Az éjszaka csillagai

Az éjszaka csillagai békésen ragyognak az égen,

fényük milliárdnyi éve utazik a galaxisban,

s vonzzák az emberi szemeket az éjben.

 

A fantázia különféle alakzatokat képzel belőlük,

érdekesebbé, misztikusabbá téve a napokat,

s számtalan történet, mese szól felőlük.

 

Az éjszaka csillagai megragadják a szívet, lelket,

ezüstös csillogásuk romantikára ösztönöz,

s alattuk sok ember boldogságra lelhet.

Csillagfényes éjszakán

Csillagfényes éjszakán útjára indulnak a vágyak,

a régóta eltitkolt érzések feltörnek a mélyből,

s az álmok hátán az ismeretlenbe szállnak.

 

Ott keresnek valami fantáziadúsat, s valami újat,

elfeledve a sikertelenségeket, a kudarcokat,

és messzire hessegetve a keserédes múltat.

 

Csillagfényes éjszakán újra izzanak az érzelmek,

az érzékek finoman játszanak a lélek húrjain,

s mára aludni küldik a megfáradt értelmet.

A vég küszöbén

A vég küszöbén kezd éledni a tudat, az elme,

s akkor kezdi érezni, hogy jól becsapták,

és megérinti az elmúlásnak a selyme.

 

Ez a selyem kellemes tapintású, lágy, s tiszta,

nem sérti fel a bőrt, nem okoz új sebeket,

s nem engedi a rosszat sohasem vissza.

 

Rossz nélkül nem is lenne olyan sötét a világ,

békében élhetne az emberiség egymással,

s bizony feleslegesek lennének a viták.

 

A vég küszöbén villan a fény, s nincs tovább,

minden lélek tovaszáll az időtlen időkbe,

és onnantól bizony már nincs odább.

Felragyogott a Nap

Felragyogott a Nap, s a fák ágai rügybe borulnak,

vidám madárének hallatszik kint a szabadban,

s a viharfelhők ma a messzeségbe vonulnak.

 

Apró virágok bontják ki a szirmaikat és virulnak,

varászlatos illatuk messze száll a szellők hátán,

s a szerelmes párok egymáshoz simulnak.

 

Ez a nap különleges és ezt minden nő tudja, érzi,

hevesebben dobban a szívük, s elképzelik azt,

milyen is lehet örök boldogságban élni.

 

Egy olyan világban, ahol a kedvesség nem ritka,

és a figyelmesség nem különleges kiváltság,

a szeretet pedig őszinte, igazi, s tiszta.

 

Hol az elismerés természetes, a sok munka után,

s hol az érzelmek valódiak, a vágyak tüzesek,

és nem maradnak hamis álmok csupán.

 

Felragyogott a Nap és fénye beragyogja az eget,

apró gyémántként csillog a harmatcseppeken,

a Nőnap most igazán különleges lehet.

Örök éj

Örök éj fenyeget, ha végleg leszáll a sötét,

s az értelem nem érti meg a bölcsek kövét.

Mikorra a fény ereje túlontúl meggyengül,

eme világ biztonsága halálosan megrendül.

 

Örök éj pusztítja el a létet, s annak nyomát,

hihetetlen erővel törli el az emberek korát.

Ellene csak a fény erejének táplálása segít,

ami erőt a tiszta, igaz lelkek erejéből merít.

Ahol a sötétség uralkodik

Ahol a sötétség uralkodik, ott a fény csak rab,

csupán elnyomott, eltiport, s megalázott,

és soha igazi szabadságot nem kap.

 

A börtönében nagyon szenved, nőnek a kínjai,

a fájdalom izzóan égeti és elsorvasztja,

s körötte a rendes emberek sírjai.

 

Ahol a sötétség uralkodik, az igazság elbukott,

s a reménynek a legapróbb esélye sincs,

az élet, mint olyan, végleg megbukott.

Élet, vagy halál

Élet, vagy halál, megmaradás, vagy a végzet,

ezeket a kérdéseket folyvást éli meg a képzet.

Szenvedés, netán öröm, sírás, esetleg nevetés,

szép idők, sanyarú sorsok és azután a temetés.

 

Állandóan vívódó lelkek és kavargó érzelmek,

biztos tudás, elszánt akarat, s tétova vélelmek.

Őszinte szeretet, s igaz ölelés, érdekek nélkül,

mindezektől az emberek élete biza megszépül.

 

Élet, vagy halál, tudás, netán hipnotikus álom,

a tiszta igazság, vagy a rabigában tartó járom.

Az örök sötétség, avagy az életet jelentő fény,

ezen a világon sok a kérdés és ez bizony tény.

Mennyi fájdalom

Mennyi fájdalom kíséri az embert az élete útján,

megannyi keserűség, bánat és szomorú gyász,

s hiába minden, nem változtathat a múltján.

 

Oly sok elszalasztott pillanat, s olyan sok emlék,

annyi, de annyi tennivaló, számtalan remény,

és annyira más, szebb volt az élet nemrég.

 

Manapság sok kín és a rettenetes félelem irányít,

elnyomva az értelmet, a logikus gondolkodást,

s alig maradt mára valami, ami még vidámít.

 

Mennyi fájdalom és megtiport, kiüresedett lélek,

s mennyi szétvert család, széthullott barátság,

vajon mikor ad teret a végtelen a fénynek?

Sosem lesz világos

Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,

és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,

azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.

 

Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,

és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,

az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.

 

Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,

szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,

s ami azután történik, az szörnyen kemény.

 

Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,

amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,

s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.

Útnak indult a vándor

Útnak indult a vándor megkeresni a fényt,

jó ideje járta a városokat és a vidéket,

azonban alig talált értelmes lényt.

 

Mindenfelé gonosz sötétség uralta a teret,

igazán megdöbbent az útján látottakon,

s nem akarta elhinni, hogy ez lehet.

 

A falvaknak lakóival beszédbe elegyedett,

és szinte érezte, a sötét kezdi elnyomni,

egyre inkább a fény után epedezett.

 

Nem tudta felfogni a homálynak az erejét,

s egyszerűn megdöbbent a sok ostobán,

végül felkutatott néhány remetét.

 

Azok elmesélték neki, merre bujkál a fény,

elmondták, mostanában milyen gyenge,

s nagyon sebezhető, ez bizony tény.

 

Útnak indult a vándor, de sajnos csalódott,

eredménytelenül, s szomorúan baktatott,

végül egy másik világba hajózott.