Saját alkotásaim
Szomorú a hóember, immár a könnyei is potyognak,
izzad a kalapja alatt a Nap simogató sugaraitól,
és barátai, a szánkók sem nagyon mozognak.
Szomorú a hóember, örömöt kevés ideig okozhatott,
sárgarépa orra is elkezdett konyulni bánatában,
pedig álmában már a varjakkal borozgatott.
Szomorú a hóember, s úgy érzi, a tél cserben hagyta,
az ereje fogytán van, alig bírja tartani a seprűjét,
ám reméli, hátra a boldogság érzetét hagyja.
Az életünket végigkíséri számtalan égető fájdalom,
amelyeken bizony nagyon nehéz túllépni,
és nem segíthet semmiféle szánalom.
Az életünket végigkíséri megannyi keserű pillanat,
azonban erősítheti a lelkünket a szeretet,
és a remény által eljöhet a pirkadat.
Egy szegény ember jobban átérzi mások fájdalmát,
meg tudja érteni az elesettek szomorúságát,
és nem használja a hamisság álarcát.
Egy szegény ember lelke sokat kibír, sokat szenved,
ám szenvedés közben is képes őszinte mosolyra,
s míg él, a reményeiből sosem enged.
Szomorú a szívem, ahogy most a temetőt járom,
a lelkem tele van emlékekkel, gondolatokkal,
és eközben a szeretteim sírköveit látom.
Lágyan cirógat a napfény, amíg némán haladok,
érzelmek sokasága tör fel a szívem mélyéről,
és egy ideig biztosan szomorú maradok.
Amíg nézem a mécsesekben pislogó apró lángot,
elképzelem, milyen lenne, ha ők még élnének,
és együtt járhatnánk a szilveszteri táncot.
Szomorú a szívem, hisz lassan mind elmegyünk,
elbúcsúzunk sorban, ki hangosan, ki halkan,
és a végtelenben egyesül a szellemünk.
A megemlékezés napjaiban békésebbek az emberek,
ilyenkor a szeretteik emléke a lelkeikben ragyog,
és a sírokon van virág, s gyertya, rengeteg.
A megemlékezés napjaiban a könnyek patakja árad,
s eme patak lefelé csordogál a szomorú arcokon,
míg forrásuk, a bánat, végleg ki nem szárad.
Nagyon fájó belátni, mennyire el tudunk kopni,
mennyivel kevesebbre vagyunk már képesek,
és milyen nehéz a keserűséget elnyomni.
Nagyon fájó belátni, hogy elszálltak a szép évek,
a testünk és a lelkünk túlságosan megfáradt,
miközben érezzük a gyorsan közelgő véget.
Nagyon fájó belátni, mivé váltunk az idők során,
mindenféle testi tünet kiütközik a bőrünkön,
és az elménk sem reagál kellőképpen korán.
Nagyon fájó belátni, hogyan múlik el az életünk,
miként telepszik le reánk a feledés homálya,
s a kérdés, vajon még meddig is élhetünk.
Sok ember hiszi, hogy neki van a legnagyobb gondja,
és ezt bizony érezteti is másokkal rendszeresen,
s ha kérdezik, ha nem, a sérelmeit elmondja.
Sok ember hiszi, hogy másoknak bezzeg öröm az élet,
csupa vidámság, mosoly, derű, felhőtlen kacagás,
miközben fölötte keserűen szállnak az évek.
Sok ember hiszi, hogy nem számít senkinek a világon,
számkivetettnek érzi magát és igen magányosnak,
úgy gondolja, ez így is marad, bármit csináljon.
A hiszékenység romba döntheti az ember egész életét,
romba döntheti az álmait, a legtitkosabb vágyait,
és fokozhatja a csalódottság fájó érzetét.
A hiszékenység romba döntheti az önbecsülést magát,
nagyon megviselheti a lelket és bánatba fojthatja,
képes lehet elnémítani a remény hívó szavát.
A sors bőven osztja a csapásokat, jut mindenkinek,
sokan nem kérnének belőle, mégis megkapják,
és ez meg is viseli az embereket érzelmileg.
A sors sokkal szűkmarkúbb a szeretettel és a jóval,
a kedvességgel, a megértéssel, a figyelemmel,
az öleléssel, a becsülettel, s az igaz szóval.
A sors bőven osztja a pofonokat, a kudarcok sorát,
a csalódásokat, a félelmeket, a szomorúságot,
és nem lehet eltüntetni mindezek nyomát.
Mindenfelé panasz hangja száll, bármerre is járok,
kinek-kinek van saját baja és önnön gondja,
boldog embereket csak igen ritkán látok.
Van, aki a megromlott egészsége miatt siránkozik,
mást a kevés nyugdíja tesz szomorúvá nagyon,
s van, aki egy élhetőbb életért imádkozik.
Van, kit az egyedüllét gyötör, s a bánatos magány,
mást az ellenkezője zavar, az emberek tömege,
s van, kinek hatalmas az adósság a nyakán.
Van, akit hajléktalanná tett az élet, keserű a sorsa,
mást a viszonzatlan szerelem gyötri állandóan,
s van, ki maga sem tudja, mi lenne a dolga.
Mindenfelé panasz hangja száll, s viszi a szél tova,
úgy tűnik, a remény is messze elhagyta e földet,
és meglehet, sokakhoz nem tér vissza, soha.
