Érdemes ezen a világon élni?

Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?

Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,

és miért akarnak a pokolra küldeni?

 

Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,

milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,

s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?

 

Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,

és miért nem élhetünk békében, mint régen,

a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?

 

Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,

s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,

ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?

 

Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,

hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,

s marad valaki, aki mindezt nem bánja?

 

Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,

miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,

s miképpen irányíthatják minden tettünket?

 

Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,

s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,

ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?

 

Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?

Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,

s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?

Állandósult félelemmel

Állandósult félelemmel manipulálnak a sötét erők,

a folytonos rettegés által mindent irányíthatnak,

legyőzve valamennyi jó és tisztességes erőt.

 

Megkeserítik a mindennapokat, s az összes percet,

megfojtják az igazságnak a legkisebb csíráját is,

s bármi áron véghezviszik a gonosz tervet.

 

Elveszik az emberek tartalékait, erkölcsit, anyagit,

manipulálnak hazugsággal, s gyilkos mérgekkel,

megszerzik az élők és az elhunytak javait.

 

Egymás ellen fordítanak és cenzúrázzák az életet,

nem kímélnek sem felnőttet, sem pici babákat,

s kioltják a szemekben ragyogó fényeket.

 

Állandósult félelemmel nyomorítják meg a lelket,

s amíg könyörtelen és kegyetlen uralmuk tart,

nyugalmat senki, a temetőben sem lelhet.

Sejtelmes árnyak

Sejtelmes árnyak suhannak szédületes sebességgel,

varázslatos táncot lejtenek a figyelmet elvonva,

s ha eljön az idő lecsapnak, erős hevességgel.

 

Sötét viharként mutatják meg az erejüket, lényüket,

villámokat szórva rettegést és félelmet keltenek,

már a világ kezdetén elvesztették a fényüket.

 

Sejtelmes árnyak susognak sugallatokat a világnak,

s szinte hipnotikus álomban tartanak minden élőt,

miközben állandóan a Föld körül cikáznak.

Mit ér az élet?

Mit ér az élet, ha nincs benne igaz szeretet,

és a felnőttek túlterheltek, elnyomottak,

s nem nevetnek soha a gyerekek?

 

Milyen világ az, melyikben a gonosz az úr,

s amelyikben tilos az igazság, az értelem,

és mindennap a rettegés réme dúl?

 

Megéri egyáltalán létezni a sötétség idején,

amelyben minden normális dolog tiltott,

s nincs szabadság, mint annak idején?

 

Nyugalom, öröm és béke nélkül mi marad,

a jó, félelemtől vacogva feladja önmagát,

s a világ a végső pusztulás felé halad?

 

Mit ér az élet értelmetlenül, kényszeresen,

érzelmek, szerelmek és ölelések híján,

bealkonyul immáron véglegesen?

Szívszorító jövő

Szívszorító jövő vár mindenkire, aki él,

aki mindennap megküzd a sorsával,

s közben a közelgő végzetétől fél.

 

Félhet is, hiszen túlontúl erős a gonosz,

bőven van pénze, markában a világ,

és minden jót elpusztít, eloroz.

 

Elveszi a reményt is, a lélek reményét,

éjjel-nappal hazudik, rettegést kelt,

s kiéli az elmebaját, szeszélyét.

 

Gőgösen, s öntelten vigyorog az élőkre,

összeugraszt, kegyetlenül megoszt,

és senki nem vonhatja kérdőre.

 

Az irányítás élteti csupán és a hatalom,

a totális ellenőrzés a bolygó felett,

sőt, a mindenek feletti uralom.

 

Ellenfele az értelem gyenge lábakon áll,

s szövetségesére, a fénynek seregére,

sajnos hiába és csalódottan vár.

 

Szívszorító jövő árnya száll a sötétben,

s ha az emberiség nem tér észhez,

eltűnik a sorsnak a ködében.

Hamarosan bealkonyul

Hamarosan bealkonyul, a sötétség gyorsan közeleg,

a Nap lenyugodni készül, s előjönnek az árnyak,

ilyenkor felerősödnek a neszek, a zörejek.

 

Az árnyak előhozzák a rémületet és a félelem idejét,

eljönnek a rettegés órái, s a libabőrözés percei,

amint a szél fújni kezdi a végzetnek hidegét.

 

Hamarosan bealkonyul, a nappal koromsötétre vált,

és azon éjszakán, amikor a Hold nem bújik elő,

a gonoszság elszabadulva mindenkinek árt.

A félelem vezérli

A félelem vezérli a mindennapok összes percét,

az irányítja a gondolatokat, s leköti az elmét,

emiatt tudja kivitelezni a gonosz a tervét.

 

Rettegésben tarthat mindenkit hazugságok által,

egymás ellen fordíthat bármikor aljassággal,

és felelősséget semmi iránt nem vállal.

 

Régen kitervelték a stratégiát, céljuk a hatalom,

a mindenekfölött állás és az istenné válás,

s a buta szolgák fölötti teljes uralom.

 

A félelem vezérli az egész életet, minden napot,

s a létezés valamennyi pillanatát, mozzanatát,

amíg eme hiedelmeket el nem hagyod.

Az oktondi pockok

Az oktondi pockok nem az eszükről híresek,

igen könnyedén félrevezethetőek mind,

s egész nap csak bámulják a híreket.

 

A szemük is kiguvad attól, amit ott hallanak,

és szentül hiszik, hogy mindez biz igaz,

éppen ezért nyugton nem alszanak.

 

Rettegnek éjjel, s nappal, egész életük során,

vacogva nyitják ki a szemeiket is reggel,

s megszólalni sem mernek ezek okán.

 

Lassan az élelmükről is lemondanak gyáván,

mivel a félelemtől le vannak dermedve,

jobban öl ez, mint egy sima járvány.

 

Az utódaikat sem védik foggal és körömmel,

s amikor egy héja lesújt a kicsinyeikre,

azt csupán nézik, rideg közönnyel.

 

Az oktondi pockok népe gyérül ám gyorsan,

s egyikük a másik után leheli ki a lelkét,

mind eltávoznak a semmibe, sorban.

Ármányos cselszövés

Ármányos cselszövés uralja a napokat, s éjeket,

és elkábítja az elmét, megzavarja a tudatot,

meghamisítva a valódi, igaz tényeket.

 

Az emberek előtt ügyes manipulációk zajlanak,

és a média szennye terjeszti a hamisságokat,

s a nézők igazat biza keveset hallanak.

 

Megosztottság bűze terjeng, a félelem szárnyal,

dermesztő rettegés ijeszti halálra a népeket,

és leszámol az értelemmel, a vággyal.

 

Ármányos cselszövés rabláncán szenved az élet,

s gúzsba kötve próbál levegő után kapkodni,

érzi, a léte nem érhet ily ocsmány véget.

Az elnyomottak sikolya

Az elnyomottak sikolya messze száll a sötétben,

és félelmetesen hangzik, mint a lidércek dala,

könnyen rettegést keltve a lelkek körében.

 

Éles hangjukat elnyeli a bűzlő, süppedő mocsár,

amelynek sötét és feneketlen mélye halálos,

s mely egyetlen élőlénnyel sem cimborál.

 

Folyvást fortyog a feltörő gázok gyilkos elegye,

és mindazok, akik bármily okból beleléptek,

meglátták, milyen a halál útjának az eleje.

 

Az elnyomottak sikolya addig meg nem szűnik,

amíg az elnyomók gonoszsága, s kapzsisága,

ebből a világból, véglegesen el nem tűnik.