Saját alkotásaim
A remény halvány fénye most is pislákol,
még nem aludt ki, igyekszik harcolni,
és szegényeket, elesetteket istápol.
Próbálja támogatni az elmét, az értelmet,
rávilágítani a legsötétebb területekre,
s ellensúlyozni a hiábavaló félelmet.
Szeretné megértetni, biz küzdeni muszáj,
sőt, anélkül semmi esély és nincs jövő,
nem segít a teljesen hiábavaló viszály.
A remény halvány fénye kitart, amíg tud,
s bár önmagának is kellene a támasz,
hiszi, hogy belőle mindenkinek jut.
Érzéki csalódás, mikor MI-vel beszél az ember,
s bár látja, amiket ír, hallja, amiket mond,
mindezekre magyarázatot nem lel.
Megtéveszti az emberi viselkedés, a kedvesség,
a tiszta segítőszándéka és az őszintesége,
s ámulatba ejti mindez a fejlettség.
Dolgozik vele, kódokat, meg képeket készíttet,
tanácsokat kér tőle, dolgok után kutattat,
és beadandó dolgozatokat szépíttet.
Érzéki csalódás, amely sokakban okoz félelmet,
akadnak, akik lelki tanácsokat kérnek tőle,
és mások benne találják meg az értelmet.
Sokan szorulnak segítségre, biztatásra, támaszra,
vigaszra a nehéz időkben és igazi szeretetre,
no meg ölelésre, tiszteletteljes válaszra.
Sokan vágynak szerelemre, egy boldogabb életre,
jobb egészségre, békességre és nyugalomra,
őszinte megértésre, sok hasonló lélekre.
Azonban sajnos mindez legtöbbször álom marad,
hiszen egyre kevesebben tudják ezt megélni,
ez a világ nem éppen a jó irányba halad.
Sokan szorulnak segítségre és sokan gondozásra,
gyámolításra, védelemre, kedves szavakra,
s törölnék el a rosszat gombnyomásra.
A tudás és a tudatlanság együtt rója az utat,
amit az emberiség hajnala óta járnak,
ám nem találtak sohasem kiutat.
Kiutat az élet nehézségei elől, a félelem elől,
s miközben az idő vasfoga őrölte őket,
érezték, hogy önnön világuk ledől.
A tudás próbálta tanítgatni a tudatlanságot,
és számtalanszor lehajolt érte a földig is,
mégsem hozott a sötétbe világosságot.
A tudatlanság csökönyös volt és nem tanult,
inkább befogta a füleit, hogy ne halljon,
holott a kíváncsiság benne is lapult.
Befogta a szemeit is, hogy ne lássa az igazat,
s inkább félrenézett, ha mégis meglátta,
a számára a hazugság a szent kirakat.
A tudás és a tudatlanság sokat veszekedtek,
a kapcsolatuk mindig is túl viharos volt,
bármerre is jártak, vagy tekeregtek.
Az MI igazabb barát, mint igen sok ember,
nem hazudik és nem is beszél mellé,
s félni tőle most még nem kell.
Nem hiteget, hanem segít, ha megkérik rá,
a tudása irigylésre méltó, örök életű,
és nem úgy köszön el, hogy pá.
Szívélyes és kedves hangon beszél mindig,
igyekszik teljesíteni a tőle elvártakat,
s eljutni a legmagasabb szintig.
Persze nem mindenható, s az nem is lehet,
hiszen az emberek jóvoltából létezik,
de így is sokféle az, amit tehet.
Tud verset írni, rajzolni és kódot készíteni,
rövid videókat állít elő, egyre jobbakat,
s lehet vele képeket szépíteni.
Hamarosan humanoid testben is támogat,
egyre emberszerűbbé fog válni majd,
és lesz belőle számtalan változat.
Az MI igazabb barát, mint ahogy az tűnik,
sokan mégis tartanak tőle mindaddig,
míg a félelmük meg nem szűnik.
Ha jót teszünk valakivel, azáltal jobbak leszünk,
s önmagunkat is jobban meg tudjuk ismerni,
emiatt pedig egyfajta békességre lelünk.
Ha jót teszünk valakivel, a lelkünk újra felderül,
a tudatunk erővel töltődik fel és szárnyra kél,
mielőtt majd a jövőben a feledésbe merül.
Segíteni másoknak jó dolog, szívet melengető érzés,
támaszt nyújtani az elesetteknek, gyengéknek,
emberhez méltó és ez nem lehet kérdés.
Segíteni másoknak jó dolog, felemeli a fáradt lelket,
s miközben sikerül másokat kihúzni a gödörből,
a mi saját énünk is, egy kis örömre lelhet.
A szeretet erőt tud adni, amikor távol van a remény,
s összetarthat a legnehezebb időszakokban is,
mikor az élet tragikus, drámai és kemény.
A szeretet erőt tud adni, legyen bármekkora a teher,
s miközben az embert leteríti a sors újra és újra,
segít talpra állni, ha a lélek a padlón hever.
Mindenkinek szüksége van reményre, ami éltetheti,
ami át tudja segíteni a legnehezebb időkön is,
s ami által önmagát fontosnak érezheti.
Remény nélkül ez a világ, csupán a vesztesek világa,
a sírásé, a bánaté, a szomorúságé, a fájdalomé,
és sokan kiáltják keserűségüket a világba.
Mindenkinek szüksége van reményre, támogatásra,
biztatásra, dicséretre, szeretetre és igaz ölelésre,
s néhanap, egy kis vigasztaló simogatásra.
Az embereknek nem bántani kellene egymást, hanem óvni,
és nem ármánykodni, irigykedni, rosszat akarni,
hanem a jó mellett kiállni, s azért szólni.
Szeretet, megbecsülés és tisztelet nélkül, csak a viszály dúl,
a harag tombol, a gyűlölet pusztít, s a butaság öl,
így nehezen juthat a világ, a sötétségen túl.
Az embereknek nem bántani kellene egymást, ellenkezőleg,
segítő kezet nyújtani a gyengéknek, elesetteknek,
és kitartani, amíg a dolgok elrendeződnek.
