Csodás érzésekkel van tele

Csodás érzésekkel van tele ez a szép világ,

gyűlölettől, haragtól kókad az a sok virág.

Irigység, s rosszakarat járja át a perceket,

a gőgösség sokszor rombolja le a terveket.

 

A pökhendiség virít, a kivagyiság tombol,

a kegyetlenség pedig lesújt, mint az ostor.

Az utálat nevetve dőzsöl, a hazugság arat,

s a lelkeket mérgezik az ármányos szavak.

 

Csodás érzésekkel van tele az emberi szív,

amely mindennap új és újabb csatára hív.

A szeretet retteg, a remény sem tündököl,

mindenre, ami még jó, vár már a sírgödör.

Gemini Generated Image e9yrcpe9yrcpe9yr

Egy hitvány embernek

Egy hitvány embernek az utóda is hitvány,

hiszen örökli mindazt a jót és szépet,

amelyek szerepelnek a listán.

 

A listán, amelyen ő a világ közepe, az isten,

aki kijelöli az utat a halandók számára,

s aki ellen felszólalás nincsen.

 

Aki nem tűri az igazságot, mert az fáj neki,

s ha mégis kénytelen azt meghallgatni,

azt mérgesen, kényszerből teszi.

 

Aki dicsőíti önmagát, s a nem létező tetteit,

aki mindent letagad, legyen az bármi is,

és aki nem adja fel az áruló elveit.

 

Egy hitvány embernek lelkiismerete nincs,

soha nem is volt és soha nem is lesz,

s egy normális életre esélye sincs.

ChatGPT Image 2026. okt. 8. 15 31 17

A disznó elhitte

A disznó elhitte, hogy ő az udvar éke, dísze,

sőt, az udvarnak az ura, egyfajta isten,

és csakis érte rajonghat a népe.

 

Miközben a többi sertés igyekezett megélni,

addig a pocsolyában dagonyázott vígan,

és szeretett a hőstetteiről mesélni.

 

A többiek áhítattal hallgatták a dicső tetteit,

csodálták hatalmas termetét, szépségét,

és az óljába vitték neki a reggelit.

 

Neki kijutott mindenféle jóból, szívta a port,

büszkén, s flegmán nézett a többi lényre,

és eközben lehajtott pár pohár bort.

 

Magától eltelve feküdt be az akolba pihenni,

a dicsőségéről álmodott horkolás közben,

s nem akarta magát a zajnak kitenni.

 

A disznó elhitte, hogy sérthetetlen és fontos,

amikor azonban a gazdái mégis levágták,

a végzete igen csúnya lett, mocskos.

ChatGPT Image 2026. okt. 2. 16 33 49

A pökhendi záptojás

A pökhendi záptojás hitte, hogy népének éke,

ő a legkiválóbb, egy istenség, a tojások szépe.

Hitte, hogy neki kijár a tisztelet és a dicsőség,

az ő szava szent, bármit is tesz, az a minőség.

 

A pökhendi záptojás egy koronáról álmodott,

és lélekben immár a felhők fölött szálldosott.

Gőgös volt, beképzelt és volt számtalan bűne,

szétpukkadása után még sokáig érzett a bűze.

Gemini Generated Image qcxbclqcxbclqcxb

Az igazság fájó annak

Az igazság fájó annak, akinek perzseli a lelkét,

akinek azáltal napvilágra kerülnek a bűnei,

felszínre hozva mindenféle sötét tervét.

 

Az igazság fájó annak, akiről lehullhat a lepel,

s akiről bebizonyosodhat miféle ember is,

miközben dőzsöl és a hatalomért teper.

ChatGPT Image 2026. szept. 8. 14 52 32

Amikor egy hóhér

Amikor egy hóhér kezébe bárdot adnak,

és egy ezüsttel, arannyal teli erszényt,

lesz félnivalója kicsinek, nagynak.

 

Amikor egy hóhér kiélheti véres vágyát,

és kéjes örömmel végezhet bárkivel,

gúnyos mosollyal húzza el a száját.

 

Amikor egy hóhér elhiszi, hogy istenség,

és a legjobb, a legtehetségesebb hóhér,

akkor úgy érzi, már ő a mindenség.

Gemini Generated Image ysyvknysyvknysyv

Egy igaz embernek

Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,

nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,

és megtenné a népéért amit kellene.

 

A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,

nem a szabadság elvétele, mások lealázása,

s emberhez méltó lenne a magatartása.

 

A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,

Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,

s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.

 

Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,

amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,

tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.

 

Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,

a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,

és minden elesettre van néhány perce.

ChatGPT Image 2026. aug. 15. 14 38 16

Az udvar ura

Az udvar ura, egy igen öntelt, gőgös pulyka,

aki pávának képzeli magát pöffeszkedve,

és a számára minden baromfi furcsa.

 

Mindegyiket lenézi, becsmérli, s meg is veti,

hiszen ki lehet nála okosabb, szebb, jobb,

a sötét szíve mélységes gyűlölettel teli.

 

Értelmetlenül vartyog, dühöng tébolyultan,

elvárja, hogy a libák, s a kacsák imádják,

és a tyúkok behódoljanak elvakultan.

 

Jobb, ha a kakas sem kukorékol neki vissza,

az ugyanis nagyon zavarja, nem tűrheti,

s a haragtól befeszül az összes izma.

 

Az udvar ura elégedetlen, csak panaszkodik,

s belefájdul a feje, ha nem tetszik valami,

a hatalmához a végsőkig ragaszkodik.

image 1784202172913 compressed

A régi szép múltat

A régi szép múltat sokan sírják majd vissza,

miután rádöbbennek az igazi valóságra,

s mindőjük a keserű könnyét issza.

 

Miután rájönnek, csúnyán be lettek csapva,

félrevezette őket a felkorbácsolt indulat,

s valamennyiük szentnek hitt atyja.

 

Mikor az életszínvonaluk gyorsan csökken,

és már a számlák kifizetése is gond lesz,

a haragjuk hamar szárba szökken.

 

Akkor pedig izzik, pusztít, rombol, tombol,

a lelkükből előtör a bosszú jogos vágya,

és lesújt az árulókra, igen sokszor.

 

A régi szép múltat az emlékezet visszasírja,

és ha a szenvedés lángja nem alszik ki,

többeknek meg fog ásódni a sírja.

image 1783504068604 compressed

A gőgös nagyúr ül a trónján

A gőgös nagyúr ül a trónján, s flegmán alátekint,

elvárja, hogy az alattvalói hűen szolgálják,

és adózzanak neki újra, újfent, megint.

 

Mondjanak le a jogaikról, hiszen minek az nekik,

engedelmeskedjenek mindhalálig, s mindig,

és akkor a kegyét talán még el is nyerik.

 

Ne is kérdezzék, fogadják el, csak neki van igaza,

ő mindenekfelett áll, hiszen egy igazi isten,

ám egyszer őt is elpusztítja az idő vihara.

 

A gőgös nagyúr ül a trónján, s önmagát csodálja,

mikor nem látják, sokszor a tükör előtt pózol,

és hiszi, hogy ő ennek a világnak a csodája.

image 1782825371705 compressed
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.