Saját alkotásaim
Aki örök sötétségben él, az gyűlöli a fényt,
nem érti és emiatt szívből retteg is tőle,
ám soha nem ismerné be ezt a tényt.
Aki örök sötétségben él, ott érzi jól magát,
az az éltető közege és számára a csúcs,
hiszi, a fény okozza minden baját.
Szeretnének a nyulak répát és káposztát enni,
azonban ahhoz sokkal bátrabbnak kéne lenni.
Ők inkább gyáván lapulnak az üregük mélyén,
ha így óvatoskodnak, éhen maradnak a végén.
Szeretnének a nyulak teli hassal pihenni jókat,
s befalni a retkeket, salátákat, meg a borsókat.
Amíg a termést lesik a magas fűben megbújva,
mindez álom marad, az esélyüket a szél elfújja.
Az élet nem leányálom, hanem tragédiák sora,
néhanap adódnak boldog pillanatok is,
ám ezek hamar elillannak tova.
Az élet nem leányálom, a sírig tartó küzdelem,
melyben a lelkek szenvednek, sérülnek,
és ez így megy rendre, szüntelen.
Az élet nem leányálom, hanem a jók temetője,
a gonosz hangosan és vígan ünnepelget,
mialatt sokakat elhagy a teremtője.
Az élet nem leányálom, igazságtalan, kemény,
immár a szeretet sem a régi, túl gyenge,
s ezt a Földet elhagyja a remény.
Mi szép van az öregedésben, az elkopásban,
az elménk leépülésében, s a ráncainkban,
meg a világosság utáni esthomályban?
Mi szép van ifjúkorunk árnyait látni csupán,
és vágyakozni az immáron elérhetetlenre,
epekedve az egykori fittségünk után?
Mi szép van ebben a keserűségben, a létben,
a félelemben, a bánatban és a rettegésben,
s a folyamatos harcban, a sötétségben?
Mi szép van önmagunkban és a lelkünkben,
a petyhüdté válásunkban, a kínjainkban,
s a sok száraz kóróban a kertünkben?
Őszi nyugalom, békés táj és színes varázs,
a természetben még létezik az izzó parázs.
Az emberi lelkek viszont a sötétben élnek,
reményük kevés, csak rettegnek és félnek.
Az emberek világa egy hamis és hazug világ,
tele önáltatással, csalással, kapzsisággal,
amelyben mindennaposak a viták.
Az emberek világa egy látszat, megtervezett,
szemfényvesztő, megtévesztő és lélekölő,
s az esetek többségében elrendezett.
Az emberek világa kegyetlen, rettegéssel teli,
a legtöbb ember sokat szenved, kínlódik,
és önmaga békéjét sehogyan sem leli.
Amikor kártevők lepik el a gyönyörű kertet,
amelynek a csodájára járt eddig a világ,
biztonságra egy növény sem lelhet.
A kártevők színesek, s csillognak a fényben,
az étvágyuk óriási, gyorsan pusztítanak,
rettegést keltve minden kerti lényben.
Amikor kártevők lepik el az összes növényt,
s elpusztítják még a jövőnek a csíráját is,
elhozzák a végleges sötétséget fölénk.
Az egész életünk kínok, panaszok sokasága,
legfőképp szenvedés és jó adag rettegés,
mielőtt eltűnünk az idő mocsarába.
Eltitkolt érzések, érzelmek kísérik az utunk,
bizonytalanság, kétkedés és sok félelem,
előbbre azonban sehogy nem jutunk.
Az egész életünk tragédiák sora és halmaza,
a hiszékenység, s a butaság uralja a létet,
egyszer talán eljön az értelem hajnala.
A saláták között megjelentek a kiéhezett tetvek,
s elszaporodtak ezeken a békés növényeken,
pillanatok alatt lettek százakból ezrek.
Az eddig egészséges növények küzdöttek sokat,
a tetvek kíméletlenül szívták el az erejüket,
s mindebből semmiféle jó nem fogant.
Hamarosan a tetvekhez csatlakoztak a pajorok,
no meg a drótférgek és sok más kártevő is,
a salátáknál lettek mind állandó lakosok.
A saláták között úrrá lett a rettegés, s a félelem,
elsárgultak, elvesztették gyönyörű leveleiket,
és csendben pusztultak el egy sötét éjjelen.
Egy elmebeteg világban semmi jó nem terem,
inkább sok hazugság, ármány, csapda, verem.
Ha a gonoszság, az irigység, s a butaság az úr,
nem marad remény a félelmen, rettegésen túl.
Ahol átmos minden sejtet a hiszékenység árja,
ott a sötétségnek a fény soha nem lesz a párja.
