Amikor egy bolond királynak hiszi magát,
és a képzeletbeli szerepében tetszeleg,
borult elméje elárul népet, hazát.
Amikor egy bolond elhiszi, hogy egy isten,
akinek minden szépből, s jóból is kijár,
akkor a pokolból visszaút nincsen.

Saját alkotásaim
Amikor egy bolond királynak hiszi magát,
és a képzeletbeli szerepében tetszeleg,
borult elméje elárul népet, hazát.
Amikor egy bolond elhiszi, hogy egy isten,
akinek minden szépből, s jóból is kijár,
akkor a pokolból visszaút nincsen.

Amikor másról szól a rege, vidám a nóta,
másokról hazudozni egyfajta élmény,
és ez így van az idők kezdete óta.
Amikor másról szól az élet, az bizony fáj,
fáj, hogy más esetleg jobb, vagy szebb,
és erről bezzeg hallgat az a száj.
Amikor másról szól a valóság, az igazság,
és mindeközben a világ egy hamisság,
bizony nem igen lesz itt vigasság.

Egy jólelkű ember üldögél csendben a padon,
és reméli, hogy minden szebb lesz egy napon.
Mindig kitette a szívét-lelkét ha csak lehetett,
sajnos hiába, ez a világ nem az, amit keresett.
Nem találta meg a fényt a sötétség közepette,
és nem érezte úgy, hogy a remény közeledne.
Azt viszont látta, miként bukik el a jó, a szép,
és miként közeledik vígan, mosolyogva a vég.
Egy jólelkű ember néma harcot vív magában,
szomorúan, elkeseredetten rengeteg bajában.
Fájlalja, amiért az erejéből csak ennyire telik,
ugyanakkor tudja, az igazság örökre elveszik.

A szépről és a jóról írni nem könnyű feladat,
egy idő óta elkezdtek eltűnni a világból,
és egyre csak gyorsul ez a folyamat.
Az útjukon velük tart a szeretet és a remény,
fogja a batyuját a béke, meg az esély is,
látva, hogy az élet milyen kemény.
Mindőjük helyét igyekszik átvenni a gonosz,
amely a fényt szeretné béklyóba zárni,
és mindent, de mindent eloroz.
A szépről és a jóról írni nem egyszerű dolog,
a lélek róluk álmodik, rájuk vágyakozik,
s ez így lesz, amíg ez a Föld forog.

A kedvesség nem kerül semmibe, a szíven múlik,
a lelkek tisztaságán és a valódi emberségen,
s mindez sötét köntösbe soha nem bújik.
A kedvesség nem kerül semmibe, tisztán ragyog,
fennen hirdeti a jót, a szépet, a boldogságot,
és általa lesznek csodásabbak a napok.

Ami kívül szép, nem biztos, hogy belül is az,
hiába van egy kert virágokkal körbevéve,
ha a belső részeken eluralkodott a gaz.
Ami kívül szép, az lenyűgözheti a szemeket,
akár az alma, amely vidáman mosolyog,
és nem láttatja a féreg okozta sebeket.

Amíg csak élünk, a szívünkben remélünk,
vágyjuk a jót, a szépet és a lehetetlent,
s nem tudjuk, mi is lesz mivélünk.
Nem tudhatjuk, hová is sodor a sors szele,
és merrefelé visz majd az életünk útja,
de a lelkünk szeretettel legyen tele.
Amíg csak élünk, egyfajta csodára várunk,
és sokszor az álomvilágba menekülünk,
amíg önmagunkra rá nem találunk.

A lélek mindig vágyakozik valami szépre, jóra,
elismerésre, megértésre és kedvességre,
reményre, szeretetre, biztató szóra.
A lélek mindig vágyakozik és sohasem adja fel,
sokszor önmagával is meg kell küzdenie,
amíg boldogságra, s békére nem lel.

Mindenki vágyik reményre, valami jóra, szépre,
a szeretet melegére ebben a rideg világban,
és ragyogó napsütésre, nem borult égre.
Mindenki vágyik reményre, őszinte figyelemre,
bizalomra, megértésre és igaz elismerésre,
s arra, hogy a szavát vegyék figyelembe.
Mindenki vágyik reményre, egészségre, örömre,
egy élhetőbb életre és valódi boldogságra,
s olyan lelki békére, amely kitart örökre.

Kipihenni az ünnepek sorát bizony időbe kerül,
a test és az elme még továbbra is álmodozik,
s a gondok sora egyelőre feledésbe merül.
Kipihenni az ünnepek sorát nem olyan könnyű,
hiszen a jó és a szép emlékek nagyon frissek,
a valóságra ébredés viszont igen szörnyű.
