápadt,

a másik megosztja a szívek melegét.

Az ünnepi időszakban

Az ünnepi időszakban sem felhőtlen az élet,

a gondokat, bajokat nem fújja el a szél,

és így nehéz békével zárni az évet.

Az ünnepi időszakban is létezik bú és bánat,

sokaknak szomorúság járja át a szívét,

miközben más a fellegekben járhat.

Az ünnepi időszakban magára lel a szeretet,

és igyekszik boldoggá tenni a napokat,

megcirógatva felnőttet, s gyereket.

Téli estéken

Téli estéken, amikor a város mélyen alszik,

és még a csend is csendesen szunyókál,

semmiféle nesz, zörej, nem hallik.

Csillagok vigyázzák a nyugalmat és a békét,

fennen ragyognak már évmilliárdok óta,

s tőlük kapja minden lélek a fényét.

Téli estéken szorgosan dolgoznak az álmok,

a fantáziák segítségével messzire jutnak,

igen hasonlóak, ámde mégis mások.

Egy őszinte ember

Egy őszinte ember igazat mond, ha fáj is,

nem kertel és nem hazudik sohasem,

nem beszél mellé, sőt, még lát is.

Látja a valóságot és hallja a bánat szavát,

érzékeli a számtalan, gyötrő rosszat,

s ezek alól nem vonja ki önmagát.

Igyekszik segíteni, ahogy erejéből telhet,

s próbál fényt gyújtani a sötétségben,

miközben maga is visel elég terhet.

Egy őszinte ember nem hajlik meg soha,

mert van gerince, s van becsülete is,

a hitványságot pedig száműzi tova.

Fény gyúl a lelkekben

Fény gyúl a lelkekben az ünnepek idején,

a szeretet is újfent erőre kap ilyenkor,

és béke honol a szíveknek szigetén.

Fény gyúl a lelkekben és boldogan táncol,

őszinte érzések élednek az álmukból,

s új erőre kapnak, legyenek bárhol.

Fény gyúl a lelkekben, a sötét megpihen,

sokan kétkednek ezzel kapcsolatban,

ám a kételyük elvész a semmiben.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30