bánat Archívum - Kiss Gyula versei

Miféle isten az

Miféle isten az, aki a népét cserben hagyja,

aki tétlenül nézi a népének szenvedését,

és aki az egész életet jól arcul csapja?

Aki hagyja, hogy a gonosz uralja le az időt,

és borítsa sötétségbe ezt az egész világot,

befeketítve az elkövetkezendő jövőt?

Aki elnézi, hogy nincs szükség a szegényre,

sem a józanságra, sem a becsületességre,

s aki esélyt sem fog adni a reményre?

Aki elárulja mindazt, ami egykor szép volt,

és aki által valaha csodás volt eme világ,

mikor még a jóról, tisztességről szólt?

Miféle isten az, aki a sötét végzetet imádja,

és aki még önmagát is gyengének tartja,

miközben a létet is a pokolba kívánja?

Keserű könnyek

Keserű könnyek áztatják a kiszáradt földet,

igen szomorú emberek könnyei ezek,

akik siratják az egykori zöldet.

A növény és állatvilágot, az élettel teli tájat,

a csicsergő madarakat, a fürge őzeket,

a sűrű bokrokat, dús lombú fákat.

Keserű könnyek válnak semmivé a porban,

és tűnnek el ott viharos gyorsasággal,

ahogy minden jó is eltűnik sorban.

Egy jellemtelen emberből

Egy jellemtelen emberből nem lesz jellemes,

hiába hiszi magáról, hogy csodás, szellemes.

Az alma is szép kívülről, pedig a kukac rágja,

s a hörcsög is bájos, míg nem habzik a szája.

Egy jellemtelen embertől jót várni nem kell,

hisz a szíve is gonosz, s a lelke békét nem lel.

Számára az öröm a mások fájdalma, bánata,

és ha megtehetné, mindenkinek csak ártana.

A régi szép napok letűntek

A régi szép napok letűntek, az idejük lejárt,

s minden ami jó volt, immár örökre bezárt.

Vérvörös alkony búcsúztatta ama reményt,

s meglehet, többé senki nem látja szegényt.

A régi szép napok letűntek, itt a sírás ideje,

mindez a butaság és a hiszékenység sikere.

Mialatt a sötétség boldogan mulat, s nevet,

a fény azon töpreng, ezek után mit is tehet.

Mikor eljön a csalódás

Mikor eljön a csalódás, a mosoly tovaszáll,

hiszen nem tudnak együttműködni,

s ezért inkább gyorsan odébbáll.

Mikor eljön a csalódás, a bánat is jön vele,

a lelket átjárja az emésztő fájdalom,

s a szív szomorúsággal lesz tele.

Mikor eljön a csalódás, fejet hajt a remény,

és az elme végre elkezdi megérteni,

az élet nagyon sokszor kemény.

Az álmok nélküli élet

Az álmok nélküli élet nem túlságosan vidám,

inkább szomorúan fájdalmas és keserű,

a lélek is fennakadhat ama szitán.

Az álmok nélküli élet egyfajta korai temetés,

lehajtott fej és boldogság nélküli napok,

sehol sincs az öröm, kacaj, nevetés.

Egy jólelkű ember

Egy jólelkű ember üldögél csendben a padon,

és reméli, hogy minden szebb lesz egy napon.

Mindig kitette a szívét-lelkét ha csak lehetett,

sajnos hiába, ez a világ nem az, amit keresett.

Nem találta meg a fényt a sötétség közepette,

és nem érezte úgy, hogy a remény közeledne.

Azt viszont látta, miként bukik el a jó, a szép,

és miként közeledik vígan, mosolyogva a vég.

Egy jólelkű ember néma harcot vív magában,

szomorúan, elkeseredetten rengeteg bajában.

Fájlalja, amiért az erejéből csak ennyire telik,

ugyanakkor tudja, az igazság örökre elveszik.

Késői a bánat

Késői a bánat, ha már csörögnek a láncok,

és a remény nem tartja magasba a lángot.

Késői a bánat, ha a lelkek cipelik a jármot,

miközben az ördög nevetve ropja a táncot.

Reményt adni nagyon nehéz

Reményt adni nagyon nehéz eme világban,

mely keserűséggel és fájdalommal teli,

bezzeg a rettegtetés, na az hibátlan.

Reményt adni nagyon nehéz, de mennyire,

üres szavak sokasága száll a semmibe,

és mindez sajnos nem jó semmire.

A távolban jár már a remény

A távolban jár már a remény, szomorúan baktat,

eközben mereng a régi szép időkön, a múlton,

és mindazon, amit tőle az emberek kaptak.

A távolban jár már a remény, s vele tart az esély,

mindig barátok voltak és a sorsuk is hasonló,

számukra ez a világ csupa sötétség, veszély.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31