A hazugságok korszakában

A hazugságok korszakában alig marad értelem,

minden ledegradálódik, s értékét veszíti,

megváltozik valamennyi érzelem.

 

Egymás ellen fordulnak rengetegen, gyűlölnek,

megtagadják még önmagukat is sokszor,

s az ártatlanokat kiáltják bűnösnek.

 

Megsemmisül mindaz, ami valaha emberi volt,

eltűnnek országok, társadalmak és népek,

amikről egykoron sok történet szólt.

 

A hazugságok korszakában nincs semmi jóság,

s amíg naponta a gyilkos mérget szórják,

a tömegek bambán az útjukat róják.

Összeomló álomvilág

Összeomló álomvilág, mely csak illúzió csupán,

s amely el tudta hitetni, hogy többre érdemes,

ám mégis elbukik, mert kiderült, puhány.

 

Nem képes harcolni önmagáért, elvérzik hamar,

és cserben hagy mindenkit, aki bízott benne,

bizony a sors fintora gúnyos, s fanyar.

 

A megszokás oly önhitté tette az emberek javát,

s megfeledkezve a szeretetről, az értelemről,

nem hallották meg az igazság szavát.

 

Nem vették észre, hogy besétálnak a csapdákba,

s eszeveszetten sietnek megfelelni mindig,

önként menetelve a halálnak karjába.

 

Összeomló álomvilág, melyet bekebelez a sötét,

lerombol mindent, ami valaha is értékes volt,

s a világra bocsátja az elmúlásnak ködét.

Hová tűnt?

Hová tűnt a régi, szép, s megszokott világ,

ahol volt létbiztonság, voltak jó dolgok,

és még voltak értelmes viták?

 

Hova lett a szeretet, s hova tűnt a becsület,

hol marad a tisztelet, az igazmondás,

és hol marad az őszinte hevület?

 

Hol van az igaz barátság, s az ölelő család,

a közös öröm, a félelem nélküli napok,

a hatalom, mely hallja a nép szavát?

 

Hova lett egymás segítése és az emberség,

a meghitt percek, s a pihentető álmok,

az egykoron sokat érő kedvesség?

 

Hová tűnt a lelkiismeret és mi lett velünk,

hogy tehettek minket rettegő senkivé,

s mindezek után hol a helyünk?

Véget nem érő mese

Véget nem érő mese megy a tévék műsorán,

a tömegek szájtátva nézik, s csodálják,

bár akad, aki gondolkozik tétován.

 

A látottakat újra és újra vetítik, hogy hasson,

ne legyen olyan, aki ezen gondolkodna,

s ihletet másra soha ne is kapjon.

 

Ezen mesék elvonják az igazról a figyelmet,

s miközben az emberek álmatagon ülnek,

ők a háttérből erősen figyelnek.

 

Véget nem érő mese zajlik az egész világon,

s amíg a kitalált történetek elkábítanak,

nem lesz senki, ki valamit csináljon.

Az élelemtől megfosztva

Az élelemtől megfosztva éheznek az emberek,

az összes boltban korlátozzák a vásárlásokat,

és vár még megpróbáltatás rájuk rengeteg.

 

Mézes mérget csöpögtetnek a füleikbe folyton,

befolyásolják az időjárást, eltakarják a Napot,

s a sorsot véres pénzükkel ragadják torkon.

 

Gondoskodnak, hogy betegség mindig legyen,

s gépek nélkül is mossák az üresedő agyakat,

pusztuljon végleg a múlt, a jövő és a jelen.

 

Ellehetetlenítik az életet, s elveszik a reményt,

hazugságokkal fogságban tartják az értelmet,

és el akarnak pusztítani minden szegényt.

 

Az élelemtől megfosztva egyre nehezebb a lét,

jutna mindenkinek bőven, csak nem hagyják,

itt már nem az étel, hanem az élet lett a tét.

Amire nem lehet felkészülni

Amire nem lehet felkészülni, az a borzalom,

a rengeteg hazugság és a megfélemlítések,

s aminek a vége, egy csomó csonthalom.

