Saját alkotásaim
A sors bőven osztja a csapásokat, jut mindenkinek,
sokan nem kérnének belőle, mégis megkapják,
és ez meg is viseli az embereket érzelmileg.
A sors sokkal szűkmarkúbb a szeretettel és a jóval,
a kedvességgel, a megértéssel, a figyelemmel,
az öleléssel, a becsülettel, s az igaz szóval.
A sors bőven osztja a pofonokat, a kudarcok sorát,
a csalódásokat, a félelmeket, a szomorúságot,
és nem lehet eltüntetni mindezek nyomát.
Annyi álmunk marad beteljesületlen és száll a semmibe,
suhan el a széllel a végtelenbe, sorvad el a napon,
s mi megmarad, az sokszor nem jó semmire.
Annyi álmunk marad beteljesületlen és igen sok remény,
lehet bármekkora, hatalmas, vagy csupán szerény,
végül rájön az ember, ez az élet biza kemény.
Egy csodálatos őszi nap, a béke szigete a léleknek,
a színes falevelek varázsa, s a nyugalom maga,
az emberek ehhez hasonlót ritkán éreznek.
Egy csodálatos őszi nap elfeledtet minden rosszat,
megcirógatja a szívet, boldog mosolyra fakaszt,
és szép emlék maradhat, egész élethosszat.
A politika és a pénz megmérgezi az ismert világot,
kizsákmányolja és az elpusztulás felé sodorja,
eltiporja az életet, a legapróbb virágot.
Mételyként beépül a mindennapokba, a percekbe,
és ott sunyin olyan méretű károkat tud okozni,
hogy az emberek menekülnének fejvesztve.
A politika és a pénz összefonódása igen veszélyes,
behálóz mindent, mint a legerősebb pókháló,
s a történelemben sosem volt szemérmes.
Az emberi emlékezet sokaknál mintha nem is létezne,
igen hamar feledésbe merülnek lényeges dolgok,
míg a valóság és az igazság eltűnnek vérezve.
Az emberi emlékezet olyan, mint egy átszakított rosta,
amelyen akadály nélkül jut át bármi és minden,
miután az agyak irdatlanul át lettek mosva.
Senki nem sejtheti előre, hogy a sorsa merre viszi,
s merre fújja az élete szele, milyen irányba,
és azt sem, az esélye nagy, vagy kicsi.
Senki nem sejtheti előre, mikor jár le önnön órája,
és melyik lesz az utolsó örömteli pillanata,
vagy melyik lesz, a legvégső próbája.
Az élet nem sűrűn cirógatja meg az emberek lelkét,
és nem mosolyog kedvesen reájuk gyakorta,
viszont sokaknak megnehezíti a tervét.
A tervét, mely a szép álmokról, a vágyakról szólnak,
egy csodásabb, élhetőbb világról, a szeretetről,
és sajna nem ad sok teret, semmiféle jónak.
Az élet nem sűrűn cirógatja az elesettet, a gyengét,
nem segíti a beteget, a szegényt, a kisembert,
és bizony sokszor beléjük mártja a pengét.
Segíteni másoknak jó dolog, szívet melengető érzés,
támaszt nyújtani az elesetteknek, gyengéknek,
emberhez méltó és ez nem lehet kérdés.
Segíteni másoknak jó dolog, felemeli a fáradt lelket,
s miközben sikerül másokat kihúzni a gödörből,
a mi saját énünk is, egy kis örömre lelhet.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy valódi fegyver,
kegyetlenül meg tudják sebezni az ember lelkét,
és manipulálnak vele minden este, reggel.
Szavakkal fedik el a valóságot, leplezik el a sok rosszat,
szavakkal ármánykodnak az igazság ellenében,
és teszik ezt állandóan, egész élethosszat.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy gyilkos méreg,
az végezhet hamar, a szavak sokáig kínozhatnak,
és ez így marad, amíg csak emberek élnek.
Az elkábítottak világában kihalóban van az értelem,
a legtöbben már a telefonjaikon élik az életüket,
így a meghódításuk egyszerű lesz, s vértelen.
Kik a képernyőhöz tapadva töltik a mindennapokat,
azok számára nem számít immár senki, semmi,
és hamar felszámolják az élő kapcsolatokat.
Az elme elsorvad, kihalóban van, s meglehet végleg,
minden hatalom vágyálma ez, a totális uralom,
és ez nagyon valószínű álom, de tényleg.
Az emberiség egykori fejlődése a szakadékba zuhan,
s mindaz, ami jó volt, a feledésbe merül örökre,
miközben az idő megállíthatatlanul suhan.
Az elkábítottak világában jóra számítani nem lehet,
sokkalta inkább káoszra és állandó zűrzavarra,
s ez ellen a józanság vajmi keveset tehet.
