Saját alkotásaim
Egy hazaáruló a hazája ellen bármire képes,
a számára a júdás pénz a legfontosabb,
s neki a sötétség ragyogó, fényes.
Egy hazaáruló a hazája ellen vétkezik sokat,
bárkit és bármit eltapos a kedve szerint,
ha ebből neki bármily haszna fogant.
Egy hazaáruló a hazája ellen mindent bevet,
csak gőgösen kacag a népe szenvedésén,
s ha az végre kipusztul, jókorát nevet.
Egy igaz embernek a becsülete számít, a jelleme,
nem az önimádata, a nárcizmusa, s a gőgje,
és megtenné a népéért amit kellene.
A tiszta szív vezérelné és nem a hazája elárulása,
nem a szabadság elvétele, mások lealázása,
s emberhez méltó lenne a magatartása.
A dicső elődöket követné, Hunyadit, meg Dobót,
Zrínyit, Rákóczit, Petőfit és Kossuth Lajost,
s kibogozná a jóért a gordiuszi csomót.
Nem kizárólag önmaga számítana, meg a pénze,
amit a gazdáitól kap az engedelmességéért,
tudva, csakis általuk juthat el a fénybe.
Egy igaz embernek józan a tudata, békés a lelke,
a szeme a tisztaságot tükrözi, az értelmet,
és minden elesettre van néhány perce.
Mindig akad, aki elvégzi a piszkos munkát,
s ezért majd meg is kaphatja a véres jussát.
Mindig akad, aki árulója hazának, népnek,
s aki az elősegítője a pusztulásnak, végnek.
A markában tartja az egész világot a gonosz,
és minden lény lüktető szívét szorítja,
miközben ő maga oszt, szoroz.
Kedve szerint alakítja a végzetet, a dolgokat,
és jókat kacag a sok szenvedés láttán,
kinevetve az emberi sorsokat.
Tetszése szerint mérgezi a lelkeket, a tudást,
véres pénzzel okoz örömöt, fájdalmat,
és áruláshoz köti az előrejutást.
A markában tartja a létet is a sötétség ereje,
befolyásol, megvesz és megveszteget,
ám nem mindenkire hat a deleje.
Aki elárulja a hazáját, az nem is lehet ember,
csupán egy hitvány és jellemtelen senki,
aki egy normális világban nem kell.
Aki elárulja a hazáját, az a vérpadon végezze,
s az utolsó perceiben is csak szenvedjen,
mielőtt a hóhér vele végleg végezne!
Aki elvégzi a piszkos munkát, gazdagon tér haza,
nem érdekli sem az igazság, sem a becsület,
s neki nem jelent semmit az a szó, haza.
Az árulásáért megkapja mindazt, amit más nem,
s miközben ő maga az elismerésben fürdik,
másoknak egyvalami jár, a kisírt szem.
Aki elvégzi a piszkos munkát, öntelt, de nagyon,
gőgössége az egekig ér, magát istennek hiszi,
ám megfizet majd mindenért egy napon.
Aki szemétből építi fel önmaga várát,
és az a vár hamar maga alá temeti,
sírva, keserűen húzza el a száját.
Aki szemétből építi másoknak a jövőt,
a sajátját viszont pénzből, s aranyból,
tömegével lesznek a miatta nyögők.
Aki szemétből építi a követői táborát,
és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,
hátra is hagyja a véres lábnyomát.
Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,
a reménytől is megfoszt mindenkit,
az másokra hárítja a világ terheit.
Aki szemétből építi a mindennapokat,
és eközben dicsőítteti már a létét is,
pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.
Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tenni,
és könnyebb félrenézni, mint elismerni,
viszont így igen nehéz előre menni.
Egyszerűbb követni a megtévesztett tömeget,
mint kiállni az igazságért, szabadságért,
és nem elfogadni a hazug szöveget.
Egyszerűbb fejet hajtani, az kevésbé fog fájni,
és semmibe nem kerül az engedelmesség,
csupán nem kell a valóságot látni.
Kényelmesebb nem gondolkozni, mint tudni,
a tudás fárasztó, félelmetes és megrettent,
biz könnyebb árulóként előre jutni.
Az öntelt patkány hitte, ő a legkiválóbb,
a legszebb, a legjobb, a zsenik zsenije,
s miatta lesz országa a legvirágzóbb.
Mindennap a tükörben bámulta magát,
nárcizmusa az egekig emelte a gőgjét,
s meg sem hallotta a többiek szavát.
Nem érdekelte a többi patkány siralma,
és a panaszuk sem hatotta meg soha,
egyedül önmagában volt bizalma.
Mulatozott, hazudozott és játszadozott,
mindent tagadott, mit előtte mondott,
s a népéért bizony nem fáradozott.
Bezzeg magáért igen, tömte a bendőjét,
elvárta, hogy mindig higgyenek neki,
és eközben itta a kedvenc pezsgőjét.
Elárult bármit is, ha haszna volt belőle,
ehhez talált magához méltó társakat,
és senki nem menekülhetett előle.
Dölyfössége túl ment minden határon,
a pökhendisége túlragyogta a Napot,
s elképzelte, kifog majd a halálon.
Azonban az nem sikerült, hisz elbukott,
saját telhetetlensége okozta végzetét,
és így a koronáig el már nem jutott.
Az öntelt patkány kudarca így végleges,
az egykori imádói táncolnak a sírján,
számára a hitványsága lett végzetes.
A gyűlölet és a butaság kéz a kézben járnak,
s a hiszékenységgel karöltve tombolnak,
ha rajtuk áll, nem lesz többé másnap.
Mindenfelé hőbörögnek, dühöngnek rendre,
tajtékoznak a haragtól, ha észt találnak,
s az igazság nem intheti őket csendre.
Igyekeznek befészkelni az elmékbe, tudatba,
s az árulással kiegészülve igen büszkék,
sokszor az öntelt kábulatba zuhanva.
Amerre járnak, a Nap haptákban áll az égen,
s mosolyogva kíséri őket hódító útjukon,
nem a Hold, ők tündökölnek az éjben.
A gyűlölet és a butaság igen hatékony páros,
sikeresen gerjesztik a félelmet, rettegést,
s nem hiszik el, a tevékenységük káros.