 

Olyan hihetetlen ami ezután fog következni,

az egyszerű emberi elme felfogni képtelen,

minden gonosz ellenük akar szövetkezni.

 

Szinte érthetetlen, a hitetlenkedés mekkora,

mily könnyűszerrel manipulál a sötétség,

s milyen aljas is a háttérnek a rektora.

 

Amire nem lehet felkészülni, az a kínzó vég,

ami után nem marad egyetlen túlélő sem,

és senkinek nem ragyog fel többé az ég.

Túl sok a megterhelés

Túl sok a megterhelés az embereken és ez nőni fog,

a hatalmat birtoklók eljátsszák a színdarabjukat,

amíg csak az utolsó ember is el nem fogy.

 

Addig kábulatban tartják őket, s elveszik a lelküket,

a félelem és a rettegés segíti a gonosz folyamatot,

ami addig tart, míg véghez viszik a tervüket.

 

Megfelelő szólamokkal, új és újabb ürügyet találva,

sikeresen kihasználva az oly régóta tartó butítást,

ügyesen terelnek felnőttet, s gyereket a halálba.

 

Túl sok a megterhelés és egyre távolodik a remény,

a született emberi jogok véglegesen eltörlődnek,

s a jövő, ami reánk vár, kegyetlenül kemény.

Éjszaka a nappal után

Éjszaka a nappal után, méghozzá örök éjszaka,

elpusztulhat minden ami csak valaha jó volt,

s beköszönt a ridegség gyilkos évszaka.

 

Lehullanak a virágok szirmai, kihalnak örökre,

elhullanak a madarak, a méhek, s a hüllők is,

és semmi ok nem lesz majd az örömre.

 

A kétéltűek, a bogarak és a rovarok sem bírják,

a természet törvényeit felül írja a hamisság,

s a végén az emberek faját is kinyírják.

 

Éjszaka a nappal után, ez biz borzalmas képlet,

az emberiség megsemmisíti ezt a világot,

ám végül utoléri őket is a sötét végzet.

Egy média nélküli világban

Egy média nélküli világban szebb lenne az élet,

nem áradna még a csapból is a hazugság,

és békében élhetne az összes lélek.

 

Nem gyűlölnék egymást állandóan az emberek,

nem mérgezné a szívüket a sötét ármány,

adódna vidámság és nevetés rengeteg.

 

A segítőszándék, a jóakarat mindennapos lenne,

a harag, az utálat, a megvetés és a lenézés,

ez mind a feledés homályába veszne.

 

Semmiféle aljas uszítás nem érhetne célba soha,

s a rideg, közömbös, közönyös viselkedés,

megszűnne és elsuhanna messze, tova.

 

Átvenné ezek helyét az igazi, s őszinte szeretet,

az ölelések mindennaposak lennének eztán,

öröm járna át minden felnőttet, gyereket.

 

Egy média nélküli világban az értelem fejlődne,

s a tudás utat törne magának igen gyorsan,

nem a gonosz hatalmában vergődne.

Juhok a farkasok előtt

Juhok a farkasok előtt. Ez egy festmény a falon.

Nagyon élethű, s igazán valóságosnak tűnik,

a mondanivalója pedig életszerű nagyon.

 

A nyáj engedelmesen bégetve bólogat bódultan,

s szinte meghipnotizáltan bámulnak előre,

mindnyájan a ragadozók felé fordultan.

 

Azok kajánul vicsorogva morognak a nyáj felé,

ezzel félelemben tartva azt a rengeteg birkát,

s egymás után hurcolják őket a vezérük elé.

 

Ott aztán széttépik mindet, s a farkasok esznek,

vértől ragyog valamennyi fűszál a zöld réten,

az ordasok pedig szép kövérek lesznek.

 

Juhok a farkasok előtt. A képről sugárzik a vég.

Az emberek is hasonló sors felé haladnak,

ám sokuknak ez nem világos még.