Mi értelme az életnek

Mi értelme az életnek, ha a szomorúság rengeteg,

s alig van benne öröm, kihalóban a szeretet,

és érzéketlenekké váltak az emberek?

 

Mi is a jó van abban, hogy mindenki szolga lehet,

és fejet hajtva, rabként élve nyomorult életét,

szabad akaratából semmit nem tehet?

 

Miért is kellene küzdeni bármiért, ha értelmetlen,

ha kiölik a lelket is az emberek sokaságából,

s ha az igazság bűn, sőt kényelmetlen?

 

Minek a jó szándék, ha nem párosul valódi tettel,

és nagyon sokan lassan alamizsnából élnek,

s rettegve kelnek, ha csörren a vekker?

 

Mi értelme az életnek, mikor a sötét gonosz az úr,

és a gyűlölet hihetetlenül elterjedt a Földön,

s mindenhol az iszonyatos harag dúl?

A lélek vívódása

A lélek vívódása állandó, folyamatosan zajlik,

oly gyakori a bizonytalansága, a félelme,

s közben a tudatalatti sohasem alszik.

 

Megjegyez mindent, amit lát, hall, s tapasztal,

sokszor érzi úgy, hogy nem nyerhet soha,

ám ezt nem igen érezteti szavakkal.

 

Magát okolja amiért gyáva és nem mer lépni,

amiért érzelmei irányítják a legtöbb tettét,

s emiatt nem tud felszabadultan élni.

 

Amiért nem meri kifejezni a zavaros érzéseit,

s amiért szomorúan éli a mindennapjait,

nem megválaszolva önnön kérdéseit.

 

A lélek vívódása természetes, az életből árad,

s csakis azoknak okoz gondot, problémát,

akiknek a szívét emészti a bánat.

Siratja az eső a világot

Siratja az eső a világot, mert a pusztulását látja,

szomorú könnyei áztatják a vérző Földet,

s az emberiség a megmentőjét várja.

 

Ám hiába, az nem jön el és nem is fog segíteni,

a rettegő embereknek össze kell fogniuk,

mert mindenüket el fogják veszíteni.

 

Összefogás és szeretet nélkül esélyük sem lehet,

eltiporja őket a sötétség gonosz hatalma,

amely hiszi, velük bármit megtehet.

 

Siratja az eső a világot, s felidézi a szép múltat,

mikor a békesség virágai nyíltak a mezőn,

és az éjszakák nem a félelembe nyúltak.

Érzelmek zűrzavara

Érzelmek zűrzavara kíséri az utunkat végig,

s oly sokszor szenvedünk a csalódástól,

óhajaink nem hallatszanak az égig.

 

Sőt, senki nem hallja meg, mire is vágyunk,

nem is érzi át a szívünk heves dobogását,

s nem álmodja helyettünk az álmunk.

 

Önmagunkban vívjuk a harcunkat, de hiába,

és hasztalan a reménytelen küzdelmünk,

nem sok örömöt hagyunk e világra.

 

Érzelmek zűrzavara tartja fogva a lelkünket,

s szabadulni ettől nehéz, de lehetséges,

ha végre levetjük a kínzó terhünket.

Mikor búcsúra készül valaki

Mikor búcsúra készül valaki, elszomorodik,

eszébe jutnak a számára fontos percek,

s hamarosan nagyon elkomolyodik.

 

Átjárja szívét a bánat, az érzései tombolnak,

maga sem tudja, hogy mi is lesz ezután,

s fájdalma égető percei rombolnak.

 

Igen gyorsan omlik össze a felépített világa,

még nem készült fel teljesen elköszönni,

és reménykedik, mégsem élt hiába.

 

A valóság arcul üti, nem minden szép és jó,

bizonyára maga is hibázott, nem vétlen,

és most bármi, pusztába kiáltott szó.

 

Átértékeli a tetteit, s a történések folyamát,

kezdi tisztán látni miket is hagyott ki,

majd kiissza a saját keserű poharát.

 

Mikor búcsúra készül valaki, nem önmaga,

úgy érzi, ez nem valóság, csupán álom,

s amit eddig érzett, arra nincs szava.

A bennünk élő emlékek

A bennünk élő emlékek erősebbek e napokban,

jobban felkavarják valamennyiünk vérét,

s tisztelet árad kicsikben, nagyokban.

 

Eltávozott szeretteink már a végtelenben élnek,

nem fáj semmijük, nem kell aggódniuk,

és ezután soha, senkitől nem félnek.

 

Nem terhelik őket a gondok, a bajok, s az élet,

nem szenvednek a gonosztól, a gyűlölettől,

s nem hálni jár vissza beléjük a lélek.

 

Megszabadultak bajaiktól, s a világ gondjaitól,

nem érzik az egyre növekvő feszültséget,

s egyikük sem mesél saját gondjairól.

 

Hullanak a színes őszi falevelek, zörög az avar,

s lassan elbúcsúzik a lemenő Nap e helytől,

idén sokkal több sírt látott, mint tavaly.

 

A bennünk élő emlékek cirógatják a szívünket,

és miközben gyertyák gyúlnak a sötétben,

mélyen gyászolva hajtjuk le a fejünket.

Néma gyász hangulata

Néma gyász hangulata marcangolja a lelkeket,

és szomorúság szellője suhan a világ körül,

tetézve az egyébként is nehéz helyzetet.

 

Újra előtör a szívek mélyéről ama sajgó bánat,

emlékeztetve az itt maradtakat a valóságra,

s a tényre, hogy az élet mennyire fájhat.

 

Néma gyász hangulata, s az eltitkolt fájdalom,

az eltávozott szerettek nem feledhető arca,

sok szem ilyenkor nem marad szárazon.

Ellehetetlenítve

Ellehetetlenítve telnek a mindennapok, a percek,

az emberek egyre jobban érzik a terheket,

s a lelkekben a kétségbeesés serceg.

 

Megkeseredetten rettegnek, hogy ezután mi lesz,

mindenki a szerencsében, a csodában bízik,

s mindez a lelkierejükből sokat kivesz.

 

Míg nem mernek kiállni egymásért, s magukért,

addig hiába is reménykednek bármiben is,

és utólag sírhatnak az elvesztett javukért.

 

Ellehetetlenítve, szenvesztően telik minden óra,

a kilátástalanság sokakat nyomorba taszít,

s ezentúl nem számíthat senki jóra.

Mikor elveszítünk valakit

Mikor elveszítünk valakit, az nagyon tud fájni,

ésszel fel sem fogható és iszonyatos érzés,

s mindezt megtapasztalhatja bárki.

 

Sőt, meg is fogja, bármennyire nem is óhajtja,

hiábavalóan nem akarja elhinni, megérteni,

s hiába is tagadja, az álmait sóhajtva.

 

Olyannyira szomorú, s olyannyira szenvesztő,

elképzelhetetlenül tragikus, fel nem fogható,

és mindent felülmúlóan rettentő.

 

Mikor elveszítünk valakit, magunknak is vége,

a lelkünk soha nem heverheti ki a bánatot,

s mindig szenvedni fog, a haláltól félve.

Mind oda kerülünk

Mind oda kerülünk, ahol nincs többé fájdalom,

nincs betegség, sem bánat, vagy szenvedés,

sem semmiféle, lelket romboló ártalom.

 

Azon a helyen örök béke honol és csend hallik,

néha madarak csivitelnek a bokrok között,

s a fűszálak rejtekén is élet zajlik.

 

A fák búsan bólogatnak a szomorú sírok fölött,

s hűs árnyékukkal védelmezik a hantok sorát,

innen bizony még senki meg nem szökött.

 

Mind oda kerülünk, honnan az irány a végtelen,

s éjjelente, mikor a csillagok mosolyognak,

mind, aki ezt látja, elfeledni képtelen.